Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-11 / 214. szám, csütörtök
A rosztovi amatőr csillagvizsgáló, amelyet Alekszej Mihejev mérnök létesített, egy olyan távcsővel dicsekedhet, amelyet az amatőr csillagvizsgálók maguk szerkesztettek. Az intézményt nagy előszeretettel keresik fel mindazok, akik érdeklődnek a csillagászat iránt. (Felvétel CSTK — APN] A leningrádi agyetem atomfizikai tanszékén összeállították egy röntgensugara» radiometrikus analizátor tökéletesített prototípusát. Az új készülékkel a kőzetekben ki lehet mutatni körülbelül 30 elem jelenlétét. (Felvétel CSTK — APN) A színes televízió problémai EURÓPÁBAN 'A közép-magyarországi szentmártonkátai „KLÍMA“ szövetkezet hűtőberendezések gyártására szakosította magát. Felvételünkön fts utolsó simításokat végzik a légkondicionáló berendezéseken. (Felvétel CSTK — MTI] Európában ma már húsz ország közel negyven állomása közvetít — állandóan vagy még kísérleti jelleggel — színes műsert, hetenként hozzávetőleg ezer órán át. Éspedig nemcsak szórakoztató műsorokat, de riportokat, sőt általában sport- közvetítéseket is. A nézők résziről megnyilvánuló nagyfokú érdeklődés arra készteti a tévé-adóállomásokat, hogy egyre növeljék a színesen sugárzott műsorok meny- nyiségét. A televíziós képátvitel, a . távolbalátás“ gondolata nem új keletű. Amint először sikerült telefonon hangot közvetíteni — még sokkal a rádió feltalálása előtt —, máris felmerült a kívánság, hogyan lehetne képet is átvinni villamosság segítségével. Az első kísérletező, aki a távolbalátás problémájával már 1872-ben foglalkozni kezdett, a francia Senlecq volt. Azután a kísérletezők végtelen sora következett. Azonban nagyon sok idő telt el, amíg eljutottak a kép- felbontás, közvetítés és visz- szaalakítás mai elektronikus megoldásáig. Az első nyilvános televíziós adás Angliában jött létre 1930-ban, a rendszeres adás pedig 1938-ban kezdődött. Az európai kontinensen KÉT TELEVÍZIÓS ADÁSI RENDSZER alakult ki. Az egyik a CCIR rendszer. Ezt főleg a nyugat-európai országok fogadták el. Lényege az, hogy a televíziós képet 625 sorra bontják, és a másodpercenként közvetített képek száma 25. Az adáshoz szükséges csatornaszélesség 7 MHz. A kép- és hanghordozó frekvencia távolsága 5,5 MHz. Ennek a rendszernek a továbbfejlesztése révén hozták létre a szoc- Cialista országok az OIRT rendszert. Előnye a CCIR rendszerrel szemben a jobb képátvitelt biztosító csatornaszélesség: 8 MHz. A kép- és hanghordozó frekvencia távolsága 6,5 MHz. A sor- és képszám megegyező. A kép polarizációja azonban fordított, ami azt jelenti, hogy egy OIRT szabványú vevőkészülékkel vett CCIR rendszerű adás fordított, negatív képet hoz létre a képernyőn. Az említett rendszereken kívül egyes országoknak saját szabványaik vannak. Ilyenek az USA-, a francia I. és II., a belga I. és II., az argentin stb. szabványok. Ezek többnyire a sorszámban, a másodpercenként közvetített képek számában, a csatornaszélesség- ben, a képjel vagy a hangjel modulációjában térnek el az említett rendszerektől, amelyek azonban mind fekete-fehér képek közvetítésére alkalmasak. A s/ínes televíziós képátvitel kérdésével is IGEN SOKAN FOGLALKOZTAK. Az 1950—53-as években fejlesztették ki a7. Egyesült Államokban az NTSC (National Televi- síon System Commitee] színes rendszert, s ezt elsőként alkalmazták a gyakorlatban. Ezt a rendszert azonban a szabványok eltérősége miatt nem tudták az európai országok átvenni Ezért — főképp a németek és a franciák — hozzáláttak egy más, elfogadható rendszer kidolgozásához, amely egyrészt hasznosította volna az NTSC rendszer kiváló tulajdonságait, másrészt viszont kiküszöbölte volna fogyatékosságait, amelyek az átviteli berendezések bonyolultságában, másrészt és főképp azonban abban nyilvánulnak meg, hogy közvetlen függőség van a színes adás sugárzása és vétele között. (A nemzetközi konferenciákon ennek kifejezéseként született egy szójáték a rendszer nevének kezdőbetűire: „Never Twice the Same Color“ — soha kétszer ugyanaz a szín.) Az NTSC rendszer szabványa szerint működő készülékeknek van egy, szabályozó berendezése, amellyel az egész kép színtónusait egyszerre lehet beállítani, tehát nem külön- külön a piros és a zöld szint, illetve ezek tónusait. így nemigen lehet szó a színek természethű visszaadásáról. A színes televíziós átviteli rendszernek — mivel európai viszonylatban még igen sok régi rendszerű, csak fekete-fehér adások vételére alkalmas készülék van üzemben, — tehát olyan „mindentudónak“ kell lennie, amely az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik: 1. A színes vételre berendezett készülék tudja a színes adást színesen venni. 2. A színes vételre berendezett készülék legyen alkalmas a sokhelyütt még szokásos fehér-fekete adás fehér-feketén történő vételére. 3. A régi típusú fehér-fekete rendszerű vevőkészülék vehesse a színes adást, természetesen nem színesen, hanem fehér-feketén. a z ember ősidők óta tanúja Al volt különösen az égbol- tón olykor olykor megje lenő különböző természeti je lenségeknek. A közönséges természeti jelenségeket, mint az esőt, a szelet, a ködöt, a hóesést vagy a felhőket az emberek megszokták és természetesnek tartották. Ezzel szem ben néhány nagyon szép, egyenesen lenyűgöző természeti jelenséget az emberi fantázia mondákkal vett körül, rossz előjelnek tartva őket. Ezek közé tartozik az északi fény, tudományos nevén az aurora borea- lis is. Az emberek valamikor régen az északi fény megjelenését gyakran összekötötték különbö- iő katasztrófákkal, elsősorban a háború veszélyével, nyilván üzért, mert nem ismerték keletkezésének lényegét. Az északi fény napnyugta után mutatkozó fényjelenség a levegőben, az északi látóhatár felett. Igen sokféle alakban je tenik meg, de túlnyomóan fényes tv alakjában. Néha az ív számos fénysugárból áll, amelyek nek alsó széle élesen kiválik az ég sötét színéből, míg felső széle elmosódott. Máskor több fénylő ív jobbróhbalról emelke dik a magasba, és egy közös pontban — az északi fény koronájában — egyesülni látszik. Nem ritkán színes szalagként tűnik fel, úgy, mintha szél lobogtatná, mert a szalag egyes részein hullámos felvillanások láthatók, felváltva zöld, na rancsszínü, vörös vagy sárga színek pompájában. Mivel az északi fény hazája a magas északon van, az ókor klasszikus népeinél alig akadunk nyomára; a skandináv népmondákban azonban sűrűn szerepel. Közepes földrajzi szélesség alatt az északi fény ritkább látvány, ezért valamikor babonára adott okot. Egyes esetekben kiterjed az északi félgömb igen nagy területére. Igen érdekes esetet jegyez fel Seneca római filozófus lamelyest előbbre vitték. Szerintük az északi fény jelensége azonos azzal, amelyet a negatív pólusból kiinduló katódsuga- rak erősen ritkított levegővel vagy gázzal töltött csövekben mutatnak, minthogy ezeket a gázok elnyelik, s ezzel önmaguk világítóvá válnak. így például az argon kékes, a neon vöröses fénnyel világít. Az északi fény „Természeti problémák" című művében. Leírja, hogy Tiberius császár uralkodása idején az egyik este sötétvörös fény jelent meg az égbolton. A római tűzoltók abban a hiedelemben, hogy Ostia kikötőváros ég, s ennek fénye festi vörösre az ég alját, rohantak oltani a tüzet. Igyekezetük azonban hiábavalónak bizonyult, mert nem tűzvészről volt szó, hanem északi fényről. Az északi fény lényegére nézve aránylag helyes magyarázatot adott Lomonoszov orosz tudós. Feltételezte, hogy ezt a természeti jelenséget a ritka légkörben lejátszódó elektromos kisülések okozzák. Feltételezésének helyességéről laboratóriumi kísérletekkel próbált meggyőződni. Kiszivattyúzta a levegőt egy üveggömbből, és elektromos áramot bocsátott keresztül rajta. Lomonoszovot követően más kutatók is vizsgálták a villamosáram hatását ritkított gázközegben. Az északi fény keletkezésére vonatkozó elméletet skandináviai kutatók (Angström, Paulsen, Birkeland, Stör mer) újabb vizsgálatai vaA légkör felső határán tehát a sarkvidéken negatív elektro- mosságú réteget kellett feltételezni, ahonnan elektromos sugárzás indult ki, amelyet ezek a magas légrétegek elnyelnek, miáltal világítóvá válnak. Arr- henius szerint a negatív töltésű részecskéket a Nap bocsátja ki, ez az ún. korpuskuláris sugárzás. Az északi fény a földfelszín felett 90—200 km magasságban keletkezik. Itt igen ritka a levegő, sűrűsége egészen lényegtelen. Ötven kilométer magasságon túl már csak egytized százaléka az egész atmoszféra tömegének. Száz kilométer magasságon felül a légnyomás kb. egymilliószor kisebb, mint a Föld felszínén. A korpuszkuláris sugárzást a Nap nem bocsátja ki állandóan és azonos mennyiségben. Ezért az északi, fényjelenségek száma és nagysága is évről évre ingadozik. Vannak olyan évek, amikor nálunk is megfigyelhető az északi fény, máskor viszont egyetlenegyszer sem. Hosszú megfigyelésekkel megállapították, hogy az északi fény gyakorisága a napfoltok gyakoriságával időszakosan növekszik és csökken, és már régebben felismerték, hogy a napfoltok periódusa a földmágnes- ség időbeli változásaiban is visszatükröződik. A legtöbb északi fényjelenség nagyjából 11 évenként mutatkozik. A Nap által kibocsátott elektromos töltésű részecskék egyenes vonalban terjednek mindaddig, amíg földközelbe nem jutnak, ekkor pályájuk eltér az eredeti iránytól a sarkok felé, éspedig azért, mert a Föld hatalmas mágnes; mágneses pólusai a földrajzi sarkok közelében vannak. Vagyis az északi fénynek kapcsolata van a földmágnesességgel. A korpuszkuláris sugárzás csak a sarkok közelében hatol át a légkörön. S itt az elektromos töltésű részecskéktől világítóvá válnak a légkör ritka gázai. N int már mondottuk, az északi fény általában az északi sark közelében, vagyis az északi féltekén jelentkezik, ahol a legnagyobb erősséget éri el. A maximális gyakoriságot azon a területen figyelték meg, amely az északi szélesség 70' a mentén Szibériából Amerika felé húzódik, aztán Grönlandtól és Izlandtól délre vonul el, Európát az északi foknál érintve. Ebben az övezetben csaknem éjszakánként meg lehet figyelni az északi fényjelenséget. A Föld déli sarkának közelében hasonló jelenség észlelhető, a déli fény Iaurora austrális), úgyhogy az északi fény elnevezés tulajdonképpen mindkét jelenségre vonatkozik. P. F. Ezeknek a kívánságoknak a teljesítése lehetséges. Fizikai alapja az, hogy a színek keveréséhez kiválasztott három alapszín nem csak három bizonyos szín lehet, hanem sokféle csoportosításban lehet három olyan alapszínt találni, amelyek jóformán valamennyi szín kikeverésére alkalmasak. Elméletileg bármelyik szín választható alapszínnek, eb!>en az esetben azonban a másik két alapszín már pontosan meg van határozva. A fentebb említett követelményeknek megfelelő rendszert — körülbelül egyidőben — két országban is kifejlesztették és gyakorlatilag kidolgozták Európában: az egyiket, a SECAM elnevezésűt a francia Henry de Francé, a másikat, a PÁL elnevezésűt, a nyugatnémet Walter Bruch a Telefunken vállalat laboratóriumaiban. A SECAM rendszer felhasználja az NTSC rendszer kedvező tulajdonságait, s ezen felül a szerzői közösség vezetője, Henry de Francé kitűnő ötlettel rájött arra, hogy nem szükséges egyidejűleg három informá. c;ót átvinni — a képvilágosság- és a két színhordozó komponenst. Mert ahhoz, hogy megmaradjon a kellő megkülönböztetési képesség függőlege és vízszintes irányban is, elég egyidejűleg két komponest átvinni: tartósan a képvilágosság- és sorról sorra felváltva az egyik színes információt. A PÁL rendszer megalkotója az NTSC rendszer alapelvéből indul ki és valamit átvesz a SECAM rendszer elvéből. Tíz évvel az első színes rendszer kidolgozása után, Európa 3963-ban a bécsi konferencián az előtt a feladat előtt állt, hogy ítélje meg a meglevő három rendszer pozitívumait és negatívumait és hogy megválassza az egész földrész számára az EGYSÉGES RENDSZERT. Az egyes tőkésországok két táborra szakadtak, s ezek hajt- hatatlanul kitartottak az egyik vagy a másik rendszer mellett. Csak a szocialista országok döntöttek egységesen a SECAM rendszer mellett. A SECAM rendszer egységes bevezetése mellett szálltak síkra már 1963- ban Franciaország és a szocialista tábor országai mellett: Görögország és Spanyolország. A PÁL rendszert választotta az európai államok többsége: az NSZK, Svédország, Norvégia, Finnország, Dánia, Lich- tenstein, Svájc, Ausztria, Olaszország és Írország. A tanulság ellenére, amelyre a fehér-fekete műsorok átvételével kapcsolatban tett szert, Európa ismét nem találta meg az utat a színes tévé-közvetítések egységes szabványához. Ennek következtében gátak emelkednek a különböző színes átviteli rendszereket használó európai országok között, ennek áthidalása pedig igen költséges olyan berendezések létesítését követeli meg, amelyek révén meg lehet oldani a PÁL ós a SECAM rendszerek közötti színes műsorcserét. S ráadásul van még olyan ország is. Belgium, ahol mindkét rendszert egyidejűleg alkalmazzák. 1958-ban Wroclawban erős mágneses mezők és alacsony hőmérsékletek kutatásával foglalkozó nemzetközi intézet létesült. Felvételünkön: Beatrycze Raszká tudományos dolgozó. (Felvétel: CSTK — CAF) 1975. »X. 11. 4