Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-09 / 188. szám, hétfő

befejeződött a tenisz EB Űj bajnokokat avattak A CSEHSZLOVÁK JUNIOROK ÄTÜTÖ SIKERE (Munkatársunk, Kollár József telexjelentése.) Az eddig meg­rendezett tenisz Európa-bajnokságok a férfiaknál szovjet- magyar, a nőknél szovjet—csehszlovák párharcot hozott, s a legjobb négy közé tudta csak más nemzetiségű versenyző be­verekedni magát. Nyugodtan állíthatjuk: az amatőr teniszezők Európa-bajnoksága nagy általánosságban a szovjet versenyzők fölényben zajlott. Vonatkozik ez a pferovi eseményekre is, me­lyek kevés meglepetést szolgáltattak s a legtöbb izgalmat az időjárás okozta. Lehet, hogy a férfi egyesben Taróczy Kakul- jától elszenvedett vereségét a harmadik forduló meglepetésé­nek könyvelik el, de az az igazság, hogy a magyarok első számú teniszezője már Složil ellen is „gyengélkedett“ és a szovjet fiú elleni mérkőzésen eléggé fáradt benyomást kel­tett. Mindez még pénteken tör­tént, szombaton a résztvevők és főleg a rendezők aránylag rosszkedvűen szemlélték az esőáztatta pályákat és a sűrűn gomolygó felhőket, melyek nem sok jót Ígértek. Így is lett, a nap folyamán lónéhány talál­kozót nem is egyszer — félbe kellett szakítani a zivatarok miatt, s délután a női páros döntőié elfitt úgy lapátolták a pályákról a vizet. Az EB utolsó előtti verseny­napja hazai szemszögből nézve Jól kezdődött, hiszen az első bajnokavatást a csehszlovák himnusz hangjai kísérték, az ostravai Lendl nyerte a junior egyest, s néhány órával később a lányoknál Strachoftová ismé­telt. A felnőttek mezőnyében azonban nem kísérte hasonló siker a csehszlovák teniszezők szereplését. A nőknél Tomanová és Marlí- ková jutott el az elődöntőbe. Tomanová nem tudta megtalál­ni Csmireva kemény, rohamozó stílusú játékának ellenszerét, Maršiková pedig érdekes mér­kőzésen maradt alul a jugo­szláv Jausoveccel szemben. A kedvezőtlen körülmények elle­nére sikerült a férfi és női pá­ros döntőjét lebonyolítani. A Metreveli, Kakulja kettős há­rom játszmában — csak az utolsó volt kiegyensúlyozott — aránylag biztosan fektette két- vállra a Niedzwiecki, Nolicki lengyel párost. Szovjet döntőt hozott a női páros, s a Moro­zova, Csttvirina kettős nagyobb tudásának, rutinjának köszön­ve megérdemelten szerezte meg az Európa-bajnoki címet. Vasárnap délelőtt a junior párrosok döntőivel folytatódott az Európa-bajnokság A cseh­szlovák fiatalok tovább folytat­ták sikeretsorozatukat, meg­nyerték a fiú és a leánypáros, majd délután a vegyespárosok végeztek az első helyen. Ezzel páratlan sikert értek el, hiszen mind az fit számban ők végez­tek az első helyen és szerezték meg a bajnoki címeket. A felnőttek elődöntőjének két találkozóját sötétedés miatt nem tudták szombat este befe­jezni, így a férfi egyes döntője után került erre sor, mivel a vegyespáros döntője lapzárta­kor még folyt, nem tudunk végeredményt közölni. A tegnapi döntőket a déli órákban kezdték a női egyes­sel. Az első játszmát Csmireva biztosan nyerte, a másodikban viszont Jausovec játszott ellen­állhatatlanul. A sorsdöntő har­madik játszmában a szovjet teniszező 5:3-ra és 40:15-re ve­zetett, tehát két játszma, illet­ve mérkőzéslabdája volt. Jau­sovec remek küzdőszellemét tilkrfizi, hogy szinte reményte­len helyzetben fordítani tudott, S:4-re szépített, majd átvette a játék irányítását, a maga ja­vára fordította a mérkőzést és Európa-bajnoki címet szerzett Jugoszláviának. Amikor nyilvánvalóvá vált, kik játsszák a férfi egyes dön­tőjét, mindenki előre elköny­velte a többszörös Európa-baj­nok Metreveli győzelmét, hi­szen eddigi eredményeit figye­lembe véve, sokkal esélyesebb volt Kakuljánál. A papírforma azonban, mint oly sok esetben, ezúttal sem érvényesült, a két «■játékos érdekps mérkőzést ví­vott az aranyéremért. Igaz, csak ritkán mentek a hálóhoz, de hosszú, pontosan helyezett labdákkal igyekeztek egymást futtatni. Kakulja ellenfele fo­nák oldalát kereste, s ez ész­szerű taktikának bizonyult. Met­reveli ugyan gyakran tiltako­zott, de a közjátékok Kakul- ját nem zökkentették ki nyu­Ezüst- és bronzérem a vadvizeken A II. víziszlalom Európa Ku­pa döntőjében az ausztriai Saalbachban az elsőséget a nyugatnémet Üli Pech hódította el honfitársa, Paipfer előtt. A nőknél az NSZK-beli Grothaus bizonyult a legjobbnak. A C-l kategóriában a nyugatnémet Libuda, a C-2-ben a svájci Kincli-Probst győzött, a férfi járőrök közül az NSZK győzött és a nők K-l kategóriában szintén. A csehszlovák színek képvi­selői közül Oldrich Blažífiek szerepelt a legjobban, aki a C-l-es kategóriában a harma­dik helyen végzett. A további csehszlovák versenyzők közül Sodomka 7. lett, és Gut a nyol­cadik. A férfiak K-l kategó­riájában a csehszlovák együt­tes a hatodik helyet szerezte meg. Ebben a számban Auszt­ria győzött Svájc, Franciaor­szág, Belgium és az osztrák B- válogatott előtt. A nők K-l-es járőrversenyében az NSZK vég­zett az élen, Svájc I., Ausztria, Svájc B, Belgium és Csehszlo­vákia B előtt. A férfiak C-l-es járőrversenyében (Csehszlová­kia B második lett az NSZK mögött, s a harmadik helyen Csehszlovákia A-csapata vég­zett. Jól sikerült kritérium Három sikeres rendezvényt bo nyoiftottak I« szomba'on a Szlo­vák Nemzeti Felkelés 32. évfordulójának tiszteletére rendezett 8. atlétikai kritérium keretében. A versenyeken lengyel, tna,gyar, ro­mán, bolgár, nyugatnémet, szovjet és csehszlovák atléták állttak rajthoz. A legértékesebb eredmények a maratoni futásban és a 20 kilo­méteres gyaloglásban születtek, ami a magas Iramnak és nem kis mértékben az eszményi Időjárás­nak köszönhető. A Brezno város Nagydíjéért rendezett maratoni futásban a magyarországi Sinkó új útvonalcsúccsal győzött. A 20 km es gyaloglást a 31 éves Ben­őik nyerte, a legjobb csehszlo­vák Időeredménnyel. Említést ér­demel a lengyel Klinczik 520 cm-es teljesítménye a rúdugrás­ban és Suchán 13:58.2 perces Idő­eredménye 5000 méteren. Eredmények: Duna Kupa maratoni futás: 1. Sinkó (magyar) 2:17:00, 2. Cons­tantin (román) 2:18:29 3. Damlan (román) 2:18:43, ...10. Zelenan- ský 2:24:51. Az országok sorrendje: 1. Ma­gyarország, 2. Románia, 3 NSZK, 4. Csehszlovákia. Garammenti 20 km-es gyalog lás: 1. Benőik (Dukla B. B.) 1:25:52,0, 2. Javkovlev (CSZKA Moszkva) 1:20:25, 3. Zednlk (Dukla B. B.) 1:27:02,4. Az eredményekből — 100 m gát: 1. Mllussln (Bp. Honvéd) 14,0, 2. Nádenlőek (Tflnec) 14.0, 100 m: 1. Lacko (Dukla Praha) 10,4), 5000 m: 1. Suchán (Duikla B. B.) 13:58,2, 400 m: 1. Stejskal (Dukla Prahal 48,3, 2. Magyar (Bp. Honvéd) 48,8, távoluigrás: 1. Tolnay (Dukla B. B.) 755, súlylö­kés: 1. Lukács (Bp. Honvéd) 16,97, rúdugrás: 1. Klinczik (Byd- goscz) 520 cm, 2. Veisz (Bp. Hon­véd) 500, gerejhajftás: 1. Feld- manisz (CSZKA Moszkva) 78,14 m. galmából. Az első játszmát ha­talmas küzdelemben, a másodi­kat viszonylag magabiztosan nyerte és teljesen megérdemel­ten szerezte meg az Európa- bajnoki címet. Eredmények: Női páros döntő: Morozova, Csuvirina (szovjetek)— Csmire­va, Babcsejeva (szovjetek) 6:4, tí:4. Férfi páros döntő: Metre­veli, Kakulja (szovjetek) — Niedzwiecki, Novickl (lengye­lek) 6:2, 6:4, 7:5. Női egyes elődöntő: Tomanová—Csmireva 4:6, 3:6, Jausovec—Maršiková 6:4, 7:5. Döntő: Jausovec (ju­goszláv)—Csmireva (szovjet) 3:6, 6:2, 7:5,. A harmadik he­lyért: Maršiková—Tomanová 7:6, 6:2. Férfi egyes döntő: Kakulja— Metreveli (szovjetek) 7:6, 6:4. Ifjúságiak: Fiúk egyes döntője: Lendl (csehszl.)—Zaluzsnylj (szovjet) 7:6, 6:2. Páros dfintő: Lendl, Kulhaj (csehszlovák)—Gruz- man, Zaluzsnyij 6:3, 6:3. Vegyes páros döntő: Kulhaj, Kopečko- vá (csehszlovák)—Gruzman, Tkacsenko (szovjet) 6:7, 6:4, 6:0. Női páros: Strachoiíová, Kopečková (csehszlovák) —Tka­csenko, Szokolova (szovjet) 6:3, 6:4. Az nlimpiai bajnok nem indult A hét végén Plzeňben ren­dezték meg az országos kerék­páros pályabajnokságot. A 4 kilométeres üldözőver­senyben Klasa (Dukla Brno) 4:57,3 perces idővel megvédte bajnoki címét Doležal (Dukla Praha) és klubtársa, Birnbaum előtt. A férfi sprintversenyben az olimpiai bajnok Tkáč, valamint Vymazal és a beteg Vačkáf távollétében Kuöírek győzött Jelinek (mindkettő Favorit Br­no) és Valent (Dukla Trenčín) előtt. A nők 1 kilométeres állóraj- tos versenyét ZajíCková nyerte Králová előtt. Az 50 km-es motorvezetéses versenyben Zyka és KoCÍ (mindkettő Favorit Brno) bizo­nyult a leggyorsabbnak, több mint 72 kilométeres óránkénti átlagos sebességgel. Spanyolországban a kosárlabda ifjúsági Európa bajnokságon a Szovjetunió 72:71-re legyőzte Ju­goszláviát. Az A-csoportban Ju­goszlávia vezet 9 ponttal a B pontos Szovjetunió elfitt, a B-cso- portban Spanyolország áll az élen 6 ponttal. Brnóban a ZKL Brno—Slovan Bratislava barátságos jégkorong­mérkőzés 1:3, 0:0, 2:0-ás harma­dok után 3:3-ra végződött. A veterán szov­jet Metreveli is­mét bevereked- te magát az amatőr tenisz Európa-bajnok­ság döntőjébe. Ezúttal azonban kikapott honfi­társától, a jó formában játszó Kakuljától. NDK-fölény a junicr úszó EB-n Oslóban a junior úszó- és müugró EB-n ismét kitűnő telje­sítményt nyújtanak az NDK fiatal versenyzői, akik gyakor­latilag valamennyi számban az élcsoportban foglalnak he­lyet. A legjobb teljesítményt eddig a 200 méteres mellúszás­ban Carola Nitzschke nyújtotta, aki 2:39,37 perccel győzött. A csehszlovák úszók közül a legjobb helyezést a 200 méteres pillangóúszásban Ladislav Hamorský érte el, aki 8. lett. Eredmények — férfiak — 100 m gyors: 1. Kochler (NDK- beli) 55,48, 2. Frischknecht (portugál) 55,60, 3. Propp (NDK beli) 55,72, 100 m hát: 1. Kuznyecov (szovjet) 1:01,80, 2. Vasziljev (szovjet) 1:02,17, 3. Lebherz (nyugatnémet) 1:02,78, 200 m hát: 1. Exels- son (svéd) 2:12,14, 2. Vasziljev (szovjet) 2:12,29. 3. Lebherz (nyugatnémet) 2:14,22, 400 m gyors: 1. Vracaglie (olasz) 4.03,95, 2. Petric (jugoszláv) 4:04,02, 3. Klszeljov (szovjet) 4:09,86, 200 m pillangó: 1. Ki­szel jov (szovjet) 2:08,46, 3. Petric (jugoszláv) 2:08,91, 3. Rossato (olasz) 2:10,94. Nők — 100 m pillangó 1. Pollack (NDK-beli) 1:00,76, 2. Sittner (NDK-beli) 1:04,34, 3 Rampazzo (olasz) 1:05,66, 200 m mell: 1. Nitzschke (NDK-beli) 2:39,37, 2. Thraen (nyugatnémet) 2:43,39, 3. Busk (svéd) 2.44,63, 200 m hát: 1. Stille (NDK-beli) 2.16,58, 2. Beier (NDK-bell) 2:20,71, 3. Verrasztó (magyar) 2:21,53, 100 m mellúszás: 1. Nitzschke 1:13,58, 2. Reinke (NDK-beli) 1:14,86, 3. Hasaas (svéd) 1:16,62, 800 m gyors: 1. Thü- mer (NDK-beli) 8:56,44. 2. Ver- bauwen (belga) 8:57,59, 3. Sei­del (NDK-beli) 9:06,32. Műugrás: 1. Jahn (NDK-beli) 365,35, 2. Jaschke (NDK-beli) 355,95, 3. Dogyina (szovjet) 355,20. Csehszlovák siker Veszprémben A női kézilabda országos bajnoka, a Start Bratislava an­nak ellenére, hogy vereséget szenvedett az OSZSZK váloga­tottjától, megnyerte Veszprém, ben a nemzetközi női kézilab­da-torna 5. évfolyamát. A szov­jet válogatott versenyen kívül indult, a további résztvevők: a Funder csapata és a hazai Ba­kony Veszprém voltak. A bra­tislavai lányok főleg a kupa- győzelmet eldöntő találkozón játszottak jól, a Veszprém el­len és ha egy gólkülönbséggel Is, de megérdemelten győztek. A Start tehát ismét jól képvi­Olaszország 4:l-re nyerte a Nagy-Britannia elleni Davis Kupa- találkozót. Az utolsó mérkőzésen az Olasz Zugarelli 4:6, 6:8, 6:1, 8:1, 8:l-re nyert az angol Lloyd ellen. A Thurn Taxis Serlegért folyó jégkorong-tornán az EV Lands- liut saját pályáján 5:3-ra nyert a lengyel jégkorong-válogatott el­len. A szovjet bajnok, Szpartak Moszkva Rosenhelmben 8:1 arány­ban lelépte a helyi EV-t. Az SONP Kladno 8:6-ra legyőzte az EV Füssent. selte külföldön a csehszlovák színeket. Eredmények: Bakony Veszp­rém — Funder 14:8, OSZSZK — Start Bratislava 22:13, Ba­kony Veszprém — OSZSZK 6:16, Start Bratislava — Fun­der 13:9, OSZSZK — Funder 39:6, Start Bratislava — Ba­kony Veszprém 14:13. A Start Bratislava legjobb góldobója Matysová volt, aki 24-szer talált az ellenfelek há­lójába. A torna legjobb játé­kosa címet Berezsnyaja, a leg­jobb kapus címet Gorkijevszka kapta — mindketten az OSZSZK játékosai. Szewinska világcsúcsa A lengye! Irena Szewinska, a montreali olimpia 400 méteres női síkfutásnak aranyérmese, Edlnbourgban 51,71 mp cél ú) vi­lágcsúcsot állított fel 440 yar­don. Az eddigi világcsúcstartók, az amerikai Sapenter és Ham­mond 52,2 másodperc alatt futot­ták ezt a távot. Egy másik angliai atlétikai versenyen, Coadbrldge-ben Sze­winska 22,7 másodperces kitCinö időt futott 200 méteren. A svájci Bielben befejeződött a sakkvilágbaj- noki zónaközi döntő második csoportjának küz­delme. Az utolsó, 19. fordulóban a dán Larsen és az NSZK-beli Hübner játszmája gyors dön­tetlent hozott, ami a dán nagymesternek az első helyet biztosította, viszont Hiibner elszalasztotta az utolsó lehetőséget a továbbjutáshoz. Az utol­só forduló további eredményei: Szmiszlov meg­osztozott a ponton Sanquinettivel, Geller Rogof­•jetkező napokban kerül sor, valószínűleg Spa­nyolországban. 0 * » Budapesten a Tungsram Kupáért folyó nemzet­közi sakkverseny 2. évfolyamában a csehszlovák fansa nagymester a második fordulóban kika­pott a szovjet Holmovtól, a 3. fordulóban dön­tetlenül játszott a magyar Vadásszal. Ebben a fordulóban a magyar Sax nagymester vereséget KÖRMÉRKŐZÉS KÖVETKEZIK fal és ugyancsak döntetlenül végződött a Liber- zon—Tal találkozó. Portisch győzött Castro el­len és nyert a másik magyar sakkozó, Csőm is a szovjet Gulko ellen. A csehszlovák fan Smej­kal, aki már a korábbi fordulókban elvesztette esélyét az első három hely egyikére, döntetlenül játszott a jugoszláv Matanoviccsnl és 10 pont­iával a 9—11. helyet osztja. Egyelőre csak Larsen továbbjutása biztos, aki 12,5 ponttal lett első. Ugyanis 12 pontja van Tal­pak, Portischnak, valamint Petroszjannak is, aki megnyerte függőjátszmáját Diaz ellen. Mivel :sak három Játékos indulhat majd jövőre (i vi- ágbafnokjelöltek páros mérkőzésekkel lebunyo- ított vetélkedőjén, a 2—4. helyezettnek kö’Mér­kőzést kell játszania két helyért. Erre az ;>lkö­szenvedett a bolgár Szpiridonovtól, a magyar Bárczay legyőzte a finn Westerinent, akinek ez már a harmadik veresége. Holmov ezúttal is győzött az amerikai Mednis ellen. Három for­duló után Holmov 3 ponttal áll az élen, az olasz Tatainak 2,5, a bolgár Szpiridonovnak 2 pontja Szvetozár Durutovics, a Jugoszláv Sakkszövet­ség elnöke bejelentette, hogy Jugoszlávia nem vesz részt az izraeli sakkolimpián. Véleménye szerint a Nemzetközi Sakk Szövetség azzal, hogy Izraelt bízta meg az olimpia megrendezésével, fejtetőre állította a szövetség egységét és alap­elveit, mert ahelyett, hogy az olimpia az együtt­működés és á barátság fejlesztését szolgálná, csak kiélezte az ellentéteket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom