Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-12 / 41. szám, Vasarnapi Új Szó
„FOBGETLENSEGI MOZGALOM" AZ ELSUlLVESZTHETEILEN ANYAHAJON Miért akar különválni az Azori-szigetek? Különös tüntetés Washingtonban t Nemzetközi utak kereszteződésén t Lajes— Az Azori-szigetek az Atlanti-óceánban P ortugália drámai napokat él — a haladó erők fő célja a tavaly áprilisi forradalom vívmányainak megmentése és a kijelölt szocialista út követésének a biztosítása. Az anyaország súlyos gondjait azonban tovább növeli egykori gyarmati tartozékainak helyzete. Sao Tómé és a Principe-szi- getek, Bissau-Guinea, a Zöldfoki-szige- tek és Mozambik helyzete már rendezettnek tekinhető. A jövőben egészséges alapokon bontakozhat ki az egykori anyaország gazdasági és műszaki együttműködése volt gyarmataival. Ott azonban, ahol a haladó, függetlenségi erők nem voltak egységesek, a reakció felütötte fejét, és különféle üzel- meivel, akár testvérháború előidézésével is, súlyos bonyodalmakat idéz elő a függetlenség küszöbén, mint például Angola és a történelmileg hozzá szervesen tartozó Cabinda ékterület esetében. A Távol-Keleten Timor szigetén sodorta a reakció polgárháború szélére az 1978-ban függetlenné váló országot, és a maólsta Kína közelségében elterülő Macao szigetéről is nyugtalanító hírek érkeznek. Ezekben az esetekben egykori klasz- szikus gyarmati rendszerű területeken mesterkedő belső reakció és a nemzetközi reakció, monopolista érdekszövetségek összefogásáról van szó, hogy akadályozzák az üj portugáliai rendszer szocializáló terveit, illetve azt, hogy a forradalmi szellem a voll anyaországból átterjedjen az egykori gyarmatokra is. A Portugáliához tartozó Azori- szigeteken azonban egészen más körülmények között bontott szárnyat a reakció, amely egyre hangosabban szidja Lisszabont, és kütönállamot akar kikiáltani a szigeteken. Törekvéseinek közös nevezője az elvakult antikommu* nizmus, melynek jegyében minden maradi erőt tömörít a portugál kormány haladó reformintézkedései ellen. Bázisok árnyékában Az Azori-szigeteket 1427-ben fedezte fel egy portugál tengerjáró utazó. A szigetvilág kellemes, mérsékelt éghajlata, dús növényzete azóta is csalogatta a bevándorlókat. A kilenc szigetet anyaországi portugálok telepítették be, de sohasem volt gyarmat, hanem Portugália szerves tartozéka, és közvetlenül az anyaországból irányították. A szigetlakok tovább élték volna békés földművelő életüket, vagy a turisták valóságos paradicsomává vált volna a szigetvilág, ha az imperialisták nem figyelnek fel az Azori-szigetek már régen ismert előnyös stratégiai fekvésére. Az első világháború idején a központi hatalmak ellen hadba lépő Egyesült Államok, tekintettel az akkor újszerű tengeralattjárókkal vívott tengeri csaták fontosságára, a portugál kormánnyal megállapodva, San Miguel szigetén Ponta Delgadóban haditengerészeti támaszpontot létesített. A második világháború idején Anglia Tercalra szigetén kiépítette a lajesi légi támaszpontot, amely méreteivel a szigetvilág dominánsa lett. A támaszpontokat egyébként az Egyesült Államok hadereje is igénybe vette, s a fasiszta Salazar-kormány ebbe több elgondolásból is beleegyezett. Az Egyesült Államoknak egyrészt azért volt szüksége az Azori-szigetekre, mert ősidők óta fontos állomása volt a tengerjáró hajóknak, megpihenhetnek, üzemanyagot, élelmiszert vételezhetnek, javításokat végezhetnek ... Másodszor, az amerikai haditengerészet fontosnak tartotta ezt az utat Távol-Kelet megközelítésére, más, a japánoktól erősen ellenőrzött útszakaszokkal szemben. A fasiszta rendszerekhez érzelmileg is húzó Lisszabon ezt azzal magyarázta magának és a külvilág felé is, hogy a macaói gyarmatát veszélyeztető japánokkal szemben szövetségesének tekintheti az amerikaiakat. A második világháború után Amerika ugyan visszahúzódott a szigetekről, de nem mondott le használatukról. Washington 1949-ben becsempészte a fasiszta Portugáliát a NATO-ba, hogy aztán ezen a címen idővel használatába vehesse háborús támaszpontjait. A britek 1951-ben valóban ki is ürítették azori támaszpontjaikat, és a US Army kész volt azonnal betölteni a vákuumot. Az Azori-szigeteken vannak ugyan más támaszpontok is, például Francia- országnak FJoresban van támaszpontja, az amerikai támaszpontok jelentősége mellett azonban minden egyébé eltörpül. Az azori támaszpontok használatáról kötött portugál—amerikai szerződés ugyan többször is lejárt, de minduntalan megújították. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején, különösen az 1967. évi izraeli—arab háború óta azonban Salazar, majd utóda, Cae- tano többször is kísérletet tett a szigetek felértékelésére, illetve Washington politikai zsarolására. Ezért volt a szigetek, illetve a támaszpontok sorsa többször is feszült tanácskozások tárgya. Az Egyesült Államok a támaszpontok bérlése fejében 1950-től 1968-ig 336 millió dollár katonai segítséget nyújtót a salazari fasiszta rendszernek, ugyanakkor a NATO százmillió dollárral járult hozá a portugál fegyveres erő fenntartásához. Portugáliának ekkor igen nagy szüksége volt a katonai segítségre, mert mind nagyobb veszteségekkel járó gyarmati háborút viselt Afrikában. Caetano azonban azt is felismerte, hogy Washington stratégiai terveiben éppen úgy rá van utalva az Azori-szigetekre, mint Lisszabon a nyugati katonai segítségre. Amikor az amerikai kormány nem volt hajlandó többet fizetni a lajesi támaszpont bérletéért, mint a többi, jelentéktelenebb támaszpontért, és általában nem volt hajlandó felemelni a bérleti díjat, ügyes csellel politikai zsaroláshoz folyamodott. Értésére adta Washingtonnak, hogy „...a NATO rendelkezésére bocsátja ezt a stratégiai fontosságú, az Atlanti-óceán közepén vezető tengeri utakat ellenőrző légi támaszpontot.“ Washington már akkor nem sok reményt fűzött Portugália afrikai hadjáratához, és ezért hajthatatlan maradt: nem fizetett többet. A fordulat után A tavaly tavaszi portugáliai forradalom után bekövetkezett változások légkörében várható volt, hogy az Azori- szigetek sorsának a rendezésére is sor kerül. Nem az elsőrendű feladatok között szerepelt. Az új portugáli kormány tisztában volt azzal, hogy az Azori-szi- getekkel és az ország NATO-tagságával kapcsolatban teendő minden radikális lépés a Nyugat éles reagálását váltaná ki, annál is inkább, mert Washington annak idején a Salazar-kormánnyal között közös védelmi szerződés keretében és Portugália védelmi érdekeire is hivatkozva kötötte le magának az azori támaszpontokat. Ugyanúgy azzal is tisztában volt, hogy a támaszpontoknak a közel-keleti konfliktus esetleges újabb fellángolásával kapcsolatban való stratégiai igénybe vétele igen kiélezné Portugália és az arab országok viszonyát, ami közvetlenül kihathatna az arab olajszállításra. Ezért a lisszaboni kormány nem szüntette meg a támaszpontok bérletét, de kikötötte azt a Ponta Delgado tere feltételt, hogy a Közel-Keletre fegyvert és hadianyagot szállító repülőgépek nem vehetik igénybe az azori támaszpontokat. Ezt a lépését az egész haladó világ elismeréssel nyugtázta. Az azori támaszpontok stratégiai jelentősége igen felértékelődött az 1967. évi izraeli—arab konfliktus óta. Köztudott például, hogy az 1973. évi háborúban Izraelt csak az Azori-szigeteken keresztül lebonyolított stratégiai szállítmányok mentették meg a bukástól. Érthető, hogy Washington stratégái emiatt nem törlik terveikből az Azor- szigeti támaszpontokat, s megtartásukra egész gépezet lépett működésbe. Keresd a Clft-t! A 2305 négyzetkilométernyi és mintegy 300—400 ezer lakosú szigetvilágban a tavaly áprilisi forradalmi események nem keltettek olyan visszhangot, mint az anyaországban. A lakosság zöme békés és eléggé elmaradott földművelő. Hozzájuk amúgy is későn jutnak el a hírek. Az azori társadalom „krémje“ meg erősen jobboldali beállítottságú. Röviddel a portugál fordulat után megélénkült az „idegenforgalom“ a szigetvilágban. Különös turisták érkeztek, akiket minden érdekelt, ami a turistákat általában nemigen szokta foglalkoztatni. A CIA ügynökeinek kiszállása nem volt véletlenszerű: bajkeverésre, hangulatcsinálásra érkeztek. Ez már az idei választásokon megmutatkozott: az Azori-szigeteken általában a jobboldali beállítottságú vagy „mérsékelt“ irányzatú pártok nyertek. Később olyan hangok hallatszottak, hogy ha a Sao Tómé és Principe kis szigetek függetlenné válhattak, miért nem lehetne független az Azori-szigetek. Ezt a követelést a CIA ügynökei szították, hogy régi recept szerint a „független“ szigeteket az amerikai nagyhatalom koloniallzálja. Az Azori- szigetek lakosságának ugyanis sem politikai, sem nemzeti, sem gazdasági értelemben nem lehet érdeke a külön- vállás az anyaországtól. Ez csak Washington érdekeinek felelne meg. A nyáron különös tüntetés zajlott le a washingtoni Fehér Ház előtt. Az Egyesült Államokban élő azoriak képviselői voltak, akik Salazart(lJ és a fasiszta rendszert éltetve követelték az Azori-szigetek függetlenné nyilvánítását. Bár a Fehér Ház elzárkózott a tüntetők küldöttségének fogadása elől, csak egy illetéktelen kormánytisztviselő beszélt velük negyedórát, a közvéleményt meglepte, hogy erre a tüntetésre sor kerülhetett, mert az Egyesült Államokban élő körülbelül egymillió azori származású személy képviselői nem nyilvánítottak véleményt akkor, amikor az egész világot megrázták a portugál gyarmattartók afrikai rémtettel. Az FLA—Azori-szigetek Felszabadítási Frontja a CIA védnöksége alatt bontogatja szárnyait, önkényesen el akar szakadni az anyaországtól, félrevezetve a tájékozatlan lakosságot, hogy a Ga- laxyk Lafos Imperialista érdekekért, háborús rendeltetéssel tovább üzemeljen. amerikai birodalom a szigeteken
