Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-16 / 46. szám, Vasarnapi Új Szó
K í!' műm Ilyenkor, araikor az idő vonata már a rozsdaszínű őszben rohan, esténként megtelnek a színházi nézőterek, a közönség tapsa jutalmazza szerzők és színészek közös munkáját, szebbé, teljesebbé, gazdagabbá lesz az ember élete. Ezért kerestük a szocialista testvérországok lapjaiban az októberi színházi eseményeket ismertető beszámolókat. MOSZKVÁBAN kétszázadik évadját kezdte meg a Nagy Színház. A szezonnyitó előadáson Borisz Godunovot adták elő, Alekszandr Ognyivcevvel a címszerepben. Ebben a jubileumi évadban kiemelkedő esemény lesz Dargomizsszkij Ru- szalka című operájának, az orosz klasszikus repertoár egyik ismert művének a bemutatása. A szezonnyitó darabbal kapcsolatban a Szovjetszkaja Kul- tura érdekes cikket közölt Mark Rejzenről, a címszerep — ma már 80 éves, feledhetetlen alakítójáról. Mark Oszi- povics Rejzen egész pályafutása ehhez a műhöz kötődik, hiszen amikor Harkovban, 25 évesen először lépett színpadra, a Borisz Godunov Pimen- jét énekelte. Egyébként a Bolsoj balett- együttese két bemutatóra készül: az egyik az Angara című táncjáték (A. Espal műve), a másik Hrennyikov Sok hűhó ja. KAUNAS3AN megünnepelték Mikalojus Ciurlionis litván zeneszerző és festőművész születésének 100. évfordulóját. Mindössze harminchat esztendőt élt a litván népzene korszakos jelentőségű gyűjtője és feldolgozója. Ö írta a litván zeneművészet első szimfonikus költeményeit (Erdő, Tenger), több mint háromszáz festményének zömére pedig érvényes az a megállapítás, hogy „színekké vált muzsika“. Ciurlionis nem hallhatta életében zeneműveit szimfonikus zenekarok előadásában és festményeit sem értették meg. Korunk fedezi föl ezt a nagy művészt, aki Romain Rolland szavai szerint „új szellemi kontinens Kolumbusza“. BUDAPESTEN a Madách Színházban mutatták be Bródy Sándor több mint hetven évvel ezelőtt írt Királyidillek című három egyfelvonásos alkotását. Aki ma kikeresné, hogy mit írtak az újságok hetven év- zel ezelőtt, a Királyidillek ősbemutatója alkalmából, megdöbbenve olvashatná, hogy ez a mű — megbukott. Pedig — ma már tudjuk — nem a mű bukott meg, hanem, a közönség és a korabeli kritika. Viszont érthető, ha a dualizmus elnyomó hatalmasságai nem fogadták megértéssel Brődynak ezt a három kis remekművét, hiszen — ahogy a jelenlegi bemutatóról írja Hámori Ottó: ,,Még e három színpadi történelem-mesébe is átszüremlettek a népet, igazságot szerető író szenvedélyes, indulatos ítéletei.“ 1975-ben a magyar irodalom nagy alkotó egyéniségének a három finom, cizellált remeke osztatlan sikert aratott. A Mátyás király házasít című tündér! történet szereplői közül különösen Schütz Ila, Sztankay István, Zonthe Ferenc és Papp János érdemelte ki a kritika elismerését. A második egyfelvonásos, a Lajos király válik, azokat az írott, vagy íratlan törvényeket teszi nevetségessé, amelyek a hatalom embereit a maguk természetes indulatai ellen fordítják. A kritikus Sunyovszky Szilvia fondorlatosán kedves Mária királynéját, Juhász Jácint praktikákon átlátó király-alakítását és a néma öreg barátot beszédesen alakító Bálint Györgyöt dicséri. A harmadik mű — „mintegy a hatalom és szerelem játékainak lezáró fejezete“ — a fejedelem, keserű iróniával arról szól, hogy a hatalom és a gazdaság nem győzheti le az ifjúságot ós a szerelmet, csak korrumpálhatja azt. Bethlen Gábort Bessenyei Ferenc, Ifjú feleségét pedig Szalay Edit játszotta, nagyszerű ábrázolóerővel. A három mű rendezője Herényi Imre, aki finom eszközökkel formálta összefüggővé — a gondolati folytonosságra koncentrálva — a három egy- felvonásost. A rendező egyik szellemes ötletét közlésre érdemesnek tartom, már csak azért is, mert nem a tudósításokból, hanem közvetlenül egy „nézőtől“ értesültem róla: Mátyás király kenyeret kér és behoznak egy cipót, ami olyan friss, hogy amikor a színész kettőbe töri, ínycsiklandó her- segés tölti be a nézőteret. Nagyon igaznak érezzük Hámorinak azt a megállapítását, hogy az embereséges hatalom korszakának kellett eljönnie ahhoz, hogy a Királyidillek megérdemelt sikert arasson. Nem lenne teljes a beszámolónk, ha nem emlékeznénk meg az Erkel Színház nagy eseményéről: A nürnbergi mesterdalnokok bemutatójáról. A kritikus szerint (Albert István) Wagner e művének bemutatása az 1968-as betanulás után, most a harmadszorra megújított előadáson az erőfeszítések és ígéretes teljesítmények ellenére — egyelőre — a későbbi na^y kibontakozások lehetőségét mutatta fel. A suszter-póétát alakító Nagy Sándor szép tónussal, egyenletesen és kulturáltan deklamálva énekelr, Sass Syl- via nagyszerű tehetsége ellenére sem tudott eléggé meggyőző lenni, nyilván azért, mert Éva lágy, lírai figurája távol áll a művésznő vibráló egyéniségétől. Takács Klára, Gáti István, Horváth József, Leblanc Győző, Kertész Tamás és Hantos Balázs teljesítményéről olvastunk elismerő szavakat. BERLINBEN, az NDK fővárosában és Halléban szerepelt a varsói Nemzeti Színház. A kiváló együttes főleg Stanis- law Wyspianski (1869—1907) „Wesele“ (Lakodalom) című színművének bemutatásával aratott sikert. Wyspianski lengyel költő, drámaíró, rendező, festőművész és díszlettervező munkássága a lengyel kultúrának szinte valamennyi területére hatást gyakorolt. Harcolt a fájdalmas múlt maradványai ellen, színműveiben a groteszk tréfa összeolvadt a lírai metaforákkal, a reális az irreálissal. Az NDK-ban bemutatott alkotásában lakodalomra gyűlnek össze falusiak ós városiak és az álmodozó, de tettekre képtelen városi értelmiség „felfedezi a parasztot“, azt az őserőt, ami képes lesz újra egyesíteni a darabokra tépett országot. De mindez csak a kispolgári tunyaság színes ceruzájával rajzolt óhaj, „bár így lenne“ — illúzió, meddő és azonnal illanó álmodozás. A valóban kiváló, iróniájában is szomorú színművet Adam Hanuszkiewicz (egyébként a varsói Nemzeti Színház igazgatója) rendezte és a legjobb szereposztásban állította színpadra. A sajtó — a nagyon gondosan mérlegelő német zsurnalisztikától szokatlan lelkesedéssel ír a műről csakúgy mint a rendezésről és a színészek kiváló teljesítményéről. P. GY. Kulcsár Tibor új versei Vers a hajléktalan szeretőkről Mozitermek sötét rejtekén összebújnak mint riadt madárfiókák néptelen utcák csöndjén csattan csókjuk azután újra a szokott búcsúzás és ha olykor jóbarátok cinkos kegyének megértő mosolyának kiszolgáltatva megalázva titkon idegen szobákbax surrannak lopva ilyenkor egymással be nem telve belefeledkeznek a szerelembe a legteljesebb teljességig de menniük kell a gyönyört a kéjt kegyetlenül száguldó percek mérik csak amikor forró nyáréjszakákon nyoszolyájuk a selymes puha rét s takarójuk a csillagos ég családi fészket meleg otthont boldogságot álmodnak maguknak és göndörhajú kékszemű kisbabát Kocka-játék MINT AZ ÖNFELEDTEN JÁTSZÓ KISGYEREK KOCKÁBÓL ÉPÍT MAGÁNAK VÁRAT SZERELMEIMET ÜGY RAKOSGATTAM MAGAMBAN MINDEN NAP ÖSSZE S MINT AMA RÉGI DÉVA VÁRÁT SEMMI SEM VOLT Ml ÖSSZEKÖSSE REGGELRE MINT MEGANNYI KOCKA MIND összedült széthullt darabokra ÜGY SZERETNÉLEK MAGAMBAN ÖSSZERAKNI MÁR MINDÖRÖKRE Vers a holtakról és az élőkről Ogy sokasodik már bennünk a bánat mint a temetőkben a keresztek jön az ősz s megint valakit temetnek évszakra évszak s újra valaki elmegy halk léptekkel fáradtan eltipegnek életünkből az édesanyák költők ajkán váratlanul örökre elnémulnak a versek sorra itthagy szerető jóbarát sorainkban egyre sűrűbben vágnak rendet infarktusok és tragédiák füst gáz és szenny támadja tüdőnket gáncs s megnemértés szívünk és agyunk hallgatással szóval gúnnyal közönnyel naponta ölnek hát szólnunk kell hogy még itt vagyunk helyettük is akik már semmit sem tehetnek fölöttünk is lesben áll a halál nem is sejtjük hogy talán sejtjeinkben már szövi gyilkos szálait a rák s míg az életet naponta újrakezdjük rádöbbentünk már bármily könyörtelen igazság ha elnémultunk egy percre sem áll majd meg a világ Bocskai Béla; SZECSKÁZÓK *ir szocialista országok kulturális életéről A
