Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)
1976-12-28 / 308. szám, kedd
EMBERSÉGRŐL, HŐSIESSÉGRŐL példAt Hetvenöt éve született A. A. Fagyejev A tveri kormányzóságbeli Kimriben született hetvenöt évvel ezelőtt, 1901. december 24- én Alekszandr Alekszandrovics Fagyejev, a szovjet irodalom kimagasló egyénisége, a szocialista realizmus egyik úttörője. Gyermekéveit részben Vil- nában és Ufában, részben a Távol-Keleten, a Dél-Usszuri határvidéken, Csugujevka köz ségben töltötte. Vlagyivosztokban a kereskedelmi iskolát látogatta, de tizennyolc éves korában már partizánként harcolt Kolcsak bandái ellen, Kol- csak leverése után pedig a reguláris Vörös Hadsereg katonájaként részt vett a japán intervenciósok és a Szemjonov atamán elleni harcokban. 1921- ben a X. összoroszországi párt- kongresszus küldötteként került Moszkvába, ahol azt a megbízást kapta, hogy segítsen a kronstadtl lázadás leverésében. E harcokban súlyosan megsebesült, és ezért leszerelték. 1921 és 1926 között különféle beosztásban pártmunkát végzett Moszkvában, Ku- bányban és a Don menti Rosz- tovban. írói tevékenységét 1921-ben kezdte és csakhamar a szovjet irodalompolitika egyik fő irányítója lett. Tagja volt az Oroszországi Proletárírók Szövetsége (RAPP), majd a Szovjet írók Szövetsége vezetőségének. írói és közéleti tevékenysége elválaszthatatlan volt egymástól. Éveken át tagja volt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának is, a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán pedig beválasztották a központi bizottságba. Fagyejev ismert egyénisége volt a nemzetközi békemozgalomnak. Élete utolsó éveiben elhatalmasodott súlyos máj- és szívbetegsége, s ez depresszív hatással volt a tehetséges és alkotni vágyó íróra. A súlyos testilelki letörtség állapotában 195ö. május 13-án önkezével vetett véget életének.' Fagyejev első írásainak témáját a szibériai polgárháborúban szerzett élményeiből és tapasztalataiból merítette. 1923-ban látott napvilágot Áradás című kisregénye, ezt követte egy évvel később az Ár ellen című elbeszélés. Ezekben a müvekben új típusú hősöket, a népből jött bolsevik harcosokat állított a cselekmény középpontjába. Alakjai — Furmanov Csapájev című regényének hőseihez hasonlóan — a szocialista realizmus meghonosodását jelentették a szovjet irodalomban, bizonyítva, hogy a szocialista realizmus mentes minden formalizmustól és sematizmustól, ha módszerének alkalmazása az író tehetségével és hozzáértésével párosul. E két mű témakörének folytatását és kibővítését jelentette az író Tizenkilencen címmel megjelent regénye. A mű a szibériai partizánmozgalom egyik kis lovaskülönítményének harcairól és tragikus pusztulásáról szól. A különítmény parancsnoka, Levin- szon, ugyancsak az új típusú szocialista ember megtestesítője, akit az író — a regény többi hőséhez hasonlóan — hibáival, gyengéivel együtt ábrázol és mert Levinszon valódi hús-vér ember, alakja ezért válik az olvasók számára hitelessé és rokonszenvessé. Fagyejev 1924-ben kezdte el írni Az utolsó udege című regényét. Hatrészes monumentális regénynek tervezte, de csak három rész készült el belőle. Legjelentősebb a harmadik rész, melynek témája a Tizenkilencen című regényéhez hasonló. Ebben az alkotásban is szerepel a távol-keleti parti zánmozgalom és annak kiváló hőse. Ignat Szajenko, a bolsevik munkás, aki nem válik elvtársainak árulójává akkor sem, amikor a fehérgárdisták kezébe kerül. Szörnyű kínvallatások közepette hal hősi halált, de nem árulja el kommunista társait. Fagyejev legismertebb regénye Az Ifjú Gárda. A mű az írónak abból az elhatározásából született, hogy monumentális regényben örökíti meg a Nagy Honvédő Háború néhány jellemző epizódját. Regény® témájául a krasznodoni kom szomolisták hőstettéit választotta. A német fasiszta csapatok 1942 júliusában foglalták el Krasznodont és a békés polgári lakosság körében embertelen és kegyetlen mészárlásokat hajtottak végre. A krasznodoni komszomolislák erre megalakították az Ifjú Gárda elnevezésű illegális szervezetet, hogy megtorolják a fasiszta megszállók gaztetteit. 1942 októberében a csoportnak már több mint 100 tagja volt. Fagyejev regényének megírása előtt a Komszomol Központi Bizottságától megkapta az ifjú gárdisták tevékenységéről szóló teljes dokumentumanyagot. Az író elutazott Krasznodonba. ahol az ifjúgárdisták szüleivel, egykori tanáraival, iskolatársaival és barátaival folytatott számos beszélgetést. Az Ijjú Gárda 1945-ben jelent meg és a szovjet olvasók népes tábora hamarosan megismerkedhetett Oleg Kosevoj, Szergej Tyulenyin, Ivan Zem- nuhov, Ulja Gromova, I.juba Sevcova, Valja Borc és a többi ifjúgárdista nevével és hőstetteivel. Az író fő érdeme, hogy realista módon sikerült bemutatnia annak az új nemzedék nek a hazaszeretetét, emberségét és hősiességét, amely már a bolsevik párt, a szocialista társadalom és a szocialista iskola neveltjeként kapcsolódott be a hazája felszabadításáért és a szebb holnapért folyó gigászi küzdelembe. Ez az új nemzedék és általa a szocialista társadalmi rend is — Fagyejev mondanivalója alapján — jelesre vizsgázott. Alekszandr Alekszandrovics Fagyejev a szovjet irodalom egyik legkimagaslóbb egyénisége. A szovjet irodalomtörténet és kritika Gorkijjal, Majakovszkijjal, Furmanovval és Szeráfimoviccsal együtt a szocialista realizmus legkiválóbb úttörői és művelői között tartja számon. Valamennyi müvére írói, emberi és kommunista elkötelezettségének egysége, tehetséggel párosult műgond, sajátos egyéni stílus, a formalizmustól és sematizmustól men tes szocialista realista írói ábrázolásmód jellemző. A viszonylag fiatalon — 55 éves korában — elhunyt kitűnő író alkotásaiban azoknak állított emléket, akik a polgárháború éveiben, az intervenciós csapatok beavatkozása idején és a Nagy Honvédő Háborúban mint az új, önzetlen és megtisztult erkölcsi normákat valló embertípus megtestesítői, fegyverrel a kézben védték a szovjethatalmat, a hazát, a népet. Az író munkájának lényegét szerényen így fogalmazta meg: „Arra törekedtem, s most is arra törekszem, hogy — amennyire képes vagyok megérteni környezetemet — minél igazabban tolmácsoljam az emberek lelkűidében, kívánsá gaiban, törekvéseiben végbemenő változásokat, és megmutassam, minek befolyása alatt történnek ezek a változások, megláttassam, milyen szakaszokon keresztül történik a szocialista műveltségű új ember fejlődése, ‘'alakulása.“ SÁGI TÓTH TIBOR Az idei év utolsó bérleti estje Kanadai karmester és Peter Toperczer hangversenye Opus 53-as jelzésű negyedik zongoraversenyét Prokof- jev 1931-ben komponálta Paul Wittgenstein felkérésére, aki a háborúban elvesztette a jobb karját. Ravel ugyancsak a neves zongora- művész kívánságára írta nagy sikerű balkezes zongo raversenyét. Prokofjev azonban nem aratott a művével sikert. Wittgenstein köszönettel visszautasította, mert „egyetlen hangot sem érteit belőle“. A kompozíció azóta feledésbe is merült. Peter Toperczer, a Szlovák Filharmónia szólistája, elsőrangú pianista. Részéről érdem és figyelemre méltó művészi tett, hogy a jóformán ismeretlen alkotást, amelyben nem egy prokofjevi jellegzetességgel találkozunk, mind technikailag, mind zeneileg kiváló előadásban megismertette a bratislavai hangverseny közönséggel. Mario Bernardi, az est kanadai vendége, honfitársa kompozíciójával nyitotta meg műsorát. R. Murray Schafer „East“ f Kelet J című műve különlegességében még a furcsábbnál furcsább modern zenei szerzemények között is elnyeri a pálmát. Schafer szerzeménye valamiféle sajátos zenei meditáció, magva egy óhindu eposzból kiragadott elmélkedés, amely szavakba öntve nagyjából így hangzik: „Az ,én’ gyorsabb, mint a gondolat. Az érzékek elmaradnak, de az én’ előrehalad. Az ,én’ mindenütt jelenvaló, anyagtalan, tiszta, bölcs, mindentudó. Mozdulat nélkül távolodik, de közel van, mindenben és mindenen kívül“. A vendégművésznek az est befejező száma, Mendelssohn Olasz szimfóniája nyújtotta a parádés „bemutatkozási“ lehetőséget. Mario Bernardi nem tartozik a kiemelkedő karmesteri egyéniségek közé. A zenekari hangzás talán kissé elnagyolt koncepciója folytán nem volt mindig egyöntetű, fokozásai sem elég kidolgozottak, de muzsikálását őszinte átélés heve fűti, és ez nagy karmesteri erény, ami sok mindenért kárpótol. Mendelssohn az A dúr szimfóniához 1830-ban lett olaszországi útjából merített ihletet. „Ez a mű annyira olasz, amennyire csak az északról érkezett elbűvölt jövevény érezheti olasznak“ — állapította meg nagyon találóan Jemnitz Sándor. De Mendelssohn lírai természet, a nagy szenvedélyek világa nem az övé. Az azúrkék olasz égbolt, a zölden hullámzó tenger, a déli tájak szépsége számára minden elragadtatása mellett is csak csodálatos kaland maradt. Mario Bernardi is ebben az értelemben fogta fel és tolmácsolta Mendelssohn alkotását. HAVAS MÁRTA KI TALÁLKOZOTT FÁBRY ZOLTÁNNAL? Jövő nyáron ünnepeljük Fábry Zoltán születésének 80. évfordulóját. Az évfordulók tükrök: kénytelenek vagyunk beléjük pillantani. E sorok íróját, aki portrét szándékozik a kiváló antifasisztáról rajzolni egy könyvecskében, mindenek fölött izgatja: milyen ember volt a slószi humanista? Miért szerették annyira, hogy ha kellett, ismerősei és barátai még új tetőt is húztak háza fölé? Egy szabómester olykor öltönyt küldött neki. Egy hentes húst; orvos barátja gyógyította, jogász-ismerőse ügyes-bajos dolgait intézte. Volt, aki bort vitt neki, mások levelekben biztatták. Az ötvenes évek végén és a hatvanas években valóságos vendégjárás volt a stószi Fáb* ry-házban. Diákokkal teli autóbuszok álltak meg a lilára festett ház. előtt, tanárok, munkások, ismeretlen tisztelők érkeztek. Miért jöttek? És ha már ott jártak, mit tapasztallak? Milyen embernek látták Fábryt? Mit jelentett számukra Fárby Zoltán? Ezekre a kérdésekre várom — szíves segítségükkel számolva — a feleleteket én is, a portré-könyv írója, és velem együtt mindazok, akik a megjelenő kiadványt — feltehetően — örömmel veszik kezükbe. Kérem hát azokat, akik találkoztak Fábry Zoltánnal, s akiknek ez a találkozás élményt jelentett, írják meg történetét egy levélbe és soraikat küldjék el mielőbb a címemre. Kis Építő szerkesztősége 897 14 Bratislava, Pražská 11.) Szívességüket előre is köszönöm és várom leveleiket: BATTA GYÖRGY 0j filmek ILYENEK VOLTUNK amerikai) Bár Hollywood, az amerikai filmgyártás központja, az „álomgyárként“ ismert filmnagyüzem mindig is elszigetelődött a külvilágtól, s önálló életét élte, mégsem tudta megakadályozni, hogy az amerikai társadalmat megrázkódtató politikai válságok elkerüljék a filmfővárost. Például az ötvenes évek elején, amikor a Mc- Carthy-rendszer antikommunista hajszát indított, ijesztő sors várt Hollywoodban a haladó alkotókra. Az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság számos alkotót egyszerűen félreállított, vagy pedig erkölcsileg összetört. így többek közt Joseph Loseyt, Dalton Trumbot, Elia Kazant. A most bemutatott amerikai lajdonképpen a két főszereplő hordozza: a meg nem alkuvó értelmiségi nő, akit érzelmei sem tántorítanak el, s mindvégig szilárdan kitart balos meggyőződése, szemlélete mellett, s ellenpólusaként a férj, egy filmforgatókönyvíró, aki nézeteit feláldozza a csillogó karrierért. Az értelem és az érzelem összecsapása a férj meg- hasonlásához vezet, s a nő és a férfi útjai szükségszerűen elválnak. A politikai motívum azonban csak másodlagosan van jelen a filmben, a hangsúly az érzelmes szerelmi történeten van. Kétségtelenül izgalmasabb lenne, ha a nagy megpróbáltatások, az erkölcsi válság korszaka nem marad csupán Barbra Streisand és Rubert Redford az Ilyenek voltunk című film főszereplői film cselekménye ezekben az években, az emlékezetes bo- szorkányüldözés idején, az antikommunista hisztéria időszakában játszódik. Ez az első produkció, amely Amerika e sötét légkörét idézi fel — s a film már csak ezért is figyelmet érdemel. Sidney Pollack rendező egy nyilatkozatában pontosan definiálta filmjét: „Alapjában véve szerelmi történet, két társadalmilag és politikailag szemben álló ember története, akik vereséget szenvedtek a fekete lista miatt.“ S valóban: a film két teljesen különböző világnézetű ember kapcsolatáról szól — egy balos nézeteket valló fiatal értelmiségi nő és egy ambiciózus egyetemista megismerkedéséről, szerelméről és elválásáról. A két fiatal még a háború előtt találkozik, s érzelmileg minél közelebb kerülnek egymáshoz, annál inkább kiütközik a közöttük levő nézetkülönbség. A filmben az értelem és az érzelem, a magánélet és a közösség iránti kötelesség ütközik össze, s ez a konfliktus az antikommunista hisztéria idején hág tetőfokra. Az alkotás gondolati tartalmát tuháttér. A szokványos történet és a mondanivaló kompromisz- szumát minden bizonnyal a művészi megvalósításban vállalt megalkuvás hozta létre. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy Sidney Pollack olyan témát feszeget filmjében, amelyről a producerek nem valószínű, hogy megengednék, hogy közvetlenebbül szóljon. (S a rendező korábbi munkáját, A lovakat lelövik, ugye? című filmjét ismerve, feltevésünk bizonyára nem alaptalan.) A főszerepeket két olyan népszerű művész alakítja, mint Barbra Streisand és Robert Redford. Ez szerencsés megoldás, mert mindketten hivatásuk magaslatán állnak ebben a filmben is. Pollack alkotása a jobb színvonalú, haladó amerikai filmek közé tartozik, olyan produkció, mely társadalomkritikai elemeket tartalmazva szól az amerikai élet ellentmondásairól, Amerika sötét időszakáról, amelyben minden megtörténhetett, még az is, amit a film hőse megjósol: fasiszta producer titokban baloldali rendezőt bíz meg. hogy egy elfuserált filmet mentsen meg. Charles Chaplin néhány évvel ezelőtt felnyitotta trezorjait, s a filmforgalmazók rendelkezésére bocsátotta immár klasszikus műveit, lehetővé téve ezzel, hogy a fiatalabb korosztályúak is megismerjék életművét, pályájának jelentős állomásait. Időről időre így egy-egy filmje hozzánk is eljut. Mozijainkban ezért a lehető legjobbkor tűzték műsorra a holland—amerikai közös vállalkozásban készült filmet, A csavargó gentlemant. Richard Patterson müve ugyanis olyan „kézikönyv“, amely a Chaplin- életmű jobb megértését hivatott szolgálni. A csavargó gentleman montázsfilm a javából; részleteket mutat be Chaplin híres alkotásaiból, film- és fényképfelvételek segítségével hozza életközeibe a művészt, családját és környezetét. Jóllehet a nézők meglehetősen sokat tudnak a zseniális egyéniség magánéletéről is, a montázsfilm ennek ellenére újat is tud mondani Chaplinről, anélkül, hogy szenzációkra törekedne. Az alkotó célja, hogy Chaplin művészi és életútját elénk tárva, bővítse ismereteinket s újabb adatokat közöljön a filmművészet élő klasszikusáról. Különösen érdekesek a Chaplin svájci otlhohában, a családja és barátai körében készült felvételek, beszélgetések. —ym — KULTURÁLIS HÍREK □ Marco Ferreri, akit a kritikusai gyakran Luis Bu- fiuel utódjaként emlegetnek, modern emberi komédiát rendező, t. Hősei egy férfi meg egy nő. Ezúttal azonban nem házassági drámáról van szó. A férfi munkás, akit a felesége elhagyott, s egyedül neveli kicsi gyermekét. Megismerkedik egy fiatal lánnyal, aki gondját viseli a kisfiának. A boldog befejezés azonban különböző várható és váratlan akadályok miatt elmarad; a férfi megha- sonlik önmagával ... Az új francia csillag, Gérard Depa- rieu alakítja a férfi szerepét, a leány; Ornella Muti. 1976. XII. 2». A CSAVARGÓ GENTLEMAN (holland)
