Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-11 / 214. szám, csütörtök
EREDMENYEK, GONDOK, TERVEK Megbirkóznak az időjárás okozta nehézségekkel is Marcelová nagyközség egységes földművesszövetkezetét a komárnói járás jó szövetkezetei között tartják számon már évek óta, pedig szántóterületének jelentős része homokos talaj. A jó irányító munka, az agrotechnika helyes alkalmazása, s nem utolsósorban a szövetkezeti dolgozók nagyszerű hozzáállása nagyon jó eredményeket szül. A jól gazdálkodó szövetkezet munkáját már több éve Ba- kulár László irányítja. A közös elnöke és a tagság jól megértik egymást, hiszen fiatalabb korában is jó példával járt elöl: több éven át a járás legjobb kombájnosa volt, ma pedig a legjobb szövetkezeti elnökök egyike. Mint mindenütt a járásban, Marcelházán is rányomta bélyegét az idei eredményekre a kedvezőtlen időjárás. A tavaszi szárazság kedvezőtlenül hatott a gabonafélék, kertészeti és egyéb növények fejlődésére. Ehhez még hozzájárultak az elemi csapások, a viharok, a jégesők. A tagság mindent elkövetett a termés megmentése érdekében, így érhették el, hogy termelési tervüket az első félévijén 100,2 százalékra teljesíthették. Marcelházát akár a karalábé hazájának is nevezhetnénk. A szövetkezet kertészetében és a háztáji kertekben a karalábé a tavaszi főtermény. E tavaszi csemege mellett egyre sikeresebb a fóliás paprikatermesztés. Bár a szövetkezet fóliasátrait nagyon megrongálták a tavaszi viharok, s így a paprika kéthetes késéssel került szállításra, a kertészet dolgozói az első félévben 2849 korona helyett 4259 koronát termeltek ki, s ezzel 149 százalékra teljesítették az előirányzott tervet. A jégesők a gabonatáblákat is alaposan megkái’osították. Az aratás nem hozta meg a várt hozamokat, bár az ezer hektárnyi gabonában, ahol 12 kombájn dolgozott, az aratók mindent elkövettek a veszteség csökkentése érdekében. Talán ennek köszönhető, hogy viszonylag jő eredménnyel zárták az aratást, búzából 42,4 mázsás, árpából 37 mázsás hektárhozamot értek el. A jég a gyümölcsösben és a szőlőben is sok kárt okozott. A tavaszi szárazság az állattenyésztők eredményeit is jelentősen befolyásolta. Nem sikerült teljesíteni a tervet a növendékállatok súlygyarapodásában, ezzel szemben 7 vagon 34 q helyett 8 vagon és 38 q marhahúst termeltek, s a tejtermelés tervét is túlszárnyalták. Egy tehéntől a tervezett 1550 liter helyett átlagosan 1582 litert fejtek. Az állattenyésztési termékek eladási tervét 106 százalékra teljesítették. Jelenleg a szövetkezet legfontosabb feladata a talajelőkészítés az őszi vetések alá, valamint a silótakarmányok betakarítása. Az utóbbiból rekordtermést értek el, ami jő feltételeket biztosít az állattenyésztés színvonalának további emeléséhez. A tavalyi esős ősz ebben a szövetkezetben is próbára tette az embereket és a gépeket. A gépjavítók ezért lázas munkával javították a gépeket, szeretnének ők is hozzájárulni az őszi munkák sikeres elvégzéséhez. Nagy szükség lesz a jól előkészített gépekre, mert cukorrépából és kukoricából egyaránt jó termés ígérkezik. KOLOZSI ERNŐ TÖBBET, JOBBAT, OLCSÓBBAN Jó munkaszervezéssel az élenjárók között A Veľký Horeš-i (Nagygére- si) Efsz termelési eredményei alapján a trebišovi járás élenjáró szövetkezetei közé tartozik. A siker a jó munkaszervezésnek és a tagság szorgos munkájának az eredménye. — Tagjaink igyekeznek, hiszen tudják, hogy szorgos munkájukkal a saját érdeküket és a népgazdaság érdekeit egyaránt szolgálják — mondta Demeter Sándor, a közös elnöke, aki már több mint tíz éve irányítja ezt az 1400 hektáros szö- vetkezetet. — Hogyan készültek fel az őszi gazdasági munkákra? — kérdeztem az elnöktől. — Az aratással, valamint a szalma begyűjtésével és a tarlószántással is időben végeztünk. Az igaz, a tervezett hektárhozamot nem értük el, mivel a közel 400 hektár búza átlagosan 35,3 mázsával fizetett, míg az előző évben 50 mázsát adott. Viszont, ha figyelembe vesszük a nehéz őszt és az ugyancsak nehéz aratást, akkor így is elégedettek lehetünk. — Az idén a gyors aratás eredményeként időelőnnyel végezzük az őszi munkákat — vette át a szót Pál Vince, a szövetkezet agronómusa, aki a „Kiváló munkáért“ kitüntetés tulajdonosa. — Az őszi munkák komoly feladatot jelentenek, hiszen míg az aratásnál 3—4 féle munkát kell végezni, az ősszel ennek legkevesebb a háromszorosát. Az őszi feladatok elvégzésére aprólékos tervet dolgoztunk ki. Nagy súlyt fektetünk a szocialista munkaverseny széles körű kibontakoztatására is. A különböző célprémiumokra 75 000 koronát irányoztunk elő, aminek nagyobb részét most ősszel használjuk fel. A prémiumokat a napi teljesítmények után fizetjük, a szocialista munkaversenyt pedig hetenként értékeljük és a legjobbakat megjutalmazzuk. Minden reményünk megvan arra, hogy időben és minőségileg kifogástalanul végezzük el az előttünk álló feladatokat. Az állattenyésztési eredményekről Gönci Bertalan zoo- technikust kérdeztem. — Eredményeink minden szakaszon a járási átlag felett vannak — felelte. — Az év első felében tehenenként 1510 liter tejet fejtünk, és terveinket júliusban, valamint augusztusban is teljesítettük. A hízó marhánál a napi súlygyarapodás 1,20 kg — legjobb a járásban. A sertéseknél pedig 0,59 kg, ami a második legjobb járási eredmény. A termelési eredményeket gazdaságossági szempontból is figyelemmel kell kísérni. Ez elsősorban Hám János üzemgazdász feladata. — Termelési eredményeink jók — mondta —, a termelési költségeink azonban kicsit magasak és nem a termeléssel arányban növekednek. Aránylag sok alkatrészt és a tervezettnél több üzemanyagot „fogyasztunk“. A jövőben minden szakaszon nagyobb anyagi érdekeltséget vezetünk be. Fokozottabb figyelmet szentelünk az önelszámolásnak, a túlzott költségeket felülvizsgáljuk és a díjazást a takarékosság arányában állapítjuk meg. A gazdasá gos termelés mindannyiunk közös ügye és érdeke. PARAJOS LÁSZLÓ A podbrezovái Sverma Vasgyár dolgozói sikeresen teljesítik szocialista felajánlásaikat, amelyeket a felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére tettek. Július végéig árutermelési tervüket 101,4 százalékra teljesítették, azaz 8 millió 276 000 korona értékű áruval termeltek többet. Az SZNF 31. évfordulója alkalmából a vasgyár dolgozói ígéretet tettek, hogy árutermelési tervüket határidő előtt, a Nagy Októberi Szocialista Forradal In 58. évfordulójáig teljesítik. Az év végéig 170 millió korona értékű kohászati termékkel gyártanak többet. Felvételünkön Pavel Cip- ka öntőmunkás, régi párttag, az SZNF egykori résztvevője, az acélüzem példás dolgozója. (Felvétel: T. Babjak — CSTK) Már a presoví Járásban is elkezdték a burgonyaszedést. A munkát elsőnek a kapušanyi székhelyű, Augusztus 29. Efsz mezőgazdasági dolgozói kezdték el. 180 hektárról kell begyűjteniük a burgonyát. A munkában nagy segítségükre van három burgonyaszedő kombájn. Á kapušanyi mezőgazdasági dolgozók eddig hektáronként kb. 200 mázsa burgonyatermést értek el. Felvételünkön: Veronika Svinčáková és Helena Lajtovská a burgonyát osztályozzák. (Felvétel A. Haščák ČSTK) Pihenés helyett munka Ladislav Kováč tartalékos mérnök ezredes a néphadsereg tiszti egyenruháját 1971- ben cserélte fel polgári öltözetre. Nyugdíjba ment. Pihenhetne, a kertjében dolgozhatna, vagyis gondtalanul élhetne, de ő másképpen vélekedik. A Szlovák Antifasiszta Szövetség trenčíni járási bizottságának a titkára. Szervez, utasításokat ad, de a »lég szívesebben a fiatalokkal foglalkozik. Eljár az iskolákba, az üzemekbe és elbeszélget velük eseményekben dús élet útjáról, partizánharcairól. — Banská Štiavnica mellett születtem — lapoz bele a múlt emlékeibe —, megismertem a bányászok nyomorúságát, nélkülözését és a vel;"lk szemben tanúsított embertelen bánásmódot. Hatéves voltam, amikor anyám özvegyen maradt. Mondanom sem kell, hogy igen mostoha körülmények között nőttem fel. A gyermekkora hamar elszállt. Olyan életpályát akart magának választani, amely biztosítani tudja a megélhetést. Hivatásos katona lett. A Liptovský Mikuláš-i negyedik gyalogezrednél szolgált, amikor bevagonírozták a századát. Az irány Kclet-Szlovákia volt. — Már az úton különféle feliratok kerültek a vagonok oldalára. Például: „Halál u német fasisztákra“, „Éljen a Szovjetunió!“ Ebből is látszik, hogy a katonák neim akartak a Vörös Hadsereg ellen harcolni — mondja. — Néhány haladó szellemű katonával, de főleg Libich tisztjelölt tizedessel állandóan arra készültünk, hogy átszökünk a front túlsó oldalára. 1944. augusztus 10-én felsorakoztatta a negyedik és a tizennegyedik századot, amelyek parancsnoksága alá tartoztak. Megmondta, nem akar a fasiszták oldalán harcolni. Aki vele tart, azokat átvezeti a front túlsó oldalára és csatlakoznak Svoboda elvtárs egységéhez. A két századból negyvenen maradtak vissza, 190 katona pedig vele tartott. Magukkal vitték a tábori konyhát és a trénfogatokat is. — Amikor végre átvergődtünk a Kárpátokon, partizán előőrsbe ütköztünk — mond ja. _ a Sukajev parancsnoksága alatt harcoló Sztálin- osztaghoz tartoztak. A szovjet alezredes azt javasolta, maradjak vele. Maradtunk. Az otí levő szlovákokból és a velem jött katonákból alakult meg a „Szabad Csehszlovákiáért“ partizánegység, amelynek én lettem a parancsnoka, politikai biztosa pedig Grigorij Pet- rovics Lebiga, a Vörös Hadsereg hadnagya. A „partizánföldön“ első napiparancsomat 1944. augusztus 20-án adtam ki. öt nappal később újra elindultunk a Kárpátok túlsó oldalára, vagyis csehszlovák terület felé. Ladislav Kováč egysége haladt az élen. I,e- héz, szinte járhatatlan utakon meneteltek. Amikur a Kárpátokat maguk mögött hagyták, Sukajev alezredes megdicsérte és kitüntetésre javasolta. A Sztálin-egység ugyanis azelőtt kétszer próbálkozott csehszlovák területre jutni, de a fasiszták mindkét esetben visszaszorították őket. Most harmadszorra sikerült, s ebben nagy érdeme volt Ladislav Kováč elvtársnak. — Szeptember első napjaiban további 130 katona csatlakozott hozzánk — mondja. Ezek 13 teherautót és egy híradóskocsit is magukkal hoztak. Partizántevékeňységii-i- ket Kelet-Szlovákiára és Észak-Magyarországra terjesztettük ki, majd Közép-Szlová- kiába mentünk át. Minden' tt pusztítottuk az ellenséget. S amikor a felkelők a hegyekbe húzódtak, a harcot együttes erővel tovább folytattuk. Nagy károkat okoztunk a fasisztáknak. Partizántevékenysége 1^45. február 16-án ért véget, amikor is Liptovský Mikulás térségében találkoztak a Vörös Hadsereggel. Jelentkezett a Szovjetunióban megalakult csehszlovák katonai egységbe. Poprádon a harmadil: dandárba osztották be. Századparancsnok volt. Részt vett a Liptovský Mlkuláš-i, a vrútkyi és a žilinai harcokban. Aki ott volt, az tudja, milyen nehéz harcok voltak. Az ellenséget csak nagy áldozatok árán lehetett kiűzni állásaiból. A háború vége Kutná Horán ért — mondja Kováč elvtárs. — Május 15-én én is részt vettem a prágai díszszemlén. Aztán katonai akadémiát \ 5- geztem Prágában és Moszkvában. A néphadseregben maradtam egészen a nyugdíjazásomig. Több érdemrend és emlékérem tanúskodik életútjáról, egykori harcairól. Amint mondja, ezek is arra kötelezik, hogy tovább dolgozzon a köz és a társadalom javára, hazaszeretetre nevelje a fia talokat, hogy legyen kinek átadni majd a stafétabotot. — Szeptember 30-án járásunkban megnyitjuk a fasizmus elleni harc hétét — mondja búcsúzóul. — Ennek keretében emlékezünk meg a kárpát duklai hadműveletekről is. örvendetes tény, hogy a fiatalok gazdag, elkötelezett műsorral készülnek e jelentős eseményre. Tudatosítják, hogy a fasizmus ellen még most, harminc évvel a második világháború után is harcolni kell. Ezt bizonyítják egyébként a chilei események is. n.