Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-10 / 239. szám, péntek
Mezőgazdasági szakemberek szlovákiai aktívaértekezlete (CSTK) — Az állati termékek termelését irányító szlovákiai szakemberek tegnap szlovákiai aktívaértekezleten jöttek össze Prievidzában. Megtárgyalták az állati termékek termelésében kitűzött állami tervfeladatok teljesítését, és a 6. ötéves tervidőszak első esztendeje beindításának előkészítését. A fő beszámolót Ján Janovic miniszter tartotta. A mezőgazdaság fő feladatának, a CSKP KB októberi plenáris ülése határozataival összhangban, a termelés dinamikus fejlődését jelölte meg. A továbbiakban felszólaltak a kerületi mezőgazdasági igazgatóságok igazgatói, az érdekelt trösztök vezérigazgatói, a kutatóintézetek és az állami állategészségügyi igazgatóság, valamint a Mezőgazdasági és Élelm,ezésitgyi Minisztérium képviselői. Az értekezlet lefolyását ezután zárszavában Ján Janik elvtárs értékelte. Mint mondotta, a tanácskozás igazolta, hogy a szocialista mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatos problémák megoldásának útja egyedül úgy helyes, ahogy azt a CSKP KB októberi plenáris ülése kitűzte. Megállapította, hogy a mezőgazdaság sikeresen teljesíti a XIV. kongresszus határozatait, mindenekelőtt ami az élelmiszerfogyasztás-növe- kedésnek saját forrásokból történő fedezését illeti. Egyértelműen beigazolódtak így a modern szocialista mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodás előnyei. „Tovább kell azonban haladnunk — mondotta —, igényesebb célokat kell magunk elé tűznünk, mindenekelőtt a'gabonatermesztésben és más termékek előállításában. Emellett szüntelenül növelnünk kell a nagyüzemi gazdálkodás hatékonyságát. A mai akíívaérte- kezlet — mint mondotta — értékes hozzájárulás volt a haszonállatok jó áttelelése feltételeinek megteremtéséhez, * a takarmány felhasznál ás racionalizálásához vezető út kitűzéséhez és az állati termékek termelése hatékonyságának növeléséihez.“ Janik elvtárs ezután felszólította a jelenlevőket, hogy már rnost, az őszi mezőgazdasági munkák idején fejtsék ki minden erejüket és alkotó képességüket, hogy megteremtsék további sikeres tevékenységük feltételeit. A jövő évi feladatokhoz még következetesebben és felelősségteljesebben kell hozzőállni, összefogóan kell elemezni a hatékonvság további növelésének és az állati termékek fejlesztésének összes problémáit. Ezen a területen, mint mondotta, igen fontos, hogy az állattenyésztésben dolgozók is növekvő aktivitással válaszoljanak a CSKP Központi Bizottságának, a szövetségi kOimánynak, a Szakszervezetek Központi Tanácsának és a SZISZ Központi bizottságának nemrég közzétett felhívására. Janik elvtárs zárszavával az aktívaértekezlet véget ért. Bolgár pártmunkásküldöttség Prágában (CSTKJ — A CSKP KB és a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának meghívására tegnap Prágába érkezett a Bolgár Kommunista Párt Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának küldöttsége, élén Sztojan Karadzsov elnökkel. A bolgár vendégek hazánkban megismerkednek Csehszlovákia Kommunista Pártja ellenőrző és revíziós bizottságainak tevékenységével. A Ruzynéi repülőtéren a bolgár elvtársakat Milos Jakes, a CSKP KERB elnöke és Miroslav Capka, a CSKP KERB alelnöke fogadták. Jelen volt Atanasz Dimitrov, Rulgária csehszlovákiai nagykövete. Schönherz Zoltánra emlékeztek A CSEMADOK kosicei óvárosi helyi szervezete, a Bratislavai Népművelési Intézet, a Ko- Sicei Népművelési Központ, valamint a Ko§icei Magyar Tannyelvű Szakközépiskola szerdán este ünnepi akadémiát rendezett a Thália Színházban Schönherz Zoltán halálának 33. évfordulója alkalmából. „Schönherz Zoltán valóban értünk élt, a mi boldog szocialista jelenünkért kész volt életét áldozni — hangsúlyozta az ünnepi szónok, Boda Pál elvtárs, az iskola igazgatója. — Kommunista volt, minden gondolatával internacionalista. Álma a béke volt, ezért harcolt és halt meg ... Életének állomásai: Košice, Prága, Brno, Moszkva, Budapest szinte szimbóluma annak az útnak, melyet Schönherz Zoltán a nemzetközt munkásmozgalomban megtett, s amit sokrétű tevékenységével támogatott...“ Ennek a nagyszerű embernek, kommunistának életét 1942. október 8-án oltották ki a Horthy-pribékek. Dicséret illeti a Thália Szín ház négytagú művészcsoportját, amely Csendes László színKölcsönös kapcsolatokról (CSTK) — Bohuslav Chfiou- pek külügyminiszter tegnap délután a prágai Cernín-palo- tában fogadta Arthur A. Hart- mant, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere európai ügyekkel foglalkozó helyettesét és kíséretét. A fogadáson eszmecserét folytattak a csehszlovák—amerikai kapcsolatok néhány problémájáról. A fogadás konstruktív légkörben • zajlott le. Jelen volt Dusán Spá- öil külügyminiszter-helyettes és Jack R. Perry amerikai ügyvivő is. Dušan Spáči 1 külügyminiszter-helyettes tegnap szintén tár gyalást folytatott Arthur Hart- mannal a két ország kapcsolatait érintő kérdésekről. Indiai vendégek SľtováWa óvárosában (CSTK) — India Kommunista Pártja küldöttségét, élén Jo- gindra Sarmával, India Kommunista Pártja Végrehajtó Bizottságának tagjával és Nemzeti Tanácsának titkárával tegnap fogadta Bratislavában Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Az indiai vendégeket Vladimír Trvalának, az SZLKP KB osztályvezetőiének jelenlétében tájékoztatta Szlovákia fejlődéséről a szocialista Csehszlovákiában. Az Indiai Kommunista Párt küldöttsége ezt követően a Sla- vínon virágcsokrot helyezett el Bratislava felszabadítóinak emlékművénél. A vendégek Frantisek Dubec- nek, az SZSZK fővárosa főpolgármestere helyettesének kíséretében megtekintették a város nevezetességeit és az új lakónegyedeit. ★ A CSKP KB meghívására tegnap Prágába érkezett az SZKP pártmunkásdolgozóinak küldöttsé ge, amelyet Nyikolaj Ivanovlcs Szavinktn, az SZKP KB póttagja, az SZKP KB osztályvezetője vezet. művész vezetésével színvonalas és sokatmondó jelenetekkel elevenítette fel a mártírhalált halt Schönherz Zoltán életútjának néhány állomását. Tegnap reggel a CSEMADOK Városi Bizottságának képviselői, az Iskola vezetősége és tanulói Schönherz Klára társaságában koszorúkat helyeztek el annak a háznak a homlokzatán levő emléktáblán, ahol Schönherz Zoltán élt... Nagyon jól beillett ebbe az eseménybe Heltai Jenő: „Szabadság“ című verse, amelyet Tamás Ilona, a Thália Színház művésznője meggyőző átéléssel mondott eil... fik) Magyar művészek a Bratislavai Zenei Ünnepségeken A Magyar Rádió és Televízió Szimfónikus Zenekara és Énekkara élén Lehel György vezető-karmesterrel és Schiff András zongoraművész közreműködésével forró sikert aratott. Schiff András, aki az Inter- pődium keretében már tavaly Is sikeresen vendégszerepelt nálunk, ezúttal Schumann a- moll zongoraversenyét adta elő. Schumann zongoraversenye kényes előadói feladat. A fiatal pianista előadóművészete üzembiztos technikai tudáson a’apszik, de a schumanni zongoramuzsika nem tűr semmiféle öncélú bravúrt. A technikai elemekből emelt zenei épület amúgyis csak kártyavár, amely hamar összeomlik. A schumanni költészet világít minden művésznek külön-külön kell a maga számára meghódítania. A huszonkét esztendős művész nyitott szívvel, őszinte áhítattal közeledett ehhez a sejtelmes világhoz, amely nem egy zongorista előtt örökre zárva marad. Szenvedélyesen muzsikált, hittel, önfeledten, játéka minden érettsége mellett még jóformán érintetlenül őrzi az ifjúság harmatát. És Íme: a kapu feltárult előtte, keze alatt megszólalt a schumanni költészet hangja, ki- gyúlt a schumanni zongoramuzsika sugárzása. Lehel György bevezetőként mai magyar zeneszerző művével ismertette meg hallgatóságát. Szőllősy András „Trans- jigurazioni" címet viselő zenekari kompozíciója színes hangzásával, érdekesen modern dallamképzésével, erőteljes rit- mikájávaí már az első taktusoknál felkelti és mindvégig ébren is tartja a hallgató figyelmét. A mű nem oszlik tételekre, az egyes részeket meglepő, de amellett hamar megérthető módon rövid, néha csak lélegzetvételnyi szünet határolja el egymástól, ami azonban nem töri meg a folytonosságot, sőt inkább felhívja a figyelmet a szerves folytatásra. Az élvezetes estet Bartók „Cantata profana“4 című nagyzenekarra, vegyeskarra, tenor- és baritonszólóra írt alkotása koronázta meg. Ujfalussy József megállapítása szerint Tóth Aladár „a szabadság hadüzenetét'4 látta az ősi népi balladában, amelyben a vadászó ifjak szarvasokká lettek az erdő méflyén, ahod szabad az élet és pohár helyett tiszta forrásból ihatnak. „Ez a titáni muzsika a farkasok dala — mondotta bírá latában Tóth Aladár —, de a kiszakadás, az örökre szóló el válás fáidalmában eqyben lelkünk mélyére markoló üzenet. Ki meri állítani, hogy az emberi szabadság hirdetőjének nincs visszhangja ebben a szá zadban? .. " Lehel György karmesteri működésűnek alapját az alkotó szándék művészi és emberi megértése kéoezi. Tehát pontosan tudja mit akar és a hogyan is világos előtta Képzeletét ébsr intellektus támogatja. Karmesteri gesztusa egyszerű és természetes, mindig a zene lényegéből fakad, jelzései érthetőek, zenekarát bonyolult zenei helyzetekben is célratörően irányítja. Keze alatt a hatalmas apparátus a közismerten nehéz „szólamviszonyok“ közepette is harmonikus egészet alkotott. Zenekar, énekkar a két kitűnő szólistával karöltve (Palcso Sándor a „legkedvesebb fiú“ és Sólyom —Nagy Sándor az apa szerepében) meggyőződéssel és meggyőzően követték karmesterük elgondolásait. HAVAS MÁRT* ÜLÉSEZIK az európai kommunista és munkáspártok értekezletének szerkesztőségi munkacsoportja Berlin — Csütörtökön Berlinben megkezdődött az európai kommunista és munkáspártok értekezlete szerkesztőségi munkacsoportjának harmadik ülése. A munkacsoportot a budapesti előkészítő találkozón alakították meg. A megbeszélésen a következő pártok képviselői vesznek részt: Belga Kommunista Párt, Dán Kommunista Párt, Írország Kommunista Pártja, Német Kommunista Párt, Német Szocialista Egységpárt, Finn Kommunista Párt, Francia Kommunista Párt, Görög Kommunista Párt, Nagy-Britannia Knmmunista Pártja, Olasz Kommunista Párt, Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, Luxemburgi, Kommunista Párt, Norvég Kommunista Párt, Osztrák Kommunista Párt, Lengyel Egyesült Munkáspárt, Portugál Kommunista Párt, Román Kommunista. Párt, Svéd Baloldali Párt — Kommunisták* Svájci Munkapárt, a Szovjetunió Kommunist ta Pártja, Spanyol Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja, Török Kommunista Párt, Magyar Szocialista Munkáspárt, Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt, Ciprusi Dolgozó Npo Haladó Pártja A TASZSZ az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitájáról Csütörtökön befejeződött az ENSZ-közgyűlés 30. ülésszakának általán.qs politikai vitája, amelyben eddig 130 tagország képviselője szólalt fel. A központi témák vitáját a TASZSZ tudósítója így összegezi: Az általános politikai vita megmutatta, hogy azok az országok váltak a nemzetközi élet meghatározó erőivé, amelyek komoly lépéseket tesznek a leszerelés komplex problémájának megoldására. Sok felszólaló támogatta az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról szóló szovjet javaslatot. A tőkés államok több képviselője elismerte, hogy a nyugati gazdaságok militarizálása olyan anyagi eszközöket von el, amelyeket termelési célokra lehetne felhasználni. Számos felszólaló élesen elítélte Izrael agresszív politikáját, amely megsérti az ENSZ- közgyűlés határozatait, fenntartja az arab területek törvénytelen megszállását, az agressziót. Különös figyelmet szentelt az ülésszak a ciprusi kérdés békés, igazságos rendezésének. Ez csak azon az alapon lehetséges, hogy az ország területéről kivonják az összes idegen csapatot, s megszüntetik a szuverén állam belügyeibe való imperialista beavatkozást. A közgyűlés résztvevői határozottan ítélték el az apartheid és a fajgyűlölő politikát. Kö vetelték, hogy hajtsák végre azt a szovjet kezdeményezésre 15 évvel ezelőtt elfogadott javaslatot, amely a gyarmati országok és népek függetlenségé» nek biztosításáról szól. A termékeny és építő vitába ra különösen disszonáns volt a Kínai Népköztársaság képviselőjének fellépése. A kínai küldött ismét a „szuperhatalmak hegemóniáját“ emlegető agyszüleménnyel hozakodott elő. Ez nem találhatott támogatásra a hozzászólók között, s ismét bebizonyosodott, hogy a maóiz- mus csak az enyhülés ellenségeinek kezére játszik. Ismét támad a portugál reakció Ülésezik a legfelsőbb forradalmi tanács Porto — Lisszabon — Porto észak-portugáliai kikötővárosban szerdán éjjel összecsapásokra került sor jobboldali csoportok és haladó érzelmű munkások között. Lövések is dördültek. A7 összecsapásoknak a helyszínre vezényelt páncélos és gyalogos csapatok vetettek véget. Nyugati hírügynökségek szerint a súlyos incidensek után hatvannégy sebesültet szállítottak kórházba. A portól összetűzéseket a kormányban két miniszterrel képviselt jobboldali Demokratikus Néppárt (PPD) által meghirdetett tüntetés váltotta ki. A tüntetők a belvárosból a nehéztüzérségi ezred (RASP) kaszárnyájához vonultak, jelszavaikban a többi közölt támogatásukról biztosították Piroes Veloso táboi’nokot, az északi katonai körzet parancsnokát, aki a napokban elrendelte egy portoi katonai kiképzőközpont a CICAP feloszlatását. Az intézkedés elleni tiltakozásul kedden — mint jelentettük — többszáz baloldali érzelmű katona szállta meg a nehéztüzér- ségi laktanyát. A laktanyát egyébként még mindig ellenőrzésük alatt tartják a baloldali érzelmű katonák. A kaszárnyában elsáncolt katonák támogatására vonultak fel az épület elé — a jobboldali tűn""r’’'"1 egyidőben — a balo’d "zelmű tüntetők. Az összetűzés a két ellentétes tüntető tömeg között robbant ki. A csütörtök reggeli jelentések szerint hajnalra Porto városában helyreállt a nyugalom. Közben a lisszaboni elnöki palotában rendkívüli ülésre ült össze a legfelsőbb forradalmi tanács. Az ülésen jelen vannak a három fegyvernem vezérkari főnökei, a COPCON parancsnoka, továbbá az ország déli és középső katonai körzetének parancsnokai is. Pire Veloso tábornok, az északi katonai körzet parancsnoka állomáshelyén maradt. Portóban ugyanis változatlanul feszült a helyzet. A körzet haladó érzelmű katonái, akik a polgári lakosság széles rétegeinek támogatását élvezik, nemcsak a portói katonai kiképzőközpont újbóli megnyitását, hanem Veloso tábornok leváltását is követelik, aki a baloldali tisztek ellen irányuló tisztogató akció keretében eltávolított Corvaclio tábornok utódja az északi katonai körzetben. Párizs — Galvao de Méla portugál tábornok — aki a CDS nevű jobboldali párt képviselője az alkotmányozó nemzetgyűlésben — néhány napja Párizsban tartózkodik és ott különböző személyiségekkel megbeszéléseket folytat A tábornok t Figarónak adott nyilatkozatában nem volt hajlandó elmondani, hogy kikkel tárgyal Franciaországban, csak azt hangoztatta, hogy segítséget akar kérni a „liberális országoktól és különösen Fran- .ciaországtól“ a Portugáliát fenyegető súlyos gazdasági válság elhárítására, mert az „csak a baloldal haitla a vizet“ A tábornok továbbá élesen támadta a kommunistákat s azt állította, hogy a jelenlegi gazdasági nehézségekért „az előző kormányt“ terheli a felelősség. A tábornok előzőleg az AFP- nak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy „készen áll a hatalom átvételére“, ha a forradalmi tanács erre felkérné Őt._ Campora életveszélyben Buenos Aires — Halálosan megfenyegették Hector Campo- rát, Argentína volt elnökét, aki tíz napja tért vissza Mexikóból. Campora — aki csaknem két évig volt távol hazájától — a következő üzenetet kapta az egyik terrorszervezettől: „A leszámolás órája elérkezett. Hazaárulását nem felejtjük el A volt elnök — akit rendkívüli biztonsági intézkedések vesznek körül — kijelentette: „A perónista mozgalom lassan széthullik. Úgy tűnik, nekem is végleg el kell hagynom az országot.* 1975 X. 10.