Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)
1976-09-08 / 214. szám, szerda
Befejeződött Nyitrán a 12. országos szántóverseny, valamint a traktorosok 5. ügyességi versenye. A két versenyben 52 szántó és 31 traktoros vett részt hazánk különböző vidékeiről. Felvételünk a 2. versenykategória győztesei, akik 4—5 sávos ekével szántottak. Első helyezett Martin Andi, a Mojmírovcei Efsz (nyugat-szlovákiai kerület) dolgozója. Második helyezett Andrej Uhliar, az Očovái Efsz-ből (közép-szlovákiai kerület], harmadik helyezett Viktor Pekarőík, a Veľká Lomnica-i Magtermesztő Állami Gazdaság alkalmazottja (kelet-szlovákiai kerület). (Felvétel: P. Matis) „Elég lenne százezer korona. Százezer, ha mondom ... A többit pótolnánk valahogyan. Munkával természetesen.“ A művelődési otthon csupasz falai között beszélgettünk. Az elnök egyre hajtogatta a magáét. „Szakember, gép az akad. Mondtam is a járáson, pénzt adjanak. Százezerből kihozzuk. Bízzák csak ránk!“ Később megtudtam, hogy a bűvös százezerre várni kellett. Hosszú hónapokig — az új költségvetésig. önkéntelenül jutott eszembe ez a kis epizód, valami furcsa képzettársítás vetítette elém az elnök gondoktól barázdált arcát, aggódó tekintetét, a művelődési otthon vakolatlan falait. Egyetlen, de így párhuzamba állítva annál megdöbbentőbb adat: az elmúlt esztendőben a gazdasági jellegű bűncselekmények százötmillió koronával károsították meg népgazdaságunkat. Százötmilllól Eltévedt milliók! A harácsolás, kapzsiság, felelőtlenség milliói. A szocialista tulajdon védelmének jogrendszerünk megkülönböztetett figyelmet szentel. Közismert tény, hogy nem emelkedik a gazdasági bűnözés görbéje. A százötEltévedt milliók millió koronát azonban mégis sokallom. Hiszen gondoljuk csak el, nem csupán az anyagi, hanem az erkölcsi kár is számottevő. A szocialista tulajdon megkárosításában a bűncselekmények több mint negyven százalékával részesednek az üzemi szarkák, az elkövetett vétségek harminc százaléka szintén az ő lelkükön szárad. Emberek, akik lejtőre jutottak. Vajon megállnak-e? S ha igen, meddig gyógyulnak sebeik, mikor léphetnek ismét emelt fővel munkatársaik elé? A statisztika nem beszél róla kik, hányán és milyen arányban osztoztak a százötmillión. Talán nem is lényeges. Valamennyiünk számára fontosabb a megelőzés kérdése... hogy a százezrek, a milliók rendeltetési helyükre kerüljenek. A közös tulajdon védelme a szocialista társadalom valamennyi tagjának kötelessége. Az új típusú ember etikai kódexének sarkalatos tétele közös munkánk eredményeinek tisztelete, megbecsülése. Bűnüldöző szerveink, a szocialista jogelmélet kiváló szakemberei nem a drákói törvénykezés útját szorgalmazzák. A küzdelem az emberi tudat szintjén folytatódik, abban a szférában, ahol mind a mai napig nyomon követhető a múlt súlyos öröksége. A százötmillió gondolkodóba ejt és ítélethozatalra kényszerít. Vajon megtet- tünk-e és megteszünk-e minden tőlünk telhetőt, hogy lefogjuk a tilosba tévedő kezet? BALOGH P. IMRE IPAROSODÓ KISVÁROS HATÉKONY POLITIKAI TÖMEG MUNKA - MILLIÓS ÉRTÉKEK Egészséges versengés alakult ki az utóbbi években Szepsi és Mecenzéf között. A két kisváros vezetői és lakosai mindent megtesznek, hogy a mérleg nyelve az ő javukra billenjen. A verseny létrejöttében az is közrejátszott, hogy a Kassa-vi- déki járásnak nincsen székhelye, a jnb az önálló járási rangú városban, Kassán van. Miért fontos ez? A szepsi városi pártbizottság elnökével, Keszi István elvtárssal beszélgettünk nemrégiben, s a kommunisták tevékenységével kapcsolatban a városfejlesztés terén elért eredmények Is szóba kerültek. Tagadhatatlan, hogy a választási program teljesítéséhez nagyban hozzájárult az említett verseny. — Az elmondottak korántsem jelentik azt — folytatta a gondolatsort az elnök —, hogy a kettő közül bármelyik is szeretne járási székhely lenni, hiszen egyáltalán nincsenek meg hozzá a feltételek. De mivel a gyakorlat szerint a többi járásban a székhelyek állnak az első helyen a fejlődésben, a mi járásunkban is szeretne valamelyik város az első helyre kerülni. Mondhatná valaki, hogy ez lokálpatriotizmus. Kétségtelenül van benne valami. Meggyőződésem azonban, hogy az egészséges, az építő fajtából. Fiatalok az irányításban Szepsit egy kis túlzással, de nem alaptalanul, a fiatal vezetők városának is nevezhetnénk. A városi pártbizottságnak tizenhárom tagja, s hét revíziós bizottsági tagja van, akiknek a hetven százaléka fiatal, csupán hárman vannak ötven éven felüliek. — Kétségtelen, hogy a jövőre nézve nagyon előnyösen megváltozott a korösszetétel. — Természetesen, hogy bizonyos időre van szükség, amíg a fiatal vezetők beletanulnak munkájukba. De ugyanez a folyamat figyelhető meg városunk életének más területein is. Például az új választási időszakra az eddigi 35 helyet 12 képviselővel többet javasoltunk, s mindegyikük harmincöt éven aluli. Az utóbbi években a városi pártbizottság az ideológiai tevékenységre és a gazdasági propagandamunkára fordította a fő figyelmet. Az elnök örömmel számolt be arról, hogy az Ideológiai munka terén elért eredményeiket járási és kerü lett' szinten is nagyra értékelték. Az üzemek segítségével —• Az ötödik ötéves tervidőszak elején voltak üzemeink — folytatta —, melyek nem teljesítették tervüket, ezért kádercserékre került sor. Az intézkedés helyességét igazolja, hogy az akkor lemaradt üzemek tavaly az év végén jelenthették, hogy teljesítették az öt évre szóló feladataikat, sőt nagy részük túl is szárnyalta őket. A gazdasági propaganda- munkára az elkövetkezőkben még nagyobb súlyt helyeznek. Ezt a város területén működő ipari üzemek termelésének fokozása is szükségessé teszi. Például ez év májusában az új Tesla üzemben is megindult a termelés. További bővítése 170 millió korona beruházást igényel, s a termelés értéke meghaladja majd a 190 millió koronát. Az 1975-ös évhez viszonyítva az ipari üzemek 1980-ig 240 százalékkal növelik termelésüket, ebből természetesen a Tesla vállalja az oroszlánrészt. De nemcsak a termelésből, hanem a város égetővé vált ügyeinek megoldásából is. Az óvodák és bölcsődék hiányára gondolok. E téren sokat várunk az üzemektől, különösen a Teslától, hiszen a tervezett 1300 dolgozójuknak a döntő többsége nő lesz. Örvendetes, hogy egyidejűleg megoldódott az eddig sok gondot okozó női foglalkoztatottság kérdése is. Legaktívabbak a nők és a fiatalok A 6200 lakosú kisvárosban az eredményes politikai tömegmunka az anyagi javak létrehozásában is megnyilvánult. Az elmúlt öt esztendő' alatt 3621 egyéni és 179 kollektív kötelezettségvállalás eredményeképpen 66 229 265 korona értéket alkottak. A társadalmi munkából a Nőszövetség helyi szervezetének és az Ifjúsági szervezet tagjai vették ki legeredményesebben részüket. — A fiatalok kérdése tanácskozásaink állandó napirendi pontját képezi — tájékoztatott Keszi elvtárs. — Mivel sem mi, sem ők nem voltak elégedettek munkájukkal, több szervezési változás történt. Meg kell jegyeznem, hogy ebben nemcsak ők voltak a „ludasok“. Megoldottuk például a helyiségkérdést. Már van klubjuk, ahol össze tudnak jönni. Ezenkívül létrehoztuk az Ifjúsági szervezet városi bizottságát, mivel eddig nem volt koordináló szerv, mely az alapszervezetek munkáját irányította volna. Továbbá a városi bizottságban is sor került kádercserékre, s amíg az új emberek kellő tapasztalatokra nem tesznek szert, ml is nagyobb segítséget nyújtunk nekik. Negyedévenként értékeljük a fiatalok munkáját, s közös határozatokat hozunk. Az értékelések során kiderült, hogy a gimnáziumban és a katonai javítóüzemben működnek a legeredményesebb, a fafeldolgozó üzemben, valamint a gép- és traktorállomáson a leggyengébb alapszervezetek. Meggyőződésem azonban, hogy e két utóbbiban is érhető el javulás. Összhangban a közös érdekkel Már csak hetek vannak hátra a választásokig, természetes tehát, hogy a városi pártbizottság elnöke, akinek munkája az utóbbi hónapokban jócskán megszaporodott, egyre gyakrabban tér vissza ehhez a témához. — Olyan időszak ez, amikor önkéntelenül is összehasonlításokat végez az ember. Milyen volt a régi és milyen lesz az új? Az új választási program- javaslatból két mondatot ragadok ki. Az első leszögezi, hogy igényes feladataink teljesítése csak színvonalas politikai tömegmunka segítségével érhető el. Hogy ez a sokáig másodrangúnak tartott kérdés előtérbe került, hogy a propagandista-tevékenység, a személyes agitáció visszanyerte jelentőségét, annak kézzelfogható oka van: a már említett több mint 62 milliós érték, az új utak, épületek, maga a szépülő város. A másik mondat lényege: nem teljesült ebben a választási időszakban minden kívánság, melyekkel a lakosok fordultak a képviselőkhöz. Ez természetes, hiszen a jövőben is meg kell tartanunk a fontossági sorrendet, s azokat a javaslatokat kell előtérbe helyezni, melyek a város érdekeivel vannak összhangban. Ameddig a takaró ér Nem jelenti ez azt, hogy Szep- siben nincsenek fogyatékosságok, melyek sok gondot okoznak a lakosoknak. Talán a legközvetlenebbül érinti az embereket az üzlethálózat kérdése. Amellett, hogy többnyire öreg épületekben vannak a helyiségek, kevés is van belőlük. Például csak két hentesüzlet található a városban, melyek korántsem elégítik ki az igényeket. Az új választási időszakban ez a gond is lekerül a vállukról, a tervbe vett üzlet- hálózat építését még az idén megkezdik, jelenleg a kiszemelt területen a bontási munkák folynak. Építik az autó- buszállomást, úgyszintén időszerűvé vált már a poliklinika korszerűsítése és a művelődési központ építése. Szepsiben tudják, hogy a legszebb tervnek is csak any- nyi az értéke, amennyit megvalósítanak belőle. A tervezés és valóra váltás folyamatában fontos az ellenőrzés. Az új választási program teljesítésénél is számítanak majd a lakosság hathatós támogatására. Igazolványokat adnak ki, melyekben feltüntetik majd, hogy ki mit vállalt, s mikor mennyit teljesített belőle. Ésszerű intézkedés ez, hozzásegít mindenkit ahhoz, hogy reálisan becsülje fel az erejét, és a képességeit. MALINAK ISTVÄN APRÓHIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ! A Csehszlovák Rádió Magyar főszrjrkesztösége pályázatot hirdet ez évi szilveszteri műsorába tréfás jelenetekre, monológokra, s általában olyan humoros Irodalmi formákra, amelyeket műsorunkban fel tudunk használni. A pályázat feltételei a következők: — előnyben részesítjük azokat a pályamüveket, amelyek rádlőszerííek, és közéletünk fonákságait, a kispolgári gondolkozást gúnyolják ki, — csak géppel írott pályamüveket fogadunk el; egy-egy pályázó több müvet is beküldhet, egy-egy munka azonban nem haladhatja meg a 4 gépelt oldalt, — a dijat nem nyert pályaműveket, ha arra érdemeseknek találjuk őket, elfogadjuk, és alkalomadtán küzzétesszük szórakoztató műsorainkban; erről a szerzőt értesítjük, — a kéziratokat non küldjük vissza és értük felelősséget nem vállalunk, — a beküldött pályamüveket öttagű bizottság bírálja el, — a pályaművek beküldési határideje: 1978. október 31, — a pályázat eredményét 1976. december 15-ig tesszük közzé. A pályadljak a kővetkezők: I. díj: 2500 korona II. díj: 2000 korona III. díj: 1000 korona A pályaműveket a következő címre kell beküldeni: Csehszlovák Rádió Magyar loszerkesztősége, Zochová 1., 897 11 Bratislava. A borítékra írják rá: PÁLYÁZAT! ÚF-120 ISMERKEDÉS ■ 56 éves, káros szenvedélyektől mentes özvegyember vagyok. Van Skoda 100-as autóm és Nyitrán kertes házam. Ezúton szeretnék megismerkedni komoly, gyermektelen leánnyal vagy özvegyasz- szonnyal, aki meg tudna érteni. Jelige: Fényképes levelek előnyben. 0-1079 ■ 65 éves özvegy, egészséges, középtermetű, nem dohányzó, nyugdíjas férfi lakással rendelkező, egyedülálló hölgy ismeretségét keresi házasság céljából. Jelige: Együtt könnyebb. . Ú-1085 KÖSZÖNTŐ S Nagy Andrásnénak, ľerbetére A legdrágább feleségnek névnapja alkalmából nagyon jó egészséget, sok szeretetet, békességet és igen hosszú életet kíván szerető férje. Ü-1065 9 Pongrácz Mihályt 50. születésnapja és közelgő névnapja alkalmából szeretettel köszönti, erőt, egészséget és hosszú életet kíván szerető felesége, gyermekei, veje és két kis unokája: Iván és Adrian. Ú-1082 0 Kalocsics Bélának, Gombára (Hubice) a legdrágább édesapának és nagyapának 50. születésnapja alkalmából erőt, egészséget és még sok boldog születésnapot kíván szerető felesége, fia Jóska, leánya Mari, menye Rózsika, veje Gyuszi és 3 unokája. Ű-1084 Q B é d y Imrénének, Somai A legdrágább feleségnek, 53. születésnapja és egyben nyugdíjba vonulása alkalmából hosszú boldog életet kíván férje, 7 gyermeke, 3 menye, 2 veje és 9 unokája. Ű-1086 E3 Özv. Lantos Máriának, Udvard. A legdrágább édesanyának 75. születésnapja és egyben közelgő névnapja alkalmából sok erőt, egészséget kíván fia Karcsi, menye Marika, unokái Krisztlnka és Karcslka. Ű-1087 ■ Drága jó szüléinknek, Csörgő Zoltánnak és feleségének, Gabčfkovo házasságkötésük 25. évfordulója alkalmából sok sikert, örömökben gazdag, hosszú életet kíván lánya Baba és férje Imi, fia Imi és felesége Évi, valamint unokái Melinda és Zsoltika. 0-1090 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik 1976. júliusT 19-én elkísérték utolsó útjára szeretett fiamat, testvérünket, HACS1K GÉZÁT, és virágaikkal enyhítették mély fájdalmunkat. Külön köszönetét mondunk a két búcsúbeszédért. A gyászoló család 0-1076 Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, szomszédoknak, jó borútoknak, munkatársaknak, a Vörös Csillag társult szövetkezetnek, a Csemadok és az énekkar tagjainak, valamint az egész falu lakosságának, okik 1976. augusztus 27-én elkísérték utolsó útjára a vlzkeleti temetőbe drága halottunkat, a tragikusan elhunyt Kiss Istvánt a felejthetetlen, drága, jő férjet, édesapát, testvért, sőgort, okit a kegyetlen halál 43 éves korában kiragadott szerettei közül. Külön köszönjük a sok koszorút, virágokat és a részvétnyilvánltá- sokat, amelyekkel igyekeztek enyhíteni a végleges búcsú nehéz perceit. Gyászoló, bánatos szlvű felesége és két gyermeke Piroska és Pltyuka. 0-1068 1976. IX. 8.