Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-04 / 184. szám, szerda
ERŐNK FORRÁSA A PÁRT VEZETŐ SZEREPE A TUDOMÁNYOS MŰSZAKI FEJLŐDÉSBEN A FATELEPI BRIGÄD MEGTARTJÁK ADOTT SZAVUKAT P ártunk a fejlett szocialista társadalom építésének irányítása során egyre nagyobb figyelmet szentel a tudományos-műszaki fejlődés kérdéseinek, mert ez a gazdasági növekedés egyik döntő tényezője. A CSKP XIV. kongresszusa utáni időszakban, tehát az ötödik ötéves terv időszakában gyorsan növekedett a tudományos műszaki fejlődés részesedése a népgazdaság hatékonyságának növekedéséből. Ez az irányzat a mostani, hatodik ötéves tervidőszakban, tehát 1976 és 1980 között tovább folytatódik és elmélyül. A tudomány és a technika fontosságát társadalmunk jelenlegi fejlettségi körülményei közepette növeli az, hogy már kimerítettük a népgazdaság fejlesztésének extenzív tényezőit. Ezért a CSKP 1971-ben megtartott XiV. kongresszusán megállapították, hogy népgazdaságunkat a továbbiakban a tudományos-műszaki fejlődés eredményeinek széles körű felhasználásával kell fejleszteni, ki kell szélesíteni vállalataink részvételét a KGST keretében folyó nemzetközi szocialista munkamegosztásban és tökéletesíteni kell á népgazdaság tervszerű irányításának rendszerét. E kongresszusi határozatok megvalósítása hozzájárult ahhoz, hogy erősödtek népgazdaságunk intenzív fejlesztési tényezői és egészében véve növekedett a népgazdaság hatékonysága. A tudományos műszaki fejlődés felgyorsítása, valamint a tudomány és a technika* eredményeinek a gyakorlatba való gyorsabb átültetése hozzájárult ahhoz, hogy rendszeresen növekedett a társadalmi munka termelékenysége és fontos szerkezeti átalakítások történtek számos népgazdasági ágazatban, főként a progresszív ágazatokban. Az ötödik ötéves terv időszakában a nemzeti Jövedelem növekedését több mint 90 százalékban a társadalmi munka termelékenységének növekedése fedezte. A népgazdaság fejlesztése és a tudományos-műszaki fejlődés terén az ötödik ötéves tervidőszakban született pozitív eredményeket csak annak köszönhetően érhettük el, hogy felújult a párt vezető szerepe Csehszlovákia politikai és gazdasági rendszerében, miután sikerült kiküszöbölnünk a párt és a társadalom 1968- as és 69-es válságának áldatlan következményeit. Ezt pártunk és államunk új, 1969 áprilisa utáni vezetőségének következetes marxista—leninista politikája tette lehetővé. Hazánk 1976—1980-as gazdasági és társadalmi fejlesztésének irányelve ezt egyértelműen alátámasztja. Pártunk céltudatos gondoskodása a tudomány és a technika fejlődéséről nehi új jelenség a párt politikájában, hanem abban rejlik, hogy a CSKP mindig küzdött és küzd a dolgozók jogaiért, a haladó gazdasági és társadalmi változásokért. Már a két világháború közti időszakban is ez volt pártunk legfőbb célkitűzése. Ez a célkitűzés vonul végig a nehéz, de dicső 55 éven. Pártunk mindig törődött és törődik azzal, hogy politikája tudományos legyen, hogy a marxizmus—leninizmus elvein alapuljon, mert egyedül ez az elmélet fejezi ki a munkás- osztály objektív érdekeit és mutatja meg annak az útját, hogyan kell a tőkés társadalmi rendet forradalmi úton szocializmussá változtatni és hogyan kell építeni a fejlett szocialista társadalmat. Pártunk 55 éves története meggyőzően bizonyítja, hogy a CSKP csak akkor tudott sikereket elérni, amikor politikáját a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveihez igazította. Ez a tanítás tudományos elmélet, mely szerint a kapitalizmusnak törvényszerűen meg kell szűnnie, s azt a szocializmusnak kell felváltania. H azánk felszabadulása óta pártunk egyre intenzívebb figyelmet szentel a tudomány és a technika fejlesztésének. Erről nemcsak a CSKP második világháború utáni kongresszusi anyagai tanúskodnak, hanem a párt konkrét mindennapi munkája is, amely hazánk tudományos kutatási alapjának minél gyorsabb építését és a tudományos kutatás eredményeinek a gyakorlatba való átültetését célozza. A CSKP XIV. kongresszusa ezen a téren Is új korszak kezdetét jelentette. Ismét teljes mértékben érvényesült a párt vezető szerepe a tudomány ős a technika fejlesztésében, a kongresszus résztvevői marxista szemmel bírálták a Jobboldali opportunista és revizionista elemeknek a tudomány és a technika szerepéről való nézeteit és igényes feladatokat tűztek ki az 5. ötéves terv időszakára vonatkozóan. Egyidejűleg azt is megállapították: a XIV. kongresszus határozatainak megvalósítása szempontjából fontos szerepet kap hazánknak a Szovjetunióval és a KGST többi tagállamával folytatott tudományos-műszaki együttműködése. A CSKP XV. kongresszusán, amely idén áprilisban a CSKP megalapítása 55. évfordulójának előestéjén zajlott le, a tudomány és a technika fejlesztése — további céljainak kitűzése során — az 5. ötéves tervidőszak eredményeiből indult ki. A kongresszus határozatai biztosítékot nyújtanak arra, hogy tovább nő a tudo- mányos-műszakl fejlődés szerepe a társadalmi munka termelékenységének és a népgazdaság hatékonyságának növelésében. A tudományos-műszaki alap kiépítése elvének következetes érvényesítése biztosítja az egyik legfontosabb előfeltételt ahhhoz, hogy megvalósítsuk pártunk egyik fő gazdasági és szociálpolitikai célkitűzését, amelyet a 6. ötéves terv irányelve így határoz meg: „A szocialista életmód elmélyítésével összhangban biztosítani kell a lakosság növekvő anyagi és szellemi szükségleteinek kielégítését, lét- és szociális biztonságának további megszilárdítását, mégpedig a társadalmi termelés fejlesztésének, hatékonysága növelésének a munka minősége javításának alapján“ Ez adja meg a CSKP küzdelemmel és áldozatokkal, de sikerekkel is teli 55 éves történetének értelmét. Erre irányítja pártunk minden erejét a fejlett szocialista társadalom építésének jelenlegi időszakában Is. ADORJÁN ZOLTÁN Miután a tehervonat néhány vagontól megszabadult, könnyedén gurult további célja felé. Balázs Tibor, a Gömörhorkai Cellulóz- és Papírgyár fatelepének vezetője gondterhes arccal állt a sínpár mellett. H?i ugyanis tizenkét órán belül nem rakják ki az érkezett fa- szállítmányt, az üzemnek fek- bért kell fizetnie. S bizony, mint ma is, gyakran a tervezett vagonok duplája érkezik kirakásra. —A fekftér csökkentése nagyon fontos feladat — mondja a fatelep vezetője — Tavaly például üzemünk 413 000, az azelőtti évben pedig 323 350 korona bírságot, illetve fekbért fizetett. A gyár nagyon megérezte ezt a nem tervezett kiadási, de a fatelep dolgozóit is bosz- szantotta. Tanakodtak, mit is tegyenek, hogyan szervezzék meg jobban a munkát, illetve a vagonok kirakását. Akkor született meg az elhatározás, hogy a fatelep öt darukezelője a fatelep vezetőjével együtt a CSKP XV'. kongresszusa tiszteletére versenyre kel a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. A kollektíva vezetője Lipták Győző lett. Az induláskor arra tettek ígéretet, hogy 25 százalékkal csökkentik a fekbért, terven felül 500 köbméter fát raknak ki, 8 százalékos üzemanyag- megtakarítást érnek el, 5000 korona értékű javítást végeznek el gépeiken, és a brigád minden egyes tagja nyolc óra társadalmi munkát végez el. — A vagonok igen rendszertelenül érkeznek. A szállítmányok 80 százalékát délután kapjuk — tájékoztat a fatelep vezetője. —.Mire a vagonokat a kirakási helyükre toljuk, a második műszak is a vége felé közeledik. S ha reggelig nem rakjuk ki, jön a büntetés. Pedig embereink ugyancsak szorgoskodtak, de lehetetlent nem kívánhatunk tőlük. .Szorgalmukat mi sem bizonyítja Jobban, mint az a tény, hogy júniusban csak 18 700 korona volt a fekbér. — Előfordult, hogy egymás után két Vasárnap is 16 órát dolgoztunk — mondja Lengyel István darukezelő. — Az is megtörtént már, hogy éjszaka, éffél után értem haza, de reggel hatra már műszakba kellett jönnöm. Az itteni munka nagy megterhelés, de az itt eltöltött évek alatt már megszoktam. A kollektíva versenyre kelése óta mindössze négy hónap telt el. Már most elmondhatjuk, hogy állják adott szavukat. Azon töprengenek, hogyan lehetne a méteres fa kirakását racionalizálni, a' szállítás folyamatosságát biztosítani. Tudják, annak ellenére, hogy az üzem vezetősége elégedett munkájukkal, még igen sok a teendőjük a fekbér további csökkentése terén. További sikereik záloga, hogy ezt mindnyájan kellően tudatosítják. — Ügy gondolom, hogy nem vallunk szégyent — jelenti ki Krajník Sándor darukezelő. — S ha minden jól megy, elnyerjük a szocialista munkabrigád címet. Addig azonban még Jó* párszor megizzadunk ... A már említetteken kívül- a kollektíva tagjai közé tartozik még Kerepesi István és Laczo Benjamin. Bizonyára hallunk még majd eredményeikről. NEMETH JÁNOS 1978 VIII. 4. ruhát a lakatos overalljával. Beálltam dolgozni a Kirovról elnevezett Elektro- szila gyárba. Itt megértettem, hogy sokkal nagyobb gondot kell fordítani az ifjúmunkások céltudatos nevelésére. Különösen azokéra, akikről otthon nem gondoskodtak kellőképpen, elhanyagolták nevelésüket, és rossz volt az iskolában az előmenetelük. Azokéra, akiknek viselkedése társadalmilag nem éppen a legjobb, és nem nagyon törik magukat a munkában. Elmentem hát a pártszervezetbe és azt javasoltam, hogy ilyen fiatalokból alakítok egy brigádot. A nevelő tevékenység számára sikerült megnyerni más olyan embereket is, akik jól megérdemelt pihenésüket tölt - hették volna: három ezredest, nyolc alezredest és egy századost. Igaz, meg kell mondanom, eleinte nem ment könnyen a dolog, hiszen minden kezdet nehéz. Voltak emberek, akik nem értettek meg mindjárt, sőt olyanok is, akik az gondolták, hogy ily módon akarok kitűnni, előrejutni. De hát én mit sem törődtem velük. Ogy láttam, hatvanéves koromban még hasznos lehetek a szovjet társadalom számára, éppen a fiatalkorúak nevelése révén. S ezek — mint mondotta — olyan fiatalok voltak, akiknek nem nagyon ízlett a munka, csak úgy tengtek- lengtek a műhelyekben. Gondolkodni kezdtem rajta, miért is van ez így. Hiszen ezek a fiúk zsengekoruk óta tulajdonképpen kollektívában éltek: az óvodákban, az iskolában, az úttörőcsapatban, úttörőtáborban vagy az iparitanuló-iskolában. S képzelje el, egyszerre csak életüknek egy döntő szakaszában, akkor, amikor már nem gyerekek, de még nem is felnőttek (noha már dohányoznak), magukra maradnak. Mint tudjuk, a serdülőkor az, amely a legviharosabb időszak minden ember életében. Észrevettem egyeseknél, hogy túlságosan önfejűek, fegyelmezetlenek, gyakarn tiszteletlenek a felnőttek iránt, vagy betegesen becsvágyók, mit sem törődnek a mások kívánságaival, érdekeivel. Különösen akkor tudnak nagyon felháborodni, ha azt tapasztalják, hogy a felnőttek „kétszínűek“, másképp beszélnek és másképp cselekszenek. Megértettem tehát, hogy valóban atyai gondoskodást, viselkedést várnak el tőlem és munkatársaimtól, jóindulatot és jószívűséget, ha eredményeket akarunk elérni nevelésükben, ha azt akarjuk, hogy helyes legyen a viszonyuk a munkához és az élethez. Igen, mindegyiküknek tudnia kell önállóan dolgozni, de a legtöbbjük nem tudja, hogyan lehet ezt elérni, vannak köztük olyanok is, akik fizikailag gyengék, nem képesek kifogástalan munkát végezni. És főképp, ami a legfontosabb, nem tudnak helyesen gazdálkodni az idejükkel és erejükkel. Észrevettem, hogy csak ide-oda őgyclegnek a műhelyben, elbeszélgetnek az egyívásúakkal ... És vége a műszaknak. Alig csináltak valamit, tehát nagyon keveset kerestek. Próbáltam kézbe venni a fiúkat, elő szőr is a lelkűkre beszéltem, hogy igyekezzenek száz százalékra teijesíte ni a normát. Kezdetben nem egy kö zülük egyenesen a szemembe nevetett, hiszen megelőzően alig ötven százalékra tudták csak teljesíteni. Később fokozatosan feljavultak. De ez csak a kezdet volt. Sokkal magasabb célt tűztem magam elé. Elérni, hogy a fiatalok ne csak rendesen dolgozzanak és jól keressenek, hanem egyszersmind a szovjet társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Ekkor már igyekeztünk megszerezni a kommunista munkabrigad címet. A korábban „reménytelen esetnek“ számító fiatalok egyetértettek velem, tudták, érezték, hogy képesek erre, mert most már kialakult az igazi munkáskollektíva. — Hogyan, milyen módszerek alkalmazásával sikerült mindezt elérnie? — A brigád teljesítményeit az első naptól kezdve egy szakmánymunkalap- ra jegyeztük fel. Egész nap együtt voltam a fiúkkal, igyekeztem rászoktatni őket a rendszeres munkára. Kezdettől fogva, hogy átvettem a brigád vezetését, igyekeztem kialakítani egészséges magvát s a jó atmoszférát: a bajtársi, elvtársi kapcsolatokat, rávezettem őket, hogy kölcsönösen segítsenek egymásnak, s legyenek igényesek nemcsak másokkal, hanem saját magukkal szemben is, egyszerűen azért, mert egy kollektívában dolgozunk. A brigádban mindjárt bevezettem a differenciált munkát, szakosítva az egyes munkafolyamatokat, tgy a fiúk olyan munkát végeztek, ami érdekelte őket. Amikor valamelyiknek túlságo san monotonná vált a munka, más beosztást kapott. Természetes, hogy ez a progresszív szervezés csak olyan brigádban valósítható meg, amely egv szakmánymunkalapra dolgozik. Azonkívül rendszeresen szerveztük a brigádon belül különböző kollektív és egyéni munkaversenyeket, s ezeket havonta kiértékeltük. Törődtem azzal, hogy a fiúk továbbképezzék magukat az üzemi munkaiskolában, szakiskolákban, hogy szabad idejüket hasznosan, önműveléssel töltsék el, ne pedig az utcán csavarogjanak stb. Fel kellett venni a kapcsolatot a szülőkkel is. Voltak a fiúk között olyanok, akik azt gondolták, hogy ha rendesen dolgoznak és keresnek, megszűnik számukra mindenféle ellenőrzés a szülők részéről. Természetes, hogy a szülők segítsége nélkül nein tudtunk volna ilyen gyorsan jó eredményeket elérni. Közöltem a szülőkkel, hogy a nap vagy az éjjel bármely órájában felhívhatnak, és beszélhetnek velem védenceiül ügyében. Sohasem sajnáltam az időt, hogy találkozhassam a szülőkkel. Az a véleményem, hogy ha a szülők nem tudnak hatni a gyerekre, nem nevelik rendszeretetre, munkaszeretetre, felelősségre, ezt később nehezen éri el az iskola vagy a gyár. Állandó kapcsolatban voltunk az iskolák pedagógusaival, a szakmunkásképzők oktatóival is. Azonkívül időről időre elbeszélgettünk négyszemközt a fiúkkal. Jó szolgálatot tettek az érdekesen szerkesztett faliújságok is. Ha szükségesnek látszott, beidéztük a fiúkat az „idősebbek tanádsa“ elé. — Kit a tagjai ennek a testületnek? — Ezek maguk is fiatalok, nem idősebbek huszonnégy évnél. De nagy a tekintélyük, mert már hét-nyolc éve tagjai voltak a kollektívának. A brigád tagjainak átlagos életkora tizennyolc év, s mivel ifjúsági brigádról van sző, tagjai nem lehetnek huszonnégy évesnél öregebbek. A kollektíva magvát a Komszomol-tagok képezik, s élén természetesen egy idősebb elvtárs, rendszerint kommunista áll. A fiúkat, ha elértek bizonyos munkakategóriát, ünnepélyesen felvettük a munkásosztály soraiba. Az ilyen ünnepségeket a Munka Palotájában tartjuk. A katonai szolgálatról viszatérő fiatalokat már nem vettük vissza ezekbe a brigádokba, mivel ők már magasabb munka, illetve bérosztályba tartoznak. Beszélgetés közben alaposan elszaladt az idő, búcsúznunk kell. Még megkérdeztem Sztyepan Sztyepanovicstól, meghívják-e elvtársi beszélgetésekre most, amikor már valóban megérdemelt pihenését tölti. Sztyepan Sztyepanovics elneveti magát. — Hát persze — mondja. — Hiszen most is Ukrajnába repülök. Vagy ezerkétszáz ilyen találkozón vettem részt. Annyi meghívást kapok, hogy nem is tudok mindegyiknek eleget tenni. S ha már erről van szó, nem akar szerénytelenség lenni, de megemlítem, hogy voltam ilyen elvtársi beszélgetésen bolgár barátainknál is. Előbb lefordították a tapasztalatainkról szóló cikkeket és plakát formájában tették közzé, s aztán meghívtak néhány találkozóra. Kineveztek a Bolgár Népköztársaság tiszteletbeli polgárává. Büszke vagyok rá és valóban örömömre szolgál, hogy ott már több mint tízezer brigád dolgozik. JÁN IŠTVANČIN A versenyző kollektíva
