Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-04 / 1. szám
Barangolás a Szovjetunióban FRUNZE SZÜLŐHELYÉN ÉS AZ ALMA HAZAIABAN Frunze hadvezér szobra Minek is tagadnám, nem volt köny- nyű a búcpú az Üzbég Szocialista köztársaság kétezer , éves, kétmillió lelket számláló fővárosától, Taskent- töl. Nyomasztó hangulatomat fokozta a repülőgépben gyakran jelentkező szorongó érzésem. Csak az a tudat vigasztalt, hogy a Tiensan hegység túlsó oldalán, a Kirgiz Köztársaságban további élményekben és látnivalókban lesz részem. És nem csalódtam. Oj tájakkal, új emberekkel találkoztam, akik olyan őszinte örömmel és vendégszeretettel vették körül a csehszlovák turistákat, mint amilyennel csak a szovjet nép fogadja legjobb barátait. Kirgízia alig százéves fővárosát, Frumét eredetileg Pispeknek (Zöld levélnek) hívták, és agyagházikóival — amelyeknek egyikében M. V. Frun- ze, a hős szovjet hadvezér és forradalmár 1878-ban látta meg a napvilágot — jelentéktelen falunak számított. Igénytelen, visszamaradt lakosságának az élete a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig cseppet sem volt irigylésre méltó. Azóta azonban ez a ma 400 000 lakosú, fejlett iparú és kultúrájú kertváros is hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Kellemes árnyékot nyújtó parkjai, dús növényzete, virágos sétányai jóvoltából a turista szemében a legpompásabb fürdőhelynek tűnik. A lakosság azonban természetesnek tartja, megszokta ezt a környezetet. — Korán kelünk, munkába sietünk, dolgozunk és mindenekelőtt művelődünk — mondja vezetőnk. Azt is megtudjuk tőle, hogy ma a Kirgiz Köztársaság minden 10 000 lakosára kétszer annyi főiskolás esik, mint például az NSZK-ban vagy Franciaországban. A főiskolák hallgatói 270 szakmában — többek között pl. a lézer- és a számítástechnikában — szerezhetnek képesítést. Az itt élő mintegy 80 nemzetiség részére az oktatás kirgiz, orosz, üzbég, tádzsik és dur- gan nyelven folyik. A Frunze-múzeumban a kirgizek történelmi múltjával is megismerkedünk. A korszerű épületekben, összkomfortos otthonaikban élő lakosság között ma is akadnák még néhányan, akik egykor nomád pásztorokként tengették életüket. A fiatalok azonban csak a tankönyvekből vagy elbeszélésekből ismerik őseik hányattatott életét. Egykori sátraik, a jurták ma már csak a hegyekben tanyázó pásztoroknak szolgálnak ideiglenes menedékhelyül. Nem csoda tehát, hogy a szállodánk kertjeiben felállított, látványosságszámba menő jurta — az Inturiszt utazási iroda figyelmessége — rendkívüli érdeiklődésnek örvend a külföldi turisták körében, akik jő étvággyal fogyasztják el benne az ízletes saslikot és a többi kirgiz nemzeti ételkülönlegességet. Fél évszázad nem nagy idő egy köztársaság múltjában, de annál nagyobb az emberek életében. Emlékezetükbe mégis mélyeíi bevésődnek az átélt események nemzedékről nemzedékre szálló emlékei. Ezért van itt mindenki tisztában az Interhelpo akció jelentőségével. Teljes ötven esztendő telt el azóta. V. I. Leninnek a testvéri kommunista pártokhoz intézett, segítséget kérő felhívására elsőként Csehszlovákia Kommunista Pártja válaszolt. Több száz cseh és szlovák munkást és szakembert, főleg iparost küldött Kirgíziába, a lakosság megsegítésére. A frunzeiek ma is hálásan emlékeznek meg a proletár internacionalizmus e ragyogó példájáról. Abban az időben a hazánkban dúló munkanélküliség miatt tömegesen vándorolt ki a lakosság az Egyesült Államokba, hogy a bányákban véres verejtékkel szerzett kis vagyonával évek múltán visszatérjen családjához. Azok, akika visszamaradt kirgizeknek nyújtották önzetlenül segítő kezüket, családjaikkal együtt a kopár, kietlen sivatagot választották új otthonuknak, és a legnagyobb lelkesedéssel fogtak az építőmunkához. A még sátrakban élő ember és saját maguk részére házakat építettek, megművelték a földeket, sőt a különböző iparágak titkaiba is bevezették ottani társaikat. Kirgízia mai fejlett iparának megalapozása tehát kétségtelenül cseh és szlovák elvtársaink elévülhetetlen érdeme. Ezt hirdeti a Honismereti Múzeum egyik terme is, amelynek féltve őrzött - kincsei között dolgozóink fényképeivel és szerszámaikkal találkozunk. Később, a harmincas években nemzeti hősünk, julius Fuöík két ízben is felkereste honfitársainkat, hogy néhány boldog hónapot töltsön körükben. Az ebből az időből fennmaradt emlékeket és fényképeket az egyik frunzei iskolában, múzeumnak berendezett helyiségben őrzik kegyelettel. Az Interhelpo-akció tagjai közül ma már alig néhányan élnek. A felszabadító harcok résztvevőiként sokan elestek a háborúban, mások családjaikkal együtt visszatértek hazánkba. De többen véglegesen letelepedtek új otthonukban. Leszármazottjaik — noha már régen egybeolvadtak az őslakosokkal — nem feledkeznek meg eredeti hazájukról. Büszkén emlegetik dicső honfitársuk, Július Fuöík nevét is, aki oly szeretettel írt a középázsiai köztársaságokról és népeiről, s akiről majdnem valamennyi város — kegyelete jeléül — utcákat, parkokat, hegycsúcsokat nevezett el. Frunzéből a 800 000 lakosú Alma Atába, a Kazah Köztársaság fővárosába az út csupán egy ugrás, természetesen repülőgépen. Ezt a vidéket — aki a közelben jár — feltétlenül felkeresi, ifaár csak azért is, hogy meglássa, honnan röpítették fel a világűrbe az első embert; Jurij Gagarint. De nemcsak ezért zarándokhelye ez az egész világ turistáinak. A legtöbben az ország fejlett iparával, és mezőgazdaságával is igyekeznek megismerkedni. Kazahsztán ugyanis a gabona, a cukorrépa, a gyapot, a dohány és még sok más fontos termék hazája. Sztyeppéin a szarvasmarhanyájak százezrei legelésznek. Végeláthatatlan gyümölcsösei bőségesen ellátják termékeikkel az egész Szovjetuniót. Sehol a világon, nem látni annyi almát (még a gránátalma is megterem), mipt itt. Nem véletlen tehát, hogy a fővárost is erről az ízletes gyümölcsről nevezték el. Legnagyobb meglepetésemre arról is meggyőződhettem, hogy a kazah nyelvnek a magyarhoz is van némi köze, mert Alma- Ata sző szerinti fordításban az „alma atyáját“ jelenti. A még augusztusban is hósapkát viselő, 5000 méter magas Ala-Tau hegyóriásról felejthetetlen kilátás nyílik a modern, 150 éves városra és kör nyékére. Aki azonban nem vállalkozik erre az igényes kirándulásra, hanem megelégszik a drótkötélpályán elérhető Kok Tyűbe (Zöld magaslat) nyújtotta benyomásokkal, az is megtalálja a számítását. A völgyben gyufaskatulyáknak tűnő felhőkarcolók, a 20—25 emeletes szállodák és középületek, a pompás parkok az itteni műépítészek és mérnökök szaktudásáról és kitűnő ízléséről tanúskodnak. Egyik kirándulásunk a téli sportok 17 000 négyzetméternyi központjába, az 1700 m magasban épült, az év 9 hónapján keresztül üzemben levő világhírű Medeóra vezetett. A gyorskorcsolyázók paradicsoma ez a hely, melynek 4400 négyzetméteres jégpár lyáján világcsúcsok születnek. E. Gri? sin, a., négyszeres olimpiai bajnok Amerika, Európa és Ázsia valamennyi ismert jégpályáját kipróbálta már, véleménye szerint azonban a Medeó valamennyit felülmúlja. Kísérőnktől, a mandulaszemű, csi- nos Aliátől azt is megtudtuk, hogy az óriási jégfelület alatti hűtőberendezés csővezetékének a hossza meg? haladja a 170 km-t. A pályát övező tribünök 10 000 néző részére biztosítanak férőhelyet. A sportolók kényelmét és kedvteléseit szolgálják a tribünök alatt épített különböze helyiségek, az öltözők, a ruhatárak ös a fedett úszómedencék. Felettük a sportpályát megvilágító berendezéseket, a rádió és a televízió közvetítésére szolgáló készülékeket helyezték el. A stadion közvetlen közelében elterülő kis város, szállodáival és boltjaival, a gyorskorcsolyázóknak, a sízőknek és a többi sportolónak Is lehetővé teszik hogy különböző kedvteléseiknek hódoljanak. Aki pedig megelégelte a fárasztó sétát, az a jurták stílusában épült három vendéglő egyikében megpihenhet, vagy a drótkötélpályán leereszkedve, néhány perc alatt a város egyik leglátványosabb épülete: a Lenin nevét viselő. 3000 nézőt befogadó Kultúrpalota előtt találja magát. A közeli park legfőbb dísze az esténként színes égőkkel megvilágított szökőkutaktól övezett er lékmű: Abaj Kunanbajev kazah költő szobra. De lehetetlen lenne felsorolni valamennyi látványocságszámba menő épületet és emlékművet. Ha ugyanis tüzetesebben akarnánk megtekinteni őket, itt-trrtózkodásunkra egykét hét sem bizonyulna el mgedőrek. Ám az órák — mint Közép-Ázsióban mindenütt — itt is gyorsan múlnak, kohamosan közeledik a búccúzás ideje a várostól és új barátainktól, akiket a szívükbe zártunk és akikkel — reméljük — találkozunk még az életben. De nemcsak az itteniekkel, hanem mindazokkal, al. knek dolgos, békés életével barangolásunk során megismerkedhettünk. Sokban nekik is köszönhetjük felejthetetlen élmé nyeinket és azt, hogy meggyőződhet tünk Julius Fucík állításának igazáról: olyan helyeken jártunk, ahol a ma valóban már a tegnapot jelenti ... KARDOS MÁRTA A Medeo stadion bejárata Alma Atában A jégpálya A szerző felvételei
