Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-21 / 12. szám
Mí STANO: © 'Egyszer felkereste az egyik bemondónö, akiről tudta, hogy közvetlenül 1948 februárja után, 17 esztendős korában belépett a pártba. Kommunista. Tapasztalt harcos, soha nem titkolta meggyőződését, mindig úgy tett és viselkedett, ahogyan beszélt. Nagyon tisztelte ezt a kolléganőjét, aki e találkozás alkalmával Is mindjárt a lényegre tért: — Hallod-e fiatal vagy, mégis annyi butaságot hadarsz, mintha valami nem volna rendben a kalapod alatt. — Mi történt, hölgyem? — mosolygott kedvesen Pavel. — Semmi. Csak nem ártana, ha egy kicsit összeszednéd magad ... Mert úgy gondolod, egyébként jő fiú vagy. — És ebből eredően mit kell cselekednem? — Be kellene lépned a pártba, köztünk lenne a helyed. Ha egyáltalán megérted, amit mondok. Pavel meglepett arcot vágott. De meglepődésébe némi fanyar humor vegyült. Most nagyon helyénvaló volt a gyors önuralom. Elöntötte a forróság, de a meghatottságtól simogatásnak érezte ennek a nagyszerű asz- szonynak a szavait. Hiszen ha tudnád, báránykám, gondolta magában, csakhogy én nem léphetek be a pártba, legalábbis nyíltan nem, hogy egészen pontos legyek. És e néma monológ hatására jelent meg arcán az a fanyar mosoly, de aztán megrántotta a vállát és megvakarta a tarkóját. — De hiszen ismersz engem, én és a párt... az nekem magas. Azt hiszem, erre még nem vagyok elég érett-... A reakciós Pavelt a brnói rádióban már régóta úgy ismerték, mint apo- litikus, de kollegiális fiatalembert, aki gyakran beszélt butaságokat, úgy, ahogy az említett bemondónő is hangsúlyozta. Ezért senki nem is csodálkozott azon, hogy szimpatizált mindazzal, ami 1968 márciusának végétől kialakult. Szurkolt a prágai kollégáknak, akik nagyhangúan gyalázták mindazt, amit még igen rövid idővél azelőtt a kommentárokban és a műsorokban hirdettek és vallottak. Ez a csoport a szocializmus új modelljéért folytatott harc ürügyén letért a marxizmus— leninizmus és az internacionalizmus útjáról és hozzájárult a félelem légkörének kialakításához és erkölcsileg terrorizálta azokat az állampolgárokat, akik hűek maradtak a szocializmushoz. Ezáltal a rádió" jelentős mértékben hozzájárult az olyan feltételek kialakításához, amelyek lehetővé tették az ellen- forradalmi erők nyílt fellépését, amely 1968 első felének végén számos akcióból felismerhető volt Ilyen légkör alakult ki a brnói rádióban is, és Pavelból szorongó érzéseket váltott ki. Látta, hogy a politikai demagógia, az abszolút szólásszabadság népszerűsítése, az erkölcsi kényaser, az egzisztenciális fenyegetés következtében a jobboldal nagyon gyorsan döntő módon befolyásolta Brnóban is szinte az egész rádiót. Felfordult a gyomra azoktól a szövegektől, amelyeket kénytelen volt beolvasni. De uralkodott magán, és mindenkor egy nagyszerű szórakozó csínytevö diák arckifejezésével ült a mikrofon elé. Valódi érzéseiről csak Honzó- val beszélt, aki a nehéz időkben is talált időt arra, hogy találkozzanak. — Tudod, valahogy már nálunk is felbomlik a rend. — Azt akarod mondani, hogy a Biztonsági Testület is két táborra oszlik? — kérdezte Pavel ijedten. — Úgy valahogy, bár a többség ... — Honzo ökölbe szorított keze volt a mondat befeje- zésa Aztán folytatta: — De az, amit te csinálsz, átkozottul kemény és jó tréning ahhoz, amit majd egyszer odakint kell csinálnod. Pavel a tenyerébe hajtotta az arcát és sóhajtva azt mondta: — Tudod, Honzo, néha úgy érzem, hogy nem bírom csinálni. Az, amit az éter hullámaira bízok, a torkomat fojtogatja, és az még semmi ahhoz képest, ami ott lesz ... — Megcsinálod, csak kitartani! — Ne félj, megcsinálom. Felejtsd el, amit mondtam. . Az események viharos gyorsasággal követték egymást. Pavel augusztus 21-én tankokat pillantott meg a brnói utcákon. A látvány megnyugtatta. Ekkor már bizonyos volt benne, hogy nem történhet semmi baj. Nem lesz ellenforradalom. De a keletkező vihar meglepte. És ebben ismét jelentős része volt a rádiónak. Megfélemlítette az embert, fenyegetózött, felkorbácsolta az idegeket, rémületet keltett, a tombolást a beszámíthátatlanságig fokozta. Először a rádió épületéből sugározták a műsort, majd mindenféle illegális zugstűdióból, ahová a rádió megváltói nap nap után költöztek. Nem Is tudatosította, hogy hangját a Szabad Európa Rádió holzkir- chenaui 2250 kW erejű leadója sugározta az éterbe, mert ez közvetítette a szerte a köztársaságban illegálisan izgató fir- kászok műveit, hogy a megvadult kispolgárok hangját a fél világ hallhassa. Ezek voltak Pavel legkínosabb napjai. De ezek a napok az akciót is meggyorsították. Bevetés — egy nap késéssel Az elvtársak úgy döntöttek, hogy itt a legmegfelelőbb pillanat Pavel távozására. A köztársaságból százszámra menekültek a tragikus események előidézői, akik féltek, hogy fizetniük kell tetteikért. Voltak köztük újságírók és rádiósok is. Ez a tény döntötte el az akció meggyorsítását, jóllehet Pavel kiképzése még nem fejeződött be. Mindenekelőtt a rádióban megjátszott apolitizmu- sától vártak nagy eredményeket. Leginkább pedig attól, hogy Pavel részt vett az Illegális adó munkájában. Az akciót azonban titokban kellett tartani a Belügyminisztérium szervei előtt, mert azok már mind Pavol tábornok befolyása alatt álltak, és azok előtt a dolgozók előtt is, akik közismerten jobboldaliak voltak. A kockázatos és veszélyes akcióért csak a hírszerzés néhány elvhű dolgozója vállalta a felelősséget. Honzo parancsot kapott, hogy minél gyorsabban lépjen érintkezésbe Pavellal. Augusztus 3-én, tizennégy nappal azután, hogy a szövetséges erők bevonultak Pavel és néhány hűséges kommunista a Petrovon találkozott. Örömteljes találkozó volt ez, mint abban az időben minden olyan találkozó. amikor a résztvevők tudták, hogy az övéik között vannak, olyan kommunisták között, akik nem lettek árulókká. Pavel mosolygott, Itt végre levehette a szorongó álarcot és szabadon, természetesen viselkedhetett. Honzo átölelte a vállát: — Holnap kellene Indulnod. Pavel beleegyezően bólintott. Tulajdonképpen erre a pillanatra várt, már régóta felkészült rá. Átvette az útlevelet, az anyagokat, amelyek hivatottak voltak arra, hogy „áruló voltát“ bizonyítsák. Tehát olyan információkat, amelyek a túloldalon megbízhatóságát igazolták. Dél volt, a város napfényben fürdött, a parkban langyos szellő lengette a lombokat. Pavel egy pillanatra meghatódott. Nézte az ismert tornyokat és háztetőket, a szívéhez nőtt városképet. Sietve és megindul- tan búcsúzott. Ügy, ahogy beteg szerelmünktől búcsúzunk. Aztán elfordította a fejét és mosolygott, nehogy az elvtársak azt gondolják, úrrá lett rajta a szentimentalizmus. Megölelték egymást és elváltak. Idegen szem nétn láthatta őket. A körültekintés, az, hogy az akciót még a feísőbb szervek előtt is titokban tartották, kifizetődött. Amikor később Pelikán odakint kémeket keresett a saját környezetében, Pavelt megbízhatónak tartotta, jól ismerte a viszonyokat a Belügyminisztériumban. és ha Pavel bevetését nem tartották volna titokban, már régen megtudta volna prágai barátaitól. A központban dolgozó jobboldali erőknek sejtelmük sem volt Pavel Minafíkról. Pavel vásárolt egy sötétkék, villámzáras bőröndöt, és becsomagolta a könyveit és a fehérneműt. Bárhová utazott, a könyveit mindig magával vitte. A könyv volt a harmadik nagy szenvedélye. Estére elkészült a csomagolással. Még jutott ideje arra is, hogy meglátogassa a lánytestvérét. Különös búcsúzás, amikor csak az egyik fél búcsúzik, a másik arról csiripel, hogy a jövő héten elmehetnének moziba. Megígérte, mert mi egyebet tehetett volnál Nem magyarázhatta meg a dolgokat. Úgy ment el, mint aki csak rövid időre távozik, nem kell hosszasan búcsúzkodnia. Az apja lakására ment. Már távolról látta, hogy sötét az ablak. Az apja nem volt otthon. Pavel különösnek találta, de megbékélt a gondolattal. Második látogatásra már nem lesz ideje, az apjától tehát nem vesz búcsút. Egy kicsit elszomorodott, de a következő pillanatban már teljesen lekötötte a holnap kérdése. De ez a holnap kissé komplikálta a helyzetet. A határt szeptember 4-én kellett volna átlépnie, de ez nem sikerült. Zavartalanul utazott az autóbusszal Mikulovón át az államhatárig. Az úton dúdolt és biztatta magát, hogy mindennek sikerülnie kell. Bízott abban, hogy valahogy sikerül bejutnia a Szabad Európa Rádióba, hiszen megfelelő gyakorlattal rendelkezik, és igazoltan reakciós a magatartása. Ez később kiváló érv volt. Csakhogy a határátlépéssel egy napot késtek és a megbízható határőr szerv visszaküldte Pavelt, hogy szerezze meg az osztrák vízumot. Annak ellenére, hogy ez már a kezdődő konszolidáció jele volt a határunkon, Pavelnak a hivatalos intézkedés a kedvét szegte. Honzőt azonnal előkerítette és az látta, hogy Pavelt dühíti a sikertelen kísérlet. — Az ördögbe Is, csak nem vagy babonás?! — bátorította Honzo. — Ügy látszik, bal lábbal keltem, de most majd jobbal kelek ... látod, erről megfeledkeztem — nevetett Pavel. Este már Bratislavában volt, az éjszakát egy kisebb szállodában töltötte, és másnap reggel néhány perc alatt megkapta az osztrák vízumot. Az osztrák konzulátus úgy osztogatta a vízumot, mint valaha királyválasztáskor szokták a réztallért. Délután már a vonaton ült. A fülke zsúfolva volt, tűlordítot- ták egymást az emberek, verejtékszag, lárma, félelem, düh és a gyors meggazdagodás reménye kavargóit a levegőben ... Pavel utálattal fordította el a fejét, a tájat nézte, de elsősorban önmagát figyelte, saját érzéseit regisztrálta. Átlépték a határt. Tehát ez Ausztria ... ez az emigráció ... Nem szorongott... Tudta, hogy a haza ott áll mögötte, hogy a határ átlépése után sem lóg majd a levegőben, hogy biztonságát sok elvtárs őrzi, nagyon éberen ügyelve arra, hogy semmi előre nem látott véletlen ne veszélyeztesse. Ez az érzés töltötte el hittel és bizalommal. Bizonyos volt abban, hogy épségben tér vissza. Dél volt, amikor a vonat a bécsi Ostbahnhofra érkezett. Pavel már a határtól kezdve éberen figyelte, miben különbözik az idegen ország a hazájától. Semmi különöset nem látott. Az egész olyan különös volt. Életében először járt külföldön, de olyan küldetéssel, ami tekintettel huszonhárom évére, több mint tiszteletre méltó eredmény volt. Tehát most itt van egy idegen országban, számára ez az ország csak ideiglenes tartózkodási hely. Magára van utalva, tudására, ismereteire, éleslátására, arra a képességére, hogy pontosan felbecsülje a helyzetet és helyesen tudjon dönteni. Ettől a perctől kezdve már minden csak tőle függött. A feladat az, hogy be kell jutnia a Szabad Európa -Rádióba. Az idő bonyolult volt. Az elvtársaknak elég munkát adott, hogy Pavelt álcázzák és biztonságban tartsák mindaddig, amíg az itthoni helyzet és elsősorban a Belügyminisztériumban kialakult helyzet annyira konszolidálódik, hogy megkezdhetik saját munkájukat. Pavel mindezt tudatosította és ez is arra késztette, hogy nagyon óvatosan, körültekintően járjon el. Ezt már a vonatban végiggondolta. A pályaudvar olyan volt, mint egy nyüzsgő, hangos kaptár, tele nyugtalansággal, idegességgel, kiabálással és siető kapkodással. Ügy látta, mintha mindenki keresne valakit. Itt voltak azok az emberek, akik a közeli Arzenálban sietve létesített szűrőtáborban éltek, a Balkánon töltött szabadságukról visz- szatérő turisták ezrei, akik a rémhírek hatására halogatták a hazatérést. És voltak, akik kihasználták a nagy hangon propagált osztrák vendégszeretetet és önkényesen meghosszabbították a szabadságukat. Pavel mindezt figyelmesen rögzítette az emlékezetében. Otthon meghagyták neki, hogy kint az első pillanattól kezdve gyűjtse a tapasztalatokat. A pályaudvar csarnokában káosz és zavar uralkodott. A rendőrök és a Vöröskereszt dolgozói szerették volna valami logikus rendszer szerint Irányítani az ösztönösen nyüzsgő emberáradatot. Először itt fedezte fel Pavel a hazája és az idegen ország közötti jelentős különbséget. A nagy csarnok részben kiürült. Pavel egy szerb csoport közelébe került, akik izgatottan gesztikuláltak, és beszélgetésük veszekedésnek látszott. Bőröndjét maga mellé állította, hogy egy pillanatig megpihenjen és nyugodtan válaszolhasson a kérdésre: most mi lesz? A zaj nem csökkent, valaki minden pillanatban beleütközött valakibe és mentegetőzés nélkül rohant tovább valami cél után, amit azonban senki sem ismert. Lesújtó látvány. Az újoncok között, akik bőröndökkel, hónuk alá szorított csomagokkal szaladgáltak, ott feszítettek a régi emigránsok, akik szlloningekkel és színes rongyokkal demonstrálták a szabadság fényét. A fojtogató légkörből Pavel elindult a széles lépcsőkön lefelé, és arra gondolt, hogy mit Is csináljon legelőbb. (Folytatjuk) A Szabad Európa Rádió osztályvezetője (s egyúttal a CIA munkatársa), Elbát a müncheni uszító rádióadó épületének főbejárata előtt
