Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)
1976-06-18 / 144. szám, péntek
Adalékok egy önarcképhez Bábi Tibor: Patak cs forrás Mi kell egy jó láncdal fesztiválhoz? (1) Első prózai kötetében, az Európából Európába című riport- könyvben, Bábi Tibor mintha Európában bolyongva is a saját lelke határait keresné. Jugoszláviai jegyzetében írja: ,,Mit keresek itt tulajdonképpen? — kérdezem magamtól. Az ország lelkét keresem — válaszoltam Önmagamnak“. Meg a saját lelke határait, tehetjük hozzá. A kötetben ugyanis azok az igazán jó riportok, amelyekben az író nem útikönyvbe illő száraz, tényközlő stílusban írja le a látottakat és hallottakat, hanem átszűri magán a világot és úgy adja vissza. A kötet arcképei is ezért a legjobb írások, mert meglátszanak rajtuk a rajzoló kézvonásai is. A hűséa arca aztán nem más, mint lírai elemekkel átszőtt önéletrajzi vallomás, önarckép, amely mögött ott dereng egy táj — Má- tyu&föld — fél évszázada is. A kötetben a munkásmozgalmi, történelmi tényeket az emlékezés logikája fogja össze. A vallomás hogyanjára pedig, az igazságkeresés szenvedélye mellett a múló idő érzékeltetése jellemző. (2) Ha tehát A hüséq arca lírai önarckép szociális háttérrel, akkor a Patak és forrás nem más, mint adalék ehhez az önarcképhez. A kötet címadó írása mintha csak kimaradt volna A hőség arcából*, mert nemcsak stílusa, de tere és tartalma is ahhoz kapcsolja. Ez a gravitáció több írás esetében is kimutatható lenne. Ugyanakkor a Patak és forrás elolvasása után még A hűség arcát megelőző Bábi-önarckép is felvillan előttünk. Annak a dialektikától barázdált arcú költőnek az arca, akiről ötvenedik születésnapján ezeket írta Duba Gyula: „Tragikus alkat, aki bizonyos romantikus kettősségtől sem mentes: költői szenvedelyét erős közéleti érdeklődés füti, míg logikája lírai valóságképből táplál kozik. Költészete híven tükrözi lélektani ellentmondásait: romantikus szépségvágyát és önpusztító kételyeit, naív életsze- retetét és romboló indulatát, forradalmi igazság-érzetét és keserű, tanácstalan megtorpanásait“ (Irodalmi Szemle, 1975/9). Bábi jelen — kötetében az előző évtizedekben költészetté kristályosodott -gondok és problémák háttere dereng fel. Nézzük tehát először a kötet valóságtartalmát. (3) A Patak és forrás tartalmi szférájának első szembeszökő jegye a tematikai újdonság, és a látómezőbe vetett időszakasz. Nagy általánosságban a szocializálás és az iparosítás tematikájáról beszélhetnénk, amely aztán a jelenben élő újságíróhős szerepeltetésével napjaink problémáihoz kapcsolódik. Kis- epikánkban ez a két tematika Csák elvétve fordul elő; egy-két szerzőnk sematikus fellángolásai után főleg Duba Gyula és Gál Sándor nyúlt vissza hozzájuk néhány novellában. Bábinál azonban szinte minden ehhez viszonyul, és így a történetek tulajdonképpen változó valóságunk dialektikáját tükrözik. A másik szembeszökő jegy aaz, hogy Bábi Tibor a nyers valóság megragadására törekedett. Valahogyan ezek a mondatok fejezik ki ezt a szemléletet: „A törvény ugyan kimondja, hogy a fiú köteles gondoskodni elaggott szülőjéről, de hát a tör. vény, az törvény, az élet meg élet“ (Erzsusj. Az élet dialektikája aztán összebogozza a vágyak és elképzelések szálait és nem szűkölködik kisebb-na- gyobb tragédiákban sem. Bábi írásainak tematikája nemcsak újnak, hanem időszerűnek is tűnik, mert lényegében az egyén és a társadalom ismét kiéleződő ellentéteit, ellentmondásait, dialektikáját tükrözi. „Az acélláz kora“ ugyanis valóban létezett, hatott és formálta az embereket. Bábi a tőle megszokott szenvedélyeséggel veti fel a problémákat és kísérli meg tisztázni egy nemzedék helyzetét. „Az én fiatalságomat egy asz- ketikus erkölcs kötötte gúzsba. A termelésnek és a munkának ember és erkölcsteremtő hatalmat tulajdonítottunk. Végső produktumát nemcsak a jólétben és a kényelemben láttuk, hanem az új ember megteremtésében. És ezen volt a hangsúly, néha fellengzős pátosszal mondtuk: új ember! S ezért lelkesedni is lehetett, meg lemondani is“ (Gyászkoszorú). Ez a munka aztán áldozatokat is követelt (S. mérnöknő, Emil, az Éjszakai látogató otthontalan munkása, stb.). A kötet majd felét kitevő Gyászkoszorú a múltnak és a jelennek ezt az összetűzését feszegeti, de a kérdés legélesebben talán (á formailag eléggé elhibázott) Izabella című írásban vetődik fel. Az Izabella-féle fiatalok ezer- koronás fizetéssel senkinek érzik magukat, gyűlölik a kisvárosokat, a típusházakat, a filléreskedést és így tovább. Igen, vannak gyáraink, amelyek mérgező égéstermékeket bocsátanak ki, a közlekedésünkkel is sok a probléma stb., de ezért a Vasművek nélkül mindnyájan szegényebbek lennénk valamivel. Filozófiaikig érvényes, hogy a ma válságai a múlt hibás gondolkodásának, téves döntéseinek az eredményei, de fel kell tennünk úgy is a kérdést, hogy lehetett-e harminc évvSl ezelőtt előre látni a következmények összekűszálódó rendszerét. Nem lehetett: ami történt, maga a történelem. Ezért az író kimondja: „Az én igazságom az alumíniumkohó volt“. Ez az igazság pedig a többség, a társadalom igazsága, még akkor is, ha sok gyászko-' szorút kellett elhelyeznünk az Emilhez hasonló emberek sírjára. (4) A kötet formai szféráján meditálva az első probléma az, hogy szinte lehetetlennek tűnik a Patak és forrás írásai zsánerének a meghatározása. Szigorúan vett novelláról talán csak az Éjszakai látogató esetében beszélhetnénk. Csak ebben és A Gáborokban áll kívül az író az eseményeken. A többi írásra a riportszerűség jellemző: szerkezetileg logikájuk a riportra épül: az író megy, találkozik és emlékezik. Ha aztán mindenhez kidolgozatlanság, átgondolatlanság párosul (Izabella, A Gáborok, Almok udvara), akkor bizony az írás meg sem közelíti a novella és az elbeszélés formai követelményeit, és riport, karcolat, vázlat marad csupán. Pedig például az Izabella alapszituációja egészen jó, de a kivitelezés már elnagyolt. A Patak és . forrás írásai tehát inkább csak nyersanyagok, karcolatok, irodalmi riportok. Valóságtartalmuk fajsúlyánál fogva azonban értékesebbek, mint mások foitaailag kimunkáltabb írásai. A Gyászkoszorú pedig, minden formai elégtelensége ellenére is kitűnő írás. Érdekes, hogy a vérbeli költő nem tudott tökéletesen^megbirkózni a próza, az epika követelményeivel. A legszemélyesebb líra is személytelenné válik: funkciójából kifolyólag. Bábi verseit is a magunkénak érezzük. Az epikától azonban az ember és a világ összetűzésének ob- jektívebb képét várjuk, ahol zavaróan hat a beszélő túlzott jelenléte. A költőtől azt várjuk, tárja elénk, hogyan látja ő a világot, az írótól viszont azt, mutassa meg, *milyen lehet a valóság. Bábinak valahogyan nem sikerült megfelelő szinten megoldania ezt a problémát. Igaz, hogy az ember nem léphet ki önmagából, de az írónak meg kell ezt tennie. (5) Egészében véve tehát a Patak és forrás ellentmondásos kötet. Először is A hűség arcában felvázolt prózai-lírai önarckép adalékának, valamint Bábi költészete „földi másának“, hátterének tűnik. Másrészt viszont egy időszerű tematikát felvillantva nyersanyagként és inspirációként szolgálhat epikánk — irodai műnk — számára. Az Éjszakai látogató például kész egyfel- vonásos dráma. A kötet többi írásának nyers valósága is drámáktól terhes. Ugyanakkor emberi hitvallás is ez a kötet: ,.Az én igazságom az alumíniumkohó volt“. A kozmosz „semmi se azonos önmagával“ törvényére a költő újabb, emberibb törvénnyel felel: „Elvégzem, amit végeznem kell, s ha / meghalok, hát én halok meg, magamat külön / summaként / a történelemihez / hozzáadom“. Ecce, homo! (Madách, 1976) MÉSZÁROS LÁSZLÓ A válasz — legalábbis elméletben — szerfölött egyszerűnek, természetesnek tűnik. Jó táncdalok, kiváló énekesek, hozzáértő szervezés. A gyakorlatban, persze, minden sokkal bonyolultabb. Példa erre a Bratislavai Líra, amely már tizenegyéves és még mindig nem találta meg az igazi arcát, színvonala évről évre hullámzik. A tavalyi fesztivál után legfelsőbb párt- és állami szerveink foglalkoztak a Líra koncepciójával. Gondoskodásuk elsősorban arra irányult, hogy a táncdalfesztivál a következő években korszerűbb, színvonalasabb legyen. Váljon valóban a hazai és a szocialista országok táncdalszerzőinek, énekeseinek egyik rangos fórumává. Igyekeztek feloldani a túlzott, szinte akadémikus komolykodá- sú értékelést is, elsősorban azáltal, hogy a szakembereken kívül hat nagyvárosunkban fiatalokból álló zsűrit toboroztak. Megváltoztatták a fesztivál színhelyét, hogy minél többen vehessenek részt egy-egy hangversenyen. A jó elgondolásokat sajnos nem mindig követte az eredményes megvalósítás. A bratislavai sport- csarnok nem alkalmas zenei fesztiválok megrendezésére, akusztikai és térbeli problémák miatt. Ezt még Ladislav Vychodil ötletes díszletei sem tudták feledtetni. Hibának tartjuk a sok „hacacárét“ ie, amellyel nem tették sem színvonalasabbá, sem pedig színesebbé a rendezvényt. A táncdalfesztiválhoz nem illenek a balett- és táncbetétek, nem kellenek a minden áron/ szellemeskedó összekötő szövegek sem, amelyek valójában inkább szétszaggatták, vonta- tottá tették a hangversenyek tempóját. A hazai táncdalversenybe 153 dalt neveztek, s az értékelő bizottság ezek közül választotta ki a 19 legjobbat. Az elhangzott szerzemények színvonala átlagos volt, néhány jő, rövi1 desen nyilván slágerré váló számmal. Ennyivel tulajdonképpen elégedettek lehetünk, hiszen nincs a világon egyetlen olyan fesztivál sem, ahol csupa leendő sláger csendül föl. A szakmai zsűri választását mi sem igazolja jobban, mint az, hogy véleményük szinte teljesen megegyezett a fiatalokéval. A hazai seregszemle egyik hibája az volt, hogy kevés új táncdalszerzővel és még kevesebb új énekessel találkoztunk. A szocialista országok tánc- dalénekeseinek vetélkedőjét elsősorban a kiváló énekesek, mondhatnánk egyéniségek tették rangossá. Zorán Milivoje- vics, Corina Chiriac, Emília Marková és Alekszander Grad- szkij mind sajátos stílusú, kitűnő hanganyaggal rendelkező énekes. Különösen a hangverseny első része volt színvonalas, amikor hazájuk egy-egy népszerű táncdalát adták elő. A műsor második részében, amikor cseh és szlovák táncdalokat énekeltek, már több volt a hiányérzetönk. Alekszander Gradszkij itt már öncélúan „eresztette“ meg a hangját és teljesen fölöslegesen pózolt. így a Lady Karnevál előadása a dal hangvételétől merőben más, rossz volt. Az eredeti kiírásban úgy szerepelt, hogy a cseh és szlovák táncdalokat az énekesek az anyanyelvükön adják elő. A legtöbben így is tették. Véleményem szerint Bódy Magda is jobban tette volna, ha ezen a fesztiválon nem rossz szlovák kiejtéssel, hanem meggyőző interpretálással igyekszik elnyerni a zsűri és a közönség rokonszenvét. Táncdalaink előadásában egyébként különösen a kubai Nereyda Naranjo és a bolgár Emília Markova jeleskedett. Hullámzó színvonal jellemezte a hangversenyek második részében fellépő külföldi énekesek és együttesek teljesítményét is. Közülük a Kisson-test- vérek, Maryla Rodowicz és a Fonográf-együttes ragadtatta legtöbbször tapsra a közönséget. A táncdalfesztivál 4 napja tehát örömet és ürmöt egyaránt hozott. Az illetékeseknek több mint 300 nap áll a rendelkezésre, hogy a következő évben kevesebbet bosszankodjunk. Megéri a fáradozás, hiszen a táncdalt és ezt a fesztivált is milliók szeretik, rajongnak érte. Éppen ezért nem mindegy, hogy igényeiket miképpen elégítjük ki. SZILVÁSSY JÖZSEF A Prémium vetítése után Vasárnap láthattuk a televízióban a Prémium című szovjet filmet. A film vetítése eseményszámba ment. Azóta mind többen és egyre mélyrehatóbban vitatkoznak erről a jelentős alkotásról, s a filmben fölvetett problémáról. Természetesen nálunk is akadtak olyan kispolgárok, akiknek nem tetszett a Prémium. Az egyik névtelen levélíró például azt írta, hogy őt az ilyen problémák nem érdeklik, q az emberek intim életére, a szexre kíváncsi. Kár szót vesztegetni az Ilyen ember ízléséről, gondolatvilágáról és látóköréről. Érdekes viszont, hogy ez a tiszta szándékú meggyőző film nemcsak a Szovjetunióban és a többi szocialista országban váltott ki nagy visszhangot, de azokban az államokban is, ahol társadalmi rendszerünkről hivatalos fórumokon csak ritkán beszélnek tárgyilagosan. A Prémiumot legutóbb Párizsban vetítették és a kritikusok kiemelték formai tökéletességét, kompozíciós erényeit. Több újság azonban ezen kívül hangsúlyozta azt is, hogy e? a film a szocialista demokrácia ékes példája. Valóban, a Prémium művészi eszközökkel igazolja, hogy a pártbizottság ülésén miképpen érvényesül a szocialista demokrácia elve. Vajon Protapov, az egyszerű munkás, a nagy építkezés egyik csoportvezetője, hol harcolhatna a munka rossz szervezése és irányítása ellen, mint éppen a szocialista társadalmi rendszerben? Protapov tette egyszerű, ám beszédes példa arra, hogy a szocializmus milyen jogokat biztosít a munkásoknak. Protapov végül is győz, habár ellenlábasai jóval erősebbek, nek, befolyásosabbaknak tűntek a konfliktus elején. Azért szerez érv^yt az igazságának, mert erdekei megegyeznek a társadalom érdekeivel. Nem hagyja magát megfélemlíteni, mert tudja, hogy nincs mitől félnie. Ez a szocializmus látszólag egyszerű, valójában azonban nagy jelentőségű erénye. A film láttán azt is tudatosítottuk, hogy mi is ilyen haladó társadalomban élünk, s hasonló helyzetekben nekünk is Protapovhoz hasonlóan kell cselekednünk. (Rudé právo) Jana Kocianová két nap alatt két első díjat nyert A Fonográf együttes sikerrel szerepelt a szlovák fővárosban is KULTURÁLIS HÍREK • Karlos Kleiber vezényletével az ősszel Drezdában az Electrola hanglemezgyár lemezre veszi Alban Berg Wozzeck című operáját. A címszerepet Dietrich Fischer-Dieskau, Marie ■szerepét Brigitte Fassbaendec énekli. ☆' ® A lwówi történelmi múzeum levéltárában Adam Mic- kiewicz (1798—1855) eddig ismeretlen kézirata került elő: a Pan Tadeusz című nemzeti eposz bevezető része, amelyet a költő 1834-ben fejezett be.
