Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-06 / 186. szám, péntek
Igényesek a 6. ötéves terv feladatai Célunk - a fogyaszti elégedettsége ÍRTA: DEZIDER GOGA MÉRNÖK, AZ SZSZK KERESKEDELMI MINISZTERE „A termelitek és a kereskedelemnek mélyítenie kell a kölcsönös együttműködést, jobban kell felismernie és rugalmasabban kei"» reagálnia a kereslet fejlődésére, fel kell számolnia az ellátás fogyatékosságait és ügyelnie kell arra, hogy a piacra elegendő keresett árucikk kerüljön, éspedig az összes árkategóriában. Ugyanúgy szükség van arra is, hogy az iparágazatok gyorsabban bővítsék a közszükségleti cikkek választékát“ — hangsúlyozta Gustáv Husák elvtárs á CSKP XV. kongresszusán elhangzott előadói beszédében. Ezek a szavak azt jelentik, hogy a kongresszusi irányelvek szellemében a lehető legjobban és felelősségteljesen teljesítsük a 6. ötéves terv feladatait. Mind a termelésnek, mind a kereskedelemnek hatékony, minőségi munkát kell végeznie, hogy a piacot a fogyasztók igényeinek megfelelően láthassuk el. Tudatosítottuk, hogy ezek a feladatok, amelyek a kereskedelmi hálózat és a termelésben részt vevő dolgozókra hárulnak, nagyok, igényesek, bonyolultak és halaszthatatlanok. Ám milyen gazdák lennénk, ha nem tudnánk megbirkózni velük, amikor is dolgozóink szükségletei egyre növekszenek? Nyilvánvaló tehát, hogy a belkereskedelem valamennyi dolgozójával szemben megnövekedtek az igények a tudás, a készségesség, a fegyelem és az alkotó, kezdeményező munka szintjén. Nem véletlenül beszélünk erről, hiszen az irányító munka igényessége, hatékonysága és minőségének fokozása egyre jobban érvényesül hétköznapjainkban, mint az elmúlt esztendőkben. Hangsúlyozni szükséges, hogy ebben a vonatkozásban távolról sem merítettük ki tartalékainkat, lehetőségeinket. Ezek a problémák mindenekelőtt az irányítás, vezetés szempontjából jelentenek igényesebb feladatokat. Pártunk elsősorban a vezetéssel és irányítással megbízott dolgozóktól várja el, hogy megértik ezt a folyamatot, amely valóban céltudatos politika, a hatékonyság emelését irányozza elő. Pártunk XV. kongresszusának dokumentumai hangsúlyozzák, hogy az elmúlt években jelentős eredményeket értünk el a dolgozók életszínvonalának emelése terén. Nos, feladatunk nem csupán abban rejlik, hogy ezt a színvonalat megtartsuk, hanem abban is, hogy tovább emeljük, hiszen növekednek dolgozóink igényei, és ezzel egyidejűleg bővülnek lehetőségeink és forrásaink. Nern véletlen tehát, hogy a kereskedelmi hálózat dolgozóinak figyelme a XV. pártkongresszus határozatainak alkotó lebontására, illetve ezeknek a határozatoknak a gyakorlati érvényesítésére összpontosult. Hogyan tovább? Nagyon komolyan 4*- teljes felelősséggel tanácskoztunk, vajon a XV. kongresszus után miként folytassuk munkánkat, érjünk el további sikereket, amelyeket az 5. ötéves terv időszakában is elértünk. Nem kevesebbről volt szó, minthogy fokozzuk a személyi fogyasztásra vonatkozó gondoskodásunkat, és bolthálózatunkban folyamatosan lássuk .el a fogyasztókat. Egy dokumentumot bocsátottunk a vezérigazgatóságok rendelkezésére abból a célból, hogy felhasználjuk a XV. kongresszus határozatainak lebontásában. Ez a dokumentum a belkereskedelem és a turista- forgalom feladatait határozza meg a CSKP és az SZLKP kongresszusa utáni időszakra. Első részében értékeltük a XIV. kongresszus határozatainak teljesítését. Mindenekelőtt a szocialista kereskedelem fő feladataira összpontosítottuk figyelmünket, arra a tényre, hogy növekszik az idegenforgalom, és ennek megfelelően jobb feltételeket kell teremtenünk lakosaink számára, hogy szükségleteiket kielégíthessék, és természetesen figyelmet kell szentelni a nemzetközi együttműködésnek is. A dokumentum további részében lebontottuk a XV. párt- kongresszus határozatait, és kijelöltük a belkereskedelem tevékenységének alapvető irányait az 1976—1980-as évekre. A szóban forgó anyag harmadik része ütemtervet tartalmaz, amely a XV. pártkongresszus határozataiból ered, és a 6. ötéves terv feladatait öleli fel. Egyik elsőrendű feladatunk a kiskereskedelmi forgalom teljesítése, amely ebben az esztendőben további 6,5 százalékkal emelkedik; ugyanakkor ez az emelkedés a 6. ötéves tervben eléri a 31 százalékot. ^ forgalmazott áruk szerkezetében mindenekelőtt az élelmi- szeripari termékek eladásának megnövekedésével számolunk, amely eléri a 23,4 százalékot, míg az ipari termékek eladása a 37,8 százalékot. Ennek a tervnek a szem előtt tartása érdekében arra törekszünk, hogy megszilárdítsuk a belső piacot, racionalizáljuk a lakosság élelmiszerekkel való ellátását, mégpedig minőségileg magasabb és biológialag értékesebb termékekkel. Számolunk vele, hogy az állattenyésztési termékek fogyasztása ugrásszerűen növekszik majd; a tejtermékek terén elérjük a 33,7 százalékot, a tojáseladásban a 39,2 százalékot, a hústermékek eladásában a 33,5 százalékot, a zöldségfogyasztásban a 44,3 százalékot. Az ipari termékek 7,8 százalékos évi emelkedésével számolunk. Együttműködés a termelőkkel A termelőkkel együtt arra törekszünk, hogy pl. a textiliparban intenzívebben fejlődjék a kötöttáru, fehérnemű, lábbeli, lakástextil fogyasztása. A termelő szervezetektől elvárjuk, hogy fokozzák a szintetikus anyagokból készült termékek gyártását, és gyorsabban figyeljenek fel az új divatirányzatokra. Hasonló követelményekkel jelentkezünk a háztartási kellékeket gyártó iparágazatokkal szemben is, így pl. az elektromos berendezések műszaki paramétereit és választékát illetően. Nem köny- nyű feladatok ezek!... Hiszen ebben az ötéves tervben közel 500 000 hűtőszekrényt, 600 000 mosógépet, 850 000 rádiókészüléket, 549 000 televíziókészüléket és mintegy 17 milliárd korona értékű bútort adunk el. Nyilván érdeklődésre tart számot, hogy az elkövetkező időszakban szeretnénk elmélyí- te nia piackutatást. Ebben a vonatkozásban a XV. pártkongresszus határozataival párhuzamosan rugalmasabban oldjuk meg kapcsolatainkat a termelőkkel, minőségileg magasabb szintre emeljük a szállítói kapcsolatokat is, hogy kielégíthessük fogyasztóink jogos kívánságait. Ezen a szakaszon az elmúlt esztendőkben eredményes munkát végeztünk, amely főként a belső piac ellátottságában nyilvánult meg. Az elkövetkező időszakra további alapelvekben egyeztünk meg a termelő üzemekkel. Ezek az alapelvek, amelyek az együttműködés megjavítására vonatkoznak, éppen ezekben a napokban kerülnek megtárgyalásra a minisztériumhoz tartozó vezér- igazgatóságok" szintjén. Az év végéig javaslatot dolgozunk ki a szállítói kapcsolatok további elmélyítésére vonatkozóan. Azt várjuk, hogy a keresletet megfelelően kielégíthessük, egyszerűsödnek a szállítással összefüggő adminisztratív munkák, tehát a ráfordítási költségek is. Korszerűen és racionálisan Feladataink egyik alapvető feltétele a bolthálózat korszerűsítése is. A 6. ötéves tervben 10 százalékkal növekszik a beruházások -«Tanya. Ezt a nem kis tételt 64 akcióra fordítjuk. Ez azt jelenti, hogy bolthálózatunk eladási területe 64 700 négyzetméterrel növekszik. Ezzel egyidejűleg bővítjük raktárainkat és a szállodai férőhelyek számát is. Magától érthetően több adat áll rendelkezésünkre, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a 6. ötéves tervben ugrásszerű fejlődésnek lehetünk majd tanúi. Ám ennek ellenére sem tudjuk teljes mértékben kielégíteni a belkereskedelemmel szemben támasztott követelményeket. Éppen ezért helyezünk nagy súlyt a bolthálózat kiépítésére. Összpontosítjuk meglevő forrásainkat, hogy ott építsünk, ahol erre a legnagyobb szükség mutatkozik. Az életszínvonal emelkedése a 6. ötéves tervben megköveteli a kereskedelmi hálózat állandó bővítését, főként az étkezést és a tüzelőanyag-ellátást illetően. Ebben az összefüggésben szorosan együttműködünk majd a nemzeti bizottságokkal és a szakszervezetekkel. Mindenekelőtt arról van szó, hogy biztosítsuk a tüzelőanyag-ellátás és a közétkeztetés folyamatosságát. Ezzel egyidejűleg az üzemi konyhákra helyezzük a súlyt, amelyek a 6. ötéves tervben tovább bővülnek, és magasabb minőségi szintet érnek majd el. Árucsere a KGST-n belül Az áruválaszték gazdagítása érdekében az elkövetkező időszakban is bővítjük kapcsolatainkat a KGST-tagállamokkal egyrészt a kétoldalú és a többoldalú kapcsolatok révén. Szigorúan tartjuk magunkat az aláírt egyezményekhez, amelyek egyes évekre meghatározzák az árucsere-forgalmat. Ebben a tekintetben a komplex program irányadó számunkra. Reméljük, hogy valamennyi kereskedelmi szervezet megsokszorozza erejét a CSKP és az SZLKP kongresszusa határozatainak teljesítése céljából. Megvalósítjuk a jelszót, amelyet a 6. ötéves tervre tűztünk ki: Célunk — a fogyasztók elégedettsége. Szedik a barackot LitoméHce környékén, „Csehország gyümölcs- kertjében“. A lapyi Békés Üt Efsz tagjai az idén 20 vagon barackot gyűjtenek be. (Felvétel: O. Holan — ČSTK) Védnökségi mozgalom a Szovjetunióban Vitcsenko és százötven fia (2) A MOZGALOM GYÜMÖLCSE Nagy hatással volt rám a Sztyepan Sztyepanovics Vitcsenkóval tartott beszélgetés. Néhány napilapot és folyóiratot még Leningrádban beszereztem, a továbbiakat pedig e napokban Idehaza. E valóban hazafias mozgalomra miképpen reagál a szovjet társadalom, miként támogatják a pártszervek és vezető képviselői a Komszomol, miként értékelik, mélyítik és általánosítják? Valóban érdekesek és tanulságosak a tapasztalatok. Például: A KOMSZOMOL KB FELHÍVÁSA A Komszomolszkaja Pravda 1971. ja- ' nuár 26-án közölte a Komszomol Központi Bizottsága 3. plenáris ülésének határozatát, amelyben többek között ez áll: „A Komszomol Központi Bizottságának 3. plenáris ülése felhívással fordul a termelésben dolgozó élmunkásokhoz, újítókhoz, a munka hőseihez, a háború hőseihez és veteránjaihoz, hogy Sz. Sz. Vitcsenko példája nyomán ők is váljanak a-t ifjúság védnökeivé, hogy adják át a munka iránti szeretetüket, gazdag élettapasztalataikat, tudásukat és a munkában elért mesterségüket " E napilap a továbbiakban ismerteti Sz. Sz. Vitcsenko jellemvonásait. — Az a tény, hogy a védnökség! brigád vezetője, még nem jelenti azt, hogy moralizál. Titka abban rejlik, hogy megértette Makfli/enko üzenetének lényegét: az Ifjúság nevelése csakis a közösségben történhet, mert csakis e közösségben formálódik egyénisége. A cikk befejező részében megállapítja, hogy e tapasztalat értéke abban rejlik, miszerint ezeket a „különleges“ feltételeket számos további szervezetben is ki lehet alakítani. PÉLDÁT MUTATNI A MUNKÁBAN ÉS AZ ÉLETBEN IS Az SZKP XXIV. kongresszusán E. M. Tjazselnylkov elvtárs, a Komszomol Központi Bizottságának első titkára szólt a munkásfiataloknak nyújtott kiemelkedő segítségről, mindennapi gondoskodásáról, amelyre a munkába való bekapcsolódáskor, az életbe való induláskor szükség van. Példaként Sz. Sz. Vitcsenko kezdeményezését említette. Elmondotta, hogy Vitcsenko elvtárs nem csupán a munkában, hanem az életben is a fiúk példaképe lett. Munkáját küldetésnek tartja. A nevelő munka hét éve alatt brigádjában 130 munkásfiatal végezte el az előkészítő iskolát. Nem könnyű sorsú bonyolult természetű fiatalok voltak És most ezek a komszomolisták a termelés úttörőivé váltak. A továbbiakban így folytatta: „Mélységesen tiszteljük a munkásosztály, a kolhozparasztság nagyszerű gárdáját, a munka hőseit, akik több száz fiatalt készítettek elő az életre.“ A FIATALOK ÉS AZ ÜZEM „A jövő nemzedék nevelésével szilárdul minden, amit a forradalomban kiharcoltunk.* E szavakat, amelyeket V. I. Lenin mintegy háromnegyed évszázaddal ezelőtt mondott, a leningrádi Szmena 1972. január 15-1 számában idézte, majd a továbbiakban megállapította, hogy Lenin szavainak pontosságát és mélységét a mindennapi élet igazolja. A szovjet nép korábbi nemzedéke törődik a serdülő ifjúsággal, segít neki, átadja a fiataloknak legjobb tapasztalatait és tudását, a munka iránti szeretetét, magas erkölcsi értékeit. „Ez érthető, mert holnapunk, attól függ, milyenek lesznek a jövőben a mai fiúk és leányok. Nincs nagyobb értékünk, mint az ifjúságunk." L. I. BREZSNYEV AZ IFJÚSÁG VÉDNÖKEIRŐL L. I. Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára 1974 áprilisában a Komszomol 17. kongresszusán nagyra értékelte a véd- nökségi mozgalmat, majd kijelentette: „A munkásosztályban egy új, nagyszerű mozgalom — a munkásfiatalok nevelése felett vállalt védnökség mozgalma született. A védnökök olyan munkáskáderek, akik nagy szakképzettséggel, gazdag élettapasztalataikkal emlekednek ki, ezenkívül tehetséges pedagógusok. Saját akaratukból, belső elhatározásukból döntöttek amellett, hogy az ifjúságot munkaszeretetre, szakmai'-tudásra, dicső munkásosztályunk hősi hagyományainak szellemében nevelik." Brezsnyev elvtárs a továbbiakban bejelentette a kongresszusnak, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke Sz. Sz. Vitcsenkónak az állhatatos munkáért, az Ifjúság kommunista neveléséért és szakmai előkészítéséért a Szocialista Munka Hőse címet, a V. I. Lenin-rend viselési jogát az Arany Csillaggal, a Sarlóval és Kalapáccsal adomőnypzza. Emellett hangsúlyozta: „Az ifjúság nevelői mintha átadnák a stafétát a jövő nemzedéknek. Helyes, hogy a Komszomol együttműködik a védnökökkel és sokoldalúan támogatja ezt a nemes mozgalmat. Szeretnénk, ha a védnökségl mozgalom az egész országban tért hódítana.“ VITCSENKO NEVELÉSI MÓDSZEREINEK TITKA Az Elektroszila 1974. V. 15-i számában Sz. Sz. Vitcsenko rendkívüli sikereiről „Vitcsenko nevelő titkai" címen írt. A cikk szerzője megállapítja, hogy ha létezik egy titok, amelynek segítségével az ún. „problémás“ fiatalokat aktív komszomolistákká, dolgozókká lehet változtatni, akkor ez a védnök szívélyessége és őszintesége, arra irányuló törekvése, hogy mindenkiben megtalálja és fejlessze a legjobb emberi értékeket. Sztyepan Sztyepanovics bármennyire Is haragszik, hangját sohasem emeli. Ez fontos jellemvonás. Lehet, hogv éppen ebben rejlik pedagógiai tehetségének a titka. Noha a fiatalok néha nagyon elszomorítják, mégis szereti őket, hisz bennük. Sohasem panaszkodott és segítséget sem kért. Mindenkinek segítséget nyújtott még a legkellemetlenebb helyzetekben is. Ha arra szükség volt. bejárta a különböző intézményeket, még az ügyészséget is, meggyőzte az elvtársakat, hogy a bűnöst adják át a brigádnak, ahol majd nevelik őt.“ AZ IFJÚ NEMZEDÉK NEVELŐI Ez a mozgalom, amint számos szovjet napilap és folyóirat írja, gyorsan elterjedt nem csupán Leningrádban és környékén, hanem szinte az egész Szovjetunióban. A Pravda (az SZKP KB sajtószerve 1974. VI. 15.-I számában) „Az ifjú nemzedék nevelői“ cím alatt többek között azt írja, hogy Ukrajna, Belorusszija, 1976. VIII.