Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-09 / 188. szám, hétfő

k szovjet női atléták hengereltek Szovietuiiő—Egvesült lamok 211:157 Röviddel a montreali olimpiai küzdelmek ut4u, ahol a szocialista országok sportolói játszották a prímet, a Maryland állambeli College Parkban nem­zetközi találkozó volt a két atlétikai nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Már az első nap után meggyőző fölénnyel, 20 ponttal vezettek a szovjet atléták. Különösen a nők igazol­ták kitűnő formájukat: 16 számban kettős sikert arattak. Az első nap kiemelkedő teljesítményét az olimpiai győztes és világbajnok Tatjána Kazankina nyújtotta, aki 4:00,30 perces idővel győzött 1S00 mé­teren. Nagyon értékes Fajna Melnylk 69,14 méteres eredménye a diszkoszvetésben, Galina Filatova 189 cm-es magasugrása, valamint Ludinila Maszla- kova eredménye, aki 11,2 másodperccel győzött 100 méteren. A férfiak versenyében a ven­déglátók értek el több győzelmet, de a szovjet atléták Is egyes számokban remeitek már az első napon. Így Alekszejev Szplrldo- nov 78 méterre vetette a kala­pácsot és csak 10 cm-rel maradt el tőle honfitársa, Juri) Szedih. A hármasugrásban 17,02 méterrel fölényesen győzött a többszörös olimpiai aranyérmes Viktor Sza­nyejev. A 100 méteres férfi sík­futásban meglepetés volt, Steve Riddick győzelme, a montreali bronzérmes Valerij Borzov előtt, aki 5 század másodperccel ma­radt a győztes mögött. A verseny második napján még Inkább kidomborodott a szovjet fölény. A nők j&tarmán lehenge­relték ellenfeleiket és 104:42 arányban bizonyultak jobbnak. A szovjet férfi atléták viszont csu­pán 8 ponttal szereztek keveseb­bet, mint a vendéglátók. Itt az eredmény 107:115 volt az Egye­sült Államok javára. A hagyomá­nyos atlétikai találkozó, melyen két űj világcsúcs Is született — Ludmila Bragina 8:27,12 perccel 3000 méteren, a 4X400 yardos szovjet női váltó 3:29,06 perccel — a szovjet atlétikai válogatott meggyőző, 211:157 arányú győzel­mével végződött. A találkozó második napján is Jóformán minden versenyszámban világszínvonalú eredményeket ér­tek el. 3000 méteren Ludmlla Braglna nemcsak új világcsúcsot futott, hanem egyenesen fantasz­tikus Idővel győzött, 18,1 mp-cel túlszárnyalva a norvég Grete Waltz—Andersen eddigi 8:45,4 perces világcsúcsát. Ebben a drá­mai lefolyású versenyszámban a másik szovjet női atléta, Rajsza Katjuk is túlszárnyalta a korábbi világcsúcsot: ideje 8:41,8 perc Volt. Egy további versenyszámban ts űj világrekordot jegyeztek fül, a Szvetlana Sztlrllna, Inta KUmovics, Natalia Szokolova és Nagyezsda Iljina összeállítású szovjet női váltó 3:29,06 perces új világcsú­csot futott 4X4QP yardon. Ezzel megdőlt a nyugatnémet atlétanűk 1975-ben 3:30,3 perccel felállított korábbi csűcsa. A további értékes eredmények közül kiemelkedik Alekszander Barisnyikov 21,15 méteres ered­ménye a súlylökésben, Tatjána Providobina 1:57,00 perces ideje a 800 méteres női síkfutásban, az amerikai Edwin Moses 48,55 mp- es teljesítménye a 400 méteres gátfutásban, a diszkoszvető Mac Wilkins- 86,20 méteres dobása, hogy csak néhányat említsünk. Eredmények: Férfiak — gerely: 1. A. Hall (amerikai) 81,74, 2. J. Lusls (szovjet) 81,46, 3. V. Jersov (szov­jet) 82,20, 3000 m akadály: 1. A. Vellcsko (sz) 8:42,11, 2. A. Mikojan (sz) 8:44,83, 3. M. Roche (a) 8:48,76, 5000 m: 1. B. Kuz- nyecov (sz) 13:37,36, 2. E. Sellk (sz) 13:38,57, 3. D. Kardong (a) 13:42,55, 400 m gát: 1. E. Moses (a) 48.55, 2. M. Shlne (a) 48,55, 3. G. Szutkalov (sz) 50,66, ka­lapács: 1. A. Szplrldonov (sz) 78,00, 2. J. Szedih (sz) 77,90, 3. D. Shoff (a) 60,62, rúd: 1. D. Robert (a) 550. 2. V. Kiskun (sz) 545, 3. E. Bell (a) 530, disz­kosz: 1. Mac Wilkins (a) 66,20, 2. V. Penzlkov (sz) 62,40, 3. J. Silvester (a) 60,98, 800 m: 1. V. Anohln (sz) 1:47,49, 2. V. Pono­marjev (sz) 1:47,69, 3. J. Robin­son (a) 1:47,71, 200 m: 1. M. Hampton (a) 20,70, 2. S. Rlddiek (am) 20,80, 3. M. Kolesznyikov (sz) 21,20, magas: 1. Sz. Szen- Jukov (sz) 221, 2. Sz. Budalov (sz) 221, 3. B. Jankunls (a) 218, súly: 1. A. Barisnyikov (sz) 21,15, 2. G. Woods (a) 20,52, 3. J. Mi­ronov (sz) 20,34, távol: 1. A. Robinson (a) 780, 2. A. Preverzev (sz) 778, 3. V. Podluzsnij (sz) 789, 4X400 yard: 1. Egyesült Ál­lamok 3:02,64, 2. Szovjetunió 3:10,91, 4X100 m: 1. Egyesült Államok 38,56, 2. Szovjetunió 39,35, 400 m: 1. B. Brown (a) 46,28, 2. J. Robinson (a) 46,77, 3. P. Litucsenko (sz) 47,00, hár­masugrás: 1. V. Szanyejev (sz) 17.02, 2. J. Búrt (a) 16,72, 3. T. Haynes (a) 16,22, 10 000 m: 1. C. Virgin (a) 28 35,15, 2. V. Mer- kucsln (sz) 28:50,47, E. Mendoza (a) 29:47,00, 1500 m: 1. M. Dur­kin (a) 3:38,42, 2. A. Mamontov (sz) 3:38,63. 3. M. Ullnov (sz) 3:41,40, 20 km gyaloglás: 1. V. Golubnyicsij (sz) 1:30:40,51, 2. O. Barcs (sz) 1:30:40,51, 3. T. Soully (a) 1:31:21,33 óra. Nők — 100 m: 1. L. Maszlakova (sz) 11,2, 2. T. Prohorenko (sz) 11.3, 3. M. Wartson (a) 11,4, 1500 m: 1. T. Kazankina (sz) 4:00,30, 2. R. Kativdova (sz) 4:04,61, 3. F. Lutz (a) 4:06,20, diszkosz: 1. F. Melnylk (sz) 69,14, 2. N. Gorbacseva (sz) 66,60, 3. J. Svedsen (a) 48,56, súly: 1. N. Csizsova (sz) 18,13, 3. F. Mel- nyik (sz) 18,11, 3. M. Seldler (a) 15,65, 400 m: 1. N. Illna (sz) 51,77, 2. N. Szokolova (sz) 52,10, 3. S. Ingram (a) 52,14, 4X100 m: 1. Szovjetunió 42,93, 2. Egyesült Államok 44,56, magasugrás: 1. G. Filatova 189, 2. T. Hliaktova (sz) 189, 3. J. Huntley (a) 183, 200 m: 1. T. Prohorenko (sz) 23,00, 2. L. Maszlakova (sz) 23,30, 3. D. Sapenter (a) 23,60, 800 m: 1. T. Provldohlna (sz) 1:57,00, 2. V. Geraszlna (sz) 1:57,50, 3. M. Jack­son (a) 1:57,90, 4X400 yard: 1. Szovjetunió 3:29,06, 2. Egyesült Államok 3:33,76, gerely: 1. N. Ja- kubovlcs (sz) 63,28, 2. Sz. Babl- csova (sz) 59,80, 3. S. Gallért (a) 52,20, 3000 m: 1. L. Braglna (sz) 8:27,12, 2. R. Katjuk (sz) 8:41,77, 3. F. Lutz (a) 8:54,95, távolugrás: 1. L. Alfejeva (sz) 646, 3. K. McMillan (a) 842, 3. S. Walker (a) 613, 100 m gát: 1. N. Lebegyeva (sz) 13,09, 2. V. Anylszima (sz) 13,18, 3. D. Laplante (a) 13,58 mp. UiiagcsicsfimabaR az NDK lutien Az NDK atlétanfil, akik ragyogó eredményeket értek el a mont­reali olimpiai játékokon, világcsúcsformában versenyeztek a Kari Marz-Stadtban megrendezett nemzeti bajnokságon is. A bajnokság második napján a 4X800 méteres női váltófutásban Zinn, Hoff- molster, Weiss, Klabzynskl 7:54,2 perces világcsúcsot állított fel. A harmadik napon a 4X200 mé­teres váltófutásban született újabb világcsúcs. Olstner, Stecher, Bu­dendorf és Eckert 1:30,13 perccel gyfizött és 3,07 mp-cel megjaví­totta Nagy-Britannia váltójának világrekordját. Magas színvonalú küzdelmet hozott a női diszkosz- vetés is, amelyben az olimpiai aranyérmes Schlaak 65,48 méter­rel győzött. A 100 méteres gát­futásban is az olimpiai bajnoknő — Schalter bizonyult a legjobb­nak. A 3000 méteres akadályfu- rásban a 18 esztendős Ralph Pö­nitz 8:31,2 perces Junior világ­csúccsal utasította maga mögé a mezőnyt. Az eredményekből — nők — 200 m: 1. Eckert 22,91, 2. Ste­cher 23,08, 3. Bodondorf 23,11, súlylökés: 1. Adnm 20,25, 2. Schoknecht 20,12, 3. Dröse 19,89. Férfiak — 400 m: 1. Arnold 47,23, 2. Lenske 47,47, 3. Latham 47,50. TIZENNEGYEDSZER IS A ČH Košicén két mérkőzéssel vé­get értek az I. vlzilabda-liga küzdelmei. A ČH Košice tizen­negyedszer szerezte meg az or­szágos bajnoki címet. A csapat közvetlenül a ligaküzdelmek A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 32. játékhete I. hú­zásának nyerőszámai. 1 3 33 37 38 42 A II. húzás nyerőszámai. 2 S 19 20 22 33 ★ Az NDK bajnoka, a Drezdai Dynamo barátságos mérkőzésen gól nélküli döntetlent ért el a szovjet bajnok Sahtyor Donyeck ellen. A találkozót Donyeckben játszották. befejezése után Jugoszláviába utazott, hogy felkészüljön a ví­zilabda BEK legközelebbi év­folyamára. A kát vasárnapi találkozó: CHZWP Nováky — TS Topoľ­čany 5:6 (2:1, 1:1, 0:3, 1:1), ČH Košice — Dukla Žilina 6:4 (2:0, 1:0, 1:2 2:2). Az első négy helyezett ered­ménytáblázata: 1. CH Košice 26 22 2 2 188:115 46 2. Topoľčany 28 15 2 9 167:150 32 3. Žilina 26 10 5 11 126:130 25 4. Nováky 26 9 2 15 136:148 20 Jegyzetünk Az NDK atlétikai bajnokságán új világcsúcs született a 4 X 803 mé­teres női váltóban. A Zinn, Hoffmeister, Weiss és Klapezinsky ösz- szetételű váltó 7:54,00 perc alatt teljesítette a 3200 méteres távot. A LABDARÚGÁS VILÁGÁBÓL A Slovan Bratislava Hamburgban barátságos találkozón alulma­radt a St. Paull csapatával szemben. A hazai egyOttes jól kezdett, előbb 2:0-ra, majd 3:l-re vezetett. Ennél az állásnál kihagyott egy tizenegyest. A hajrában feljött a Slovan, de erejéből csak a szé­pítésre futotta. ★ Bánik Ostrava—Wismut Aue 3:0 (1:0). Barátságos mérkőzésen a hazaiak Radlmec, Sláma és Hu- deček góljaival győztek az NDK ligájának hatodik helyezettje el­len. ★ VSS—Stal Rzeszow 1:1 (1:0). A találkozót mintegy 500 néző előtt villanyfénynél Játszották a košicei sporttelepen. A hazaiak gólját Gáills szerezte, a vendég­csapat részéről Curlllo volt ered­ményes. ★ Bulgáriában a szocialista or­szágok belbiztonsági testületet junior-bajnokságán a Ritdá hvézda 0:2 arányban alulmaradt a Dózsá­val szemben. További eredmények: Levszkl Szpartak—Bukaresti Dyna­mo 3:0, Dynamo NDK—Levszkl Szpartak B 2:0. ★ Barátságos mérkőzésen a bé­csi Austria WAG 2:2 arányú dön­tetlent ért el a Bayern München ellen. ★ A bolgár bajnokság 2. fordu­lójában a következő eredmányek születtek: Akademik Szófia—Tra- klja Plovdlv 1:1, Szllven—Szlávla Szófia 2:1, Botev—Szpartak Várna 3:1, Dunav—Lokomotíva Szófia 3:1, Akademik Szvlhtov—Beroe 3:1, Marek—Plrine 2:2. A táblázat élén 3 ponttal a Levszkl Szpar­tak áll az azonos pontszámmal rendelkező Plrine és Szllven előtt. ★ A francia bajnokság első for­dulójának eredményei: Lyon—Pa­ris 4:2, Lille—Reims 2:1, Metz- Nantes 1:2, Marseille—Lens 2:2, Troyes—Bordeaux 0:1, Rennes— Nlmes 0:1. Angers—Nancy 3:1, So- chaux—Nice 1:2, Bastla—Laval 3:1, Valenciennes—Etienne 1:1.-A- A hollandiai tornán az Alas Amsterdam tizenegyesekkel 5:3-ra győzött á nyugatnémet Borussia Mönchengladbach ellen, miután a találkozó 0:0-ás döntetlennel ért véget. A másik mérkőzésen az An- dorlecht 3:2 re legyőzte a Leeds United csapatát. A belgák góljait Rensenbrink, Ressel és Coeck lőt­te, az angolok részéről Cherry és Harris volt eredményes. ★ A labdarúgó-világbajnokság selejtezőjében a karibi zónában a Holland-Antlllák 2:1 arányú vere­séget szenvedett Haiti nemzeti tizenegyétől. A visszavágóra au­gusztus 14-én kerül sor. ★ A Bruggeban rendezett nem­zetközi labdarúgó tornán az elő­döntőben a Bécsi Rapid 2:0-ra le­győzte a helyi belga bajnokcsa­patot. A döntőben a Jugoszláv Hajdnk Szpllt lesz as ellenfele, amely 2:1 arányban bizonyult jobbnak a holland bajnok, Eind- hovennél. ★ Barátságos mérkőzésen a Cel­tic Glasgow 3:0-ra legyőzte a montevldeól Penarolt.- PRÉMIUMOK ­Gyűjtőhely: sorozat és szám: sorszám: Pošta Gottwaldov 2 Ge 749798 15844 Pošta Pardubice 1 Gd 6H2193 206B5 Pošta Čadca 3 jh 951338 171 Pošta Brno 2 Gd 384000 3154 Pošta Moravská Tŕebová, svitavyi járás hb 109805 5145 Pošta Žilina 2 jd 565562 5098 TJ Zemplín Vihorlat, Michalovce gb 539292 491 Pošta Lipt. Mikuláš 1 jd 475428 386 összeg 60 000 60 000 60 000 60 000 60 000 60 000 20 000 60 000 mm Ütni a toronyóra is tud... 33. fogadóhét li. labdarGGú-liga 1. Jablonec—Prešov. A Jablo­nec, mely újból a II. ligában szerepel, bizonyára nagy ambí­cióval kezdi az őszi Idényt, de a feljavult Prešov sincsen esély nélkül TippUnk: 1, 0. 2. Déčín—B. Bystrica. A ka- lonacsapat Idegenben is esélye­sebb az újonc ellen Tippünk: 0, 2. 3. VlaSim—ČH Bratislava. Itt Is egy újonc játszik a tapasz- lalt VlaSim ellen. A bratislavai- ak máris megmutathatják oroszlánkörmeiket. TippUnk: 1, 0. 4. Bardejov—Pov. Bystrica. A vendéglátó kihasználhatja a diazal pálya előnyét Tippünk: 1. 5. Nitra -Michalovce. Egyér­telműen a Zobor-alji csapat az erősebb. TippUnk: 1. 6. Bohumín—Kladno. Az újonc Bohumínnak nem lesz könnyű dolga még otthonában sem. TippUnk: 0, 1. 7. TiÜnec—Martin. A volt I. ligás csapat mindkét pontra esélyesebb TippUnk: 1. B. Pfíbram—VŽKG. A hazai környezet befolyásolhatja az eredményt. TippUnk: 1. CSEH NEMZETI LIGA 9. Žatec—Viktória Žižkov. Az egykor nagyhírű prágai csapat pontokat hozhat Zatecről. Tip­pUnk: 0, 2. 10. Spartak Ostí—Mladá Bo­leslav. A vendéglátók az erő­sebbek. TippUnk: 1. 11. Pardubice—Tábor. Itt is a hazai csapat esélyes. Tip­pUnk: 1. 12. Hradec Králové—Havíŕov. A Hradec bizonyára vissza sze­retne kerülni a II. ligába és nagy játékkedvvel indul harc­ba. Tippünk: 1. Néztem az olimpiai ökölvívó- tornát és Ernest Hemingway jutott eszembe. Az amerikai regényíró szerint, aki évente legalább egyszer nem tekint meg ökölvívó-mérkőzést, annak kár volt megszületnie. Túlzás a megállapítás? Való­színű. De miért is tett ilyen merész és sokak számára fel­háborító kijelentést az író? Bi­zonyára azért, mert nagyon szerette ezt a férjias sportot, amely tulajdonképpen szórako­zás, tudomány és művészet, nyilvánvaló drámai konfliktu­sokkal, pillanatokkal. Igen, az ökölvívás — legma­gasabb szinten — csakugyan művészet, a technika magas fo­kú művészete; tudomány, ahol a bajnokok a tudósok. Nem, nem a verekedő, csak a nyers erejére támaszkodó „bokszoló- ra“ gondolok... Figyeltem a montreali össze­csapásokat és megjelennek előttem a szorító bajnokai. Cso­dálhatom, értékelhetem jelle­müket, temperamentumukat, gondolkodásukat és küzdelmü­ket. Mert az ökölvívás alapjá­ban véve gondolkodás és egy­ben küzdelem. A szorító az élet korláta, ahonnét nincs me­nekvés. Egyedül állsz az ellen­féllel szemben, és ahogy mon­dani szokás, a szentelt víz sem segít, csak saját tudásod, erőd, akaratod és bátorságod. A leg­kisebb hibákért is pofonokkal fizetsz, mindig az ellenfél sze­me előtt vagy. A szorítóban senkit sem lehet meghazudtol­ni, senkit sem lehet megkerül­ni, semmit sem lehet kiegyez­ni. Itt mindenki megtudja, hogy ki vagy, mi vagy, milyen anyag­ból gyúrtak. Akárhogy is néztem az össze­csapásokat, olvasom a története­ket és élményeket, akárhogy is rendszerezem őket, újra és új­ra eszembe jut ennek a sokak által elmarasztalt sportágnak a lényege, amely minden bizony­nyal addig fog élni, amíg lesz­nek igazi férfiak, akik hajlan­dók megküzdeni, összemérni erejüket embertársaikkal — és becsületes harcban esetleg ve­reséget is szenvedni. Es ilyen tekintetben az ököl­vívás egyedülálló a sportok között. Itt már nemcsak játék­ról, a játék, a védekezés és a támadás tmitálásáról van szó, aminek valamikor hasznát is vehetnénk az életben. Nem. Itt — hacsak sport formájában is — mindez már kézzel fogható formában megjelenik. Persze nem mindenki állja a sarat. A félénkek lemorzsolódnak, a kevésbé szilárdak összeomla­nak. Es erről van szó a szorí­tóban: a fizikai és az erkölcsi tulajdonságok igazolásáról. A kemény, férfias, technikás ökölvívás szép, élvezetes méq azok számára is, akik nem na­gyon lelkesednek a sportágért. A verekedő, csak a nyers fizi­kai erejére támaszkodó „bök- szólókat“ nem szívesen látjuk a kötelek között. Az ökölvívás ugyanis nem kiütésre megy, nem az ellenfél minden áron való „megsemmisítésére“. Az ilyen felfogású harcmodor árt a sportágnak, elriasztja a néző­ket és a tehetséges kezdőket. Mert ütni a toronyóra is tud. És Montrealban sok volt a „toronyóra“. Reméljük, az el­következő esztendőkben nem szaporodik a számuk. Hát csak ennyit az ökölví­vásról. Válaszként azoknak, akik megkérdőjelezik ennek az alapiában véve szép férfias sportágnak a létjoqosultságát. TOMI VINCE 1976 VIII. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom