Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-13 / 294. szám, szombat

Pl 1975. KII 13. 5 MOZGALMAS IDŐSZAK Gondosan felkészülnek az évzáró gyűlésekre Megelőzték a naptárt KISS JSTVAN December és januárban zajlanak le a pártszervezetek éle­iének jelentős eseményei — az évzáró taggyűlések. Egyes alapszervezetekben már megtartották a gyűléseket, a legtöbb helyen pedig a mostani napokban csúcsosodnak ki az élőké- szüleiek. Így van ez a Kolárovói (Gútai) Egységes Földműves- szövetkezet és a kolárovói városi pártbizottság hatáskörébe tartozó alapszervezetekben is. Az előkészületekről Kiss István elvtárs, a több mint 5000 hektáros gazdaság üzemi pártbi­zottságának elnöke és Iványi Sándor vlutárr. n nárosi pártbi­zottság elnöke tájékoztatott. A kommunisták példát mutatnak — Szövetkezetünkben négy pártalapszervezet működik 174 taggal és 8 tagjelölttel — is­mertette bevezetőben Kiss elv­társ. A pártmunka színvonalá- val elégedettek lehetünk, a kommunisták aktívan részt vesznek a pártfeladatok teljesí­tésében. Alapszervezeteink tag­gyűlései élénkek, a megjelenés általában meghaladja a 90 szá­zalékot. Sikeresen folyik a pártoktatási év is. a négy alap­fokú tanulókörben és a közép­fokú tanulókörben a hallgatók részvétele csaknem százszázalé­kos. Alapszervezeteink szem előtt tartják a párt sorainak gyarapítását és minőségi ősz- szetételének javítását is. Jelen­leg nyolc fiatal tagjelöltünk van, a jövő év januárjában, az évzáró taggyűléseken pedig to­vábbi négy fiatalt veszünk fel párttagjelöltnek. Az utánpótlás nevelésében nagyon szorosan együttműködünk az ifjúsági szervezettel. Azokat a fiatalo­kat vesszük fel sorainkba, akik megértették a párttagság jelen­tőségét, akik tudják, hogy a munkásosztály élcsapata tagjá­nak harcolni kell a párt politi­kájának megvalósításáért, s pél­dát kell mutatni munkahelyén, a társadalmi munkában és a magánéletben egyaránt. Mikor tartják meg az év­záró taggyűlésüket és hogyan készülnek fel a tárgyalásokra? — Az évzáró taggyűléseket nálunk a jövő hónapban, ja­nuárban tartjuk, január 24-én kerül sor az összüzemi pártkon­ferenciára. E fontos esemé­nyekre nagy jelentőségük tu­datában, a CSKP KB Központi Bizottsága levelének szellemé­ben készülünk. A pártcsoportokban minden munkaszakaszon a munkahely feladataival összefüggésben vi­tatták meg a Központi Bizott­ság levelét. Az elmúlt időszak­ból levont tanulságokat az előt­tünk álló feladatok teljesítése során hasznosítjuk. Az évzáró taggyűlések és az üzemi konferencia előkészítésé­ben az alapszervezetek bizottsá­gai és az összüzemi pártbizott­ság, a tagok széles körét kap­csolta be. Alapos körültekin­téssel jártak el a tisztségekbe javasolt kommunisták kiválasz­tásakor. Az alapszervezetek év­záró jelentéseit a pártcsopor­tok hozzászólásai alapján de­cember 15-ig dolgozzák ki. A jelentések első fele a XV. párt- kongresszus határozatainak és az 5. ötéves terv feladatainak teljesítését értékeli pártpoliti­kai és gazdasági vonalon, má­sodik felében pedig a XV'. kong­resszus előkészítésével és á 6. ötéves terv feladatai teljesíté­sének megalapozásával össze­függő kérdésekről van szó. A meglehetősen mostoha idő­járás ellenére szövetkezetünk­IVÁNYI SÁNDOR ben eléggé jó eredményeket ér­tünk el a tervfeladatok teljesí­tésében. Egyes ágazatokban túl­szárnyaltuk az előirányzatokat, némelyik tervmutatóban azon­ban — főképpen a tejtermelés­ben — nem tudtuk teljesíteni tervünket. Az 1974-es kedvezőt­len őszi időjárás és az idei ta­vasszal pusztító árvíz sok kárt okozott földjeinken, a takar­mány nagy része másodrendű volt. A tejeladást szövetkeze­tünk emiatt nem teljesíti a tervnek megfelelően. A gazdaság vezetősége tervet dolgozott ki a tehenészet hely­zetének megjavítására. Megfia­talítják az állatállományt, új takarmányozási módszert vezet­nek be, s az állatgondozás szín­vonalának emelésével igyekez­nek a tejhozamot növelni. A párt­alapszervezetek megtárgyalták az ezzel kapcsolatos feladato­kat, s a kommunisták mindent megtesznek a 6. ötéves tervben ránk háruló feladatok megvaló­sításáért. A párttagok minden szakaszon jó példával járnak elől a munkában. Befejezésül rá szeretnék mu­tatni arra, hogy a komáromi járási pártbizottság sokoldalú segítséget nyújt pártszerveze­tünknek az évzáró taggyűlések alapos előkészítésében. Az ak­tivisták hathatósan hozzájárul­nak ahhoz, hogy a pártbizott­ságok jelentései és a híitározati javaslatok bíráló igényességgel mérjék fel eddigi munkánkat és utat mutassanak a fejlett szocialista társadalom építésé­ből eredő további céljaink el­érésében. Növekszik a pártmunka hatékonysáaa Iványi Sándor elvtárs. a vá­rosi pártbizottság elnöke az előkészületekkel kmnso latban a következőket mondotta: — A gútai városi pártszerve­zet évzáró konferenciájának előkészítésével már a városi pártbizottság októberi ülésén foglalkoztunk. A járási pártbi­zottság képviselőjével együtt kidolgoztuk a politikai-szerve­zési intézkedések tervét, s az előkészületoket ennek alapján folytatjuk. A városi pártbizott­ság hatáskörébe tartozó 11 alapszervezetet 71 küldött kép­viseli majd a konferencián — ötvenhármán közülük a terme­lésben dolgoznak. Városunkban december 4-én tartották meg az első évzáró taggyűlést a közbiztonsági tes­tület pártalapszervezetében. Az évzáró tárgyalások január 21- én fejeződnek be. Ezután tart­juk meg a városi pártkonferen­ciát. Az évzáró taggyűlések és a pártkonferencia előkészületei­nek jellemző vonása, hogy mélyrehatóan felmérik a párt- munkában és a gazdasági fel­adatok teljesítésében elért ered ményeket, összegezik a tapasz­talatokat, és nyíltan bírálják a fogyatékosságokat. A Központi Bizottság levelét a kommunis­ták minden munkaszakaszon megtárgyalták és a saját fel­tételeikre alkalmazták. A levél visszhangja megnyilvánul az új feladatok maradéktalan teljesí­tését megalapozó kötelezettsé gek vállalásában is. A gútai szövetkezetben a kötelezettség vállalások a termelési felada­tok túlszárnyalására, az önkölt ségek és a kiadások csökkenté­sére irányulnak. Hasonlóképpen van ez a többi ijzemben is. A dolgozók munkakezdeményezé sének kibontakoztatásában a kommunisták mutatnak példát. A városi pártbizottság leglé­nyegesebb feladatát a tömeg­politikai munka összehangolá­sában látjuk. Ezen a téren ked­vező eredményeket mutatunk fel a különféle ünnepségek és akciók előkészítésében, melyek járási méretben is a legszínvo­nalasabban zajlanak le. Ugyan­akkor komoly hibának tartjuk, hogy a tömegpolitikai munkát nálunk még mindig kampány szerűség jellemzi, az akciók le­zajlása után hanyatlás áll be. Ezt a fogyatékosságot az évzá ró taggyűlések és a pártkonfe rencia előkészítése során ele­mezzük és mindent elkövetünk a helyzet megjavításáért. Ha­sonlóképpen arra törekszünk, hogy tovább javítsuk az ifjúság­gal végzett munkánk színvona­lát és az ideológiai-nevelő mun­kát is. Ezen a téren főképpen a pártoktatás további minőségi javítását tartjuk szem előtt. Nem kétséges, hogy az év­záró taggyűlések és a városi pártkonferencia tárgyalásai to­vább erősítik a párt vezető szerepét városunkban, jól meg­alapozzák a pártmunka haté­konyságának további fejleszté­sét, a pártszervezetek és kom­munisták aktivitásának további növelését. GÁL LÁSZLÓ Galánla új arca (Tóthpál Gyula felvétele] Luéenec (Losonc] város, va­lamint a járás gyors változásá­ban és fiatalodásában nagy ér­deme van a Járási Építőipari Vállalatnak. A túlnyomórészt kis és középnagyságú beruhá­zást igénylő épületeket terem­tő, de nagy értékű karbantartá­si! és javítási munkákat is el­végző vállalat vezetői — Szol- noky Károly igazgató, Gyurcsik Lajos szakszervezti alelnök és Reiprich Ferenc elvtárs — szí­vesen beszámoltak eredmé­nyeikről. — Az ávi feladatok — mond­ták — szüntelenül növeked­nek, de vállalatunk maradék nélkül teljesíti tervét, az épüle­teket általában határidőre és minőségileg kifogástalan álla­potban adjuk át. Az 5. ötéves terv, így az idei év tervfelada­tait is már szeptember végére teljesítettük. Már terven felül dolgozunk. A vállalaton belüi nemcsak a részlegek, de a műhelyek és a csoportok is versenyeznek egy­mással. Hat munkacsoport, köz­tük a kőművesek, az asztalosok és a lakatosok a közeljövőben szeretnék elnyerni a szocialista munkabrigád címet. Nyolc mun­kacsoport 50 dolgozója pedig már meg is kapta a bronérmet. A verseny ösztönzője a kong­resszusi vállalás. Ennek értéke 964 175 korona. Ebből 373 995 koronát helyes anyaggazdálko­dással, takarékossággal szeret nének teljesíteni. A múlt hó­napban a vállalat 410 dolgozója önkéntes társadalmi munkát végzett a munkahely köi’nyeze- tének rendezésére, szépítése al­kalmával. Munkájuk értéke 314 ezer korona volt. Ezt az össze­get szociális és kulturális cé­lokra fordítják. Egyébként a vállalat 541 dolgozója jelentett be egvéni vállalást, melyekét már összegeztek: 61üz munka­óra 67 000 korona értékben. A sikerekben nagy része van a dolgozókról való gondosko­dásnak. Évente száznál is több dolgozót részesítenek kedvez­ményes üdültetésben. Három saját üdülőbázuk van. Magyar- országra is száznál több dolgo­zót küldenek nyaralni évenként. A dolgozók gyermekeiket pionír­táborokban üdültetik. Rendsze­resek a hazai és a külföldi ki­rándulások. Ezekre a nyugdíjas dolgozókat is meghívják. A 37 főt számláló nőszövetségi szer­vezet tagjai közül négyet Len­gyelországba, hármat pedig a Szovjetunióba küldtek üdülni. Természetesen a vállalat költsé­gén. Nagy gondot fordítanak a munkakörülmények állandó ja­vítására is. Még az idén átad­ják rendeltetésének az új ka­zánházat és a bádogosműhelyt. Jövőre elkészül az új lakatos- műhely és a 80 férőhelyes sí v- ciális helyiség is. Megkülönböz tetett figyelemmel törődnek a fiatalokkal: 132 szakmunkásta­nulójuk és 200 fiatal dolgozó­juk számára biztosítják az ál­landó, magas színtű szakmai­politikai továbbképzést. A SZISZ üzemi szervezetének 82 tagja, a ZVÁZARM (HSZ) üze­mi szervezetének 114 tagja ön­tevékeny közreműködésével » szórakozási és a sport iránti igények kielégítésével is törőd­nek. Legutóbb is atlétikai ügye» ségi versenyt rendeztek szá­mukra. Felvételünkön a verseny befejezésének egyik jelenete, a* értékelés utáni díjkiosztás lát­ható. Abban, hogy megelőzték a naptárt, feltétlenül szerepe van a felsoroltaknak is. Ez egyéb­ként eddigi sikerük titka és a következő munkasikerek bizto­sítéka is. KANIZSA ISTVÁN Díjosztás az atlétikai ügyességi verseny után A kezdamétiyezésb&l • valóság lett Amikor öt évvel ezelőtt is mertették Vojnice (Bátorkeszi) községben az 5. ötéves terv fel­adatait és mindazt, amit meg­szeretnének valósítani, minden­ki nagyon kíváncsi volt főleg arra, hogy a bátor kezdeménye­zésből valóság lesz-e. Erre vol­tam kíváncsi én is, ezért meg­kértem Dékány Imre elvtársat, a hnb titkárát, hogy tájékoztas­son a Nemzeti Front választási programjának teljesítéséről. Vá­lasza így hangzott: Különös figyelmet fordítot­tunk az egyéni és a szövetkeze­ti lakásépítésire. Felépült 118 családi ház, 32 szövetkezeti és 8 komplex lakásegység. Befejez­tük az utak portalanítását is, 20 km hosszan portalanított köz­ségünkben az úthálózat. Sok hiányosság volt az elmúlt évek­ben a község egészségügyi el­látásában, amit csak tavaly si­került megoldanunk, 850 000 koronás költséggel átépítettük az egészségügyi központot, ott helyet kapott két körzeti orvos, két fogorvos és hetente egyszer rendel a nőgyógyász. Űj épület­be költözött a gyermekorvosi rendelő is. Tavaly átadták az 1. számú óvodát, a 2. számú óvo­dát az idén adjuk át. Szeret­nénk, ha minden 6 éven aluli gyermek óvodába járna. Az alapiskolát 197C-ban bővítettük egy modern tornateremmel és 6 tanteremmel. A dolgozó anyákra gondoltunk, mikor *z iskola mellett felépítettük a napközi otthont, melynek étkez­déjében az iskolásokon kívül a pedagógusok is étkezhetnek. A Nemzeti Front választási prog­ramjában szerepelt még egy ke­reskedelmi központ felépítése, ami ugyan már ebbe az ötéves tervbe nem fért bele, de így is nagyon megnyugtató, hogy jö­vő év tavaszára sikerült átad­nunk. Az idén adtuk át az ú§ szolgáltató házát. A népműve- lési munkát remélhetően ked­vezőbb irányba indítja no«jd a 15 millió korona értékű ú]j művelődési ház, pielyet a jö­vő év végére sikerül átad íuní. rendeltetésének. Megkezdtük a nyilvános vízvezeték hálózat építését, melyet csak a követ­kező ötéves tervben fogunk be­fejezni. Egyébként aki végigsé­tál a községben, örömmel álla­píthatja meg, hogy a falu egy­re hasonlóbb a városhoz, de a vezetők és a lakosok nem is titkolják: pár év múlva szeret­nék várossá avatni a községet. MIRIÁK FERENC

Next

/
Oldalképek
Tartalom