Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-13 / 37. szám, péntek
NÉHÁNY 3? tv se ggsgat )RBAN HAZÁNK SZILÁRD TAGJA A SZOCIALISTA KÖZÖSSÉGNEK Jozef Lenárt elvtárs cikke az Izvesztyijában Moszkva — Az Izvesztyija e9ti kiadásában tegnap terjedelmes cikk jelent meg, Jozef Le- nártól, a CSKP KB Elnöksége tagjától, az SZLKP KB első titkárától: a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a CSKP XIV. kongresszusa után végbement sikeres fejlődésről. A cikk hangsúlyozza, hogy a csehszlovák kommunisták joggal büszkék a XIV. kongresz- szus utáni időszakban végzett munkájuk eredményeire. Az elmúlt időszak — mint a cikk megállapítja — bonyolult volt mind a párt, mind az egész ország szempontjából. Le kellett küzdeni az 1968—69 es válságos időszak következményeit. Űj problémák merültek Jel, amelyeket a tudományos-műszaki forradalom előrehaladása Mvott életre. Fontos intézkedések végrehajtását kívánta ineg az élelmiszerek, a nyersanyagok és az energia hordozók világpiaci árának emelkedése. Az ország olyan eredményekkel fejezte be az 5. ötéves tervet, amelyek sok területen meghaladták a várakozásokat. A nemzeti jövedelem több mint 33 százalékkal növekedett. Ezt mindenekelőtt a munkatermelékenység növelésével sikerült elérni. Nagy szerepet játszott az eredmények elérésében az u tény, hogy Csehszlovákia szilárd tagja a szocialista közösségnek. Állandóan bővíti és mélyíti az együttműködést a Szovjetunióval, politikai, ideológiai, gazdasági, tudományos és kulturális téren. Igen hálásak vagyunk a szovjet népnek, a Szovjetunió Kommunista Pártjának, Leonyid Brezsnyev elvtársnak, az SZKP KH főtitkárának, a békeprogram megvalósítására és a nemzetközi feszültség enyhülésére irányuló re nd k í v ii 1 i er őf esz í t ései ér t. Menekülnek a zsoldosok Angolából. Brüsszelen keresztül 50 brit zsoldos érkezett Londonba, akik az FNLA és az UNITA oldalán harcoltak a népi Angola ellen. Visszatérésük okáról nem nyilatkoztak, az angolai néphadsereg sikeres előrenyomulása azonban nem hagy kétséget ajelöl, hogy a menekülő zsoldosok száma az elkövetkezendő napokban csak nőni fog. (Telefoto: ČSTK — UT1) A LESZERELÉS ÜLÉSSZAKA Jakov Malik nyilatkozata az ENSZ tevékenységéről KÖZZÉTETTÉK A BKP KONGRESSZUSI IRÁNYELVEIT Szófia — Szófiában csütörtökön közzétették a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának az életszínvonalpoliti- kára vonatkozó kongresszusi irányelveit, A Kabotnyicseszko Deloban, a párt központi lapjában megjelent dokumentum három fejezetből áll: az első az életszínvonal emelésének fő tendenciáit és irányait ismerteti, a második az életszínvonalemelés alapvető feladataival foglalkozik, a harmadik pedig az életszínvonal irányítási rendszerének fejlesztését tárgyalja. A tézisek bevezető része leszögezi, hogy a BKP tizedik kongresszusán elfogadott határozatokból és a BKP programjából egyértelműen kitűnik: a párt legfőbb feladata az emberről való gondoskodás, a nép anyagi és kulturális jólétének állandó fokozása. Az életszínvonal emelésével kapcsolatos feladatokat tárgyaló második fejezet előirányozza, hogy a bolgár dolgozók reáljövedelme a jelenlegi, a hetedik ötéves tervben évi átlagban 4 százalékkal, a következő két ötéves tervidőszakban pedig ugyancsak évi átlagban, 4,5—6 százalékkal emelkedjék. Az irányelvek harmadik fejezete az életszínvonalpolitika irányítási rendszerének tökéletesítésével foglalkozik, s hangsúlyozza az egyes minisztériumok, főhatóságok, gazdasági szervezetek, valamint a különféle társadalmi szervezetek közötti hatékony együttműködés szükségességét. Moszkva — /alcov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ-kép- viselője nyilatkozatot adott a Komszomolszkaja Pravda New York-i tudósítójának. A Szovjetunió ENSZ-delegátu- sa a többi közölt hangoztatta: — Az ENSZ sikeres tevékenysége elválaszthatatlanul összefügg a Szovjetunió és a szocialista közösség országai erőfeszítéseivel. A Szovjetunió és a testvért szocialista országok részvétele nélkül az ENSZ- ben a modern világ egyetlen problémája sem oldható meg igazságosan. A jubileumi ülésszak egyben a leszerelés ülésszakának is nevezhető, mivel figyelmének központjában újabb ilyen célú szovjet kezdeményezések áll tak. A Szovjetunió — mint ismeretes — az ülésszak elé terjesztette az új fajtájú tömeg pusztító fegyverek kidolgozásának és gyártásának betiltásáról, valamint az atomfegyverkísérletek teljes és általános eltiltását kimondó szerződés megkötéséről szóló javaslatát. Jakov Malik végezetül aláhúzta az SZKP XXIV. kongresz- szusán előterjesztett békeprogram fontosságát a nemzetközi problémák megoldásában. Gondoskodnak a biztonság és a rend fenntartásáról A forradalmi, demokratikus és szocialista alkotmányért 1976. II. 13. Havanna — A Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottsága, a néphez intézett felhívásában, arra kéri a kubaiakat, hogy a vasárnapi népszavazáson mondjanak igent az új szocialista alkotmányra. A Granma szerdai számában közölt felhívás hangsúlyozza, hogy az ország alaptörvénye megszünteti a faji, a vallási és vagyoni megkülönböztetést, deklarálja a nők egyenjogúsáA hadászati támadó fegyverek korlátozásáról 1972-ben megkötött szovjet—amerikai ideiglenes egyezmény mlndösz- sze alig másfél esztendeig van még érvényben — az új SAI.T- megállapodás tető alá hozása azonban nemcsak ezért sürgető. Arról van ugyanis szó: sikerül-e a két legerősebb katonai nagyhatalomnak megfékeznie a legpusztítóbb fegyverek gyártását. Amikor 1974 végén Leonyid Brezsnyev és Gerald Ford Vlagyivosztokban befejezte tárgyalásait, úgy tűnt, hogy a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról 1972-ben öt évre megkötött ideiglenes megállapodást végre egy hosszú időre szóló szerződés követheti. A SALT- egyezmény azonban azóta sem született meg, mivel az új problémák egész sora vetődött fel. Vita kerekedett arról, mit tekintsenek hadászati fegyvernek, milyen legyen a kötelezettségvállalások ellenőrzése stb. A haladás elérésének legfőbb akadálya azonban az amerikai félnek az egyoldalú katonai előnyökre törekvő követelései voltak. A Pentagon irreális követeléseit az amerikai szenátusban a Jackson által vezetett szovjetellenes jobboldal, a rakétafegyverkezésben érdekelt katonai-ipari komplexum képviselői propagandisztikus eszközökkel támogatják. A szovjet—amerikai párbeszéd azonban a vitatott kérdések ellenére sem szünetelt, így a múlt év nyarán Leonyid Brezsnyev és Gerald Ford bel: sinki eszmecseréjükön igyekeztek ájhidalni az ellentéteket. gát, a dolgozók jogait és kötelességeit. A „Forradalmi, demokratikus és szocialista alkotmányért“ című felhívás rámutat arra, hogy a vasárnap népszavazásra kerülő alkotmány meghatározza az ország külpolitikájának főbb elveit, amelyek alapja a proletár internacionalizmus, a testvéri barátság a Szovjetunióval, a szocialista közösség tagországaival. (Folytatás az 1. oldalról) valutában számolva — körülbelül másfél milliárd dollár, s ez az összeg nem tartalmazza a két és félmilliárd egyiptomi font összeget kitevő külföldi adósságokat. Az ötéves terv során az ipari termelésnek 80 százalékkal kell emelkednie, a mezőgazdaság termelési értéke — a tervidőszak végén 20 százalékkal lesz nagyobb. A konferencia záróülésén beszédet mondott Szadat elnök is. Kijelentette, hogy az egyiptomi vidék felemelkedésének záloga a. fejlett szövetkezeti mozgalom. A napi politikai kérdéseiről szólva Szadat elismerte: a mun. kások és a parasztok szava „halkabb, mert nem rendelkeznek azokkal a lehetőségekkel, mint az értelmiség a hivatásos politikusok és más rétegek“. A dolgozó emberek részvétele a politikában fontos alapja az egyiptomi forradalomnak — mondta Szadat — s ennek tudatában vagyunk. Utalva azokra a vitákra, amelyek Egyiptomba a politikai intézmények jövőjéről folynak, Szadat kijelentette: nem engedhetjük meg á társadalom semmiféle jelszóval történő széttagoltságát. Nem engedhetjük meg azt, ■hogy azok a kevesek, akiknek módjukban van kifejezni és védelmezni érdeküket, kisajátítsák maguknak a demokráciái". Kissinger amerikai külügyminiszter ez év januári moszkvai látogatása is azt bizonyította, hogy eredménytelen maradt a hidegháborús körök legfőbb törekvése, amely a SALT megtorpedózására irányult. A moszkvai tanácskozás során, mint a közlemény is hangsúlyozta, haladást értek el a SALT több kérdésében, a megbeszélések sán kidolgozott békeprogram gyakorlati megvalósításaként, a békés egymás mellett élés szellemében, a szovjet párt- és állami vezetés nagy fontosságot tulajdonít a SALT-megbeszélé- seknek. Ez érthető, hisz korunk alapvető, elsőrangúan fontos feladata a legpusztítóbb hadászati fegyverkezés korlátozása, s ennek útján a nukleáris őszÄ Szovjetunió és a SALT konstruktív légkörben folytak le és hasznos eszmecseréhez vezettek. Mindkét fél új javaslatokat terjesztett elő és ezek tanulmányozása megkezdődött. Mind szovjet, mind pedig amerikai részről megerősítették, hogy az új SALT-szerződés számos elemét illetően közelebb kerültek a végleges megállapodáshoz. Kissinger a szovjet televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette: remélhető, hogy a megbeszéléseket még az idén eredményesen lezárják. Ami a szovjet—amerikai párbeszéd jövőjét illeti, á Szovjetunió szilárdan állást foglal a vlagyivosztoki megállapodások realizálása mellett. Mint Gro- miko külügyminiszter hangsúlyozta: „Mindkét félnek arra kell törekednie, hogy ne adjon lehetőséget a két ország között aláírt megállapodások megingatására.“ Ez nyilvánvaló, hisz mind a szovjet, mind az ame- kai nép érdekeinek megfelel a két ország kapcsolatainak szilárdítása, továbbfejlesztése. Az SZKP XXIV. kongresszuszecsapás eshetőségének a csökkentése. A Szovjetunió, bé- koprogramjának jegyében, nemcsak kész a katonai enyhülésre, de alapvető követelménynek tartja azt. Az enyhülésellenes erők — az Egyesült Államokon belül is, másutt is — célzatos „értesüléseket“ híresztelnek a SALT- tűrgyalások megtorpanásáról. Ezek az erők persze továbbra sem tettek le arról a szándékukról, hogy befagyasszák az enyhülési folyamatot, visszatérjenek a hidegháborús fegyverkezési versenyhez. így a béke- szerető erők erőfeszítéseit is fokozni kell. A nemzetközi közvélemény rendkívül jelentős szerepet játszott az eddigi egyezmények létrejöttében. A jövőt illetően még erőteljesebb további küzdelem szükséges a leszerelési világkonferencia megvalósításáért, majd pedig a fegyver nélküli világ megteremtéséért. Genfben hathetes szünet után most ismét folytatódnak a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról a szovjet—amerikai tárgyalások. Mivel Kissinger moszkvai tanácskozásán számottevő haladást értek el ebben a kérdéscsoportban, az újabb SALT fordulón részt vevő küldöttségekre vár most a feladat, hogy a felvázolt elveknek megfelelően kidolgozzák a konkrét megállapodás részleteit. Szemjonov külügyminiszter-helyettes Genfbe érkezve nyilatkozatában elmondta: a szovjet küldöttség arra kapott utasítást, hogy tárgyszerű szellemben folytassa a megbeszéléseket a kölcsönösen elfogadható megoldások felkutatásáról. Az Egyesült Államokban teljes lendülettel folyik az elnök- választási hadjárat. Ami az amerikai kormány belső helyzetét, cselekvőképességét illeti, a választások évében érthetően nehezebb és korlátozottabb, mint például 1972 ben volt. Ezért figyelemre méltó Ford legutóbbi nyilatkozata, amely szerint lehetséges, hogy sikerül annyira leszűkíteni a SALT-kér- désekben a nézetkülönbségeket, hogy ez év nyarán sor kerülhet az amerikai—szovjet csúcstalálkozóra. Mint mondotta, amerikai részről márciusban új javaslatot tesznek a SALT kérdéseiben. A stabilitás hiánya, a fegyverkezési verseny, hangsúlyozta „nem jó sem az Egyesült Államok és a Szovjetunió, sem a világ számára“. A SALT sikere ma mindenekelőtt azon múlik, hogy mennyire tudja és akarja az amerikai vezetés magáévá tenni a katonai enyhülés reális megközelítési módjait. PROTICS JOLÁN ÜLÉST TARTOTT a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága, amelyen felmérte a január havi gazdasági feladatok teljesítésének helyzetét. A PB megállapította, hogy az új évet jó eredményekkel kezdték. A PORTUGÁLIAI Guarda város helyőrségének épületében csütörtökön megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Ernesto Meló Antunes portugál és Jósa Maria de Areilza spanyol külügyminiszter között. LJUBLJANÁBAN tegnap nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára Edvin Zdovc frankfurti jugoszláv konzult, akit — mint ismeretes — az NSZK-ban működő usztasa terroristák gyilkoltak meg. Tito elnök az elhunytat — poszthumusz — a jugoszláv Zászlórenddel tüntette ki. BÉCSBEN tegnap megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről tárgyaló küldöttségek részvételével a 93. plenáris ülést. Ezúttal Thomas Lahoda nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője elnökölt, és az egyetlen felszólaló C. M. Rose nagykövet, az angol delegáció vezetője volt. A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN a katonai-ipari komplexumhoz tartozó vállalatok lázasan dolgoznak új fegyverfajták kikísérletezésén és legyártásán. Ezeket a fegyvereket a Bundeswehrnek és más NATO-országok hadseregeinek szánják. Jelenleg éppen a München melletti Krauss-Maffei gyár a Leopard-11 típusú harckocsijának próbája folyik. RABAŤI katonai források közölték, hogy marokkói csapatok szerdán elfoglalták a Poli- sario fronttól Galta Zemmur helységet, amely 150 mérfölddel délnyugatra fekszik El Aiuntól. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK fel^ függeszti katonai személyzetének kivonását Thaiföldről és továbbra is megtartja két főbb katonai bázisát a délkelet- ázsiai országban — közölték csütörtökön Bangkokban hivatalos amerikai forrásokból. KURT WALDHEIM, az ENSZ főtitkára ázsiai és csendesóceáni körútja során szerdán Manilába érkezett. Este Ferdinand Marcos .Fülöp-szigeti elnök vacsorát adott tiszteletére. AZ APN SZOVJET HÍRÜGYNÖKSÉG tegnap délután Brüsz- szelben sajtókonferenciát tartott négy volt szovjet zsidó állampolgárral, akik vissza akarnak térni a Szovjetunióba. INDIRA GANDHI indiai miniszterelnök-asszony tegnap ünnepélyesen üzembe helyezte az első 130 megawattos generátort a Kerala állambeli áram- fejlesztőben. Ismét a tilosban halásztak London — Szerdán éjjel Iz- land partjaitól hatvan kilométernyire északra újabb incidens történt az izlandiak szerint tilosban halászó angol bárkák és izlandi őrnaszádok között. Egy izlandi naszád londoni bejelentés szerint ezúttal súlyosan megrongálta egy angol bárka oldalát, amikor az izlandiak megpróbálták átvágni a brit hajó hálótartó kötelét, hogy kiűzzék az újonnan kinyilvánított halászati vizekről a betolakodókat. A többi hajó kapitánya látta a történteket és a csütörtökre virradó éjjel a tengeri karambolok sorozata zajlott le az angol flotilla, az angolokat kísérő kereskedelmi- és hadihajók, illetve az izlandi őrhajók között. Az újabb incidensek után a brit hadügyminisztérium azt hangoztatta, hogy Izland felelőtlenül járt el, emberéleteket veszélyeztet, s hogy a történtek új, veszélyes fordulatot jelentenek a két ország vitájában. Kommentárunk