Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-17 / 40. szám, kedd
Büszkék lehetünk az elért eredményekre Gustáv Husák elvtárs beszéde 1976. II. 17 A beszéd első részét lapunk tegnapi számában közöltük. Ezért népünk többsége fokozatosan aktívan támogatni kezdte e politikát politikai elkötelezettséggel, becsületes munkájával és más formákkal. Meg kell mondanunk, hogv azoknak a többsége, akiktől a pártnak 19Í39 után az 1968- és 1969-ben elkövetett hibái miatt meg kellett válnia, arra a felismerésre jutott, milyen rossz volt — és használhatnánk még élesebb szavakat is — a vezetőség politikája azokban az években, és fe1 ismerte hogy a párt új vezetőségének politikája 1969 áprilisa óta helyes. Megértik a párt politikáját és azt munkájukkal támogatják, becsületesen dolgoznak. Nálunk egyforma jog érvényes valamennyi állampolgár számára. Mindenkinek lehetővé teszi, akkor is, ha nem tagja a kommunista pártnak, hogy a tömegszervezetekben, a szakszervezetekben, a sziszben, a CSSZBSZ-ben, a Nőszövetségben stb. dolgozzon. Senkit sem diszkriminálunk. Valamennyi területen elért munkasikereink megszilárdították a pártunk bel- és külpolitikája iránti bizalmat, s ugyanakkor pozitívan befolyásolták a társadalmunkban végbemenő nagy differenciálódási folyama tot. így ma teljesen elszigetelődtek a megsértett és hiú egyének vagy kis csoportok, amelyek nem tudtak belenyugodni abba, hogy nálunk befellegzett a nacionalista és a revizionista jelszavaknak, vagy pedig nem tudtak belenyugodni abba, hogy „leestek a magas lóról“. Ezek a kis csoportok hazánkban semmit se jelentenek, az emberek észre sem veszik őket, s többnyire már a nevük is feledésbe ment. Egyáltalán nem kellene róluk beszélni, de a nyugati reakciós propaganda útján újból emlékeztetnek magukra, emlékeztetnek nevükre és akkori kétes szerepükre, s többnyire tudatosan. de néha akaratlanul is az antikommunista, anticsohszlo- vák, antiszovjet propaganda eszközévé válnak. E kis csoportoknak saját maguknak kell mérlegelniük eljárásukat, meg kell fontolnia a csehszlovák törvények tiszteletben tartásához való viszonyulásukat és az e törvények megsértéséből fakadó esetleges kövei kezménye- ket. A küzdeilem, amelyet az elmúlt években bonyolult feltételek között megvívtunk, politikai küzdelem volt. De a szocialista társadalom nem vonakodik más eszközöket is igénybe venni, ha veszélyben forognának a szocialista állam fontos értékei, népünk jelentős forradalmi vívmányai. A törvény mindenki számára érvényes, és semmi okunk sincs arra, hoigy kiváltságban részesítsük azokat, akik ellenséges platformra kerülnek. Az utóbbi hónapokban a nyugati reakciós propaganda sokkal agresszívabb a Szovjetunió, Csehszlovákia, az NDK és más szocialista országok ellen. Nincs olyan hazugság, amit fel ne használnának. Reggelig sorolhatnám koholmányaikat, amelyeket naponta terjesztenek például arról, hogy katonákat küldünk Angolába. Semellett azt várják, hogy minden nap minden koholmányukat megcáfoljuk. Mi a logikája ennek a fokozott propagandának? Mindenekelőtt az, hogy a nyugati országokban súlyos a gazdasági és a szociális válság. Milliók vannak munka nélkül, a termelés minden injekciózás ellenére stagnál, vagy csökken. A válságjelenségek pedig átnőnek a politikai szférába is. Ezért van szükségük az uralkodó köröknek arra, hogy befeketítsék a szocializmust, hogy a dolgozó emberek ne forduljanak reménnyel a szocialista rendszer felé. A KGST-ben tömörült valamennyi szocialista ország ezekben az években, amikor a kapitalista államokban a termelés pang, vagy csökken, gazdaságuk erőteljes növekedését és a nép életszínvonalának emelkedését mutatják ki. Nem véletlen, hogy valamennyi tőkésállamban válság van, s hogy az összes szocialista országban fejlődik a gazdaság és emelkedik az életszínvonal. A burzsoá propaganda ma azért intéz dühödt támadásokat a szocialista rendszer ellen, hogy mindezt elleplezze. Kampányuk második oka az, hogy számos országban — az NSZK-bam, Olaszországban, az Egyesült Államokban és másutt — választásokra készülnek. Régi szokásuk, hogy ilyenkor újból felelevenítik az antikommunista és az antiszovjet jelszavakat és a különféle rágalmakat. A harmadik ok pedig az, hogy éppen úgy, mint mi, a Szovjetunió és más testvéri országok kommunistái is párt- kongresszusukra készülnek. Ezért az ellenséges propaganda főként most igyekszik mindenáron megtéveszteni az emberekeit. Ezért kapóra jön nekik minden hazugság, főként ha az Csehszlovák állampolgár szájából vagy tollából származik. De még a legcsalóbb pro pagandájukkal sem változtathatnak semmit sem az országunkban és más szocialista országokban levő jő, pozitív fejlődésen és jó légkörön. Következetesen haladunk tovább azon az úton, amelyet a XV. kongresszuson tűztünk ki magunk elé — mondotta Gustáv Husák elvtárs. Nemcsak a válságos zűrzavar következményeit küzdöttük le, hanem — ami milliók számára fontos — az elmúlt néhány év folyamán biztos feltételeket teremtettünk ahhoz, hogy az emberek nálunk a további években is békésen élhessenek, alkotó módon dolgozhassanak és reményteljes perspektíváik legyenek. Pártunk a bel- és a külpolitika valamennyi szakaszán elért sikerek eme büszkd mérlegével köszönti XV. kongresszusát. A pozitív eredményeken kívül természetesen vannak problémák és fogyatékosságok is. itt ezen a konferencián is szó volt róluk. Nem hunyunk szemet felettük. Megtárgyaljuk a Központi Bizottság ülésein és más alkalmakkal is, intézkedéseket hozunk a megoldásukra. Az egyes problémákat maga az élet állítja elénk, másokat viszont az emberek hanyagsága és felelőtlensége okoz. Természetes, hogy előrehaladásunk során mindig újabb problémák merülnek fel, amelyekkel meg kell birkóznunk. De azt akarjuk, hogy ezek ne fékezzenek bennünket, és az embereket ne gyötörjék olyan felesleges problémák, amelyeknek nem kellene lenniök, és amelyeket képesek vagyunk megoldani. Én is sok levelet kapok panaszokkal, bírálattal és figyelmeztetésekkel. Ha a dolgoknak utánanézünk, azt látjuk, hogy közülük 30—40 százaléka jogos. Ha az illetékes szervek és dolgozók az üzemekben, a nemzeti bizottságokban és másutt mint kommunistáit teljesítenék kötelességeiket, sokkal kevesebb jogos panasz hangzana el az egyszerű emberek részéről. Meg kell küzdenünk a problémákkal, nem szabad belenyugodnunk a naplopásba és a felelőtlenségbe, s így kell jobb feltételeket teremtenünk a dolgozók mindennapos életéhez. A CSKP XV. kongresszusa, amint erre a Központi Bizottság levele is utalt, megtárgyalja a pártnak a következő időszakra szóló munkaprogramját. Mi a magva e programnak? Az, hogy tovább fejlesszük az elmúlt öt év alatt elért összes pozitív és haladó eredményt, tovább vigyük azokat a következő évekbe, s ugyanakkor aktívan reagáljunk fejlődésünk belső vagy külső feltételeinek változásaira. A XV. kongresszus elé terjesztjük a hatodik ötéves terv irányelveinek tervezetét. A jövő héten megtárgyalják e tervezetet a párt elnökségében, s ha minden rendesen folyik, körülbelül egy hét múlva közzé- tehetjük, hogy megismerkedjenek velük a kommunisták és a közvélemény. Az irányelvek magvát a szociális-gazdasági program alkotja, amely egyaránt biztosítja az anyagi bázis további növekedését, valamint népünk életszínvonalának további emelkedését és megszilárdulását. Ez olyan mint a közlekedő edények törvénye, az egyik a másik nélkül nem lehetséges. Terveink előkészítésekor — főként gazdasági és szociális téren — a realitásokból kell kiindulnunk. Követelmény és szükséglet van bőven. Minden város szeretne új stadiont, új iskolákat stb., minden vállalat a legkorszerűbb technikai berendezést szeretné. Nem mondhatjuk, hogy egyes igények helytelenek. De a lehetőségeinkhez kell tartanunk magunkat. Nem valósíthatunk meg mindent egy vagy két ötéves tervidőszak alatt. A negyedik ötéves tervben beruházásokra mintegy 400 milliárd koronát fordítottunk, az ötödik ötéves tervben több mint 600 milliárd koronát, és a hatodik ötéves tervre több mint 800 milliárd korona értékű beruházást tervezünk. A beruházásoknak e rohamos növekedése sem fedezhet azonban minden szükségletet. Nem léphetjük túl a beruházások arányos mértékét. Ezért mindenekelőtt az össztársadalmi prioritásokat kell meghatároznunk, amelyek nélkülözhetetlenek országunk további fejlődése, valamint a szükséges behozatalok fedezéséhez szükséges források kialakítása szempontjából, s eszerint kell az egyes szakágazatokat és szakaszokat fej lesztenünk. * Egészben véve a következő öt évben erőteljesen tovább emelkedik népgazdaságunk és népünk életszínvonala. Ez azonban ugyanakkor megköveteli, hogy nagyobb feladatokat tűzzünk ki, nagyobb fokú igényességet érvényesítsünk, amint már erről itt az elvtársak előttem beszéltek. A nagyobb feladatokkal egyidejűleg azonban nagyobb erővel és forrásokkal is rendelkezünk, sok mindont megtanultunk és nagy tapasztalatokat szereztünk. Minden szakaszon új emberek növekedtek fel, akik hűek a szocialista rendszerhez és magasabb a szakképzettségük. Ezért a XV. kongresszus elé terjesztendő javaslatokat is józan és reális javaslatoknak tartjuk. Az idei januári terv teljesítése is sikeres volt, és megvannak a feltételek ahoz, hogy a következő hónapokban is így lesz. Valamennyi sikerünk alapja dolgozóink, a munkások, a parasztok és az értelmiségiek öntudatos munkája, de mindenekelőtt a párt, a pártszervek és -szervezetek és valamennyi kommunista jő munkája. Nagyra becsüljük a CSKP XV. kongresszusára vállalt kötelezettségeket és az egész kongresszus előtti munkaversenyt, az emberek alkotó, aktív munkáját, akik konkrét tettekkel járulnak hozzá hazánk fejlesztéséhez és népünk boldog éle- téheiz. Reális derűlátással tekintünk kongresszusunk és a további évek elé — hangsúlyozta beszéde végén Gustáv Husák elvtárs. Mindenekelőtt arra támaszkodunk, hogy erős, egységes, tapasztalt komrpunista pártunk van, fejlett munkásosztályunk, szövetkezeti parasztságunk és értelmiségünk van, arra, hogy nálunk teljes az egység a párt és népünk széles rétegei között. Ami népeink szabadságát, államunk függetlenségét, a békéért és a haladásért vívott közös küzdelmet és a gazdasági együttműködést illeti, tehát a nemzetközi életben mindenekelőtt a Szovjetunióra, a Szovjetunió Kommunista Pártjára és a testvéri szocialista országokra támaszkodunk. Ezek a gondolatok vezéreltek bennünket az elmúlt öt év folyamán, és ezek szavatolják sikereinket a következő években is, ezek szavatolják pártunk és népünk jövő győzelmeit. A košicei városi párt konferencián a CSKP KB küldöttségét Jozef Lenárt elvtárs (a képen jobbról) vezette. A Nové Zámky i járási párt konferencián a CSKP KB küldöttségét Jan Bahyl /balról a második), a CSKP KB titkára vezette. A pre'sovi járási pártkonferencián a CSKP KB küldöttségét Vastl Biľak elvtárs /középen) vezette. A bratislavai II. városkörzeti pártkonferencián Ľubomír Strougal elvtárs vezette a CSKP KB küldöttségét. Felvételünkön o% konferencia részvevői. Előtérben jobbról: Ŕabay Apollónia, Anna Lup~ richová és Kugler István veterán kommunisták. A Rimavská Sobota-i Járási pártkonferencián a CSKP KB küldöttségét Viliam Salgovič elvtárs vezette. A konferencia részvevőit pionírok köszöntötték. A járási pártkraiferenciák képekben