Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-03-21 / 12. szám

EGÉSZSÉGÜGYÜNK SIKERES ÖT ÉVE Oj kórházak • Eredményes harc a fertőző betegségek ellen £ Meghosszabbodott az átlagos életkor 0 Jó alap a 6. ötéves tervidőszak feladatainak teljesítéséhez A szocialista állam egyik na­gyon fontos funkciója a polgá­rok egészségének védelme. Ezért legfelsőbb politikai és ál­lami szerveink nagy figyelmet szentelnek ennek a kérdésnek. A közeledő XV. pártkongresszus meghatározza társadalmunk fej­lődésének feladatait, céljait és ennek keretében szocialista egészségügyünk fejlődésének irányvonalát is. Megállapíthat­juk, hogy a következő években egészségügyünk eddigi pozitív fejlődése folytatódni fog. Elő­térben áll majd az új kórházak építése és korunk leggyakrab­ban előforduló betegségei el­leni harc. GONDOSKODÁS AZ EMBERRŐL Az SZSZK kormánya nagy fi­gyelmet szentelt az egészség­ügy fejlődésének, ami többek között abban is megnyilvánult, hogy jelentős eszközöket for­dított az egészségügyi szolgál­tatások fejlesztésére. Az 5. öt­éves tervidőszakban évről évre emelkedtek az egészségügy ki­adásai, amelyek 1970-ben 3,6 milliárd koronát, 1975-ben pe­dig már 5,3 milliárdot tettek ki. Ennek az összegnek jelentős ré­szét gyógyszerekre fordítottuk. Az ötéves tervidőszak elején 489 millió, 1975-ben már 741 millió korona értékű gyógyszert fogyasztottunk. Az egészségügyi kiadások egy főre eső összege 97,29 koronáról 152,96 koronára emelkedett. Már most is tudjuk, hogy a gyógyszerekre fordított összeg évről évre tovább emel­kedik, mivel a lakosság száma gyarapodik, növekszik az idő­sebbek részaránya, több az idült betegség és az általános gya­korlatban új, hatékonyabb, te­hát drágább gyógyszereket használnak. A CSKP XIV. kongresszusa egészségügyünk egyik fontos feladatává tette a rendelőinté­zetek kibővítését és megjavítá­sát. 510-zel emelkedett a kör­zeti orvosok és a szakrende­lőkben dolgozó orvosok száma, és az egy egészségügyi körzet­re eső lakosok száma 3877-ről 3736-ra csökkent. Jelentős ered­mény, hogy külön egészségügyi nővér gondoskodik az idős vagy tartósan beteg polgárokról. A szakképzett egészségügyi nő­vérnek az a feladata, hogy meglátogassa a 65 évesnél idő­sebb lakosokat, segítséget nyújtson nekik a körzeti orvos utasításai szerint, szükség ese­tén gyógyszereket adjon be ne­kik, tanítsa őket a koruknak megfelelő helyes életmódra és táplálkozásra. Jelenleg 120 ilyen nővér dolgozik, de szá­muk fokozatosan a tízszeresére ★ A CSKP kongresszusa emelkedik. El akarjuk érni, hogy minden körzetben leg­alább egy egészségügyi dolgo­zót ezzel a munkakörrel bízza­nak meg. Nagy társadalmi-gazdasági eredményt hozott a munkakép­telenek ellenőrzése. Ez az el­lenőrzés elsősorban azokat súj­totta, akik a mondvacsinált be­tegségek ürügyén kerülték a munkát. A munkaképtelenség részaránya 5 százalékról 3,76 százalékra csökkent, és ez pénzben kifejezve több millió korona megtakarítását jelenti. BERUHÁZÁSI GONDOK Egészségügyünk számára to­vábbra is nagy problémát je­lent, hogy az új kórházakat és más egészségügyi létesítménye­ket nem adják át határidőre. Az 5. ötéves tervidőszakban a kórházi ágyak száma csak 1680-nal emelkedett, ami azt jelenti, hogy 10 000 lakosra 6,92 ágy jut. Ahhoz, hogy ebben a mutatóban kiegyenlítődjék a helyzet az SZSZK és a CSSZK között, még 9000 kórházi ágy­ra van szükségünk. jelentős sikereket értünk el a fertőző betegségek elleni harcban. Egyetlenegy esetben sem fordult elő gyermekbénu- lásos megbetegedés, és torok­gyík is csak elvétve fordult elő. Az oltásnak köszönhetően csök­kent a kanyaró előfordulása, az egész lakosság tetanusz elleni oltása gátat vetett ennek a borzalmas betegségnek is. Az előző időszakhoz viszonyítva csökkent a hastífusz és a tuber­kulózis előfordulása, viszont to­vábbra is problémát jelent a fertőző májgyulladás. Az átlagos életkor 70,5 évre hosszabbodott meg, a férfiaknál hatvannyolc év, a nőknél het- venhárom. 25,7 ezrelékről 22,8- ra csökkent a csecsemőhalan­dóság. JELENTŐS EREDMÉNYEK A felsorolt tények egészség­ügyünk fejlődésének jelentős eredményei, de még számos problémánk marad, amelyek­nek megoldása megköveteli, hogy társadalmunk minden tag­ja aktívan részt vegyen egészsége védelmében. A külön­böző megelőző intézkedésekkel sikeresen oldottuk meg a fer­tőző betegségek problémáját. Ehhez hozzájárultak a polgá­rok bővülő egészségügyi isme­retei, a magasabb életszínvonal és elsősorban az ingyenes orvo­si ellátás. Nem kerülheti el fi­gyelmünket, hogy a bacilusok- nál és vírusoknál lassan na­gyobb veszélyt jelent a helyte­len táplálkozás, a mértéktelen élelmiszerfogyasztás. Az embe­rek szervezete több kalóriát kap, mint amennyit elfogyaszt, általában keveset mozognak, so­kat dohányoznak és mértékte­lenül sok alkoholt fogyaszta­nak. A fiatalok egy része ezt a jelenséget az emelkedő élet- színvonal megnyilvánulásának tekinti. Így nem csodálkozha­tunk azon, hogy egyre több fiatal hal meg infarktusban:, sok fiatalnak van magas vér­nyomása, cukorbaja stb. Ezek a betegségek nagy veszélyt je­lentenek századunkban, s elle­nük lényegesen nehezebb a küzdelem, mint a fertőző be­tegségek ellen. Külön meg kell említenünk a kóros daganatokat. Az SZSZK kormánya mellett különbizott­ságot létesítettek, amely ezzel a betegséggel foglalkozik. Ha­sonló intézkedéseket hozunk a jövőben a szív- és érmegbete­gedések elleni harc fokozására. Hogy miért szükséges ez? Ele­gendő, ha betekintünk az elha­lálozások statisztikájába. 1974- ben a halálesetek 46,5 százalé­kát szív- és érbetegségek, 17,6 százalékát kóros daganatok, 14 százalékát légzőszervi megbe­tegedések okozták. Társadalmunk életének vala­mennyi területén lépéseket te­szünk az alkoholizmus elleni harc fokozására, törvény ké­szül a dohányzás korlátozására stb. Tekintettel arra, hogy egyre gyakrabban fordulnak elő hir­telen megbetegedések vagy balesetek, a következő időszak­ban bővítenünk kell a készült­ségi szolgálatot, elsősorban a nagyobb városokban és a főút­vonalak mentén. Az a célunk, hogy a betegek vagy sérültek már a helyszínen orvosi ellá­tásban részesüljenek úgy, aho­gyan ezt a Szovjetunióban és más európai országokban fj megszervezték. A kórházakban folytatjuk az intenzív osztályok kiépítését, ahol a rászorulók életveszély esetén a legjobb or­vosi ellátásban részesülnek. IGÉNYES FELADATOK Tervek szerint a kórházi ágyak száma további 6000-rel emelkedik, ha viszont figyelem­be vesszük az építkezések mai ütemét, kérdéses, hogy sike­rül-e teljesítenünk ezt a fela­datot. Tervbe vettük egy reha­bilitációs intézet felépítését. Az intézetet Banská Bystrica mel­lett, Kovácovában építjük fel. A tervek már régen készek, de sajnos, a Banská Bystrica-i Ma­gasépítő Váilalat nem hajlan­dó elvállalni a kivitelezést. Erre az intézetre pedig nagy szükségünk lenne. Az előttünk álló feladatok közül még meg kell említeni a hosszas betegségekben szenve­dő lakosok helyzetének megol­dását, valamint az orvosok egyenletesebb elosztását a ke­rületek és járások között. Mind­ezek a feladatok nagy igénye­ket támasztanak - egészség­ügyünk dolgozóival szemben, és sikeres megoldásuk megkövete­li a polgárok sokoldalú segít­ségét is. Dr. ANDREJ SESTÁK, az SZSZK egészségügyi Minisztériumának dolgozója Értékes felajánlásokat tettek a CSKP XV. kongresszusának tiszte­letére a Csehszlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Biológiai és Genetikai Intézetének munkatársai. A képen: Zdenék Boháé, Miroslav Hrubes és Ladislav Novak műszaki tanársegédek (bal­rólj, akik részt vettek az új deionizációs állomás kifejlesztésé­ben. Az állomás az intézetnek több mint 180 000 koronát taka­rít meg évente. (Felvétel: CSTK — J. Vrabec) Jt. 1976. I KÖZÖS ÖSSZEFOGÁSSAL--------------------------------------------------------------------------------------------------——------­A nemzeti bizottságok az alkoholizmus elleni harcban Az SZSZK Népi Ellenőrző Bizottsá­ga 1975 végén felmérte az alkoho­lizmus ellen hozott intézkedések tel­jesítésének eredményeit. A felmérés tanúsága szerint az egyes pozitív eredmények ellenére, mint például az alkoholmentes üdítő italok gyártá­sának és fogyasztásának növelése, a szeszes italok árusítására vonatkozó szabályok fokozott megtartása, az al­koholfogyasztás korlátozása a mun­kahelyeken, a szeszesital-fogyasztás az utóbbi időszakban nemhogy csök­kent, hanem emelkedett. !gy pl. 1973- ban az SZSZK-ban az egy főre eső töményszesz-fogyasztás 10,6 liter volt, de 1974-ben már 10,9 liter. 1973-ban a szeszes italok, a bor és a sör kis­kereskedelmi forgalmának értéke 6508 millió korona volt, míg 1972- ben 6294 millió. A statisztikai ada­tok szerint az alkoholfogyasztást il­letően sajnos világviszonylatban az elsők között állunk. Sajnálatos tény, hogy az élelmiszerek vásárlására fordított kiadások egyötödét szeszes italok vásárlására fordítjuk. Határozottabban, következetesebben Annak ellenére, hogy ez a növeke­dés bizonyos mértékben az életszín­vonal emelkedésével függ össze, el­sősorban annak következménye, hogy társadalmunkban sokan lebecsülik az alkoholizmus problémáját, és nem használjuk ki megfelelő mértékben az alkoholizmus elleni harcra vonat­kozó jogszabályokat. Szocialista társadalmunk fejlődése megköveteli, hogy következetesebben lépjünk fel az olyan társadalomel­lenes jelenségekkel szemben, mint az alkoholizmus. A kerületekben, a járá­sokban, a városokban és a községek­ben fontos feladatok hárulnak ezzel kapcsolatban a nemzeti bizottságok­ra; amelyek elsősorban az antialko­holista testületek . és a nemzeti bi­zottságok egyes bizottságai révén kapcsolódnak be ebbe a küzdejembe. A nemzeti bizottságok az egészség- ügyi dolgozókkal szorosan együttmű­ködve kijózanító állomásokat és az alkoholisták gyógyítására alkalmas intézeteket létesítenek. Továbbá el­lenőrzik az alkoholizmus ellen hozott különböző intézkedések megtartását a közlekedésben, a munkahelyeken, a kereskedelemben, a munkahelyi és közélelmezésben és intézkedéseket hoznak az alkoholmentes üdítő italok gyártásának fokozására. A nemzeti bi­zottságok felelősségre vonják azokat, akik megsértik az érvényes szabályo­kat és ők valósítják meg az alkoho­lizmusellenes propagandát is. Ebbe a tevékenységbe bevonják a gazdasági és társadalmi szervezeteket, elsősor­ban az egészségügyet, a szakszerve­zeteket, a SZISZ-t, a Szlovákiai Nő­szövetséget, a Vöröskeresztet, az üzemek és a szövetkezetek vezetősé­gét, az iskolákat és a családokat. Az alkoholizmus elleni harcot az SZSZK Egészségügyi Minisztériuma és a Szlovákiai Antialkoholista Testület irányítja, a kerületek, járások, váro­sok, községek és üzemek testületéi­nek segítségével. 'Üj törvény készül A Szlovák Nemzeti Tanács törvényt készít elő az alkoholizmus elleni harcról, amely számol azzal, hogy az SZSZK kormánya és a nemzeti bi­zottságok mellett külön bizottságo­kat létesítenek az alkoholizmus elle­ni harc irányítására. A törvényjavas­lat további fontos jogszabály-módo­sításokat is tartalmaz. Figyelemre méltó, hogy nemcsak az alkoholiz­mus ellen indítanak harcot, hanem a többi kábítószer ellen is. A törvény- tervezet szerint szeszes italnak te­kinthető a bor, a sör, és minden olyan ital, amely 0,75 százaléknál több szeszt tartalmaz. Az úgynevezett káros szenvedélyek közé tartoznak a kábítószerek, egyes fájdalomcsilla­pítók és asztma elleni gyógyszerek, amelyeknek fogyasztása szokássá vál­hat. Ide tartoznak az olyan anyagok is, amelyeket kábításra használnak és amelyek annál, is veszélyesebbek, hogy gyakran szeszes italokkal együtt fogyasztják őket s ezáltal ká­ros hatásuk fokozódik. Az alkoholizmus elleni harcban fontos szerepe van a nevelésnek és az alkoholmentes Italok népszerűsíté­sének. Ugyancsak fontosak az alko­holárusítás korlátozására hozott kü­lönféle intézkedések, valamint az ér­vényes szabályokat megsértő egyé­nek felelősségre vonása. Mint ismeretes, tilos szeszes italo­kat árusítani 18 évesnél fiatalabbak­nak, kórházi kezelésben levő bete­geknek, tilos szeszes italokkal kínál­ni az ittasakat. Az új törvényjavas­lat szigorúbban bünteti e tilalmak­nak megszegését. Újdonságnak szá­mít, hogy az új törvény betiUja a szeszes italok árusítását a fiatalok számára szervezett különböző ren­dezvényeken és tiltja, hogy 15 éves­nél fiatalabb gyerekek olyan nyilvá­nos helyiségekbe lépjenek, ahol sze­szes italokat árusítanak. A nemzeti bizottságoknak jogukban áll megha­tározni azokat a helyiségeket, ahol ez a tilalom nem érvényes. Meg kell még említenünk, hogy ezentúl a járási nemzeti bizottság határozata alapján az alkoholisták fizetését más személy veheti fel, az­zal a feltétellel, hogy a fizetést ki­zárólag az alkoholista, illetve gyer­mekei létfenntartási szükségleteinek fedezésére fordítja. Bizonyos javulás várható attól is, hogy az alkohol árusítására vonatkozó szabályokat megsértő szervezeteket 100 000 korona bírsággal, a szabályt sértő személyt pedig a fizetésének három­szorosát jelentő összeggel büntethe­tik. Természetesen az új törvény nem oldja meg automatikusan az alkoho­lizmussal kapcsolatos problémákat. Ha azonban a nemzeti bizottságok, a társadalmi szervezetek, és a gazdasá­gi szervezetek az egészségügyi dol­gozók és a polgárok aktív segítségé­vel a mindennapi gyakorlatban kö­vetkezetesen érvényesítik majd az új törvény szabályait, ezen a téren is javulás várható. Dr. TADEUS NEMEC

Next

/
Oldalképek
Tartalom