Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-13 / 37. szám, péntek

Szovjet fíHdim az SZKP XXII. kongresszusa efíttt 4. Elöterben a minőség Ismeretes, hogy a Szovjetunióban a tizedik ötéves tervet a minőség ötéves terveként jellemzik — hangsúlyozta a harkovi Elektrotechnikai Üzemek igazgatói irodájában tar- tott beszélgetésen Patoka Jurij Alekszandrovics igazgató- helyettes. — Ugyanis nemcsak többet, hanem jobban és gaz- daságosabban akarunk termelni. Ezt a célt követi vállala­tunk dolgozóinak szocialista munkaversenye is, mellyel az SZKP XXV. kongresszusát köszöntik. Kollektívánk mélyre­hatóan foglalkozott a népnazdaságfejlesztés alapvető irány elveivel, és már arról tárgyalunk, hogyan biztosíthatjuk feladataink túlszárnyalását. Ezt a törekvést konkretizálják a dolgozók kötelezettségvállalásai. IIgy tervezik, hogy a tize- ” dik ötéves tervidőszakban évente átlagosan nyolc-kilenc százalékkal növelik a termelés ütemét. Ezt a munkatermelé­kenység fokozásával és a tech nikai fejlesztéssel alapozzák meg. Ebben az ötéves tervidő­szakban fejezik be a gyár át­építését, melyet az előző terv időszakban kezdtek meg. Szivers Ivan Szemjonovics, a műszaki ellenőrzési osztály ve­zetője, aki a szocialista ver­seny szervezési formáiról tájé­koztatta a csehszlovákiai újság­írókat, többek között azt is megemlítette, hogy itt ül közöt­tünk Cserjakova Antonyida Iva­novna brigádvezető, akinek negyvenhattagú kollektívája ki­váló eredményeket ért el a ki­lencedik ötéves terv feladatai­nak határidő előtti teljesítésé­ben és az anyagmegtakarítás­ban. Most új mozgalmat kez­deményeztek, melynek az a cél­ja, hogy az élmunkások munka­eredményeit valamennyi dolgo­zó elérje. Megkérte a brigádve­zetőnőt, hogy mondjon néhány szót munkájukról, céljaikról. — Mozgalmunk jelszava — „Az élmunkás mostani teljesít­ménye valamennyi munkás jö­vőbeni normája“ — világosan kifejezi igyekezetük értelmét —, kezdte szavait Cserjakova An­tonyida Ivanovna. — Brigádunk munkája elég bonyolult, hosszú időbe telik, amíg az új dolgo­zók elsajátítják a munkamene­tet és valóban kiváló munká­sokká válnak. Ezt a folyama-' tot oly módon gyorsítjuk meg, hogy a régi dolgozók, akik a munka minden csínját-bínját is­merik, s nagyszerű eredménye­ket érnek el, átadják tudásukat, tapasztalataikat a fiatalabbak­nak, s törődnek azzal, hogy munkájukban gyorsan előreha­ladjanak. Patoka Jurij Alekszandrovics Igazgatóhelyettes azzal egészíti ki a brigádvezetőnő szavait, hogy Cserjakova kollektívája példát mutat a termelés mene­tének javításában, a jó munka­talatok alapján valósították meg, melyek lényege az elké­szített termékek minőségi szín­vonalának tudományosan meg­alapozott emelése. E rendszer tapasztalatait egybevetették sa­ját munkájuk tapasztalataival, s ennek alapján dolgozták ki a teendőket. Ez három szakaszra oszlik — az információ meg­szerzésére, a minőségi színvo­nal megtervezésére és ennek megvalósítására a gyártási fo­lyamatban. A vállalatban nagy figyelmet szentelnek a Ívovi rendszer né­ven ismert mozgalom érvénye­sítésének, melynek lényege a termékek minőségi színvonalá­val összefüggő tényezők komp­lex irányításának rendszere. Ezt a rendszert a Ívovi körzet üzemei és a szaratovi, a moszk­vai, a gorkiji, a jaroszlavli és a kremencsugi vállalatok ta­pasztalatai alapján dolgozták ki. Több ezer dolgozó kapcso­lódott be konkrét vállalással a minőségi színvonal emelését célzó verseny mozgalmakba, akik gondosan ügyelnek arra, hogv csakis kifogástalan minő­ségű terméket adjanak ki a ke­zükből. A barna haját nagy konty­*'ban viselő, középkorú munkásasszony mellett ülő su­dár termetű, csinos fiatal nő, Szajrovszkaja Galina Krilovna brigádvezető, az Ukrán SZSZK Legfelsőbb Tanácsának képvise­lője folytatja a beszélgetést. — Szocialista brigádunk a legnagyobb igyekezettel járul hozzá gyárunk jó hírnevének gyarapításához. Tíz éve dolgo­zom a szerelőműhelyben. Mun­kánk érdekes, nem egyhangú, ugyanakkor nagy figyelmet kí­ván. Irányítóközpontokat sze­relünk. A kiváló minőség eléré­se nálunk természetes követel­mény. Műhelyünkben sok a fia­tal dolgozó. Ezért mi is elhatá­roztuk, hogy a törzsgárda mindegyik tagja egy-egy fiatal dolgozót beavat munkánk min­den részletébe. Én már öt lányt tanítottam be, most is foglal­Patoka jurij Alekszandrovics igazgatóhelyettes, Szajrovszkaja Ga- lina Krilovna és Cserjakova Antonyida Ivanovna brigádvezetők. (A szerző felvétele) helyi légkör kialakításában. Ez elért sikereiknek nagyon fon­tos tényezője. Elősegíti ezt í : a tény is, hogy a kollektíva nemcsak a munkában tart ösz- sze, hanem azon kívül is, sza­bad idejükben is sok közös ak­ciót szerveznek. Nemrégen pél­dául szép kirándulást tettek Leningrádban, Kijevben és Sze- vasztopolban. Clivers Ivan Szemjonovics, a vállalatban folyó szo­cialista munkaverseny legava­tottabb ismerője a beszélgetés folyamán kiemeli, hogy gyáruk­ban már régi hagyományokra támaszkodik a minőségi szín­vonal emelésére Irányuló tö­rekvés. A kilencedik ötéves tervidőszakban komplex techni­kai és technológiai intézkedé­sekkel alapozták meg a minő­ségi színvonal rendszeres növe­lését. Az Intézkedéseket a sza­ratovi és a kremencsugi tapasz­kozom egy új dolgozóval. Na­gyon igyekvő kislány, és máris jó eredményeket ér el. Az idősebb, tapasztalt dolgo­zók természetesen nemcsak a munkában, hanem szabad ide­jükben Is törődnek a fiatalok­kal. Nem sajnálják erre az időt, mert az eredmények bu­sásan megtérítik a fáradságot. Szajrovszkaja Galina Krilovna elvtársnőnek, mint képviselő­nek ezenkívül egész sor olyan kötelessége akad, amely alapo­san igénybe veszi szabad ide­jét. A fiatal munkásnő 1971 óta már a második választási idő­szakban végzi felelős tisztsé­gét. Ez a feladat megkívánja, hogy — a fiatal képviselőnő szavait használva — „szívvel- lélekkel végezzék“. „Minden erőmmel arra törekszem, hogy a tisztségemből eredő feladato­kat becsülettel elvégezzem — hangsúlyozta —, igyekszem az emberek gondjainak, problé­máinak megoldásában segíteni. Űyikolaj Grigorievics Gre- csin, az üzemi pártszer­vezet titkárának helyettese a kommunisták munkájáról, pél­damutatásáról szólva elmondta, hogy a több mint kétezer főt számláló pártszervezet nagy erőt képvisel. Tevékenységének színvonala megfelel a feladatok nagyságának, melyet a gyár a népgazdaság fejlesztésében tel­jesít. A kommunisták minden egyes munkaszakaszon mozgó­sító példával járnak elől. A szocialista munkaversenyben aktivitásukkal serkentenek a kötelezettségvállalások megva­lósítására, a kommunisták neve mindig a legkiválóbb eredmé­nyeket elérők között szerepel. A vállalat Komszomol-szerve- zete munkájáról nagy elisme­réssel beszélnek a gyárban. Nyikolaj Grigorievics Grecsin elvtárs is kiemelte a kiváló együttműködést és azt a segít­séget, melyet a Komszomol nyújt a tervfeladatok teljesíté­sében, különösképpen pedig azoknak a fiataloknak a neve­léséten, akiket a párt tagjelölt­jeivé vesznek fel Nyikifarov Vjacseszlav, a Komszomol üzemi szervezeté­nek titkára elsősorban is Kom- szomol-szervezetüknek azokról a tagjairól tett említést, akik a Nagy Honvédő Háborúban hősiességükkel magas kitünte­tést kaptak, s példájuk ma is serkenti a gyár fiatal dolgozóit. Vlagyimir Cserinov, a Szovjet­unió Hőse életét áldozta a fa­sizmus elleni harcban, Jevge- nyin Kosemin szülővárosát, Harkovot védelmezte utolsó le­heletéig a legendás hírű Siro- nyin hadnagv szakaszában, amely a taranovkai vasúti cso­mópont védelmében a végsőkig kitartott az ellenséges páncélo­sok túlereje elleni harcban, filetük feláldozásával akadá­lyozták meg a fasiszták áttöré­sét. A szakasz mind a huszon­öt katonáját a Szovjetunió Hő­se címmel tüntették ki. A sironyinisták legendás hős­tette nagy lelkesítő erőt jelen­tett az első csehszlovák zász­lóalj katonáinak, akik Ludvík Svoboda parancsnoksága alatt a közeli Szokolovóban küzdöt­tek a szoviet csapatok oldalán, a fasiszták ellen. Buzuluktól Prágáig című könyvében Ludvík Svoboda elvtárs nagyra értékeli a Sironvin-szakasz katonáinak hőstettét. A Komszomol-titkár hangoz­tatja, hogy a harci és a mun­kadicsőség hagyományait köve­tendő példának tekintik a gyár fiataljai, melyet minden ere­jükkel és képességükkel igye­keznek továbbfejleszteni. Az Elektrotechnikai Üze­mek Komszomol-szervezete nagy megtiszteltetésnek tartotta, hogy a járás legjobb szerveze­teként ez év január 1-én ők kezdték meg elsőként a tag- könyvcserét. Ezt a munkát je­lentős politikai feladatnak te­kintik, melyet kihasználnak az aktivitás további növelésére. Ez alkalommal sok találkozót, be­szélgetést szerveznek, amelye­ken a fiatalok kifejtik javasla­taikat, indítványaiké* az ifjú­sági szervezet tevékenysége, a munkafelléte’ek és a termelés további javításával összefüggés­ben. A kongresszusi versenybe a gyár fiataliai kezdeményezően bekapcsolódtak. A verseny tö­meges méretű, a győztesek nagy elismerésben részesülnek, aláírásuk ott lesz a Komszo­mol városi bizottságának a je­lentésében, melyben eredmé­nyeiket, tevékenységüket is­mertetilt a XXV. kongresszus­sal. A minőségi színvonal továb- **bi emelésére összpontosul a komszomolisták versenye is. A moszkvai Lenin Üzemmel együtt új módszert dolgoztak ki és vezettek be, melyet „mun­kásgaranciának“ neveznek. Ez azt jelenti, hogy a munkahe­lyen nincs szükség a minőségi ellenőrre, hanem minden egyes dolgozó a saját munkájának szigorú, igényes ellenőre, sa­ját maga garantálja gyártmá­nyainak kifogástalan minősé­gét. Ez a versenyforma nagy­ban fokozza a fiatal dolgozók­nak a munkájukkal járó fele­lősségtudatát. gAl laszlo A Nové Zámky i | érsekújvári) Remesliislužba te. dolgozói, akik főleg bútorokat gyártanak, az idén a t.. \rv. viszonyítva 3,5 millió koronával növelték tervfelaúataik érlékét. Felvételünkön: az RF*—Q05-ös típusú hálószoba-berendezés. íFelvétel: A. Zagar — CSTK) HATÉKONY POLITIKAI TÍME6MUNKA Az elmúlt év rmunk ójának értékelése és az új feladatok kitűzése a levicei járásban Az elmúlt ötéves terv folya­mán elért politikai, gazdasági és kulturális eredmények értéke­lése s az új tervidőszak felada­tainak konkretizálása sbrán méltán kerül előtérbe a politi­kai tömegmunka jelentősége. A helyesen értelmezett agitáció és propaganda, a céltudatosan végzett népművelési munka nagyban hozzájárult a CSKP célkitűzéseinek szélfis körben való megismeréséhez, megérté­séhez, aktív támogatásához, s végeredményben: a társadal­munkban végbement teljes kon­szolidálódáshoz Az elért eredmények értékelésével és a további fel­adatok ismertetésével foglalko­zott az elmúlt napokban a le­vicei járásban működő agitá­ciós központok, népművelési otthonok és könyvtárak vezetői nek aktívaértekezlete, melyen Štefan Kopčan, az SZLKP K3 dolgozója tartott bevezető elő­adást a politikai töraegmunka formáiról és feladatairól a XV. pártkongresszus előtti időszak­ban. Hangsúlyozta a személyes agitáció jelentőségét, a problé mákra való azonnali helyes reá gálás fontosságát s azt, hogy a párt és a tömegek kapcsolatá­nak elmélyítése, a pártpolitika megértése és a határozatok tel­jesítése terén az agitátorokra továbbra is igényes feladatok hárulnak. Az e téren elért eredmények, mint ahogy azt Ivan Kaffel, az SZLKP JB titkára, dr. Jozef Su pék, a jnb alelnöke és Jozef Vrana, a járási pártbizottság dolgozója is hangsúlyozta, a le vicéi járásban nagyra értékel­hetők. A szemléltető agitáció terén a járás 1974-bon kerületi viszonylatban második lelt. Az állandó szimbólumok száma az elmúlt esztendőben, hazánk fel- szabadulásának 30. évében to­vább szaporodott. Kalná nad Hronom (Kálnaj községben megnyílt a regionális jelentő­ségű Harci Dicsőség Háza, mely a Garam mentének felszabadi tásáért folytatott harcok emlé­keit őrzi. A forradalmi hagyo­mányokat őrző szobák száma meghaladja a húszat. Az elmúlt évben megrendezett „A járás ipari és mezőgazdasági fejlődé­sének 30 éve“ című kiállításnak a jó szervező munka eredmé­nyeképpen nyolcezer látogatója volt. Az elmúlt év végi kimu­tatás szerint a járásban 120 agitációs központ működik. Eb­ből 65 a városi, illetve községi, 1H mezőgazdasági üzem, 41 ipa­ri vállalat és üzem, 6 pedig is­kola keretén belül működik. Az agitátorok száma 5594. E sza­mok azonban nem véglegesek, mert a jelen időszakban, a párt évzáró taggyűlései után. további agitációs közpon­tok kezdik meg tevékenységü­ket. Aktivizálásukban a járási pártbizottságon, a helyi párt­szerveken, a nemzeti bizottsá­gokon és tömegszervezeteken kívül nagy részt vállal a Járási Népművelési Központi is, amelv propagációs és különféle segéd­anyagokkal látja el az agitációs központokat és a népművelési dolgozókat. Hasznosnak bizo­nyult az agitációs központok részére kiírt járási verseny is. Ebbe az elmúlt évben 37 köz­ség kapcsolódott be, s az ered­ményhirdetésre az aktívaérte­kezleten került sor. A verseny győztese a želiezovcei (zselízij agitációs központ lett. Második, illetve harmadik helyre a tlmačei és a bešei (besei) agitátorok kerül­tek. A pénzjutalomban részesült első három helyezetten kívül további kilenc agitációs köz­pont kapott oklevelet. A jutal­mak átadása után Július Rubins• ký, a JMK igazgatója ismertet­te az 197B-ra meghirdetett újabb verseny feltételeit. Az eddigi tapasztalatok, a fel­adatokra való jó felkészülés és párlos hozzáállás minden bi­zonnyal a politikai tömegmun­ka színvonalának további emel­kedését eredményezi majd a levicei járásban. A CSKP XV. kongresszusának előkészítése, határozatainak alkalmazása és teljesítése, valamint az ez év­ben sorra kerülő választások­kal kapcsolatos teendők ézl meg is követelik. Rr. SÄNDOR KAROLY Ä kommunisták tanácskozása Teljesítik az 5. ötéves tervet Első alkalommal találkoztak Mostován (Hidaskürtön) — ga­lántai járás — a Vörös Csillag Efsz — immár hat faluja — párta lapszervezeteinek kommu­nistái. A plenáris ülésen részt vett Sárkány József, a nyugat - szlovákiai kerületi pártbizottság tagja, valamint Horváth Franti­šek, a Galántai Jnb titkára. Az ülést Horváth István, a szövet­kezet elnöke vezette. A fő be­számolót szlovák nyelven Kap rinay Imre mérnök, magyarul Kürtössy Sándor, az üzemi párt bizottság elnöke tartotta. A tartalmas beszámoló átfo­gó képet nyújtott a társult szö­vetkezet ideológiai és gazdasági eredményeiről; értékelte az el­múlt választási időszak munká­ját. Az 1973 májusában megala­kult üzemi pártbizottság az el­telt évek alatt igényes, sokol­dalú feladatokat teljesített. El­sődleges feladatának tekintette elmélyíteni a pártszervezeten belüli munkát, illetve a tagság soraiban emelni az ideológiai fejlődés színvonalát, valamint a tagsággal karöltve megszilárdí­tani minden területen a párt vezető szerepét. Behatóan fog­lalkoztak a párt sorainak meg­fiatalításával. Ezen a téren sok függ az újonnan megalakult üzemi SZISZ-szervezettől is. A beszámoló tartalmazta a szövetkezetnek a termelésben elért eredményeit is. Az adatok­ból kitűnt, hogy maradéktala­nul teljesítették az 5. ötéves terv feladatait. A felmerülő ne­hézségek ellenére is az elért eredményeik pártunk gazdaság- politikájának a helyességét tük­rözik. Az üzemi pártbizottság és a falusi szervezetek fő feladata az 1976. évben — hangsúlyozta a beszámoló — biztosítani a plenáris ülés, a járási pártkon­ferencia és mindenekelőtt a XV. pártkongresszus határozatainak teljesítését. A vitában felszólaltak az alapszervezetek képviselői, va­lamint a szövetkezet kommunis­tái közül fejtették ki néhányan a véleményüket a gazdálkodás eredményeivel kapcsolatban. FODOR RÔDOLF 1976. II. 13. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom