Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-03-21 / 12. szám

A TUDOMÁNYOS-MŰSZAKI FORRADALOM ÉS AZ IDEOLÓGIAI HARC Polgári elméletek a társadalmi haladásról (A cikk első részét a Vasárnapi Oj Szó előbbi számában közöltük) A polgári társadalomtudományban rendkívüli tarkaság jellemzi tudo­mányos-műszaki forradalom lé­nyegének és távlatainak ideológiai értel­mezését: gondoljunk például Schelsky „technokrata államára“, Galbraith „tech­nostruktúrájára“, Brzezinski „technotron korszakára“, Bell „posztindusztriális tár­sadalmára“ vagy Toffler „szuperinduszt- rializmusára". Ezeknek az elméleteknek — sokféle­ségük ellenére — számos közös vonásuk van. A polgári technokrata (a műszaki értelmiség vezető szerepét hirdető) ideo­lógusok meglepően egyhangúan képze­lik el az emberiség jövőjét. A jövőben — szerintük — nem jut hely a szocializ­musnak és a kommunizmusnak. így volt ez a nyílt és vad antikommunizmus idő­szakában, s így van ma is, amikor mind­inkább elterjed a „rugalmas“ antikommu­nizmus. A valóságos szocializmus azonban olyan erő, amelyet minden óhaj ellenére sem lehet figyelmen kívül hagyni. Egyes nyugati ideológusok tehát megpróbálják összebékíteni a szocializmust a kapita­lizmussal: úgy tüntetik fel a társadalom haladását, hogy a köztudatban olyan kép alakuljon ki, mintha ez a haladás a kapitalizmus irányába mutatna. Esze­rint a kapitalizmus egykor egyetemes világrendszer volt, majd bizonyos körül­mények miatt egy szakaszában kialakult az új társadalmi rend, mígnem az élet Ismét kapitalizmussá változtatta azt. Tesznek persze bizonyos „engedmé­nyeket“: arról beszélnek, hogy a kapita­lizmus is átalakul. Mindkét társadalom elveszíti mai arculatát — mondják —, és valamiféle egységes formációban „ipari társadalommá“ változik. Ez a konvergenciaelmélet lényege. A burzsoá ideológia erőteljes fegyvert fedezett fel a konvergenciaelméletben akkor, amikor rákényszerült, hogy meg­magyarázza a tudományban és a techni­kában végbemenő változások társadalmi szerepét. Az előrejelzéseket a technikai újdonságok áradatára, a fogyasztási cik­kek termelésének növekedésére hivat­kozva alakították ki a burzsoá teoretiku­sok, akik e jelenségeket alapvetőnek tartják a boldogság problémájának értel­mezéséhez. A fogyasztóként felfogott em­bernek természetesen boldognak kell lennie, ha sok holmija, sok ennivalója, kényelmes lakása stb. van. A termelés kapitalista fejlődése a jelek szerint — állítják — mindenkinek biztosítani tud­ja ezt a boldogságot. Mivel pedig mind a kapitalizmus, mind pedig a szocializ­mus igyekszik növelni a termelést, egy­szer elérkezik az a pillanat, amikor el­érik „az általános jólét“ színvonalát, s eltűnik a közöttük levő különbség. A technológiai optimizmustól ihletett konvergenciaelméletek azonban nem áll­ták ki az idő próbáját. Ma már az ipari társadalom legmeggyöződésesebb hívei is kénytelenek elgondolkodni azon, hogy a tudományos-műszaki forradalom vívmá­nyainak alkalmazása a tőkés rendben többnyire mégsem vezet általános jólét­hez, hanem boldogtalanná teszi az embe­reket, a munkát megfosztja értelmétől, megkeseríti az életet, pusztítja a termé­szeti környezetet stb. Megrendült a ha­tártalanul gépesített társadalomba vetett hit, és ösztönösen elkezdődött azoknak a nézeteknek a revideálása, melyek sze­rint nincs szükség társadalmi forrada­lomra, mert a „kibernetikai forradalom“ helyettesíti azt. A burzsoá ideológia, mply tagadja a társadalmi forradalmak elkerülhetetlen­ségét, kénytelen volt felülvizsgálni ko­runk fő forradalmi erejének, a munkás- osztálynak a szerepét. S valóban egyet­len olyan technicista elmélet sem léte­zik, mely ne hirdetné, hogy a munkás- osztály elpolgáriasodik, hogy elvesztette forradalmi erejét. Ezzel kapcsolatban elsősorban arra hi­vatkoznak, hogy a tudomány és a tech­nika fejlődésével állandóan csökken a nehéz fizikai munkát végző munkások aránya. Egyre nő a • gépeket kezelő, technikusi feladatokat végző munkások aránya. Ezeknek a dolgozóknak jő a fizetésük, életszínvonaluk elég magas, alig különbözik a polgári jóléttől. Okét tehát a diplomás szakemberekkel együtt be lehet sorolni valamiféle „középosz­tályba“, amely egyáltalán nem törekszik arra, hogy életkörülményeit megváltoz­tassa. Forradalmiság a burzsoá ideológia szerint csak ott van, ahol rendkívül durva, semmiféle szakképzettséget nem igénylő munkát végeznek. A burzsoá ideológia a forradalmár dolgozókat csak a századelő proletárjainak képében tud­ja elképzelni. Természetesen új forradalmi szubjek­tumot is felvonultat — mégpedig az ér­telmiséget és a diákságot, az úgyneve­zett „aktív kisebbséget“, a fiatal értel­miséget, a gettó-lakókat. A munkásosz­tály pedig — mondják — csak ezek ha­tására játszhat jelentős forradalmi sze­repet, s ez nyilvánvalóan nem több, mint végrehajtó szerep, az irányítást az elit végzi. Az ilyen elitet, alkotó csoportokat ér­dekes tulajdonságokkal ruházzák fel. A tudományos-műszaki értelmiségről pél­dául azt mondják, hogy az a „mene­dzserek forradalmának“ eredményeként gyakorlatilag már kezében tartja az ál­lam kormányrúdját. Az ilyen elképzelé­sek nagymértékben megfelelnek a szak­emberek illúzióinak. Mivel közvetlenül részt vesznek a tudományos-műszaki átalakításokban . nem tudnak ellenállni annak a csábításnak, hogy abszolutizál­ják ezek jelentőségét, s ebből a szem­pontból igyekeznek meghatározni a ma­guk társadalmi szerepét is. John Galb- raith fejezte ki ezt a legvilágosabban a technostruktúráról szóló tételében, amely szerint a szakember-bürokrácia veszi ke­zébe előbb a gazdasági, majd a politikai hatalmat is. A technokraták elképzelésének illuzó­rikus volta azonban igen hamar kiderült. A termelés ellenőrzése, a gazdasági ha­talom nem vált el a tulajdonjogtól, a technostruktúrában elfoglalt helyük nem tette a szakembereket a helyzet uraivá. Ford például habozás nélkül elbocsátotta a Ford Motor cég elnökét, S. Knudsent, akit pedig nem sokkal előbb csábított át a General Motorstól, s akinek 200 000 dollár évi fizetést adott, éppúgy, mint ahogy a monopóliumok tulajdonosai ma is könnyű szívvel teszik utcára a fölösle­gessé vált szakemberek százait és ezreit. Kétségtelen, hogy az „új forradalmi szubjektum“ keresésének vannak bizo­nyos objektív okai is. A termelés mind erőteljesebben differenciálódik, s ezért a munkásosztály egyre kevésbé homogén. Egyes rétegeit az a veszély fenyegeti, bogy a perifériára szorulnak, más réte­gek pedig, ellenkezőleg, a tudományos­műszaki front élvonalába kerülnek, lét­számuk gyorsan növekszik, vannak, akiknek a fizetése gyorsan emelkedik, másoké stabilizálódik. A burzsoá ideoló­gia megpróbál élősködni ezeken a fo­lyamatokon, azt állítja, hogy ezek már- már a munkásosztály teljes bomlását bi­zonyítják, bár a munkások létszámának világszerte tapasztalt növekedése, a legnagyobb üzemekben történő koncent­rálódásuk. erőteljes fellépéseik jogaik védelmében — épp az ellenkezőjéről ta­núskodik. A sztrájkharcok megráznak minden tőkésországot. Az Egyesült Államokban Villanymotor szerelése például a munkabeszüntetések száma az 1973. évi 5500-ról 1974 ben 6000-re nőtt. A sztrájkolok száma az NSZK-ban 35 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 1,5 millióról 1,6 millióra emelkedett. S emel­lett jelentősen meghosszabbodott a sztrájkok időtartama. A burzsoá ideológia szereti vágyálmait valóságnak feltüntetni, s hogy ez így van. azt különösen jól mulatják a dezi- deológlzálás koncepciói. Ezek az elmé­letek természetesen nem véletlenül buk­kantak fel. A nemzetközi munkamegosz­tással, az információcsere bővülésével elkerülhetetlenül fokozódott a tömegek érdeklődése az új társadalom és annak ideológiája iránt. Mind nyilvánvalóbba lett, hogy a munkásosztály világnézete és a burzsoá ideológia elgondolásai kö­zött elvi különbség van. Ilyen helyzetben rukkoltak elő azzal az ügyes fogással, tiogv az ideológia elhalását, fölösleges­ségét hirdetik. jellemző, hogy az ideológia haláláról szóló elmélkedésekkel egyidejűleg meg­hirdetik az ideológia századát is. A bur­zsoá ideológusok szavai és tettei között fennálló szakadékot mi sem szemlélteti jobban, mint a „hídverés“, „az eszmék szabad áramlása“, a politikusok meg­annyi' sürgető szava, hogy a nyugati vi­lágnak eszmékre van szüksége, hogy ki­keli dolgozni egy olyan tanítást, amely konkurrálni tud a marxizmussal, a szo­cialista országoknak szánt nropaganda fokozása, a Szabadság Rádió és a Sza­bad Európa Rádió finanszírozásának me­chanizmusát leleplező • botránysorozat. Ez egyben azt is bizonyítja, mi rejlik az ideológiáról szóló, lemondást han­goztató nyilatkozatok mögött. Lényegé­ben a burzsoá ideológia újabb kísérlete ez hogy szabad behatolást biztosítson magának a szocialista világ társadalmi tudatának a szféráiba. Senkinek az akarata vagy újabb dokt­rínája - nem képes hatálytalanítani az ideológiai harcot, ami az osztályharc visszatükröződése és egyik formája. Ez csak az osztályok eltűnésével „szűnik meg“. A dezideológizálásról szóló néze­tek csupán az erőit átcsoportosító bur­zsoá ideológia új mezét jelentik. A dezi- deológizálás tehát teljes egészében ideo­lógiai jelenség. Az ideológiai harc említett társadalmi okai, területei természetesen nem fogják át az ideológiák példátlan arányú mai harcát. Ez a küzdelem a jelenlegi világ- helyzet jellemző vonása. A tudományos­műszaki forradalom, amely intenzíveb­bé teszi a gazdasági, a társadalmi és a szellemi folyamatokat, objektiven járul hozzá, hogy az államközi kapcsolatok­ban érvényre jusson a békés egymás mellett élés elve, de ugyanakkor nagy­mértékben ösztönzi az eszmék harcát is. I. LAPTYEV, a filozófiai tudományok kandidátusa (Tóthpál Gyula felvétele] Hírek 0 a Szovjetunióból • Moszkvában a Keleti Né­pek Művészetének Múzeumá­ban megnyitották a kirgiz mű­vészetet bemutató kiállítást. Mintegy 500 kiállított tárgyat láthattak a látogatók, akik így megismerkedhettek a köztársa­ság kulturális fejlődésével az ősidőktől napjainkig. A múlt emlékein kívül mai kirgiz mes­terek munkái is láthatók vol­tak a kiállításon. • Búzanemesítéshez fitotront (klímaberendezést) építenek Ukrajnában, a mironovi Búza­nemesítő és Vetőmagtermesztő Kutatóintézetben. A fitotron hajtatási területe 1500 négyzet- méter. Évi 3—4 termést lehet itt aratni, s ezáltal ugyaneny- nyivel gyorsul az új fajták ne­mesítése. © Maloje Bregyihinóban mintegy 150 évvel ezelőtt ifjú házasok két útmenti fa közé beékeltek egy vastag deszkát. Ahogy nőttek a fák, egyre szo­rosabban tartották a deszkát. Most az arra járók meg-megpi- hennek e különös pádon a Kiz- lijarból a Kaszpi-tenger felé vezető úton. • A mesekönyvek, rajzfilmek népszerű nagyfülű manója ne­véről Cseburaskának nevezték el Naberezsnije Cselniben, a Káma menti autővárosban a közelmúltban épült gyermek- szórakoztató intézményt. Van itt télikert, zeneterem és úszó­medence, ahol egész évben le­het lubickolni, s találunk pihe­nőszobákat és játszótermeket. A házban 320 gyermeket lehet foglalkoztatni. • Érdekes fejkendőt találtak a néprajzkutatók a Grodno me­gyei Parfjonovcl faluban M. Szamojlónál. A finom, vékony anyagból készült kendőn Iván Szuszanyin hőstettét örökítet­ték meg, aki 1613-ban a koszt­romai járás mocsaras erdeibe csalta a lengyel betolakodókat. A rajzot négy oldalról körülfo­gó szöveg a népi hős e tettét mondja el. © Alma-Atában restaurálják a székesegyház épületét. Ez a Szovjetunió legmagasabb faépü­lete, amelynek harangtornya 56 méter magas. Az épületben ka­pott helyet a Kazahsztáni Köz­ponti Múzeum. Kiállításai be­mutatják a kazah nép múltját, a köztársaság gazdasági és kul­turális fejlődését a szovjetha­talom évei alatt. • A Petrozavodszki Tudo­mányegyetemen eddig több mint tízezren szereztek diplomát. Az egyetemet 1940-ben nyitották meg, ma az ország északi ré­szén ez a legnagyobb taninté­zet. Hét karán 27 nemzetiség fiai és lányai tanulnak, össze­sen 6500-an. Tavaly ősszel meg­szervezték a közgazdász sza­kot, amelyet a jövőben karrá szerveznek át, s már készülnek az új diákváros tervei is. • Érdekes gyűjteményekkel dicsekedhet Vilniusban L. Sa- píro mérnök. Több mint 60 000 ex librist gyűjtött össze számos országból. Ezernél több emlék­érme, körülbelül 26 000 jelvé­nye, 25 000 postai levelezőlap­ja és 180 000 gyufacímkéje van. Ö maga is rajzol ex libriseket, amelyekkel többször szerepelt nemzetközi ex libris kiállításo­kon és kongresszusokon és szá­mos díjat Is nyert. H-

Next

/
Oldalképek
Tartalom