Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-06 / 186. szám, péntek

A FIATAL TAGJELÖLT öt évvel ezelőtt a CSKP XIV. kongresszusa nagyon fontos ha­tározatot hozott a párt tagsági alapja minőségének javítása ér­dekében. A határozat értelmé­ben a pártkongresszust követő években a párt sorait fiatalok­kal, elsősorban munkásfiatalok­kal kellett erősíteni. Az idő be­bizonyította, hogy e határozat jól átgondolt és hatásos, ered­ményre vezető, tehát helyes volt. Ezt a CSKP XV. kongresz- szusán elmondott beszámolójá­ban Gustáv Husák elvtárs, a CSKP főtitkára is hangsúlyozta: „Jelentős siker, hogy 23 év után először sikerült megállitahi a munkások számának csökkené­sét, és részarányuk a tagsági alapban újból növekszik. A jel­vett tagjelöltek több mint 62 százaléka munkás. Rendkívül értékes eredmény, hogy javult a heli/zet a -párt korösszetéte­lében. A tagjelöltek több mint 90 százaléka 35 évnél fiatalabb és több mint 50 százaléka 25 évnél is jiatalabb. A fiatalok csatlakozása pátiunkhoz rámu­tat további fejlődésének nagy forrásaira.“ Komárnóban (Ko­máromban) a járás egyik leg­fiatalabb üzemében, a korszerű cipőgyárban dolgozik a párt egyik ilyen fiatal tag jelölt je, a 19 éves Božena Gáliková. Božena Gáliková — sport­nyelven szólva — a partizáns- kei Augusztus 29-e nemzeti vál­lalat „saját nevelésű" kádere. Mint munkásszülők gyermeke, még gyermekkorában elhatá­rozta, hogy ő is gyári munkás lesz. Elhatározását tett követ-' te — így került 1971-ben Par- tizánskeba tanoncnak. A ta­nonciskola sikeres elvégzése után is Itt dolgozott mint gépi cipőkészítő mindaddig, amíg 1974-ben nem kezdte el a ter­melést a vállalat komárnói fióküzeme. Nagyszerű munkás­nő lett belőle: üzemében a leg­jobbak között tartják számon. Amikor ellátogattam a kor­szerű üzembe, az üzem vezetői csakis a dicséret hangján nyi­latkoztak róla. Németh Márta ©Ívtársnő, a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom üzemi ta­nácsának elnöke így jellemezte: — Rendkívül ügyes, tanulé­kony gépkezelőnő, és remek szervezőkészséggel rendelke­zik. Munkáját nemcsak érti, ha­nem szereti Is. Ez pedig döntő tényező minden foglalkozásban. S hogy ez milyen eredménnyel járt, azt bizonyítja az a tény, hogy a vállalati szocialista munkaverseny keretében mint legjobb női munkaerő vállalati kitüntetésben részesült. Munká­jának, nagyszerű helytállásának köszönheti, hogy az üzem veze­tősége ilyen fiatalon az 5521-es részlegen a konfekciós műhely 39 tagú kollektívájának vezeté­sével bízta meg. Božena Gáliková irányításá­val e kollektíva tagjai sikerrel versenyeznek a szocialista mun- ktíbrigád cím elnyeréséért. Az üzemben azt is megtud­tam, hogy a SZISZ-szervezetben is tevékenyen dolgozik. Igaz, ebben az üzemben még mindig adódnak kezdeti nehézségek mind a munkában, mind az ifjúsági mozgalomban, Božena — bár nem vezetőségi tagja a SZISZ üzemi alapszervezetének — tevékenyen bekapcsolódik a munkába, akár társadalmi mun­káról, akár kulturális vagy sporttevékenységről van szó. A munkában és a szervezeti élet­ben tanúsított nagyszerű helyt­állásáért az utóbbi évben két Jelentős élményben volt része. Az üzemi pártalapszervezet ve­zetői már régebben felfigyeltek sokoldalú, eredményes tevé­kenységére és öntudatosságára. Amikor érdeklődést tanúsított a párttag|elöltség iránt, a párt­alapszervezet vezetősége öröm­mel üdvözölte e gondolatot, s az elmúlt év novemberében ja­vasolta a taggyűlésnek, hogy vegyék fel a párttag jelöl tek so­rába. Az alapszervezet kommu­nistái egyértelműen szavazták meg felvételét. A másik felejthetetlen él­ménye ez év májusában volt: részt vehetett az országos ifjú­sági találkozón a prágai vár­ban, ahol egy ostravai fiúval együtt az ország fiataljai ne­vében ő köszönte meg legma­gasabb párt és állami szerveink képviselőinek az ifjúságról va­ló gondoskodást, a prágai vár­ba történt meghívást, és adta át a virágcsokrot Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP főtitkárá­nak, köztársaságunk elnökének. Božena bebizonyította, hogy méltó a kommunisták bizalmá­ra. Sikeresen teljesíti a reá bí­zott konkrét pártfeladatot: eredményesen dolgozik a SZISZ-alapszervezetben, és új SZISZ-tagokat is szerzett alap- szervezetének. Az általa irányított, szocia­lista munkabrigád címért ver­senyző kollektíva bekapcsoló­dott a * kötelezettségvállalási mozgalomba. A kollektíva a má­jusra kitűzött feladatait 104 százalékra teljesítette. KOLOZS1 ERNŐ Most és a jövőben is,.* Országszerte a közelgő választásokra készülünk. A vá­lasztási bizottságok megkezd'ék munkájukat, és az új vá­lasztási programjavaslat is ki i* ikull már. Am a képviselők­nek, a nemzeti bizottságoknak az előkészületek mellett szá­mot kell adniuk arról, hogy a megbízatási időszakban mi­lyen munkát végeztek, összegezniük kell, mivel is lett a választókörzetük, községük gazdagabb. Űrömmel állapíthat­juk meg, hogy a lakosság segítségével, önfeláldozó munká­jával Szlovákiában a Z-akció keretében mintegy 4993 mil­lió korona ráfordítással 8041 millió korona értéket hozlak )é:re. A társadalmi munka értéke tehát 3047 millió koronát tesz ki. Az 1971—1975-ös években a Z-aknio beruházási részében 12 bölcsőde, 26b óvoda, 602 gyermekjátszótér, 71 iskola, U8 iskolai étterem. 22 napközi otthon, 25 tornaterem, 30 politechnikai műhely készült el. Tehát az ifjúság nevelésé­nek kérdéséről a községek és a városok vezetői és lakosai nem feledkeztek meg. Ugyanakkor az említett időben 363 művelődési otthont. 434 tűzoltószertárt, 4Ü egészségügyi központot, 296 ravatalozót s'b. is átadtak rendeltetésének. A sportpályák száma, a víz- és szennyvízcsatorna-hálózat is lényegesen bővült, utak, járdák épültek, és 3 511 000 négyzetméterrel gyarapodott a parkok és a zöldövezetek területe is. A Nemzeti Front választási programját Szlovákia-szerte teljesítették, illetve teljesítik a nemzeti bizottságok. Nem egy helyen már az olyan építkezések befejezését szorgal­mazzák, amelyeket terven felül építenek. A félévi ered­mény azonban azt mutatja, h.igy a Z-akciós építkezések harmonogramját nem mindenütt teljesítik. Ugyanis az év első felében ezek terén az évi feladatokat Szlovákiában csak 41,7 százalékra teljesítettük, pedig éppen most, a választások előtt szüksége' a lakosság kezdeményezését és akitivtását fokozni. Mindenütt, ahol erre megvan a lehetőség, a választásokig be kell fejezni a megkezdett építkezéseket, nehogy a jövő évben kelljen az adósságot törleszteni, amikor is az új választási program teljesítésé­nek megkezdésén lesz a fő nangsúly. A választási programoknak nálunk már hagyománya van. Ennek keretében a Nemzeti Front és a nemzeti bizottságok arra törekedtek, hogy ebbe olyan építkezések kerüljenek, amelyek a lakosság kényelmet szolgálják, szükségleteit elé­gítik ki. Itt-ott akadt olyan példa, hogy több milliós értékű beruházást iktattak bele, s aztáo evek során küzdöttek megvalósításával, mert az meghaladta erejüket. Éppen ezért örvendetes tény, hogy az új választási programjavaslatba olyan beruházások kerültek, amelyeket a B. ötéves terv is meghatároz, s hogy a helyi adottságokat, szükségszerűséget figyelembe véve óvodák, művelődési otthonok, víz- és szennyvízcsatornák, iskolák és ravatalozók építésével szá­molnak. Az említett programjavaslat nyílt dokumentumnak szá­mít, amely azt jelenti, hogy változtatására, túlteljesítésére a jövőbeo is meglesznek a feltételek. Bár még a végleges összegezés nem készült el, már arról adhatunk számot, hogy 1976—1981-ben a nemzeti bizottságok 930 óvoda, 626 művelődési otthon, 285 vízmű építésével számolnak, bő­vítik a zöldövezeteket, a parkokat. Az értékeléskor, a kép­viselőjelöltek bemutatásakor a lakosság észrevételeivel min­den bizonnyal alkotó módon hozzájárul a város-, illetve községfejlesztés tervének végleges megformálásához. Ugyanis az, hogy az elkövetkező választási időszakban mi­vel leszünk gazdagabbak, mindnyájunktól függ. Eredmé­nyességről csakis akkor adhatunk majd számot, ha mind­nyájan most és a jövőben is szívügyünknek tekintjük la­kóhelyünk építését, szépítését. NÉMETH JÁNOS Üzbegisztán és más köztársaságok, ke­rületek és területek munkaközösségei­ben természetes, hogy a tapasztalt munkások védnökséget vállalnak a munkásfiatalok felett. A védnökök nem csupán a haladó munkafolyamatok el­sajátítására oktatják a fiatalokat, ha­nem ugyanakkor aktív hatást gyakorol­nak a fiatalok világnézetének alakítá­sára, beleoltják a fiatalokba a fegye­lem, a szervezettség érzését, a mun­kásosztályhoz és a szövetkezeti paraszt­sághoz való tartozás felett érzett büsz­keséget. A cikk a továbbiakban hang­súlyozza, az a fontos, hogy mindenütt közelebbről megismerkedjenek az eddi­gi tapasztalatokkal, általánosítsák és saját feltételeikre alkalmazzák őket a mindennapi munkában. „A védnökségi mozgalom munkaformája és tartalma, e hazafias mozgalom megérdemli, hogy erről a sajtó, a televízió és a rádió is szóljon. Helyesen járnak el azok a párt- szervezetek — hangsúlyozza a Pravda —, amelyek ezt a munkát támogatják, fontos pártfeladatnak tartják. Védnök­séget vállalni önkéntes tisztséget je­lent. A nevelésben nem engedhető meg a véletlenszerűség, a formalizmus, a bürokrácia és a közömbösség. A védnö­kök kiválasztásakor a párt-, a szakszer­vezeti és a Komszomol szervezeteknek figyelembe kell venniük, milyen fokot ért el a védnökök politikai felkészült­sége, milyenek élettapasztalataik és pedagógiai képességeik JÖ KEZEKBEN VAN A STAFÉTA A VecserniJ Leningrad 1976. IV. 3-1 számában az első oldalon közölt egy fényképes hírt. Többek közöt azt írja, hogy Sz. Sz. Vitcsenko nyugalmazott ezredes, a védnökségi mozgalom kezde­ményezője, nemes munkájáért a Szo­cialista Munka Hőse címmel kitüntetett dolgozó 15 éven keresztül nevelte a vállalatban a fiúkat és a lányokat. Több mint 150 lakatos kapott jó Iskolát munkabrigádjában, amely a leningrádi Komszomol díjasa lett. Sz. Sz. Vitcsenkótól, aki a megérde­melt nyugdíjba vonul, a Munka Palo­tájában munkatársai, a háborús veterá­nok, a munka veteránjai búcsúznak. A Munka dicsőségének stafétáját, a Kom­szomol leningrádi területi bizottságá­nak vörös zászlaját átnyújtotta munka­társának — neveltjének —, az Elektro- szlla üzemben dolgozó Vlagyimir Ce- lujevnek, a Komszomol Központi Bi-a zottsága tagjának. Vitcsenko veteránt pedig „A brigád tiszteletbeli vezetője“ címmel tüntették ki. AMIKOR A NEVELŐ VELÜNK TART A K. I. Frolov nevét viselő lva- novszki fonókombinátban, ahol számos védnök, a munka veteránja és élmun­kás dolgozik, sok művezető és a tár­sadalmi szervezetek képviselői e jel­szóval általánosították a mozgalmat. Például a Kultúrpalota mellett létesí tett népi egyetemen a védnökük szá­mára egy kart létesítettek, amelynek több mint 500 hallgatója van. Mind­nyájan jól az emlékezetükbe vésték M. I. Kalinyin kijelentését arról, hogy a hazafiak nevelését a munkaszeretet­re, az üzem szeretetére való neveléssel kell kezdeni. A cikk ugyanakkor hang­súlyozza, ajánlatos lenne, ha a terme­lésben dolgozó ésszerűsítők és mérnö­kök védnökséget vállalnának a szak­ipari tanintézetek felett, mert éppen ott kezdődik a Jövőbeni munkás jellem­formálása. A cikk befejező részében megálla­pítja, hogy a Szovjetunió Könnyűipari Minisztériumának kollégiuma (ebben az ágazatban több mint 2000 védnök van) és az illetékes Szakszervezeti Szövetség központi bizottságának el­nöksége konkrét intézkedéseket dolgo­zott ki e mozgalom további fejlesztésé­re, amely kötelezi a gazdasági vezető­ket, az egyes vállalatokat és a társa­dalmi szervezeteket, hogy sokoldalú tá­mogatást nyújtsanak a mozgalomnak a munkásfiatalok nevelésében. AMILYEN SZOKÁSOKAT VETSZ... Jelentős gondolatokat tartalmaz az ,,Ifjúmunkás a szerszámgépnélu cím­mel a Vecsernij Leningrad 1976. V. 11- én megjelent számában közölt cikk. H. Jevdokinov védnök, a cikk szerzője töb bek között a mozgalom jelentőségének hangsúlyozásakor népi közmondást idé zett: ,,Amilyen szokásokat vetsz, olyan Jellemet aratsz, amiiyen jellemei aratsz, olyan lesz a további sorsod.“ Ezért írja, hogy a fiatalok nevelésében a csekélységekből kell kiindulni, szó kásokat kell kialakítani, pontosan el lenőrizni kell mindenkinek saját mun káját, saját idejét. Aki saját magával szemben igényes, fokozatosan állandó felelősséget érez a rábízott munka tel jesítéséért. És így folytathatnánk tovább idézve a napilapok és a folyóiratok hasábjain megjelent cikkek gazdag gondolatait, példáit, amelyekben egyre több he lyet szentelnek e jelentős mozgalom nak, a szovjet munkásfiatalok neve léséről való gondoskodásnak. A további cikkekből megtudtam, hogy a Szovjetunióban értékelték a védnök­ségi mozgalmat és tapasztalatait a mű­vészet segítségével is általánosítjuk. Például filmet készítettek „Nyugalma­zott ezredes“ címmel, továbbá „Nyolc fiam" címmel két dokumentumfilmet, amelyekben Vitcsenko elvtárs a fősze­replő, s további filmeket a NDK ból ér­kezett elvtársak forgatnak. Könyvet is írnak a leningrádi munkásfiatalokról. „Kedves fiaink“ címmel maga Vitcsen­ko elvtárs is írt egy könyvet. ÜZENET A JÖVÖ NEMZEDÉKNEK Sztyepan Sztyepanovics Vitcsenko — úgy is mondhatnánk — két életet élt. Két szép életet. Az elsőben kezdetben nem volt könnyű élni, életének koc­káztatásával harcolt a szovjet hata- . lomért, segített megszilárdításában. A „második“ életét a legszebb fel­adatnak, az ifjúság kommunista nevelé­sének szentelte. Több mint . 150 fiatal lakatost saját gyermekeként készített elő a munka és az új élet számára. Számos levélben tisztelettel és hálá­val emlékeznek meg róla. Munkáját nagyra értékeli a szovjet társadalom. Nem véletlenszerűen vett részt a kö­zelmúltban Donyeck városában a mun­kásnemzedékek képviselőinek össz-szö-. vetségi találkozóján. Jelen voltak az ötéves tervek hősei, például P. F. Kri- vonosz, a vasúti közlekedés ismert újí­tója, A. G. Sztahanov, a donbaszi él­munkás, V. I. Gaganova, a Visnyevo Golocska-i textllkomblnát dolgozója és mások. A munka hősei a főtéren, a V. I. Le­nin szobra mellett felépített oszlopba az eljövendő nemzedékhez intézett le­velet helyeztek el. Pontosan 50 év múl­va veszik elő ezt a levelet. Fél évszá­zad múlva a jövő nemzedék a levélből megtudja, milyen volt a mai élet, a 9. ötéves terv, kik voltak azok, akik át­vették a szovjetek országa munkásosz­tálya úttörőinek stafétabotját. Ebben a levélben — a jövendő nem­zedékhez intézett üzenetében — saját üzenetét küldi Sztyepan Sztyepanovics Vitcsenko, a védnökségi mozgalom kez­deményezője. XXX Mi is meggyőződtünk arról, hogy a szocializmus legnagyobb kincse, további fejlődésének záloga az ifjú nemzedék. Mi is tudatosítjuk, hogy a fiataloknak sokoldalú segítséget kell nyújtanunk az életre való felkészülésben. Kíséreljük meg elsajátítani a Szovjetunióban ter­jedő védnökségi mozgalom tapasztala­tait, alkalmazzuk őket saját feltétele­inkben ifjú nemzedékünk javára, a szoc* ílizmus javára. JÁN ISTVANCIN Božena Gáliková (Faál Gyula felvétele) Er ősíti a párt sorait Q Példás munkás

Next

/
Oldalképek
Tartalom