Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)
1976-07-12 / 164. szám, hétfő
B okszkesztyűk', medicinlabdák és súlyzók mellett ökölvívó szakosztályunk leltárában sokáig szerepelt egy általános iskolai számológép Is. Ez a tárgy félnehézsúlyú bajnokunk, Verebes Lajos felszereléséhez tartozott, valahányszor félelmetes jobb egyenesével padlóra küldte az ellenfelét, a számológép golyóinak tologatásával követte, hogy a vezetőbíró mikor jut el a tízig. Én, aki a szorítósegédje voltam, gyakran hallottam elégedetlen mormogását: ,,Hogyhogy nincs még tíz? Már nyolc is van!“ Engem rendkívül bántott Verebes műveletlensége, mikor csempészkopácsi „Hirig Ferdinánd“ Emlékversenyen egy szobába kerültünk, felhasználtam az alkalmat, és megpróbáltam a lelkére beszélni: — Nézd, Lajos, senkt sem kíván tőled olyan lehetetlen dolgokat, mint hogy megtanuld az írott nagybetűket, vagy azt, hogy egy év hány hónapból áll, de legalább a kis egyszeregyet be kellene vágnod. Gondolj arra, hogy mégiscsak főosztályvezető vagy a Számviteli Bankban. Verebes felült az ágyon, és mentege- tődzve tárta szét a karját: — Higgye el, Géza bácsi, én éveket adnék az életemből, ha művelt lehetnék. Nincs nap, hogy elő ne venném a legkomolyabb könyveket, a múltkor is egy kibernetikai munkát, de még a címnek Is csak a felét értettem meg. — Hogyhogy? — A „kiber“ az rendőr, de mi az, hogy „netika“? Nyomozó? — Igen, nyomozó. Verebes észrevette, hogy tévedett, elkeseredésében véres könnyeket sírt. — Én akkora barom vagyok, Géza bácsi, hogy az valami borzasztó. — Nono, nem kell elkeseredni. — De igen, a múltkor is elhittem, hogy az Ave Caesar és az Ave Maria testvérek. Mondja meg, elhisz ilyet egy épeszű ember? Felsóhajtottam: — Mindegy, Lajoskám, majd megpróbálunk valamit, de most már aludj. Holnap nehéz meccsed lesz. Az emlékversen? döntőjében a Vasas Fuszekjávft! került össze. Fuszek arról volt híres* hogy ha a homokzsákot nem találta elég keménynek, bemelegítésnél Inkább a falat ütötte az öklével. Ezért csak lebontásra ítélt épületekben engedték edzeni, ő szanálta többek között a kiskőrösi tűzoltólaktanyát. Vele szemben Verebes a* úgynevezett „vívó“ típusú bokszolók közé tartozott, ütőerő helyett a technikára helyezte a fősúlyt. Mint már annyiszor, most is csodálattal néztem a szorító sarkából pillanatok törtrészeire időzített elhajlásait, remek közbeütéseit és cseleit. Lehetetlen — gondoltam —, hogy aki ennyi intelligenciával tudv bokszolni, az a magánéletben butább legyen a homokzsáknál. Verebes a harmadik menet elején már behozhatatlan pontelőnyt szerzett. Ez a vaaetés túlságosan magabiztossá tette, csak így történhetett, hogy egy pillanatra szabadon hagyta gyomorszáját. Fuszek azonnal bevitt egy csapott jobb horgot, hasonlót ahhoz, amely romba döntötte a vasszécsényi gőzfürdőt. Verebes előrebukott és homlokát irtózatos erővel beleverte a ring padlódeszkáiba, az ütődést alig enyhítette a deszkát eltakaró vitorlavászon. Elájult, négyen cipelték be az öltözőbe, sportorvosok, doktor Schön Ubul azonnal kezelésbe vette, de hosszú időbe tellett amíg visszanyerte eszméletét. Mikor Verebes végre magához tért, felült a vizsgálópadon — borzongva láttam, hogy szemei különös fényben csillognak —, és tagolt, lassú hanghordozással kijelentette: — A kibernetika, görögül küberneti- ké, a műszaki berendezések, az élő szervezetek és az emberi szervezetek vezérlési folyamatainak általános vonásaival foglalkozó tudomány. A kibernetika létrejöttét számos műszaki és természettudományos felfedezés előzte meg: a matematikai logika és az' a’go- ritmusok elmélete, az idegműködések fiziológiájával és a homeosztátlal kapcsolatos kutatás... Természetesen azonnal átszállítottuk a KözponM Ideggyógyintézet zárt osztályára, ahol a létező legsúlyosabb be. tegeket kezelték, elég annyit mondani, hogy Verebes közvetlen szomszédja egy középkorú asztalos volt, aki makacsul kitartott amellett, hogy ő érti a kongói helyzetet. Egy új orvosi státust létesítettünk, az illető orvosnak semmi dolga nem volt Verebes megfigyelésén kívül, észleleteit azonnal jelentenie kellett ökölvívó szakosztályunk vezetőségének, íme néhány feljegyzés: December 28: A beteg könyveket kér, majd felteszi a kérdést az ápolónak, vajon a szocializmusban érvényes-e n kategorikus imperatívusz? A nívósabb kezelés érdekében az ápolót beírattuk az esti egyetem filozófiai fakultására. Január 4: Mindinkább a zene kerül a beteg érdeklődésének homlokterébe. Mivel biztonsági megoldások alapján kezeit továbbra is kényszerzubbonnyal kell leszorítanunk, csak a lábával zongorázhat. Kisebb zenei kompozíciókat Moldova György: VEREBES, A TÚL MŰVELT BOKSZOLÓ alkotott: ,,Harminckét versenymű bal lábra és a jobb láb kisujjára“ címen. Verebest több mint fél évig tartották bent, .a kezelés befejezésével a sportorvosi konzílium a legsúlyosabb THLPJ minősítést írta a zárójelentésre — Teljesen Hülye Legföljebb Pontozónak Jó. Verebes mégis visszatért a szorítőba. Formája alapján remélni lehetett, hogy hamarosan újra a magyar félnehézsú- lyű mezőny élére kerül, de örömünket nagyban lerontotta az a rengeteg feltétel, melyet előírt minden mérkőzése alkalmával. A megszokott Sportinduló helyett csak a „h-moll mise“ korálelőjátéká- nak hangjaira volt hajlandó bemászni a ring kötelei közé, bokszkesztyűjére ősi azték díszítő motívumokat festett, és ellenfeleinek kötelező műveltségi minimum vizsgát kellett tenniük, mielőtt megverekedhettek volna vele. A csapatbajnokságon először a csepeli Petroviccsal került szembe. A szo. rítóban héttagú bizottság jelent meg doktor Káró Medárd jogász vezetésével, a leghíresebb egyetemi tanárok, orvosprofessszorok és művészettörténészek vettek részt benne. A bizottság néhány kérdést tett fel a csepeli ökölvívónak: — Mi az exhumálás? Erre Petrovlcs még viszonylag pontosan megtudott felelni: — A halottak tartósítása. A bizottság 4:3 arányban elfogadta a választ, következett a második kérdés: — Mi a véleménye Picasso kék korszakáról? — Picasso híres spanyol galambtenyésztő, aki... aki... Petrovlcs nem bírta tovább a feszültséget, felugrott, és bokszkesztyűs kezével hadonászni kezdett Verebes felé: ' — Majd csinálok én neked kék korszakot! Feltörülöm veled a ringet, rád adom a bohócsapkát! Bajnokunk megvetően vállat vont: — Csak nem képzelik, hogy leállók egy képzőművészeti analfabétával? Botrány botrányt követett. Előfordult, hogy Verebes a legvadabb bel- harc közben megállt, egy pillanat türelmet kért, és feljegyzett egy rímet készülő Torquato Tasso-fordításához. Máskor a szorító kőteleit húrnak használva, régi kelta mulatónótákat pengetett. Minden erőmmel igyekeztem palástolni hóbortjait, el lehet képzelni, mit éreztem, mikor a Vasas elleni döntő mérkőzésükön öt perccel azelőtt, hogy ki kellet volna állnia Fuszek ellen, Verebes bejelentette: — Visszavonulok, Géza bácsi. — Ne hülyéskedj. — A magyar nyelv nem ismer ilyet, hogy ne hülyéskedj. Azt kell mondani: ne butázz! — Akkor ne butázz! Miért vonulnál vissza? — Megpályáztam egy tanári állást a Faszobrászati Akadémián, most kaptam meg az értesítést, hogy felvettek. Itt a kesztyűm, Géza bácsi, legyen szíves akassza szörge. — De hát kit állítsunk be helyetted? Verebes széttárta a karját és faszobornál, illetve faképnél hagyott minket. A beszélgetést hallotta doktor Káró Medárd, a műveltségi minimumot vizsgáló bizottság elnöke, elgondolkozó arccal kérdezte: — Igaz, hogy az önök csapata spanyol túrára készül? — Igen. — Zaragozába is elmennek? — A tervek szerint. — Tíz éve foglalkozom a zaragozal jogi tekercsek titkával, de még sohasem tudtam kijutni, hogy a helyszínen olvashassam el az eredetit. Ha elvisznek magukkal, akkor most hajlandó vagyok kiállni Fusizek ellen. Végignéztem a középkorú cvikkeres tudóson: — De Fuszek jobb horgai nagyon fájnak. Doktor Káró legyintett: — ön nem tudja, mi az, mikor az embert megkrítizálják az Akadémiai Közlönyben. Tűnődve húzta fel lábára a boksz- kesztyűt: — Hiába, a tudományért áldozatokat kell hozni. Megszólalt a gong, a Sporcsarnok elcsendesedett, és a hangosbeszélő bejelentette a következő párt: — Félnehézsúlyban indulnak: zöld sarokban Fuszek Zsigmond, Vasas, piros sarokban doktor Káró Medárd doktor uriusque juris, a jogi tudományok kandidátusa... FIATAL SZOVJET KÖLTŐK VERSEI One Baljukonite: És hirtelen teremteni és hirtelen teremteni világot. S benne a napnak hosszú éjjelén élni kettőjüknek. A kép egén, falon, rámában madarak. S virágot nyitni benne furcsa lesz. De virág kell. Ágas villámnak erdei fenyő dobja magát magasba és eső virágzik és a kő az emberekkel. Két szerető... A két szívében-árva élő sorsot taremt a semmiből. ... A városra vadrózsa szárnya dől, csöndben, mint az utolsó sor kiáltja. Mezei Katalin fordítása OLEG POSZKREBISEV: Eszembe jutott... Eszembe jutott ma egy régi nap, A peronon, ahol a nép ütődik néphez, Nő sírt, s így szólt párjához: hogy megérthess, Túl boldog vagy te, sokkal boldogabb. Elnémultam, mint ott, s a gondolat Ügy fájt, mint izzó tű, belémhatolva: Embernek annyi jót adjon csak sorsa, Hogy mindenkor megértsen másokat. Györe Imre fordítása Izabella Bocskarjova: A földön — utolsók A földön - utolsók, úgy bizony, és csak álltak. Hátunkban a szél. Csak néztek - ilyen a szembesítés; nem ismerősök. Csillog a dér. Kézfogás nélkül - nem lépnek közelébb. Mosoly nélkül - ajkuk meg se remeg. Meghajlás nélkül - minek itt a beszéd? Zokogás nélkül - nincs itt jelenet. Öreg szél. Öreg út. Sivár, hosszú napok, gonddal viselősek. Két csizma, mikből nem lesz soha pár. Kasza és kő. Melyik erősebb? Képes Géza fordítása 1976. VII. 12. 4 Susil Weerarathna jelvétele
