Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-29 / 24. szám, csütörtök

NEHÁNY ÍÄ s. RBAN- jr'g'St-.A-wiri.y Pretoria veszélyezteti az afrikai népeket ÚJABB TERVEK A FELSZABADÍTÓ MOZGALMAK ELLEN Ai északnyugat-angolai Carmona lakossága lelkesen fogadta ax MPLA bevonuló csapatait. (CSTK—ZB felvétele) Portugál vélemény Angoláról „Az MPLA-nak bizonyítania kell" Lisszabon — Egyre több jel mutat arra, hogy a portugái kormányzat is állásfoglalásra készül Angola ügyében. Ernes­to Meló Antunes külügyminisz­ter a hét végén Max van der Sloel holland külügyminiszter­rel folytatott tárgyalása idején a sajtó képviselőinek úgy nyi­latkozott, hogy Portugália rö­videsen felülvizsgálja eddigi po­litikáját, amelynek alapján nem foglalt állást az angolai polgár­háborúban, és a felülvizsgálat­ra az MPLA sikerei késztetik. Antunes hozzátette: a hivatalos elismerés előtt az MPLA-nak „be kell bizonyítania, hogy Havanna — „Az angolai ese­mények, a cáfolhatatlan tények felnyitották a világ szemét, ál­lapítja meg a Granma, a Kubai Kommunista Párt Központi lap- fa keddi számában. A maóisták, valamint a dél afrikai fajüldözők és az impe­rialisták undorító titkos meg­állapodása az Angolai Népi KöHDfersaság ellen irányul. A kínai bandák amerikai fegyve­rekkel, a CIA ügynökök támo­gatásával gyilkolják az angolai hazafiakat. Kínai szakértők ké­pezik ki a zairei katonákat és más zsoldosokat. Velük szemben áll a portugál gyarmatosítók elleni 15 éves küzdelemben összekovácsoló- dott Angolai Népi Felszabaditá- si Mozgalom fegyveres ereje. Ezekkei a hazafiakkal, akik ha­zájukat. függetlenségüket, sza­badságukat védelmezik, vállal­taik szolidaritást Kuba hősi har­cosai, megadva minden politi­kai és anyagi támogatást, igazi nemzeti függetlenségi kor­mányt tud létrehozni“. Megfigyelők e megnyilatko­zásból azt a következtetést vonták le, hogy Portugália már nem ragaszkodik feltétlenül a a három angolai mozgalom ko­alíciójához, ugyanakkor távolí­tani akarja az MPLA-t a szo­cialista országok segítségétől. Az angolai népi kormány portugáliai elismerése várható­lag nem csekély ellenállásba ütközik ma jd annak a több mint háromszázezer angolai mene­kültnek részéről, akik a gyar­mat függetlenné válása óta utaztak haza. ugyanúgy, mint a Szovjetunió, Afrika. Ázsia, Latin-Amerika haladásért, fejlődésért küzdő antiimperialista erői. Mivel magyarázható? Nem lehet azzal érvelni, hogy egy véletlen, vagy téve­sen értelmezett szövetségről van szó. Hiszen a kínaiak na* gyón jól ismerik, ki az a Hol­den Roberto, a CIA teljhatalmú dél-afrikai megbízottja. Azt is tudják, hogy az imperializmus a szakadárok csoportját a népi erők ellen hozták létre. S tisz­tában vannak azzal is, hogy az amerikai imperialisták dollár­milliókkal, fegyverrel támogat­ják az angolai függetlenség el­lenségeit. Éppen ezért — hang­súlyozza a Granma — Kína, valamint az USA és dél-afrikai szövetségét csak úgy lehet ér­telmezni, mint a maoista Ideo­lógia és politika folyományát, amely politika, mint marxizmus —lemnizmus-ellenes tendencia, felülkerekedett Kínában. Fokváros — A dél afrikai re­zsim törvénybe akarja iktatni a környező országok belügyeibe való fegyveres beavatkozás „jo­gát“. Pieter Botha hadügymi­niszter szerdán új hadügyi tör­vényjavaslatot terjesztett a par­lament elé. Ez egyebek között kimondja, hogy az ország vé­delme magában foglalja „az országon kívül eső olyan fegy­veres konfliktusok megakadá­lyozását vagy elfojtását is, amelyek a köztársasági elnök véleménye szerint fenyegetik vagy fenyegethetik a köztársa­ság biztonságát“. A törvény fel­hatalmazza az elnököt, hogy mozgósítsa a tartalékosokat és a polgárőrséget különböző „ter­rorizmus ellenes“ hadjáratokra. Az új hadügyi törvényt a kormány szeretné minél hama­rabb megszavaztatni a parla­menttel. Megfigyelők arra szá­mítanak, hogy már februárban életbe léptetik. Dar es Salaam — A dél-afri­Washington — Az amerikai képviselőház kedden 322:100 szavazatarányban olyan módosí­tást fogadott el az idei kato­nai megajánlási törvényhez, amely megtiltja a kormányzat­nak, hogy titkos csatornákon további katonai segítséget nyújtson az angolai népi kor­mánnyal szembenálló szakadár mozgalmaknak. A képviselőház ezzel megerősítette a szenátus hasonló decemberi határozatát, s így a törvény most már Ford elnök elé kerül jóváhagyásra. 11a az elnök megvétózza, az egész hadügyi költségvetés vi­táját újra kell kezdeni a kong­resszusban. A Fehér Ház, amely az utolsó pillanatig nagy erőfeszítéseket tett a képviselőház befolyáso­lására, a szavazás után rövid nyilatkozatban elmarasztalta a honatyákat, és annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy az angolai beavatkozás leállításá­nak következményei „csak sú­lyos kárt okozhatnak az Egye­sült Államok érdekeinek“. E nyilatkozaton kívül a kor­mányzat nem jelezte, milyen további tervei vannak Angolá­val. Kissinger külügyminiszter szerdán nyilatkozatot tett a szenátus külügyi bizottságának nyilvános ülésén és lehet, hogy kai rezsim, miután angolai ka­tonai kalandja kudarcot vallott, lázas sietséggel igyekszik „üt­köző övezetet“ létrehozni An­gola és Namibia között. Az an­golai hazafiak a dél-afrikai in­tervenciósokkal vívott harcok során olyan térkép birtokába jutottak, amelyből kitűnik, hogy a pretoria rezsim ezt a zónát Angola területén akarja létre­hozni, többtucat kilométer szé­lességben. Dél-Afrika a tervezett ütkö­ző zónában gyors ütemben re­pülőtereket, fegyverraktárakat és támaszpontokat épít. Mivel pedig a több mint másfélezer kilométer hosszú „egészségügyi kordont“ reguláris csapataival nem tudja feltölteni, az almúlt hetekben katonai szolgálatra hívtak be több mint 5000 tar­talékost. A tartalékosok főpa­rancsnoka, Webster tábornok közölte, hogy a jövőben jóval több katonakötelest tartanak fegyverben mint eddig. ekkor elárult valamit a kor­mány szándékairól. Ford elnök közép-európai idő szerint szerdára virradó éjjel nyilvánosságra hozott nyilatko­zatában kijelentette: „Súlyos károkat okoz az Egyesült Álla­mok érdekeinek“, hogy a kong­resszus nem járult hozzá továb­bi anyagi eszközöknek az an­golai nyugatbarát mozgalmak támogatására való felhasználá­sához. A kormány tavaly hivatalos adatok szerint 32 millió dol­lárt, nem hivatalos, de a való­sághoz közelebb járó becslések szerint ennek az összegnek többszörösét fordította az an­golai beavatkozásra, a CIA ál­tal szállított fegyverekkel és más módokon. A további 2B milliós dolláros, e célra kért összeg felhaszná­lását a szenátus decemberben megtagadta s kedden nagy többséggel így döntött a kép­viselőház is. A kormány ugyanaznap még egy vereséget szenvedett a képviselőházban. A képviselők nagy többséggel úgy döntöt­tek, az elnök vétóját megsem­misítve lehetővé teszik 45 mil­liárd dolláros pótköltségvetés jóléti célokra való felhasználá­sát. A javaslat mellett szava­zott 72 kormánypárti képviselő is. Kínai bandák Angolában Stop a katonai segítségnek Ford csalódott a kongresszusban ú i szó 1976. I. 29. A bolgár dolgozó nép rend kívül nagy tisztelettel, haté­kony munkával köszönti a párt XI. kongresszusát. A kötele­zettségvállalási mozgalom külö­nösen azóta öltött nagy mére­teket, amióta a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bizott­sága megvitatásra bocsátotta a hetedik ötéves terv irányelveit. Ezek olyan vonzóak, biztatóak' mindenki számára, hogy a cél­kitűzések megvalósításáért az egyének és a kollektívák ezrei a lehető legjobb minőségű mun­kával küzdenek. A párt politikája Iránti biza­lom az elmúlt években azért is növekedett, mert a hatodik öt­éves tervet szinte minden sza­kaszon sikeresen teljesítették. Ez jó indulást biztosított az el­következendő igényes feladatok megvalósítására. A „Teljesítjük az ötéves tervet minden muta­tóban“ jelszó serkentő hatására a feladatokat a népgazdaság néhány szakaszán hetekkel előbb teljesítették. A pártszer­vek és -szervezetek a fő fel­adatok teljesítésére buzdították a dolgozókat. A gazdasági ve­zetők a munkaerőket, a techni­kát a döntő fontosságú munka­helyekre csoportosították át. Ennek köszönhető, hogy a koz- loduji atomerőmű idejében megkezdhette a villanycnergia- termelést. Gyors ütemben ad­ták át rendeltetésének a Ba­rátság-gázvezetéket is. Szép eredménynek számít, hogy 2000 új ipari üzemmel gazdagodott a bolgár ipar. A mezőgazdasági dolgozók is a tervezettnél több árut adtak el a felvásárló szer­veknek. A munka termelékeny­sége a 30 000—35 000 hektáros agrokomplexumokban rendkí­vüli mértékben fokozódott. Az ipari szintű termelési forma előretör a mezőgazdaságban. dolgozók kezdeményezése alap­ién nagyarányú takarékossági mozgalom indult meg. Az el­múlt ötéves terv végéig az ipa­ri üzemek dolgozói 20 millió leva értékű vasércet, színesfé­met, cementet, fát, villanyener- giát és más becses nyersanya­Bulgária Kommunista Pártja XI. kongresszusa előtt Orsiágsmie fokozódni a dolgozók munkaakliviiÉsa Az árut a bevált bolgár eme- ÍCgépekkel mozgatják és több esetben konténerekkel szállít­ják. A hatodik ötéves terv vé­gén a bolgár népgazdaság lé­nyegesen megerősödött, és meggyorsult az ország i{>arosí- tása. Megjelentek a nemzetközi piacon a bolgár kis traktorok, a nagy teljesítményű emelő- szerkezetek, rádióvevő-készülé­kek és más olyan Iparcikkek, amelyek gyártásával a valami­kori elmaradott agrárország nem foglalkozott. A szorgalmas bolgár nép azért is szereti pártját, mert látja, hogy annak politikája nem öncélú. A szocialista tár­sadalom polgárai életszínvona­lának emelkedéséért történik minden az országban. Ezt meg­hálálva, a dolgozók a „Min­denki legyen jó gazda a mun­kahelyén“ jelszó jegyében töb­bet és olcsóbban termelnek. A got takarítottak meg. Ennek következtében lényegesen növe­kedett a nemzeti jövedelem is. A kimutatások szerint 900 mil­lió levával több folyt be az ál­lamkasszába, mint ahogy azt tervezték. Gazdagodott az or­szág, és a lakosság is. Tízezrek költöztek új lakásokba, és az olcsóbb szolgáltatások is hoz­zájárultak a családok létfenn­tartásához szükséges pénzmeny- nyiség csökkentéséhez. A párt XI. kongresszusa előtt vitára bocsátott népgazdaság­fejlesztési irányelvek még bol­dogabb jövőt biztosítanak a dolgozó népnek. A fő feladato­kat 10 pontban határozták meg. Az eddiginél gyorsabb ütemben korszerűsítik a termelési fo­lyamatokat, minden szakaszon a munka termelékenységének növelésére törekednek. El akar­ják érni, hogy a nemzeti jö­vedelem mennyiségének terve­zett növekedése elsősorban a munkatermelékenység fokozó­dásából jöjjön létre. Ez azt je­lenti. hogy a többtermelést nemcsak újabb beruházásokkal akarják elősegíteni. A központi szervek alapos megfontolás után előre meghatározzák, hogy a rendelkezésre álló összege­ket milyen üzemekbe ruházzák be, és azt is, hogy a befekte­téseknek mennyi idő alatt kell megtérülniük. Az irányelvek olyan óriási ipari központok építésének megkezdését is meg­határozzák, amelyek a nyolca­dik és a kilencedik ötéves terv­ben kezdik meg működésüket. Igen figyelemreméltó a me­zőgazdasági és élelmiszeripari termelés fejlődése. A cél: A termelőeszközök lehető leghaté­konyabb kihasználása. Néhány adattal lehet bizonyítani a ter­melés gvors ütemű fokozódását Az 1976 os 1990 es években a szemes termények mennyisége megkétszereződik. Ily módon az eddiginél jóval több húst termelhetnek a közellátás szá­mára. Főleg a Duna mentén végeznek nagy talaj javítási munkálatokat. Ezeken a terüle­teken belterjes öntözéses gaz­dálkodást létesítenek. Bulgária Kommunista Pártja XI. kongresszusa előtt ország­szerte növekedik a dolgozók munkakezdeményezése. A nép­gazdaság fejlesztésére kiadott irányelvekről folytatott viták arról tanúskodnak, hogy a hete­dik ötéves terv teljesítésére megvan minden feltétel. BALLA JÓZSEF GHEORGHE MACOVESCU ro­mán külügyminiszter, aki hiva­talos látogatáson Bécsben tar­tózkodik, megbeszélést folyta­tott osztrák kollégájával, Erich Bielkával. A napirenden nem­zetközi problémák szerepeltek, köztük a közel-keleti helyzet, valamint az iparilag fejlett és a fejlődő országok együttműkö­désének kérdése. Megvitatták a kétoldalú kapcsolatok jelenle­gi állását is. FIDEL CASTRO, a Kubai Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára, a forra­dalmi kormány elnöke meg­kezdte tárgyalásait Trudeau kanadai miniszterelnökkel. A találkozás során értékelték n két ország kapcsolatainak fej­lődését. A HELSINKIBEN tartózkodó kubai küldöttség, amely a finn —kubai gazdasági együttműkö­dési bizottság első ülésén vesz részt, találkozott Sakari Lehtu finn külkereskedelmi minisz­terrel. KURT WALDHEIM, az ENSZ főtitkára februárban kéthetes délkelet-ázsiai körútra indul. Ellátogat Oj-Zélandra, a FidzsI- szigetekre, Ausztráliába, a Fü- löp-szigetekre és Thaiföldre. Azután előreláthatólag részt vesz majd a Bécsben folytatódó ciprusi béketárgyalásokon. ÉSZAK-ÍRORSZÁG városaiban és falvaiban kedden 11 órakor két percre leállt az élet, meg­bénult a forgalom, leállították a munkagépeket a gyárakban és az üzemekben. A csendes tüntetés az ír Szakszervezeti Kongresszus békefelhívását tá­mogatta. AZ ECUADORI kormány poli­tikai menedékjogot adott négy chilei menekültnek, akik Ecua­dor santiagói nagykövetségén tartózkodnak. A négy chilei ha­zafi 1975. január 20-án mene­kült a nagykövetség épületébe. ABDEL MUTTILAB AL-KAZA­MI, Kuwait olajipari minisztere bejelentette, hogy a február 2- ára előirányzott OPEC-konfe- renciát elnapolják. JAPÁN kormánykörökben nem túlzott lelkesedéssel fo­gadták Donald Rumsfeld ameri­kai hadügyminiszter nyilatko­zatát, amely szerint az Egye­sült Államok elvárja, hogy Ja­pán jelentős mértékben növel­je haditengerészeti kapacitását. AZ AMERIKAI szenátus szer­dán megerősítette George Busht a CIA vezetőjének tisztségében. Bush ezt megelőzően az Egye­sült Államok pekingi összekö­tő irodájának vezetője volt. ATHÉNBAN folytatódtak a görög—amerikai tárgyalások a görögországi amerikai katonai támaszpontokról és a két or­szág katonai egyezményeiről. MICHAEL SOMÁRE, Pápua 0j- Guinea miniszterelnöke tegnap javasolta a Bougainville-szigeti szeparatisták vezetőinek, hogy viszályukat tárgyalások útján rendezzék, s így akadályozzák meg a vérontást'. Ford—Rabin megbeszélések Washington — A washingto­ni Fehér Ház Gerald Ford ame­rikai elnök és Jichak Rabin iz­raeli miniszterelnök keddi H0 perces megbeszéléséről kiadott nyilatkozata szerint Ford az eszmecserén „megismételte el­határozott szándékát, hogy ele­jét veszi — az Izrael és az arabok közötti — tárgyalások folyamatossága megszakadásá­nak“. Az amerikai elnök a hivata­los tájékoztatás szerint méltat ta az Egyiptom és Izrael kö­zött létrejött úgynevezett sínai- megállapodásokat. de kijelen­tette, hogy „az új háború ve­szélyének elhárítására többet kell tenni“, és az összes érde­kelt feleknek utakat-módokat kell keresniük a „kompromisz- szumos folyamat folytatására“. A Fehér Ház semmit sem kö­zölt az Izraelnek nydftandó amerikai segély részIeMÍrőL

Next

/
Oldalképek
Tartalom