Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1975-10-30 / 256. szám, csütörtök

A Csehszlovák - Szoujet Baráti Szövetsz a párt segítőtársa M inden évben megrendezzük a barátság hónapját és egyúttal a Nagy Október jelentőségéről, airról az eseményí*Ől is megemlékezünk, amely az újkori történelem alakulásá­ra ás szocialista hazánk fejlődésére is döntő hatással volt. Ezt a tényt tükrözi a pártnak az NOSZF 58.és felszabadu­lásunk 30. évfordulója jegyében kidol­gozott programja, amely az idén a CSKP közelgő XV. kongresszusára is tekintettel van. A barátság hónapja tehát jó alka­lom a visszaemrekezésro, de arra is, hogy rámutassunk legközelebbi felada­tainkra, melyeknek teljesítésében az üzemek és a társadalmi szervezetek is teljes mértékben támogatják a pártot. Miroslav Zavadil ez év áprilisa óta a CSSZBSZ KB főtitkára. Megkérdeztük tőle, hogyan veszi ki részét a szövet­ség a párt feladatainak teljesítéséből? — Szervezeteinkkel együtt mindenek­előtt rámutatunk arra, mit jelent szá­munkra a Szovjetunió önzetlen barát­sága és a múltban, csakúgy mint a je lenben nyúitott felmérhetetlen segítsé­ge. Hangsúlyozni kívánjuk továbbá a szocializmus első országának a nem­zetközi feszültség enyhüléséért és a bé­ke megőrzéséért vívott harcban bétől tött vezető szerepét. Ezzel elsősorban az ifjúságnak keli tisztában lennie, de nekünk, idősebbeknek is tudatosítanunk kell nyugodt, békés életünk előnyeit. Meggyőződtünk róla, hogy a párt he­lyes politikát folytatott és folytat ma is, mert a Szovjetunió irányításával, a többi szocialista országgal együtt sike­rült megteremtenünk a különböző tár­sadalmi rendszerű országokkal való bé kés egymás melett élés feltételeit. A Szovjetunió gazdasági téren is nagy segítségünkre van. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy jólétünk, megélhetési biztonságunk a nagy mennyiségű szov­jet megrendeléseknek köszönhetők. Míg a tőkés országok lakossága a gyor­san terjedő gazdasági válság áldozata, nekünk nincsenek hasonló gondjaink. A világpiacon egyre emelkedő árak is csak részben érintenek bennünket, mert az értékes nyersanyagok nagy részét a Szovjetunióból hozzuk be, amely pl. kőolaj- és vasércszükségletünket 90, illetve 87 százalékban, földgázfogyasz. tásunkat pedig teljes mértékben fede­zi. A barátság hónapjában rendezett sze­mináriumok, értekezletek, előadások keretében ezeken a tényeken kívül a tudományos műszaki fejlesztéssel kap­csolatos közös eredményeinkre is rá­világítunk. Baráti kapcsolataink további elmélyí­tésére a kultúra terén is számos lehe­tőség kínálkozik. A szovjet kultúra nap­jai alkalmából kiváló szovjet művésze­ket — köztük pl. a moszkvai Nagyszín­ház tagjait — és számos lánc s ének- együttest látunk vendégül. A Csehszlo­vák Rádióval együtt megrendezzük az orosz és a szovjet zene napjait. Nitrán pedig a Puskin emlékverseny, illetve Rossziana néven ismert országos ifjúsá­gi verseny 30 ezer fiatal résztvevőinek győztesei mutatkoznak majd be a kö­zönségnek. Akcióink azonban csak egy részét képezik a barátság hónapja ren­dezvényeinek, amelyekből a pártszerve­setek irányításával a Nemzeti Front többi szervezete is derekasan kiveszi részét, hogy hozzájáruljon a Szovjet­unióhoz fűződő barátságunk további el­mélyítéséhez. Rendszerünk minden becsületesen gondolkodó, politikánk iránt elkötele­zett dolgozónak lehetővé teszi a tár­sadalom-politikai tevékenységet. Noha eredményeink ezen a téren semmikép­pen sem lebec sülhet ők, helyenként for­malizmusnak vagyunk tanúi. Központi bizottságunk értekezletein gyakran foglalkozunk ezzel a problé­mával. Céiunk ugyanis tagjaink szá­mának a gyarapításán kívül elsősorban a munkások, földművesek ós az ifjú­ság bekapcsolása munkánkba. Ezeknek a dolgozóknak az aktvitása a biztosíté­ka annak, hogy az üzemek és vállala­tok is lelkiismeretesen teljesítik felada­taikat és a tervei. Egyébként Husák elvtárs is erre a problémára célzott a CSSZBSZ VII. kongresszusán, ahol ki­jelentette, hogy a csehszlovák—szovjet együttműködés nem alapulhat puszta szavakon vagy ígéreteken. Aki őszintén kívánja barátságunk elmélyítését, an­nak jó példával kííll elől járnia szocia­lista hazánk építésében. El>l>ől az elvből indulunk ki a' CSSZBSZ-munkabrigádok megalakításá­nál és tevékenységük ellenőrzésénél is. A hazánk ipari és mezőgazdasági üzemeiben, valamint a többi munkahe­lyen nyilvántartott 5300 brigádunk kö­zül 1850 már elnyerte a „csehszlovák —szovjet harátság brigádja“ címet. Ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy elé­gedettek legyünk. Az embereke/t ugyan­is csak a munkahelyükön felmutatott konkrét eredményeik, minden formaliz­must nélkülöző tevékenységük alapján ítélhetjük meg. Hogyan népszerűsíti szövetség ős szervei a Szovjetunió tapasztalatait és milyenek a hatékonysága növelésére irányuló törekvések? Ebben látjuk egyik legfőbb felada­tunkat. Legnagyobb támaszunknak a már említett csehszlovák—szovjet ba­rátság brigádjait tartjuk. És ha már erről beszélünk, azt is elmondom, miért rendezünk az SZKT szocialista munka brigádjai mellett külön versenyeket a csehszlovák—szovjet barátság brigádja címének az elnyeréséért. Ezek a brigá­dok ugyanis többnyire olyan munka­helyeken dolgoznak, ahol a szovjet megrendelések pontos, jó minőségű és lehetőleg határidő előtti teljesítését kell biztosítaniuk. Ugyanakkor azonban e brigádok további kötelezettségeket is vállalnak: oroszul tanulnak, megismer­kednek a szovjet szakirodalommal, pro­pagálják a szovjet kultúrát és a szov­jet tapasztalatokat, nem utolsósorban pedig példamutatásukkal azokat is igyekeznek bekapcsolni a közös mun­kába, akik még nem tagjai a szövet­ségnek. A csehszlovák—szovjet barátság 7 ezer brigádja meglehetősei! nagy segít­séget jelent számunkra, de az eredmé­nyek mégsem lennének kielégítők, ha csak rájuk támaszkodhatnánk. Ezért orra törekszünk, hogy mások is, minél többen terjesszék a Szovjetunióban be­vált, értékes tapasztalatokat. Aki ugyanis nyitott szemmel járt a Szov jetunióban, aki személyesen is meg­győződött a szovjet elvtársak kitűnő szervezőképességéről ós munkamódsze­reiről, az tisztában van azzal, hogy még sok ezen a téren a tennivalónk. Társadalmunk a CSKP XV. és a Szov­jetunió Kommunista pártja XXV. kong­resszusa előkészületeinek jegyében él Ez a tény is a párt és a nép szilárd kötelékéről tanúskodik. A Nemzeli Front szervezetei és az üzemek dolgo zói e nagyhorderejű eseményeket — Husák elvtársnak a CSKP KB legutób­bi plenáris ülésén elhangzott felhívásá­ra — értékes kötelezettségvállalásokkal és soha nem látott munkakezdeméóye zéssel fogadják. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy a kongresszusok célja a szocialista közösség további gazdasági fejlesztése, nemzetközi biz­tonságunk megszilárdítása és ezzel bé- kebarcunk sikere. Szövetségünk a pártot támogatva nemcsak a barátság hónapjában, hanem a jövőben is ezekről az elvekről kí­vánja felvilágosítani a lakosságot. A CSSZBSZ az idén ünnepelte meg­alakulásának 50 éves évfordulóját, te­hát félévszázada hűséges segítőtársa a pártnak. Hogyan kezdődött ez az együttműködés? Szövetségünk elődjének, az „Űj Oroszországgal gazdasági és kulturális kapcsolatot kereső társaságnak" is már közös célja volt a párttal. Arra töreke. delt, hogy a szocializmus első országát az igazság tükrében mutassa be. A CSSZBSZ, amelyben olyan emberek dol­goztak, mint Šmeral, Šveona, Nejedlý, Urx, Novomeský, Husák vagy Šmidke elvtársak, hűségesen kitartott és ma is kitart ez elvek mellett. Fáradozása nem volt hiábavaló és ma is eredmé­nyes. Erről magas kitüntetései is ta­núskodnak: a Szovjetunió a Nemzetek barátsága rendjének, a CSSZSZK pedig a Klement Gottwald rendnek az ado­mányozásával fejezte ki elismerését. Brezsnyev elvtárs pedig személyes le­velében meleg szavakkal értékelte a szövetség munkáját. Ezek a kitünteté­sek is arra köteleznek bennünket — és ehhez minden lehetőségünk megvan hogy még lelkiismeretesebben, még odaadóbban folytassuk munkánkat. KARDOS MÁRTA got, erőt^ ad a további munka hoz. Kecskés Ferenc, pedagógus, a hnb képviselője Molto: „A nemzeti bizottságok alapvető feladata, hogy határozottabban vegye­nek részt az össztársa­dalmi ügyek megoldásá­ban, az állampolgárok szükségleteinek kielégí­tésében, elsősorban a. lakás, a jó minőségű közszolgáltatások bizto­sításában ...“ (A XIV. pártkongresz- szus határozatából) A párt XV. kongresszusára készülve az eddig megtett út értékelésével foglalkoznak Bí­rta (Bény) község hnb képvise­lői is, akik a XIV. kongresszus valamint az évközökben meg­jelent legfontosabb párthatáro­zatok szellemében összegezik a választási programban meghir­detett feladatok teljesítését. A mérleg várható alakulásáról a hnb kommunista képviselői fe­lelősségérzetük tudatában őszintén nyilatkoztak. Csóka Károly, a hnb elnöke Csóka Károly, a hnb elnöke — A kongresszust követően több párt- és kormányhatározat foglalkozott a nemzeti bizottsá­gok feladataival. Ezek a doku­mentumok nemcsak a bizalmat fejezték ki a képviseleti szer­vekben dolgozó kommunisták iránt, hanem tevékenységük elé lelkesítő távlatokat is állított tak. Ilyenek között említhetem választópolgáraink neveléséről és művelődéséről való gondos­kodást, falunk szépítését, a jobb életfeltételek megteremtését. Az Igényeket választási progra KOMMUNISTA KŰTELESSÉGTU DATTAL RAJTUK A FALU SZEME $ SZOCIALISTA ÜGYINTÉZÉS $ BÍRÁLÓ IGÉNYESSÉG — A CSKP KB novemberi plénumülésének határozatai szellemében mi is báráló igé- nyességgel készítettük el a mérleget feladataink teljesíté­séről. Nem lehetünk megelé­gedve például lakosságunk, fő­leg a fiatalság nevelése és mű­velődése, nem utolsósorban kulturális szükséglete kielégí tése terén kifejtett tevékenysé­günkkel. Bár csaknem minden családnál fellelhetjük a rádiót és a televíziós készüléket, a mozit és a kultúrházat ezek a korszerű tömegtájékoztatási esz­közök sem pótolhatják. Kultúr- házunk csak alkalomszerűen szolgálja küldetését. Lakossá­gunk, mely oly sok öntevékeny munkávál hozzájárul az építés­hez, jogosan igényli a kultúr­ház rendeltetésszerű üzemelte­tését. Ugyanúgy sürgősen gon­doskodnunk kell a szolgáltatá­sok hálózatának bővítéséről, hogy enyhítsük az emberek gondjait, amire választási prog­ramunk teljesítése is kötelez. A pártalapszervezet szeptern béri taggyűlése és a hnb taná­csa foglalkozott a falu fejlesz­tésének, a választási program teljesítésének kérdéseivel, le­hetőségeivel. Az ügy előmozdí­tására a képviselő párttagok kommunista kötelességtudattal válaszoltak. SZOMBATH AMBRUS inunkban is rögzítettük és tel­jesítésükhöz kikértük a lakos­ság segítségét. Erejéhez mérten mindenki részt vett a közmun­kákban. A társadalmi munkát minden esetben megalapozott célok elérésére irányítjuk. A megalapozottság ebben a vonat­kozásban azt jelenti, hogy a tervezett létesítmények olcsób­ban, gyorsabban elkészüljenek. S a megalapozottság azt is je­lenti, hogy a nemzeti bizottság tanácsa olyan munkára hívja az embereket, amelyeknek hasz­nosságáról könnyen meggyő­ződhetnek és amely köznapi gondokon enyhít. Amikor a párt, a kormány és a társadal­mi szervezetek felhívása meg­jelent, nem okozott különösebb gondot, hogy a lakosságot az egyesített szövetkezetünk leg­fontosabb őszi teendőinek el­végzésére is felsorakoztassuk. Vojnór Károly, a hnb titkára — Minden választási időszak leteltével a mandátumát befe­jező nemzeti bizottság számot ad munkájáról. Ennek a köve­telménynek mi is szívesen és örömmel eleget tehetünk, hi­szen szerény lehetőségeink el­lenére a XIV. pártkongresszus határozatit, a tervidőszak fel­adatait becsületesen teljesítet­tük. Hogy csak néhányat emel­jek ki a sok közül: befejeztük a kultúrház építését, új járdá­kat létesítettünk, rekonstruál­tuk a villanyhálózatot és a köz- világítást, két autóbuszmegál­lót építettünk. Ezek csak az anyagi létesítmények, ám sok tennivaló akadt a közigazgatás területén is. A kommunista képviselők meggyőző munkája, kritikai szelleme nélkül nem érhettünk volna el eredménye­ket az állampolgárok ügyes-ba­jos dolgainak intézésében. Hogy az emberek ne sapkájukat gyü- rőgetve, rideg hangtól félve, hanem mint saját otthonukba Kecskés Ferenc, pedagógus, a hnb képviselője Véjnár Károly, a hnb titkára jöjjenek el hozzánk, ahhoz fel­tétlenül szükség volt arra, hogy a nemzeti bizottság sze­repkörét, rendeltetését és jog­körét mélyen átérző, kommu­nista képviselőknek befolyásuk legyen a munka egész meneté­re. A párt vezető szerepét min­den munkaterületünkön követ­kezetesen érvényesítettük, s e& méltán váltotta ki választópol­gáraink többségének elismeré­sét. A közigazgatás, a szocia­lista demokrácia fejlesztése a nemzeti bizottságoktól sok mun­kát követel. Van elég javítani­való még tevékenységünkben, mert nem minden helyes kívá­nalmat, elvet változtatunk gya­korlattá. Hogy ez megtörtén­jék. továbbra is igényeljük párt- alapszervezetünket, a kommu­nisták segítségét, azt, hogy munkánkat rendszeresen ellen­őrizzék, velünk együtt vegye­nek részt a fontosabb kérdések megoldásában. Turányi Vidor, üzemegységvezető, a hnb képviselője — Igazán, őszintén örülök annak, hogy mint a hnb fiatal képviselője, részese lehetek fa­lunk elért eredményeinek, kiér­demeltem választóim bizalmát. A megbízatást időszak kezdetén — bevallom — tartottam a tisztség betöltésétől, mert tuda­tában voltam, hogy az igénye­sebb feladatnak nagyobbak » terhei is. Ha nem támaszkod­hattunk volna a XIV. kongresz­* szus irányelveire, a párt segít­ségére, amelyeket szövetkeze­tünk jövőjéről, falunk fejlődé­séről alakított ki, bizony nem nagyon tudtunk volna megbir­kózni ezzel. A kindulópont az volt, hogy mit vár efsz-ünktől a társadalom, és mit vár tőlünk a falu népe. így megerősödött a nemzeti bizottságokban és bennem is az az elhatározás, hogy közös gazdálkodásunk a szomszédos szövetkezetekkel egyesülve, a tagság tudását, erejét tömörítve fokozza a ter­melés hatékonyságát. Az egye­sítés óta ugyan rövid idő telt el, de beigazolódott, hogy jó í úton haladunk. A társult efsz bényi üzemegységében, mely­nek vezetője vagyok, csakúgy, mint a többi üzemrészlegen nö­vekvő irányzatot követnek a Turányi Vidor, üzemegység­vezető, a hnb képviselője terméshozamok, fokozódik tag­ságuk becsvágya, termelési ked­ve. Ezekről a kérdésekről párt- alapszervezetünk vezetőségi ülésén képviselői tisztségem betöltésével párhuzamban be­számoltam. Ilyenkor, mindenki­ben él némi izgalom, hiszen a munkáját ellenőrzik, de utána mégis könnyebb; az elvtársak vélemény« nagyobb biztonsá­r

Next

/
Oldalképek
Tartalom