Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)
1976-06-23 / 148. szám, szerda
jóváhagytak a 6. ötéves terv törvényjavaslatát Az olasz baloldal javára módosultak az erőviszonyok (Folytatás az 1. oldalról) tők, amelyeket azonban — te- kintettel a nemzetközi együttműködés keretében megnövekedett feladatok nagy számára — fokoznunk kell. A XV. pártkongresszus az eredményeken kívül a fejlődést akadályozó problémákra is rávilágított. Az első helyen a beruházásokkal kapcsolatos nehézségek szerepelnek. A javulás ezen a téren csak a beruházó, a tervező és a kivitelező vállalatok jobb együttműködésével, szakemberekkel szemben támasztott igények növekedésével érhető el. A további követelmény értelmében gazdaságosabban kell bánnunk a nyersanyagokkal, az árammal és a fűtőanyagokkal. A törvényjavaslat azonban a népgazdaság egyes ágazatain kívül az irányítással és az állandó ellenőrzéssel szemben is nagy igényeket támaszt. Hangsúlyozza a vezető gazdasági dolgozók felelősségét, kötelességeit és a dolgozók kezdeményezését növelő szocialista versenyek továbbfejlesztését is megköveteli. Josef Prchal, a Népi Kamara képviselője beszédében a 6. ötéves terv egyik legfőbb követelményével, a gazdaságossággal, illetve a pénzügyi és költségvetési egyensúly biztosításával foglalkozott. Ennek a feladatnak a teljesítéséhez a gazdasági szervezetek hasznuk egy részével, termelési költségeik lényeges csökkentésével és árukészleteik gyorsabb körforgásával járulnak majd hozzá. Noha ezzel az intézkedéssel nem kerülhetők el p problémák, a népgazdaság hatékonyságának növelését feltételező egyensúly megteremtése elengedhetetlen követelmény. A továbbiakban a képviselő a nagykereskedelmi árak komplex módosításáról beszélt. Ez az intézkedés jobban kifejezésre juttatja a termelésben kifejtett társadalmi munka meny- nyiségét és megteremti a népgazdaság tervszerű irányítása keretében a feltételeket ahhoz, hogy az árak aktívabban hassanak a termelés hatékonysága és a gazdaságosság fokozására. Már ma megállapítható, hogy az új árrendszer bevált, mert a vállalatokkal szemben támasztott nagyobb igények a legnagyobb takarékoskodásra ösztönzik őket. A továbbiakban Zdenék Vávra képviselő, a társadalmi termelés dinamikus és arányos biztosításáról, Josef Kryll a Szlovákia fővárosában már javában folynak az előkészületek az Incheba nemzetközi vegyipari vásár ez idei évfolyamának megrendezésére. Imrich Minár, az Incheba külkereskedelmi vállalat vezérigazgatója tegnap sajtóértekezleten számolt be a bratislavai újságíróknak a jelentős vásár küldetéséről. Többek között elmondotta, hogy a kiállítási terület bővítésével arányosan növekedett a hazai és a külföldi kiállítók száma. A június 26-án, vagyis szombaton megnyíló népszerű rendezvényen a hazai vegyipari vállalatokon kívül 24 külföldi állam kiállítói vesznek részt. Hét szocialista állam összesen 88 vegyipari, illetve külkereskedelmi vállalata képviselteti magát a vásáron, s csaknem háEzekben a napokban különböző rendezvények keretében emlékeznek a Szlovák Magnezitművek új lubeníki üzemének két évtizedes múltjára az Itt dolgozó munkaközösség tagjai. A több mint 2200 embert foglalkoztató üzem a termelés és az export szempontjából is a Szlovák Magnezitművek legjelentősebb üzemei közé tartozik, abol az árutermelés is a legnagyobb méretű. Az üzem fennállásának második, s a bratislavai Kohókerámiai Kutatóintézet 25. évfordulója alkalmából ma a lubeníki üzemben — külföldi szakemberek jelenlétében — megkezdődött a tüzelőanyagok és a m«gnezittermékek termeié*« CSKP politikájáról, a CSKP-nak az életszínvonal további emelkedésére irányuló politikájáról, Karol Martinka a tudománynak és a technikának a népgazda* Ság fejlesztésében betöltött szerepéről beszélt. A külkereskedelemnek a KGST keretében folyó integrációs folyamat további fejlesztésével kapcsolatos feladatairól M. Hudeček, beruházási politikánkról és a termelésben meghonosításra váró strukturális változásokról M. V ojteková, a dolgozók iránti gondoskodásról, a bérezések ösztönző hatásáról és a munkakezdeményezés fokozásának feltételeiről V. Marik képviselő beszélt. A törvényjavaslat vitájában további nyolc képviselő vett részt. A 6. ötéves tervről szóló törvényjavaslat jóváhagyását követően a napirend további pontjában, Leopold Lér, a CSSZSZK pénzügyminisztere a csehszlovák pénzérmék verését szabályozó törvényjavaslatot adta elő. A kremnicai pénzverde 650 éve tevékenykedik — utalt a pénzverés gazdag hagyományaira hazánkban. A fel- szabadulás óta kiadott emlékérmék sorát — a gyűjtők nagy örömére — aranydukátokkal egészítik ki, amelyek szocialista hazánk propagálására is alkalmasak. Az új dukálok azonban nem képezik majd törvényes pénzrendszerünk részét. Áruk az arany szabadpiaci árfolyamához alkalmazkodik majd anélkül, hogy ez pénzegységünk törvényesen megállapított aranytartalmát érintené. Az aranyérmékkel való kereskedelem az utóbbi időkben egyre nagyobb méreteket ölt. A vert arany ára — numizmatikai értéke miatt is — lényegesen magasabb az öntvényénél, s ezért kifizetődő az aranyduká- tok kibocsátása. Az érmék számának és forgalomba hozataluk módjának a megállapítása a szövetségi kormány feladatkörébe tartozik. A törvényjavaslatot L. Morav- číková és Z. Vomástek képviselők megindokolása után a jelenlevők egyhangúlag elfogadták. A napirend további pontját: az államok nemzetközi kapcsolatainak, képviseleteik útján való fenntartását lehetővé tevő 1975. március 14-én az ENSZ konferenciáján elfogadott, a CSSZSZK által 1976. február 24-én aláírt megállapodást, valamint a kozmikus tárgyak okozta károk nemzetközi felelősségét kimondó, az ENSZ közgyűlésén 1971. november romszázra tehető a kapitalista kiállítók száma. A vegyipari ágazatok különböző területein elért eredményeket szemléltető kiállítási anyagot több csoportra osztják fel. A nagyközönség körében efyik legkedveltebb kiállítási részleg, a háztartáskémiai bemutató, ebben az évben a bratislavai Téli Stadionban kap helyet a gyógyszeripari és a biokémiai gyártmányokkal egvütt. A Kultúra és Pihenés Parkjában az alapvető vegyipari ágazatok termékeit muntatják be, a bratislavai Technika Házában pedig "a műanyagok ésszerű fel- használására találhatnak számos példát a látogatók. A sokrétűnek és gazdagnak ígérkező vegyipari vásárt július 2-ig tekinthetik meg az érdeklődők. —Pg— se fejlesztésének kérdéseivel foglalkozó — sorrendben ötödik — „kollokvium“. Két napon át szakelőadások hangzanak el, a szakemberek szekciókban tárgyalnak a magnezitipar távlatairól. Június 25-én a lubeníki üzem 20 éves fennállásával kapcsolatos ünnepi nagygyűlést rendeznek, melyen központi szerveink is képviseltetik magukat. A jubileumi ünnepség keretében rendezik meg a 8. rnag- nezitiádát, a vállalat fiataljainak hagyományos sportvetélkedőjét június 26-tól 29-ig. Itt rendezik meg a hajómodellezők szlovákiai bajnokságát is. (kg) 29-én elfogadott és a CSSZSZK által, 1972. március 24-én aláírt megállapodást Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere indokolta meg. Az említett első megállapodás az államoknak külföldi képviseletét biztosító állandó képviseletei létesítésére irányuló jogát és a képviseletek egyenjogúságát, valamint kiváltságait szabályozza. A második megállapodást a nemzetközi jog szempontjából számos problémát kiváltó világűrkutatások teszik szükségessé. A megállapodás a kutatásokban részt nem \tevő államok érdekeire is tekintettel van, és leszögezi, hogy a világűrt egyetlen állam sem tekintheti a magáénak, és kizárólag békés célokra használható. A kutatásokkal kapcsolatos károkat a kozmikus testet kibocsátó állam kötcres megtéríteni. A kormányjavaslat vitájában O. Bagona és M. Trvdniková képviselő szólalt fel. Tekintettel arra, hogy mindkét megállapodás jogszabályai megfelelnek a szocialista országok követelményeinek, a képviselők az előterjesztett megállapodásokat egyhangúlag jóváhagyták. A CSSZSZK és az Olasz Köztársaság 1975. október 10-én Prágában aláírt konzuláris megállapodását tartalmazó kormányjavaslatot ugyancsak B. Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere adta elő. A békés egymás mellett élés alapján több országgal tartunk fenn vízummentes kapcsolatokat. Finnország és Ausztria után Olaszországgal is gazdasági, kereskedelmi és kulturális együttműködésünk elmélyítésére törekszünk, amihez vízummentes kapcsolataink biztosítása is hozzájárul majd. A kormányjavaslatot a képviselők — D. Kan- cirová és L. Foretová — javaslatára egyhangúlag jóváhagyták. A napirend utolsó pontját: az örökségek nemzetközi kezeléséről szóló, 1973. október 2-án Hágában létrejött megállapodást Andrej Barčák, a CSSZSZK külkereskedelmi minisztere indokolta meg. A nemzetközi megállapodás az örökösök érdekeinek szem előtt tartásával lehetővé teszi a külföldön örökölt vagyon kezelését, a hagyatékkal kapcsolatos jogok gyakorlását és a kötelezettségek ki- egyenlítését, valamint a felesleges formalitások mellőzésével az ingóságok és a devizák hazairányítását. A hazánk szempontjából előnyös megállapodást tartalmazó kományjavaslatot /. Humenik és F. Kaduk képviselő felszólalását követően a jelenlevők ugyancsak egyhangúlag elfogadták. Ezután a Szövetségi Gyűlés berekesztelte tanácskozásait, amelyek ma folytatódnak. —km — ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait János nagyhercegnek Luxemburg államünnepe alkalmából. RÖVIDEN ☆ Az idén auguszus 28—29-én rendezik meg mtrán a szlovákiai országos aratóünnepélyt. Az aratóünnepély előkészítésével megbízott bizottság mai ülésén, amelyet elnöke, Tibor Boh- danovský vezetett, részt vett Németh Jenő, a Szlovák Szocialista Köztársaság mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettese. ☆ Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, szlovák kulturális miniszter tegnap fogadta a prágai Nemzeti Színház színjátszó csoportját, bratislavai vendégszereplésük alkalmából. A fogadáson ott voltak a Szlovák Nemzeti Színház képviselői is. ☆ Juraj Buša, szlovák fejlesztésügyi és műszaki miniszter tegnap Bratislavában fogadta Ľubomír Reličet, Jugoszlávia tudományügyi és műszaki miniszterének első helyettesét, aki hazánkban részt vesz a csehszlovák—jugoszláv tudományosműszaki együttműködési állandó albizottság ülésszakán. (Folytatás az 1. oldalról) az egyedüli megoldást az jelentené, ha a kereszténydemokraták elfogadnák a „történelmi kompromisszumot''. Bonn: Kommunista áttörés Nyugatnémet politikai körökben látható megkönnyebbüléssel fogadták, hogy az olasz kereszténydemokratáknak a választásokon sikerült megőrizniük viszonylagos többségüket. Ez a megkönnyebbülés azonban olyan aggodalommal is párosul, hogy Olaszországban ismét beköszönt a kormányválságok időszaka és előbb-utóbb bekövetkezik a „kommunista áttörés“. Ezt az aggodalmat fogalmazza meg kedden a Kölner Stadt- Anzeiger kommentátora is. A helyzet kulcsa* a lap szerint a szocialisták kezében van. Ha megtagadják a koalíciót a kereszténydemokratákkal, olyan mozgalmat indíthatnak el, amely „az eddig mereven elutasított történelmi kompromisz- szumhoz vezet“. Bejrut — Az arab biztonsági erők megérkezését Libanonba és a sziriai csapatok részleges visszavonását bejrúti politikai körökben úgy értékelik, mint pozitív lépést, amely elősegíti a libanoni vérontás megszüntetését és feltételeket teremt a válság tárgyalásos rendezéséhez. A bejrúti sajtó is ilyen hangnemben írt az arab biztonsági csapatok első kontigenseinek megérkezéséről a bejrúti nemzetközi repülőtéren. Libanonban egyébként a hétfőn életbelépett újabb tűzszüne- li megállapodás ellenére tovább folytatódtak az összetűzések a szemben álló felek között. Moszkva — Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke megbeszélést folytatott Urho Kaleva Kekko- nen finn köztársasági elnökkel, aki a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a szovjet kormány meghívására érkezett munkalátogatásra a Szovjetunióba. A baráti légkörben és a kölcsönös megértés szellemében folytatott beszélgetés során áttekintették a szovjet—finn Helsinki — Ezer nap telt el azóta, hogy Salvador Allende chilei elnök törvényes kormányát megdöntötték. A despotizmus, terror és erőszak sötét időszaka az a chilei nép életében, amikor likvidálták a demokratikus rendszert, és lábbal tiporták az emberi jogokat — állapították meg a chilei katonai junta gaztettei kivizsgálására alakult nemzetközi bizottság jelentésében, melyet, ma tettek közzé a finn fővárosban. Varsóban a szolidaritás jegyében Varsó — A spanyol néppel való szolidaritás jegyében a varsói Tudomány és Kultúra Palotában, forró hangulatú nagygyűlést tartottak. Az európai ifjúság és diáktalálkozó több száz részvevője jelent meg e nagyszabású megmozduláson. A Spanyol Ifjúsági Szövetség küldöttének felszólalása éles hangon leplezte le a Franco utáni rendszer 'elnyomó, szélsőséges politikáját. A Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség meghívott képviselője beszámolt arról a harcról, amelyet a chilei fiatalok folytatnak a fasiszta junta megdöntéséért. Washington: Lehetetlen tovább kommunisták nélkül kormányozni Az Egyesült Államok polgári sajtója kedden érezhető megkönnyebbüléssel adta hírül, hogy az olasz kereszténydemokraták — a New York Times szavaival — „túlélték“ a súlyos erőpróbát. Washingtoni kormánykörökben arra számítanak, hogy a kereszténydemokraták ismét a szocialistákkal, valamint a kisebb polgári pártokkal kísérlik majd meg a kormányalakítást. De már az első sajtóhangok figyelmeztetnek: — lehetetlenség lenne és óriási nehézségek támadnak, ha valóban mégegyszer megkísérlik a kommunisták nélkül kormányozni Rómában. „A szavazás eredménye megnyugtatja az amerikai hivatalos köröket“ — írta a New York Times. Kissinger amerikai külügyminiszter korábban ismételten kijelentette: az Egyesült Államok „kénytelen lenne átértékelni* Olaszországhoz fűződő kapcsolatait, ha a kommunista párt bekerül a kormányba. Damaszkusz — Az Arafattal való találkozóra Riad, az Arab Liga főtitkára Damaszkuszból Kairóba érkezett. A sziriai fővárosban megbeszéléseket folytatott az arabközi békefenntartó erők Libanonba való küldéséről. Riad közölte, hogy azoknak a líbiai-szíriai erőknek, amelyek máris elfoglalták állásaikat Bejrút körzetében, fő feladata a bejrúti nemzetközi repülőtér üzemeltetésének biztosítása. Erre a repülőtérre szállnak majd a békefenntartó erők további egységei, amelyek a héten fokozatosan érkeznek Libanonba. együttműködés továbbfejlesztésének kérdéseit. Ez az együttműködés hatékonyan szolgálja a két ország népeinek érdekeit, valamint az európai béke és a nemzetközi biztonság ügyét. Ismét hangsúlyozták, a Szovjetunió és Finnország között 1948-ban kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés jelentőségét. A junta ma is folytatja a gaz* tetteit, — szögezi le a dokumentum — melyek az egész világ haragját és megvetését váltják ki. A chilei junta azzal a demagógiával védekezik, hogy „liberalizálja“ a rend* szert. Chilében ismét tömegesen tartóztatják le a szakszervezeti vezetőket és haladó politikusokat. A letartóztatottak közül pedig sokan „nyomtalanul“ eltűnnek. Hiteles forrásokból tudjuk, hogy az utóbbi hónapokban körülbelül 2000 politikai fogoly tűnt el és Luis Corvalán élete sincs biztonságban. A Chilei Kommunista Párt nyilatkozatban szögezi le meggyőződését, hogy a nemzetközi szolidaritás megakadályozza a chilei fasizmust gyilkos szándékai végrehajtásában. Lanzártakor érkezett Giuseppe Saragat, az Olasz Szociáldemokrata Párt elnöke, volt köztársasági elnök tegnap este bejelentette lemondását. Hasonlóan cselekedett az Olasz Szocialista Párt elnökhelyettese Giovanni Moscais. Ez a két párt szenvedte el a legjelentősebb veszteségeket a hétfőn befejeződött parlamenti választásokon. • Nyitás előtt az Incheba Jubilál a lubeníki Magnezitüzem Lehetőség nyílt a tárgyalásos rendezésre Koszigin—Kekkonen eszmecsere Ezer nap a junta terrorjában A chilei rezsimet elítélő nyilatkozat Helsinkiből ÚJ s 1976. VI. 23. 2