Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-08 / 237. szám, szerda
A MEZOGAZDASAG ES ELELMISZERIPARIE1LESZTESENEK KÉRDÉSÉI (Folytatás a 7. oldalról) következetesen megvalósítja a szocialista társadalmunk két alapvető osztálya helyzetében mutatkozó eltérések fokozatos kiegyenlítésének irányvonalát. Az idei áprilisi plénum határozataival összhangban határozatokat dolgoznak ki, hogy az efsz-ek alapjából hc*g"an használjanak fel nagyobb eszközöket az idősebb szövetkezeti földművesek, a nyugdíjasok problémáinak megoldására. Mivel az efsz-ekre vonatkozó eddigi törvény és a mintaalapszabályzat, amely jelentős szerepet játszott a szövetkezetek fejlődésében, már nem felel meg az új feltételeknek, a CSKP KB 1972. évi áprilisi plénumának határozatai és az efsz-ek VIII, kongresz- szusának határozatai alapján kidolgozták a mezőgazdasági szövetkezetekre vonatkozó új törvényjavaslatot és ezzel kapcsolatban az új minta alapszabály: at javaslatát is. Az új törvényjavaslatnak az a küldetése, hogy jogilag rögzítse az egységes földművesszövetkezetek elért fejlettségi színvonalát, és az új alap- szabályzattal együtt a szövetkezetek, mint szocialista szövetkezeti vállalatok további megszilárdításának eszköze legyen. Az új törvény teljes mértékben megőrzi a szocialista mezőgazdasági szövetkezetek már bevált alapelveit. Az új törvényjavaslatot, valamint az alapszabályzat-javaslatot a Központi Bizottság tagjai és póttagjai már előzőleg megkapták. Az új törvényjavaslat biztosítja a mezőgazdasági tervezés állami tervszerű irányításának megszilárdítását, ami szükséges, tekintettel a szövetkezetek mai gazdasági jelentőségére, valamint annak érdekében, hogy teljes mértékben bekapcsolódjanak a terveszerfl termelés társadalmi folyamatába. Az új törvény teret biztosít ahhoz, hogy a szövetkezetek még jobban bekapcsolódjanak a termelés koncentrálásának ós szakosításának folyamatába. Megalapozza az átmenetet az üzemen be- MM irányítás ipari formáinak érvényesítéséhez a személyes felelősség és a szakirányítás elve alapján. Ez egyúttal i egteremti a feltételeket ahhoz, hogy az új, nagy egysegekben is elmélyüljön a szocialista demokrácia, a szövetkezeti tagok részvétele az irányításban és érdekeltségük a szövetkezet általános felvirágoztatásában. A szövetkezeti törvény javaslatának, valamint a bérlési viszonyokra vonatkozó törvény javaslatának jelentős tényezője a szocialista mezőgazdasági szervezetek földbérlési jogának megoldása. A törvények rögzítik a szocialista mezőgazdasági szervezetek állandó jogát, hogy használják azt a földet, és más mezőgazdasági vagyont, amelyet a múltban megműveltek, elsősorban az 50/55. sz. törvényrendelet értelmében. Ezzel egyértelműen és véglegesen megerősítjük a kollektivizálás időszakában végbement forradalmi aktusok érvényességét. Egyúttal megszilárdítjuk a föld szövetkezeti használatának jogát, miközben az a föld, amellyel a tagok az efsz-ekbe léptek, továbbra is a szövetkezeti tagok tulajdonát képezi. A szövetkezetek széles körű vita ke- rrtében megtárgyalták a szövetkezeti törvény alapelveit. E viták során több mint 6000 különböző javaslat, észrevé- ter hane^ott el. Teljes mértékű egyetértést nyilvánult meg az előterjesztett javaslatokkal. A törvény jóváhagyása és a minta a’ \pszabályzat kiadása után a fő feladat az lesz, hogy alapelveiket következetesen érvényesítsék a gyakorlatban, s így valóban egységes földművesszövetkeze- feink életének törvényévé váljanak. A XIV. pártkongresszus utón Jelentős előrehaladást értünk el az egyénileg gazdálkodó földműveseknek a szocialista gazdálkodásra való megnyerésében, elsősorban a Szlovák, Szocialista Köztársaság helyi és hegyaljai vidékein. Az utóbbi időben összesen 84 000 földműves 190 000 hektár mezőgazdasági területtel csatlakozott a gazdálkodás szocialista formáihoz. E feladat teljesítését a gazdasági lehetőségekkel összhangban továbbra is céltudatosan folytatni kell. Elvtársakl A XIV. pártkongresszus utáni időszakban jelentős minőségi változások mentek végbe a mezőgazdaságban a munkaerők terén. Az állandó munkatevékenységet kifejtő dolgozók száma egymillióval csökkent. Sikerült megállítani korösszetételük romlásának folyamatát. Ma a mezőgazdasági dolgozók több mint 20 százalékot a harminc évesnél fiatalabbak képezik. A fiatalok körében egyre nagyobb az érdeklődés a mezőgazdaság iránt. Mezőgazdaságunk jellemvonása, hogy dolgozóinak csaknem fele nő, különösen nagy a részarányuk az állattenyésztésben. Áldozatkész munkájuk nagy elismerést érdemel. Feladatunk, hogy állandóan javítsuk .munkafeltételeiket, megkönnyítsük munkájukat, törődjünk szakképzettségük növelésével, amit a korszerű technika kezelése tesz szükségessé. A munkamegosztás folyamatában az eddigi mezőgazdasági dolgozók egyre inká')b szakképzett 1 dolgozókká válnak. Az utóbbi tíz év alatt jelentősen emelkedett a mezőgazdasági szakemberek száma. Míg 1983-ban a termelésben 1000 dolgozóra 57 főiskolai, vagy középiskolai végzettségű szakember jutott, tavaly számuk csaknem a kétszeresére emelkedett. A mai mezőgazdaság megköveteli a dolgozók előkészítésének további javítását. A két oktatás ügyi minisztérium a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumokkal megállapodva, a mezőgazdasági gyakorlattal összhangban felülvizsgálja iskoláink oktatási irányzatát annak érdekében, hogy a szaktanintézetek, a közép- és a főiskolák végzett hallgatói a termelés biológiai, technikai oldalának ismeretén kívül jobban felkészüljenek a mai és a jövőbeni szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés igényes feladatainak teljesítésére. Az 1976—77-es iskolaévtől kezdve szervezésileg és tartalmilag átépítjük a fiatalok előkészítését a mezőgazdasági munkákra és fokozatosan kibővítjük azoknak az ágazatoknak a számát, amelyek érettségivel fejeződnek be. Az összes mezőgazdasági ágazatban, beleszámítva a mezőgazdasági szolgáltatások ágazatát Is, az ipari tanulók előkészítését fokozatosan a mezőgazda- sági szaktanintézetekben összpontosítjuk, amelyeket egységes rendszerként a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium irányít majd. A mezőgazdasági dolgozók szakképzettsége növelésének elválaszthatatlan nészét képezik a technikai-gazdasági dolgozók, valamint a munkások számára rendezett tanfolyamok. A tanfolyamok minőségéért a szaktanintézetek, a mezőgazdasági közép- és főiskolák felelősek. Alapvetőbb megoldást igényel az élelmiszeripari dolgozók szakképzettsége, amely nem felel meg a jelentős ágazat feladatainak. A népgazdasági átlaghoz viszonyítva Itt ezer dolgozóra körülbelül 10 %-kal kevesebb kitanult munkás, 18 %-kal kevesebb középiskolát és csaknem 50 %-kal kevesebb főiskolát végzett dolgozó jut. Ezért az élelmiszeriparban is meg kell valósítani a dolgozók továbbképzésének komplex rendszerét, és a személyzeti munkában gondoskodni kell arról, hogy az egyes funkciókba megfelelő szakképzettségű dolgozókat helyezzenek. V. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum hatékonyságának növelése és irányításának tökéletesítése Elvtársak, a mezőt-zdaság irányítása terén fokozott figyelmet kell szentelni a gazdaságosság kérdéseinek. A mező- gazdaságra is teljes mértékben érvényes a hatékonyság növelésének pártirányvonala, az a követelmény, hogy szigorúan takarékoskodjunk a trágyafélék, a takarmányfélék és az üzemanyag minden egyes tonnájával, tekintettel az emelkedő világárakra, a szállítási költségekre és gyakran a beszerzési nehézségekre is. Még nem mondhatjuk azt, hogy e követelményeket kielégítően teljesítenék. Az előző évekhez viszonyítva ugyan részleges Javulás következett be, de a termelés anyagigényességének aránytalan növekedése általában tovább tart. Míg 1970-ben az anyagi költségek hányada, beleétrve a leírásokat is, az efsz-ekben 100 korona teljesítménynél 49,55 korona volt, ez a hányad 1974-ben már 51,02 koronára emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a termelési egységre egyre több anyagi eszközt fordítunk. Az anyagi költségek hányada, beleértve a leírásokat is, száz korona teljesítményre számítva még mindig aránytalanul nagy az állami mezőgazdasági szervezetekben is. Az anyagi költségek keretében leggyorsabban a műtrágyára, a takarmányra, a vegyi és néhány egyéb eszközre fordított költségek növekszenek, amelyeket lényeges mértékben behozunk, vagy termelésükhöz drága nyersanyagokat hozunk be. Ezért itt a szigorú takarékosság különösképpen sürgető feladat. Nem lehetünk teljesen elégedettek a munkaköltségek fejlődésével sem, habár hányaduk száz korona teljesítményre számítva csökken. Nemcsak azért, mert még mindig vannak olyan vállalatok, amelyekben a díjazás fejlődése meghaladja a teljesítmények növekedését, hanem főként azért, mert a munkaköltségek fejlődésében még nem tükröződik eleggé a munka fokozott technikai ellátottsága. A munkaerőhelyzetre való tekintettel ezért a szállított technikai eszközökkel és új technológiával kell nagyobb mértékben pótolnunk az élőmunka-ráfordítást, és ennek alapján kell gyorsabban csökkenteni a teljesítményre eső munkaköltség hányadát. Ezért alapvetően meg kell változtatni a termelési ökonómia kérdéseinek megközelítését. Le kell küzdeni a téves elképzeléseket arról, — amelyek még számos dolgozóban élnek, hogy termelni lehet tekintet nélkül arra, mibe kerül, és arra a felismerésre kell vezetni őket, hogy a termelés további növekedése fő forrásává a rendelkezésünkre álló eszközök hatékonyabb kihasználásának kell válnia. Az önköltséget mindeddig a szövetkezeteknek csak egy része kíséri figyelemmel. Az állami gazdaságokban ugyan kedvezőbb a helyzet, de számos vállalatban az eredményeket nem használják fel és nem vonják le belőlük a konkrét következtetéseket a fogyatékosságok helyrehozása érdekében. Ezért a vállalatok belső szervezeti elrendezésének rendszerét, az egyes alakulatok irányítását és az anyagi érdekeltség szempontjait úgy kell módosítani, hogy szükséges nyomást gyakoroljanak mind az anyagi, mind a munkaköltségek figyelemmel kísérésére és csökkentésére. Az irányításnak a szövetkezeteken és az állami gazdaságokon belül egyre nagyobb mértékben az egyes termékekre eső költségek progresszív kalkulációs normáira, az elért eredmények és tartalékok rendszeres elemzésére és a termelés hatékonyságának további növelésére kell támaszkodnia. Szükséges, hogy ezek a kérdések, amelyeket már a CSKP KB 1972 áprilisi ülése hangsúlyozott, az irányító munka oszthatatlan részévé váljanak. Éppúgy, mint a termelés növekedése, a mezőgazdaság hatékonyságának fokozódása is egyre nagyobb mértékben a szállító ágazatok színvonalától függ. Ezért súlyt helyezünk arra, hogy ezek az ágazatok hatékonyabb termelőeszközöket szállítsanak a mezőgazdaságnak, mégpedig olyan árakon, amelyek nem rontják ökonomikáját. Ezért szükséges a mezőgazdaság számára szállított űj termékek árainak meghatározásakor tekintetbe venni azt is, milyen hatást gyakorolnak a mezőgazdasági termelés hatékonyságára. Szem előtt kell tartani a mezőgazdasági költségek fejlődésének elvi társadalmi-politikai szempontját is — összefüggését a fő élelmiszerek kiskereskedelmi árszínvonala stabilitásának politikájával. E politika realitása megkívánja, hogy ne csak elegendő élelmiszert termeljünk, hanem olcsóbban is termeljünk. Ebben a mezőgazdasággal együtt részt kell venniök a szállítási ágazatoknak is. Elvtársak, a mezőgazdaság 1967-től érvényesített tervszerű irányítási rendszere azon intézkedésekkel együtt, amelyeket 1969 áprilisa után hagytak jóvá azon deformációk helyrehozására, amelyeket a mezőgazdaság irányításába a jobboldali erők vittek be, hozzájárul mező- gazdaságunk pozitív fejlődéséhez. E rendszer kidolgozása óta azonban lényegesen megváltoztak mezőgazdaságunk feltételei és feladatai. Tovább növekedett a termelés térfogata és intenzitása, gazdaságilag erőteljesen megszilárdultak a szövetkezetek, minőségi változások következtek be anyagiműszaki alapjukban Mindez — a saját nyersanyagalap hatékonyabb kihasználásának követelményével és az önellátás irányvonalával együtt — nemcsak új kiindulási alapot teremt, hanem új igényeket támaszt a mezőgazdaság tervszerű irányításának egész rendszerével szemben is. Ezért eme új feltételek között a mer zőgazdaság és a mezőgazdasági eszközök irányításától a következőket kívánjuk: Először: strukturális célkitűzések következetes biztosítását a termelés fejlesztésében, főként a növény-i termesztés elsődleges növelésének támogatását, fordulatot a szálas takarmányok, az ipari növények, a gyümölcs- és a zöldségtermesztésben, az állattenyésztési termelésben, mindenekelőtt a szarvasmarha-tenyésztés szakosítását és intenzifikálását. Másodszor: a termékek minőségének hatékonyabb javítását, a nyersanyagok nagyobb fokú érvényesítését és gyorsabb gyártmányfejlesztést az élelmiszeriparban. Harmadszor: a termelés szakosításának és összpontosításának aktív fejlesztését, a kooperációs és integrációs kapcsolatok fejlődésének aktív támogatását mind a mezőgazdaságon belül. mind a mezőgazdaság és az élelmiszer- ipar között. Negyedszer: a jelenlegi tudományos ismeretek gyorsabb gyakorlati érvényesítését és a beruházási építkezés hatékonyságának növelését Ötödször: fokozott nyomást a tefr melés és a gazdálkodás színvonalában levő indokolatlan különbségek leküzdésére, a termelés hatékonyságának állandó növelésére és a belső tartalékok kihasználására. Hatodszor: feltételek megteremtését ahhoz, hogy rendszeresen fejlődjék a dolgozóknak az irányításban való kezdeményezése és részvétele. Amint az eddigi tapasztalatok és a végzett elemzések mutatják, e követelmények teljesítése érdekében — a mai feltételeknek megfelelően — fokozatos módosításokat kell végrehajtani a mezőgazdaság irányítási rendszere hatékonyságának növelésére. Ezért -a népgazdaság tervszerű irányítási rendszere tökéletesítésével kapcsolatos munkákkal összefüggésben a hatodik ötéves tervre vonatkozóan a mezőgazdaság irányításának területére vonatkozóan is megfelelő munkák folynak. Az irányítási rendszer tökéletesítésének fő vonalává kell hogy váljon az egész mezőgazdasági-ipari komplexum egységes, tervszerű irányításának elmélyítése és megjavítása, s ugyanakkor a vállalatok kezdeményezésének növelése annak, érdekében, hogy a lehető legcélszerűbben használják ki termelési feltételeiket és tartalékaikat a terv célki» tűzései teljesítésének érdekében. Mindenekelőtt növelnünk kell a terv szerepét az irányítás valamennyi fokán, a tárgyi célkitűzések biztosításakor éppúgy, mint a termelés növekvő hatékonyságának biztosításakor. Ehhez feltétlenül tökéletesíteni kell az évi és az ötéves tervek mutatóinak rendszerét is, hogy biztosítsák az újratermelési folyamat döntő kapcsolatait a szükséges összefüggésekben. De nemcsak a mutatók számának növeléséről, hanem átértékelésükről is szó van az új feladatokkal és feltételekkel kapcsolatban. Kell, hogy az állam! terv és lebontása az irányítás valamennyi szintjén a termelés szakosítása és összpontosítása céltudatos megvalósításának eszközévé váljon, biztosítsa az egyes területek feltételeinek optimális kihasználását az össztársadalmi követelményekkel összhangban, a termelési struktúra tökéletesítésének követelményeivel összhangban. Nem kell hangsúlyozni, hogy ez nemcsak a termelési feladatok lebontását érinti, hanem anyagi-műszaki biztosításukat és a beruházási építkezést is. Végül pedig sokkal nagyobb mértékben ki kell használni — főként a tervezési folyamatban — a számítási technikát, fel kell dolgozni a megoldások variánsait, és optimális megoldást kell találni a társadalmi szükségletek kielégítésére. A tervszerű irányítási rendszer gazdasági eszközeitől megkívánjuk — amellett, hogy hatékonyabban hatnak a terv- feladatok elfogadására és teljesítésére, a vállalatok egyes csoportjai jövedelmi helyzetének kiegyensúlyozottabb fejlődésére — hogy, erősebb nyomást gyakoroljanak. és anyagi érdekeltséget keltsenek a vállalatokban a gazdaságos munka- és eszköz-ráfordítás érdekében. Míg a hatvanas évek közepén, a gazdasági eszközök jelenlegi rendszere előkészítésének és bevezetésének időszakában, mindenekelőtt a szövetkezetek és gazdaságok gazdasági megszilárdításának támogatása, a termelés stagnálásának leküzdése volt a cél, továbbá érdeklődésük ösztönzése az in- tenzifikációs tényezők érvényesítése iránt, ma szerkezetüket és hatásukat új feladatokra kell irányítani. Ezen okokból az árak terén következetesebben kell megtartani az egyes termékek termelése rentabilitásának gazdaságilag indokolt megközelítését mint a szakosítás fejlesztésének nélkülözhetetlen gazdasági feltételét. Megfelelő ár- és egyéb gazdasági eszközökkel továbbra is hatékonyabban kell támogatni a terv strukturális célkitűzéseit és azokat a prioritásokat, amelyek az önellátás növelésének irányzatából fakadnak. Az árakat és az áreszközöket tökéletesebben fel kell használni a termékek. minősége javításának érdekében. Az állami szubvenciós és dotációs politikában nngyobbfokű céltudatosságot és társadalmi célszerűséget kell érvényesíteni. Nem engedhető mes;, hogy folyósításuk eldöntésekor különféle helyi, vagy spekulatív szempontok érvényesüljenek mint már nemegyszer megtörtént. Ugyanígy szembe kell szegülni azokkal az irányzatokkal, hogv ezeket az eszközöket szétforgácsolják, ahelyett, hogv a döntő feladatokra összpontosítanák őket. Nem lehet folvtatni az eszközök nyújtását azon vállalatoknak sem, amelyeknek a bevételi helyzete ezt nem követeli meg. /Folytatás a 9. oldalon) 1975. X. 8.
