Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)

1976-12-07 / 291. szám, jkedd

KÉT KÉRDÉS HÁROM NÉPMŰVELŐHÖZ A bratislavai Népművelési In­tézet a közelmúltban a Kassa melletti Sacán szemináriumot rendezett az önkéntes és hiva­tásos politikai nevelő munkát végző dolgozók számára. A szeminárium tartalmas és sikeres volt. Időszerűségét bi­zonyítja az a tény is, hogy az előadásokat követő vita sokré­tű, izgalmas volt. A hivatásos, illetve az önkéntes népművelők az elért eredményeik elemzé­sén túl azokról az objektív ne­hézségekről is szóltak, amelyek megítélésük szerint napjaink­ban még sokszor fékezik a köz- művelődés minőségi fejleszté­sét. Hazánk magyarlakta járásai­ból ezen a szemináriumon 58 népművelő vett részt. A szüne­tekben közülük háromnak tel­tem fel a következő két kér­dést: Munkaterületéről milyen eredmények megemlítését tart­ja érdemlegesnek? A közműve­lődés hatékonyabbá tétele ér­dekében milyen segítségre len­ne szüksége? Nagy Dezső, a Komáromi já­rási Nemzeti Bizottság kultu­rális osztályának dolgozója: — Járásunk területén rangos rendezvények egész sorát való­sítjuk meg, ami amatőr szín­játszóink, irodalmi színpadaink, énekkaraink, tánc- és éneklő csoportjaink kiváló munkáját dicséri. A jó eredmények eléré­se persze lehetetlen volna meg­felelő feltételek nélkül. Járá­sunkban az utóbbi tíz évben megnövekedett a művelődési otthonok száma. A községek­nek és városoknak több mint a felében új, vagy felújított kul­turális létesítmény szolgálja a művelődést és a szórakozást, to­vábbá 10 szövetkezeti, illetve szakszervezeti klub is működik járásunkban, lelenleg Gútán, Bátorkeszin, 1 mely ben és Šro­bárovou építenek új művelődési otthont. Ebben az ötéves terv­időszakban Komárom is kap egy új kultúrpalotát. Természe­tesen mindezek ellenére nem lehetünk még egészen elége­dettek, mert tennivaló bőven akad. Közismert, hogy hazánk­ban törvény biztosítja a köz- művelődést. Ez a fontos tevé­kenység azonban elképzelhetet­len jól felkészült, sokoldalúan, művelL népművelők nélkül. Saj­nos az ilyenekből — meg kell mondanom őszintén — még hiányt szenvedünk. Vélemé­nyem szerint nincs kellőkép­pen megoldva a népművelők képzése — gondolok itt első­sorban a magyar nyelvterülete­ken tevékenykedőkre. Ugyan­csak kevésnek találom a ma­gyar nyelven megjelenő népmű­velési, módszertani és egyéb anyagokat, műsorösszeállítóso­kat, a korszerű politikai és vi­lágnézeti neveléshez szükséges dokumentumokat. Dudás Katalin, a Kassai Vá­rosi Népművelődési Központ Nagy Dezső Holubek László önálló módszertani dolgozója, akiknek munkakörébe az ideo­lógiai nevelés, valamint a nem­zetiségi kulturális szövetségek tartoznak: — Eredményeinkről röviden nehéz §zólni. Nagyon lényeges­nek tartom, hogy népművelési intézményeink megkülönbözte­tett figyelmet szentelnek a dol­gozók eszmei-politikai nevelé­sének. Mi is állandó, fontos fe­ladatunknak tartjuk haladó forradalmi hagyományaink ápo­lását, a proletár nemzetköziség tudatának elmélyítését, gyakor­lati érvényesítését. Szeminári­um keretében foglalkoztunk például a Kassai Munkás sze­repével, emlékesten idéztük fel Schönherz Zoltán forradalmi tetteit. A CSEMADOK városi bizottságával és az Ukrán Dol­gozók Szövetségével együttmű­ködve műsoros estet rende­zünk. Folytathatnám tovább e felsorolást, de megragadva az alkalmat, inkább azt szeretném elmondani, hogy véleményem szerint mik azok a gátló körül­mények, amelyek munkánkat itt-ott még fékezik. Egyik leg­fontosabb problémánk vélemé­nyem szerint az, hogy falvaink­Dudás Katalin ban — sőt városainkban is — nincs kellőképpen összehangol­va a kulturális intézmények és szövetségek munkája. Ez a módszertani koordináló munka véleményem szerint a nemzeti bizottságok illetékeseinek a feladata. Segítségükkel eredmé­nyesebb munkát végezhetünk. Holubek László, a Gútai Vá­rosi Népművelési Központ igaz­gatója: — Jő kollektívában dolgozom és ami a legfontosabb: korsze­rű kultúrpalotával rendelke­zünk, melyet három évvel ez­előtt adták át rendeltetésének, üt évvel ezelőtt Gútán évente kétszer lépett föl hivatalos szín- társulat, az idén viszont már 30 hivatásos művészegyüttes szerepelt nálunk. Újdonságnak számít, hogy komolyzenei hang­versenyeket is műsorunkba ik­tattunk. Ezen kívül számos ki­állítást és 108 politikai elő­adást is szerveztünk. Van több hagyományos rendezvényünk is. Egyik legkedvesebb szórakoz­tató-nevelő műsorunk a „Ki mit tud?“, amelyet a szomszédos városokban és községekben is nagy érdeklődés kísér. Rendkí­vül népszerű az immár kilen­cedik évfolyamába lépő „Gútai Líra“, ahol már sok hazai és külföldi amatőr énekessel is­merkedhetett meg a közönség. A közelmúltban Anton Krištof vezetésével egy énekkart is alakítottunk. Mindezek után le­het, úgy tűnik, hogy Gútán min­den jól megy, semmi problé­mánk nincs. Ez természetesen nem egészen így van. Nagyon is fájó pontunk, hogy a lako­sok egy része, de az ifjúság közül is sokan indokolatlan ér­dektelenséget tanúsítanak a kultúrával, művelődéssel szem­ben. Ezt azonban nem panasz­ként mondom, mert tudjuk, hogy ezt a problémát nekünk népművelőknek kell megolda­ni, még jobb, vonzóbb munká­val. Ogy vélem, hogy nyolcta­gú munkaközösségünknek lesz is hozzá ereje. SZÁSZAK GYÖRGY Hangversenykörúton Ausztriában A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának újabb sikere Jól tudjuk: 1971 májusában a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának női kara I. díjat nyert a corki nemzetközi kórusfesztiválon. Azt viszont már legtöbben elfelejtették, hogy ugyanezen a versenyen a CSMTKÉ vegyeskara negyedik helyezést ért el. Méghozzá úgy, hogy a nemzetközi zsűri meg­osztotta a CSMTKÉ és az auszt­riai gumpoldskircheni „Vox Hu­mana“ Kamarakórus (Gum- poldskirchner Kammerchor „Vox Humana“) között. Mi sem természetesebb, mint hogy a két kórus még a ver­seny folyamán, Corkban felvet­te egymással a kapcsolatot, azaz: barátságot kötött. A kez­deményező Josef Wolfgang Ziegler professzor volt, a „Vox Humana“ karmestere, aki — éppen a CSMTKÉ női karának győztes hangversenye előtt — kórusa tagjaival együtt eljött a délutáni főpróbára és a kama­rakórus nagylemezét ajándé­kozta kórusunknak... Telt-múlt az idő, és most öt évvel a corki ismerkedés után végre kézzelfoghatóvá vált a barátság. A CSMTKÉ ausztriai hangversenykörúton vett részt — a Gumpoldskircheni Kam- merchor „Vox Humana“ vendé­geként. A négy nap folyamán három koncertet adott kóru­sunk. A hangversenyeket ugyan Mé-> ty Gabriella, a CSMTKÉ »Kis­tája konferálta, de rajta kívül l/ess Lajos — kórusunk állandó vendégkarnagya — is szívesen szólt néhány eligazító monda­tot, különösen a magyar nép­dalfeldolgozásokról. Szavait olyan élénk érdeklődés követ­te, hogy a közönséget szinte játékostársává —- a kórus játé­kostársává — tudta változtatni. A kialakult kedélyes, fesztelen hangulatot mi sem jellemezte jobban, mint hogy Ziegler pro­fesszor, aki a CSMTKÉ mindhá­rom hangversenyén részt vett, többször szót is kért, hol a kö­zönség nevében, hol ő is útba­igazítást adott a hallgatóság­nak egy-egy kórusmü megérté­séhez, élvezéséhez. Az első hangversenyre Bern- dorfban került sor. Meglepően szép színháza van a városnak, amelyet még Ferenc József csá­szár adott át rendeltetésének a múlt század végén. Másnap Traisklrchenben lé­pett fel az együttes. Itt egy korszerű kultúrpalota nagyter­me volt a hangverseny színhe­lye. A hangversenykörút harma­dik napján lépett fel kórusunk Gumpoldskirchenben. A hang- versenyterem annyira megtelt műsorkezdésig, hogy a nézőté­ren szinte egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. A hang­verseny után búcsúestet rendez­tek vendéglátóink, s az osztrák kórus tagjai ajándékot adtak át a CSMTKÉ tagjainak, illetve vezetőségének... A városnak egyébként több énekkara van, ezek közül a „Vox Humana“ Kamarakórust és a Gyermekkó­rust (mindkettőnek 35—35 tag­ja van) vezeti J. W. Ziegler professzor. Ez a két kórus vi­szonozza majd ez év december 3—5. között a CSMTKÉ látoga­tását ... A hangversenyeken és a pró­bákon kívül persze más egyéb­re is futotta a kórus idejéből. Mindjárt a Gumpoldskirchenbe való érkezés után fogadást adott a polgármester a CSMTKÉ részére. Másnap — lévén a vi­dék bortermő — a városka pa­tinás borpincéjébe voltak „hiva­talosak“ a kórus tagjai. „Meg­tekintettük“ a várostól mintegy tíz kilométerre fekvő — ki tudná, hány hektár alapterüle­tű? — „bevásárlóközpontot“, ahol a gombostűtől kezdve az autóbuszig minden kapható, fantasztikus választékban és — fantasztikus áron ... Jártunk a bécsi Burgban, s városnézés közben eljutottunk a Schön- brunni Kastélyig... A legem­lékezetesebb azonban a „művé­szek temetőjének“ megtekinté­se marad mindnyájunk számá­ra, ahol fejet hajthattunk Beet­hoven, Schubert, Schumann és a Straussok — a korszakalkotó zeneszerzők emlékének. Kmeczkó Mihály ÚJ FIL MEK TÍZ SZÁZALÉK REMÉNY (szlovák) Néhány évvel ezelőtt az aláb­bi hír jelent meg az újságok- bart: A Podbrezovái Vasmű egyik olvasztárát. munka köz­ben súlyos baleset érte. Ennek következtében a munkás har­madfokú égési sebeket szenve­dett. Ez a szomorú esemény egy filmforgatókönyv alapjául szolgált. Štefan M. Sokol író a történteket, persze, nemcsak egyszerűen rögzítette, hanem művészi szintre emelve kissé stilizálta és sűrítette, a drá­mai feszültség fokozása érde­kében. A szerencsétlenül járt ol­vasztárnak csekély esélye van az életben maradásra. Megmen­téséért óriási küzdelem folyik, megmozdulnak a, munkabrigád tagjai is: nemcsak vért adomá­nyoznak, hanem ki-ki a saját bőréből is ad egy darabot, hogy dező érzékeltesse: a munkások miként teszik magukévá a szo­cialista erkölcs elveit, hogyan azonosulnak az emberi együtt­élés normáival. Az alkotók ér­deme, hogy — egy-két hibától eltekintve — hitelesen ábrázol­ták a munkahelyi viszonyokat és meggyőző képet festettek a brigád tagjainak kapcsolatairól. Helyenként, persze, van egy- egy felesleges „kitérő“, amely csökkenti a film hatását és nincs szerepe a mondanivaló szempontjából sem. f Kissé ért­hetetlen, hogy mit kei esnek a zenés belétek és énekszámok ebben a szomorú történetében. Talán ezzel akarták ellensú­lyozni a film komor hangvéte­lét?) Túlrészletezett és indoko­latlan a szerelmi háromszög bemutatása is és az ezzel kap­csolatos nézeteltérések fesze­Jelenet a szlovák filmből ezzel pótolják szerencsétlen társuk megégett bőrfelülelét. A történet fontos motívuma a szerencsétlenség okainak felde­rítése is. A brigád egyik tagját — akinek viszonya volt a bal­esetet szenvedett olvasztár fe­leségével — azzal gyanúsítják, hogy ő okozta a szerencsétlen­séget. Később azonban kiderül, hogy a vád alaptalan. Az alkotók legfőbb célja az volt, hogy a brigád tagjainak magatartásán keresztül a né­zők elé tárják egy munkáskol­lektíva dolgozóinak őszinte, elvtársias kapcsolatait, s a kö­zösség együvé tartozásának, összeforrottságának szép példá­ját adják. A filmben az embe­rek magánéletének problémái a munkahelyi gondokkal, ne­hézségekkel elegyednek s ez az ábrázolási módszer lehetővé tette, hogy Jozef Zachar ren­gi'tése; a megoldás viszont erő­sen megkérdőjelezhető. Mivel a film alapgondolata a balesetet szenvedett munkás életének megmentéséért vívott harc, az említett kitérők Valóban zava­rólag hatnak. A fogyatékosságok ellenére az alkotóknak sikerült életkö­zeibe hozniok napjaink mun­káskollektíváit, eleven embere­ket bemutatva, reálisan rajzol­ták meg hétköznapjaink építői­nek, formálóinak arculatát. Vállalkozásuk figyelmet érdem­lő, annál is inkább, mert fil­meseink nem túl gyakran nyúlnak ún. munkástémához. A főbb szerepeket ismert cseh és szlovák színészek játsszák: Bro­nislav Križan, Božidara Turzo­novová, Radoslav Brzobohatý, Ján Greššo, Július Pántik, Kve­tu Lukošiková és mások. Távoli időkbe, távoli tájakra vezeti nézőit Vlagyimir Szavel- jev filmje. Olyan nép történe­tébe, hagyományaiba, művésze­tébe enged bepillantást, amely­ről meglehetősen keveset tu­dunk, legfeljebb annyit, hogy a Kaukázus hagylábánál, az Ab- ház ASZSZK-ban él. A film Ab- házia legendássá nőtt hőséről, Hadzsarat Kjahbáról szól. Az alkotás érdekessége, hogy alap­hogy szemtanúja legyen a nagy látványnak. A versengés Had­zsarat győzelmével ér véget, de az ünneplő népet a hercegek zsarnoki utasítására a katona­ság szétkergeti, mert a faluban buzdító röplapokat terjesztet­tek. Hadzsarat sorstársainak élére áll; összecsapások, véres csatározások követik egymást a szakadékos hegyi tájakon. A kis közösség hősiesen küzd, de a A fehér csuklya egyik kockája jául Bagrat Sinkuba költemé­nye, epikai-lírai hősdala szol­gált. A történet 1905-ben, a cári Oroszország forrongó évében játszódik, egy abház települé­sen. Itt, a hegyek között nőtt fel Hadzsarat, megőrizve a szü­lők és a falu kegyetlen pusztu­lásának emlékét. Életének első igazi próbatétele — egy lovas vetélkedő — is itt várja. >Az ünnepre gazdag hercegek ér­keznek, összesereglik a nép, túlerővel szemben nem állja a harcot. Hadzsarat meghal, de bátorsága és a nép hősiessége tovább él az emberek emléke­zetében. A rendező, Vlagyimir Szavel- jev a történetet népi szokások­kal és hagyományokkal vonja körül, hitelesen elevenítve fel a folklórt. Ábrázolásmódjára a romantikus-patetikus népiesség, lírai szemlélet jellemző. A fő­szerepet Tornász Kokoszkir játssza. —ym— 1971 XII. 7. A FEHÉíR CSUKLYA (szovjet)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom