Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-30 / 256. szám, csütörtök
Indiáé művészek a szlovák fővárosban Az elmúlt napokban a zsúfolásig megtelt Hviezdoslav Szín- tláz közönségének nem mindennapi előadásban volt része. A nézők feszült figyelemmel várták az indái Kalakshetra balettegyüttes különleges, egyedülálló klasszikus táncbemutatóját. A Kalakshetrál — Szépművészeti Akadémia — 1936-ban alapították Madraszban. Megalapítója és vezetője mindmáig a tehetséges zeneszerző és táncosnő — Rukmini Devi asszony. Az Akadémián különböző művészeteket tanítanak: festészetet, zenét, drámai és más műfajokat, iparművészetet, valamint táncot. Ezen belül főleg két dél-indai tánccal — a Bharata Natyával és a Kathakalival — foglalkoznak. Az Akadémián a legismertebb indiai művészek és professzorok tanítanak. A diákok korai gyermekkoruktól kezdve látogatják a Kalaks- hetrát, s nemcsak Indiából, de a világ valamennyi részéből. Rukmini Devi asszony az egész világot bejárta együttesével, hogy a nagyközönségnek közelebb hozza az indiai klasszika legjobb műveit. A kalakähetra balettegyüttesének repertoárját főképpen táncdrámák alkotják. A híres indiai »dráma, a Ramayana második részét az együttes Bratislavában is bemutatta. A Ramayana egy ősi indiai monda feldolgozása; alapmotívuma: a szerelem, a hűség és a bosszú. A művészek játszi könnyedságű, a cselekményt élővé varázsló testmozgása, főleg kifejező kézmozdulataik, arcmimikájuk s a zene egységes egésszé olvadt. A zene külön szerepet töltött be a darabban: nem csupán kísérőzeneként szolgált, de része volt a cselekménynek, kitűnően kifejezvén annak drámai, illetve lírai jellegét, bonyodalmait. A zenekar, a mi megszokott színházi zenekarainkhoz képest furcsának hatott. A színpad sarkában ülő, indiai viseletbe öltözött hét művészről kevesen hitték, hogy zenekart alkotnak, míg csak kezükbe nem vették hangszerüket: a mathu- vangamot fuvola, mridangamot, hegedűt és a chendát. Egy szerre számunkra ismeretlen hangok, tónusok csendültek fel: egy távoli világból jövő zene és ének hangjai, amelyek a Ramayana régi indiai világába vezettek el bennünket. A megjelenő táncosok életre keltették előttünk a monda alakjait. Az indiai művészek mozgáskultúrája valóban egyedülálló. Legnagyobb különlegessége az ujjmozgás, minden egyes ujjmozdulat egy-egy szót, kifejezést jelent, amely sokszor any- nyira tipikusan kifejező, hogy az idegen számára is érthetővé lesz. A program második részében klasszikus indiai táncokat láthatott a közönség. Legmegkapóbb talán a Nagák törzsének tánca volt, amelynek mondanivalója: az emberek túl bonyolultnak veszik az életet, belegabalyodnak, a végén azonban a legbonyolultabb csomó is kibogozódik, a valóságban tulajdonképpen minden nagyon egyszerű. S éppen ebben az egyszerűségben találja meg az ember a szépet. Az együttes valamennyi táncosa rendkívüli művészi képességekről tett tanúbizonyságot. A iá izönséget mégis leginkább a fiatal indiai művész, Venkatachalapathy táncszáma ragadta meg. Népi motívumokkal és igényes balett-variációkkal átszőtt táncában egy fiatal indiai fiú viharos életét elevenítette fel. Az együttes bemutatója nem mindennapi élmény volt. Reméljük, a jövőben még lesz alkalmunk találkozni az indiai művészekkel, hogy még jobban megismerkedjünk a szép, tisz- ta, élő és valóban gazdag indiai művészettel, urjjan KlARA BÁBI TIBOR ÖT VEN ÉVES Köszöntő helyett Még tízéves sem voltam, amikor először találkoztam a nevével, ha jól emlékszem, a Fáklyában. Aztán az iskolában, irodalmi olvasókönyvemben bukkantam ismét a nevére, verseire. Egy évtizeddel később volt magyar tanárommal a költészetéről és irodalmunkat szervező tevékenységéről vitáztunk. Az Oj Szóba beküldött első botladozó verssoraimra tőle kaptam először bíráló és biztató szavakat. Gyakorló pedagógusként Érsekújvárott, ahová annyi szép és szomorú emlék köti, a „majori gyerekről“ meséltem a kis nebulóknak. Személyesen először négy vagy öt évvel ezelőtt találkoztam vele az Oj Szó szerkesztőségében, amikor barátommal verseinket vittük hozzá. Ahogy visz- szaemlékszem, több mint három órán keresztül beszélt nekünk irodalmi kérdésekről, kedvenc témájáról, az esztétikáról, a marxista dialektikáról — számunkra megdöbbentő lendülettel és szenvedéllyel. Tavaly recenzáltam prózai művét, A hűség arcát. Ez év elején pedig interjút készítettem vele. Nagyjából ezek találkozási pontjaim Bábi Tiborral, aki ma ötvenéves. Soknak és mégis kevésnek érzem ezeket a találkozási pontokat ahhoz, hogy belőlük kiindulva megközelíthessem életét, éveit. Ismerem,és nem ismerem őt. Összetett személyiség, „nehéz“ ember. Lévén költőről szó, versei és A hűség arca, hiszem, igazabb úton vezetnek feléje. „írj igazat! / írj egyszerű en, / hamis póz és pátosz nélkül. / Versed magától megszépül, / s olyan lesz, mint a fiatal fa, / mely él, virágzik, nap felé tör, / akkor is, ha nem akarja .. .* így fogalmazta meg Bábi Tibor ars poeticáját költői pályájának elején, amikor fájdalmas élményektől terhesen, de határozott és erőtől duzzadó versekkel érkezett az újjáéledő csehszlovákiai magyar irodalomba. Az ő sorsát i6, mint annyi millióét, kegyetlen eszközökkel alakította a történelem és nehezen gyógyuló sebeket is ejtett a szívén, de személyiségének feladására semmi sem tudta rákényszeríteni, mert „a szabad élet nem szereti, / ki magamagát megalázza.“ Bábi nagy szenvedé- lyű ember, mélyen átélte és átérezte a saját és nemzedéktársai életét megrontó történelmi eseményeket; hontalanságát. Megpróbálta az élet, megpróbálta az életet: „Bolyongtam sokat és szomorkod- tam, / szinte lefogyott már ifjú testem, / Száz falun, városban, két országban / valamit, nem tudom, mit kerestem. / Bejártam a Nagyalföldet érte, / arattam és voltam szolgalegény, / Pesten zsákoló, fűtő, kifutó. / Száz- és ezerfélét próbáltam én.“ Amikor megérezte és már versben is leírhatta, hogy „édes egy hazám e föftf“, jövőbe vetett hittel, optimizmussal kezdett dolgozni. Aktívan részt vett a csehszlovákiai magyar szellemi és kulturális élet alakításában, erősítésében. járta az országot és ismerkedett az új szocialista társadalmi viszonyok között dolgozó emberekkel. Közben egyre nő költészetének mélysége, a filozofikus alkatú költő saját és egyúttal közössége sorsát, múltját és jelenét magas gondolati szférákba emeli. Későbbi köteteiben, a Tízezer év árnyékában, A forrás énekében és a Könny a mikroszkóp alatt címűben súlyosabbnál súlyosabb versek váltogatják egymást. A forrás énekének egyik versében többek közölt ezeket írja: „Nem voltam hős. Erős, bátor se voltam, de nem lehet / engem eltiporni, legyőzni nem lehet / se elevenen, se holtan; / vagyok, mint a kapaszkodó füvek s a zsenge nád; benned / lakozik erőm és minden bátorság, / tebenned, népem: örök Forrás!“ Bábi Tibor ötvenéves, ötvenéves egy csehszlovákiai magyar kommunista költő, aki életének második negyedszázadában is hosszú időn keresztül költői életet élt. Aki nem tudott lemondani arról, hogy szavai ne csak verseiben éljenek, hanem más műfajokban is. Különböző fórumokon is. De ezekben is mindig önmagát adva, olykor hangosabban, szenvedélyesebben. Most jut eszembe, a minap a szerkesztőségben találkoztunk. Arcáról is meg lehetne írni az éleiét. (bodnár) öt évtized a történelemben viszonylag nagy idő; nemcsak azok számára, akik végigélték az utóbbi ötven év eseményeit, hanem a történeti folyamatnak önmagában is számottevő szakasza, amely jelentős vívmányokkal, visszafordíthatatlan változásokkal véste be jeleit népünk sorsába. A CSKP megalakulása óta eltelt több mint öt évtizedre úgy tekintünk vissza, mint a nagy változások tanújára, a forradalmi átalakulások rendkívül jelentős időszakára. Az évfordulókra való emlékezés különös alkalom arra, hogy lemérjük: hol tartunk, mit értünk el, hogyan sáfárkodtunk lehetőségeinkkel, a történeti tanúságokat hogyan tudjuk kamatoztatni mai teendőink, holnapi feladataink megvalósításában. Indokolt ezt megállapítani pedagógiai életünkről is. Bizonyára ez a cél ösztönözte a Pravda Könyvkiadó munkatársait is, amikor arra vállalkoztak, hogy könyvalakban jelentetik meg a CSKP megalakulásának 50. évfordulója alkalmából 1971-ben rendezett szemináriumon elhangzott előadásokat. A kiadvány Michal Kockának, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma osztályvezetőjének szerkesztésében látott napvilágot. A gyűjtemény terjedelmét tekintve (213 oldal) nem foglalkozhat részleteiben azzal a harccal, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártja fennállása óta vívott a dolgozó nép kulturális színvonalának emeléséért. Körvonalazza azonban azokat a törekvéseket, melyek a szocialista oktatásügy megteremtésére és fejlesztésére irányultak, vázolja az oktatási rendszer demokratizálásában, szocialista átépítésében, a dolgozó nép műveltségi színvonalában, a művelődéshez való jog feltételeinek a megteremtésében elért eredményeket. Stefan Chochol professzor, az SZSZK oktatásügyi minisztere A kommunista nevelésért című írásában azokkal a feladatokkal foglalkozik, amelyeket a párt XIV. kongresszusa tűzött a pedagógusok elé. Megállapítja: iskoláink csak akkor tehetnek eleget küldetésüknek, ha az oktatás-nevelés tartalma és formái megfelelnek a lenini eszméknek; ha az iskolák munkájában következetesen érvényesülnek a marxizmus— leninizmus és proletár internacionalizmus eszméi; ha lehetővé válik, hogy minden fiatal általános középiskolai műveltséget szerezhessen; ha az iskoA CSKP harca a szocialista iskoláért és a kommunista nevelésért A PRAVDA KIADÓ UJ KÖNYVÉRŐL Iák tevékenységében kifejezésre jut a kommunista nevelés és oktatás egysége; ha a párt vezetésével kialakítjuk az iskola, a család, az ifjúsági szövetség, a társadalmi szervezetek, tehát az egész társadalom egységfrontját. Pártunknak a szocialista iskoláért vívott öt évtizedes harcát dr. Gustáv Pavlovič, a Szlovák Tudományos Akadémia levelező tagja ismerteti. írásának első részében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatásáról szól, mely kedvező visszhangra talált Csehszlovákia haladó szellemű tanítóságában is. Aztán vázolja a CSKP megalakulásának körülményeit, illetve a húszas évek oktatási rendszerének jellegét. Majd kitér a München előtti köztársaság-és a megszállás éveire, amikor a kommunista párt éles harcot folytatott az egységes iskoláért. A fel- szabadulás, főleg pedig a februári győzelem után a párt már nemcsak harcolt a szocialista iskoláért, de célkitű- seit valóra is váltotta. Hasznos gondolatokat vet fel dr. Emil Stracár, a bratislavai Pedagógiai Kutatóintézet igazgatója. Oktatás- és művelődésügyünk távlati fejlődésének kérdéseit érintve körvonalazza az iskolák átépítésének alapelveit. Célunk, hogy fokozatosan lehetővé tegyük minden gyermek számára az óvodai nevelést, majd a középiskolai műveltség megszerzését. Az alapiskolák struktúrájának átépítése után tízéves iskolák létesülnek. A tudományos-technikai forradalom térhódítása megköveteli a középiskolák tananyagának módosítását, a politechnikai oktatás elmélyítését és a szakmunkásképzés hálózatának bővítését. A kommunista párt harca az iskola és a társadalmi gyakorlat kapcsolatáért címmel dr. Ondrej Báláz egyetemi tanár tollából az iskola és az élet kapcsolatának fontosságáról olvashatunk. Tanítóságunk és a CSKP ötven éve a címe annak az írásnak, mely* ben dr. Ľudovít Bakoš, a Pedagógustovábbképző Intézet igazgatója beszámol arról, miként segítették a haladó gondolkodású tanítók a pártot célkitűzéseinek megvalósításában. A legöntu- datosabb pedagógusok már a kezdet kezdetén felismerték, hogy a párt igaz ügyért harcol, s közösen szálltak síkra az igazságosabb társadalmi rendszerért. Nem volt ez másképp a fasizmus sötét éveiben sem. Ám minden szónál többet mond egyetlen adat: a Szlovák Nemzeti Felkelésben való részvételért 871 tanítót tüntettek ki. * Külön fejezet taglalja a párt oktatáspolitikáját az ötvenes években. Dr. Ján Kotoő egyetemi tanár a rosszindulatú kritikákkal és elmarasztaló ítéletekkel ellentétben megállapítja, hogy oktatási rendszerünk az ötvenes években mélyreható változásokon ment át, jóllehet ez az időszak hibáktól sem volt mentes. Ám ezekben az években kezdődött meg az iskolák átépítése szocialista szellemben, meghonosodott a kommunista nevelés, bevezették a politechnikai képzést. Ezek után a deformáció időszakának nevezhetjük-e az ötvenes éveket?! Dr. Ernest Sykora egyetemi tanár az ifjúsági szervezetről szólva kifejti, hogyan segítették a fiatalok a pártot a kommunista nevelésért folytatott harcban. A neveléstudomány kérdéseit dr. Juraj Koutun, a bratislavai Pedagógiai Kutatóintézet igazgató- helyettese veti fel. Megállapítja, hogy a pedagógusképzést — az európai országok között — elsőként hazánkban emelték főiskolai szintre. Ezzel arányosan nőtt a pedagógiai karok száma is. Jelenleg 13 pedagógiai tanszék és négy pedagógiai intézményünk van. Az alapvető eszmei kiindulópontok deformációja a párt oktatáspolitikájában az 1968—69-es években című .írásában Rudolf Pravdík docens, a bratislavai Pedagógiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese arról szól, hogy a jobboldali és opportunista erők a válságos években hogyan bontották meg a szocialista iskola alapelveit, hogyan becsmérelték a szocialista oktatásügy eredményeit, hogyan vonták kétségbe a közösségi és a tudományos világnézetre nevelést, miként ásták alá a párt vezető szerepét a nevelésben, hogyan deformálták a szocialista hazafiságra és proletár internacionalizmusra nevelést. A gyűjtemény külön írásban foglalkozik a nemzetiségi iskolák kérdéseivel. Dr. Mózsi Ferenc, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériumának osztályvezetője vázolja a magyar tannyelvű iskolák helyzetét a burzsoá köztársaságban, majd a felszabadulás utáni években. Csak a párt helyes nemzetiségi politikája tette lehetővé, hogy 1950-ben megnyíljanak a magyar tanítási nyelvű iskolák. A mennyiségi változások illusztrálására csupán két adat: míg 1949-ben a magyar iskolák 154 osztályát csak 5100 tanuló látogatta, addig 1970-ben 3870 osztályban közel 93 000 tanuló folytatja tanulmányait. A mennyiségi növekedés mellett a magyar tannyelvű iskolák fejlődésére is jellemzők azok a minőségi változások, amelyek az egységes csehszlovák oktatásügy átalakulását fémjelzik. A szerző a továbbiakban számos adattal igazolja az elmúlt két évtized munkájának sikereit, a magyar iskolák tanulóinak előmenetelét összeveti a szlovákiai átlaggal, közli a 15 évesek körében végzett tudásszint-felmérés eredményeit. Dr. Michal Topolsky, a bratislavai Komensk? Egyetem rektorhelyettese a kiadvány befejező részében a főiskolai oktatás és nevelés ideológiai problémáit tárgyalja. Befejezésül megállapíthatjuk: a Pravda Könyvkiadó a beszédek közzétételével hasznos szolgálatot tett a hazai neveléstudománynak, különösen a pedagógusoknak. A rendelkezésre álló anyag birtokában aligha szolgálhatta volna eredményesebben azoknak a feladatoknak a hatékony megközelítését, amelyeket a párt XIV. kongresszusának határozata a pedagógia elé tűzött. A recenzens azonban nem hallgathatja el a kiadvány fordításával kapcsolatos észrevételeit. A tükörfordítás, az eredeti szöveghez való túlzott ragaszkodás, a sok-sok magyartalanság, stilisztikai pontatlanság, az idegen szavak indokolatlan használata nemcsak igen zavaró, de helyenként homályossá, érthetetlenné teszi a szöveget. Jóllehet a fordítás nem csökkenti a könyv értékét, mégsem mellékes, hiszen a kiadvány pedagógusok kezébe kerül. TÖLGYESSY MÁRIA 1975. X. 30.
