Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-28 / 39. szám, Vasarnapi Új Szó
AZ ORVOS SZEMÉVEL sebesültszállítás GÉPJÁRMŰVÖN A sérültek ellátása az elsősegélynyújtás alapelveinek megfelelően minden állampolgár törvényszabta kötelessége. A súlyos sérülések azonban mielőbbi orvosi ellátást igényelnek és a sebesültet haladéktalanul a legközelebbi orvosi rendelőbe, vagy ha állapota úgy kívánja, kórházba kell szállítani. Minden késedelmeske- dés súlyosbíthatja vagy végzetessé is változtathatja az állapotát. Ámde a leggyorsabb sérültszállítás sem jelenti minden esetben a legelőnyösebb megoldást. Ez különösen a személy- gépkocsikra vonatkozik, ahol a sérültet nem helyezhetjük el szabályszerűen. A sebesült elszállítását a baleset színhelyéről lehetőleg a célnak leginkább megjelelő mentőgépkocsival vagy e célra azonnal átalakítható segédeszközzel biztosítsuk. Ily segédeszköznek a nagy felületű tehergépkocsit vagy az üléseitől megszabadított autóbuszt értjük, amely több súlyos sebesült megfelelő elhelyezését és elszállítását teszi lehetővé. A személygépkocsin való sebe sült szállít ás csak akkor engedhető meg, ha csupán könnyebb sérülésről van szó és a sérült öntudatánál van. (Ide sorolhatjuk pl. a felső végtag törését, végtagok ízületeinek ficamát, az apró felületi sérüléseket, az arc, a szem könnyebb sérüléseit stb.). Mit tegyen hát a gépjárművezető, ha balesetnek tanúja vagy okozója, vagy esetleg csak a baleset után érkezik annak színhelyére és súlyosabb sérülés veszélyezteti a sebesült személy vagy személyek egészségét és életét? A sérült elsőrendű érdeke, hogy szakszerű elsősegélyben részesüljön, ami azt jelenti, hogy késedelem nélkül kiszabadítjuk a roncsok közül vagy más, további károsodással fenyegető helyzetből, biztosítjuk • létfontosságú szerveinek működését, elállítjuk a vérzést, fixáljuk a törött végtagot; ha a sérült nem lélegzik, folytatjuk a mesterséges lélegeztetést, az eszméletlent hátrahajtott fővel oldalára fektetjük. Ily esetben nem is próbálkozunk a személygépkocsival való elszállítással. A járművezető legemberibb teendője, szakszerű segítségért menni. Csak akkor járunk el helyesen ha a sebesült mellett, esetleg ruhájára tűzve üzenetet hagyunk a helyszínen, amely röviden összefoglalja, hol és mikor fedeztük fel a sérültet, milyen elsősegélyben részesítettük, milyen rendszámú gépkocsin s hová indultunk segítségért. Mielőbb térjünk vissza a helyszínre. Mentőgépkocsin való elszállítást igényelnek elsősorban az eszméletlen sérültek, továbbá a gerinctörés gyanús vagy medence töréses sebesültek, de az alsó végtagok törései is. Minden kerületi és járási népegészségügyi intézet mentőszolgálatának keretében gyorssegélyt nyújtó járművek vannak készültségben. Napjainkban már igen előrehaladt az intézetek gépkocsiparkjának rádiós összeköttetése és irányítása. Az egészségügyi szolgálat kiépítésének egyik irányelve az, hogy e gépkocsik hatósugara lehetőleg 20 km-nél ne legyen több, ami a gyors kiszállást, a sérült haladéktalan kórházba juttatását a múltbeli viszonyokhoz képest igen kedvezően befolyásolja. Akár telefonon, akár személyesen értesítjük az egészségügyi szolgálatot, szabatosan, pontosan adjuk elő, hol történt a baleset, hány sérültről van szó, milyen a sérülésük és mily elsősegélyben részesültek. Persze, aki nem szakember, csak a vöröskeresztes tanfolyamban szerzett ismeretei alapján tájékoztathatja az orvost vagy a mentőket; szavai azonban mégis igen fontos támpontul szolgálnak. Visszatérve a baleset színhelyére, segédkezzünk a sérültek elszállításának előkészítésében, 111. a mentőjárművön való elhelyezésükben. Előfordul, hogy teherautón vagy autóbuszon kell elszállítani a sérülteket. Ez sem történhet a sérülteknek hordágyon való elhelyezése nélkül. A hordágyakat úgy kell elhelyezni, hogy a sérült feje menetirányban feküdjék. E nagyobb gépkocsik gyártásánál újabban hordágy- rögzítő megoldásra is gondolnak. Amennyiben az egyes típusoknál még nincs meg, a sérültek csoportszállításakor a hordágyak elhelyezésénél a kísérő orvos, nővér vagy más kiképzett személy mozgására is helyet kell hagyni. A gépjárműves sebesültszállítás a rászorultak megsegítésének és gondozásának elsőrendű • fontosságú része. A legfontosabb, hogy gyors legyen a sérülthöz való kiszállás (ami a bejelentés gyorsaságától is függ), továbbá, hogy a szállítás további károsodást nem okozva történjék, s végül, hogy a sebesülés jellegének a legjobban megfelelő helyre szállítsák a sérültet. Dr. SZÁNTÖ GYÖRGY Ez a moszkvai létesítmény is szemlélteti, hogyan oldhatja meg a tervezd a gyalogosan fialod!, örökké rohanó emberek mozgását. Az aluljárók egész sora elegendő bizonyíték. JÓL DOLGOZNAK A lubeníki magnezitüzem mellett működő Honvédelmi Szövetség (Zvazarm) alapszervezete augusztus 23—24-én rendezte meg a „II. Magnezit Rallyet“, amelyen a magnezitüzeiAek motorosai vettek részt. A kétnapos verseny 150 km-es útvonala a kelet- és a közép szlovákiai kerület azon területén vezetett, ahol az SZNF idején heves harcok folytak. A HSZ Autóklubja arra törekszik, hogy olyan versenyzőket neveljen, akik méltón képviselik a magnezitműveket és a járást is. A szervezet aktív tevékenységet fejt ki, bővíti és szervezi az egyes szakosztályok munkáját, s teljesíti azokat a feladatokat, amelyeket a HSZ V. országos kongresszusa tűzött ki. Kezdeményezésből sincs hiány, ezt bizonyítja az is, hogy a népi milícia tagjaival karöltve az év végéig elkészítik a lőte- ret és az autósok számára felépítik az autómosót PRIHRADSIÍY LAJOS JÁTSZÓTÉRI VILLAMOS A felvételen látható képnek lehettek szemtanúi tavasszal a bratislavai Tomášik utcai közlekedési gyermekjátszótér mellett véletlenül elhaladó járókelők. A játszótér a nagyon aktív Mladosť Automotoklub tulajdona, ahol sokat foglalkoznak a közlekedési neveléssel. A jól felszerelt tantermeken, a kerékpárokon, rollereken és egyéb közlekedési eszközökön kívül egy érdekes és nagyon hasznos tanítási segédeszközzel gazdagodtak pótkocsis villamossal. A képen a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat 802- es üzeme szocialista munkabrigádjának tagjai éppen a játszótér területére vontatják a villamospótkocsit. A brigádmunkák befejeztével a pótkocsis villamos tanteremként szolgál majd, ahol a gyermekek közlekedési fegyelmének fokozására kiállítást rendeznek be metodikai és propagációs anyagokból. A városi közlekedés legkisebb résztvevői a helyes be- és kiszállást is gyakorolhatják majd. Ez az elmélet. S mit mond vajon a gyakorlat? A Mladosť Automotoklub tagjai több tíz brigádórát dolgoztak le, hogy a villamos az új iskolaév kezdetével a gyermekek rendelkezésére állhasson. S amíg ők értékes munkát végeznek, addig azt ismeretlen tettesek egy éjszaka tönkre teszik. Kivert ablakok, tönkre tett berendezés — s a tettes csupán egy nagy halom követ hagy maga után, amivel a villamost és a pótkocsit tönkre tette. Összesen ötször jelentek meg az említett vandálok, hogy a közös munkát tönkre tegyék. Kétszer sikerült néhányat közülük elfogni. Kik ezek? A közeli trnáv- kai lakónegyedbe való alig tizenöt éves suhancok, akiknek nem tudni miért, a villamos ártogatott. Semmit nem vittek magukkal. Csak meg akarták mutatni erejüket, meggyőződni arról, lehet-e büntetlenül bitorolni a közös vagyont. S ebben nagyot tévedtek. Nem .ehet csak úgy, büntetlenül tönkre tenni azt a munkát, amelyet például a Bratislavai Közlekedési Vállalat néhány szocialista munkabrigádjának tagjai végeztek Ezek az emberek nagy szeretettel dolgoztak, hogy a villamost és a pótkocsit a lehető legjobban rendbe tegyék, hogy ünnepélyesen átadhassák a játszótérre járó gyermekeknek. A javaslatok az ehhez hasonló tettek megakadályozására különbözők — rácsok, szöges drót, kutya . . . stb. Nem, egyik sem felei meg. Nagyobb mértékben kell foglalkoznunk az ifjúság nevelésével. Megnyerni őket különböző közmunkákra, lehetőséget adni nekik, hogy bebizonyíthassák erejüket, képességeiket, kézügyességüket — persze, a megfelelő helyen. S ehhez a szülők és a társadalmi szervezetek segítségére van szükség. Ugyanis, a városban unatkozó gyermekek száma még mindig nagy. S ez egyik oka a növekvő bűnözésnek is. —ir— A közlekedési fegyelem negyedévét már lassan magunk mögött hagyjuk. El kell mondanunk, hogy nz elért eredmények* kel semmi esetre sem lehetünk elégedettek. Az emberek — gyalogosok, motorosok vagy éppen kerékpárosok — továbbra is fegyelmezetlenek, fölöslegesen kockáztatják saiát maguk, eset léc mások é'etét, károsítják a magán- és a köztulajdont* Mi tehát a további teendő? A válasz egyszerű — ügyeljünk, — s főleg neveléssel sokat elérhetünk — a közúti közlekedés minden résztvevőiének fokozott biztonságára. Ez a dolgok egyik oldala. De van egy másik is: a közlekedésbiztonsági szervezeteknek gondoskodniuk kellene elsősorban a gyalogosok biztonságáról. Főleg olyan helyekre kellene nagyobb gondot fordítaniuk, ahol új közlekedési módszereket vzetnek be — az új lakótelepekre stb. Példáért — milyeil nehéz mégoldást találni — menjünk most Szlovákia fŐvárosá* ba. Bratislavába. A károlyfalusi lakótelep egyike a legnagyobbaknak a vá* rosban. A családok ezrei költöztek ide új, modern lakásokba* Az illetékes városi szerveknek ezáltal természetesen szapo* rodtak a gondjaik. Biztosítaniuk kellett az itt lakó emberek gyors, folyamatos szállítását. A tömegközlekedésre mindez új feladatokat rótt. A közlekedési vállalat és az építőszervezetek dicséretére legyen mondva: előlegként teljesítették vállalásaik egy további részét is: gyors ütemben átadták rendeltetésének az új villamossínpályát egész Károlyfalu végéig, s a pályát egész Dúbravkáig meghosszabbítják. Az első szakasz tehát elkészült, s 1975. július 7-én már igénybe vehették az utazni vágyók az új villamosvonalat. Eddig rendben is lenne minden* Csakhogy az éremnek két oldala van. S az a második gvakraú eléggé kellemetlen. így van ez a károlyfalusi új villamosvonal esetében is. A lakótelepen egész sor megállót létesítettek* amelyekhez — s nagyon helyesen — felüljárók, más helyeken aluljárók vezetnek. A gyalogosnak tehát egyáltalán nem kel* lene az úttestre jutnia. No igen, nem kellene. Csakhogy á felüljárók még nem készültek el. A tervező megfeledkezett a gyermekkocsival haladó mamákról. Az egyedüli, provizórikusán működő felül járóban ugyanis nincs (s talán nem is lesz!) gyermekkocsiút. így nem ritka látvány, amint a mamák a lépcsőkön vonszolják fel-le a kocsikat. A többi már erő és idegek kérdése. További dolog: az egyes megállókon nincs elegendő hosz* szúságú lánckorlát, habár azt a terv előírta. Az emberek —• hogyan másképp, hisz ismerjük egymást — épp ezen a sza* kaszon igyekeznek az autóbuszra. No, és harmadik tényként figyeljük meg a megállót jelző táblákat. Pontosan középen helyezték el őket. így a gyermekkocsival igyekvő mama egyáltalán nem tud arra átjutni. Vajon a tervező nem tudta volna, hogy a megállókat gyermekes anyák is igénybe ve* szik majd? Épp e témáról jutott eszembe néhány szovjet városban tett látogatásom. Itt mindenütt elsődleges a gyalogosok biztonsá* ga, s maga a közlekedés is ezt tükrözi. Kijevben és Moszkvá* bán egész sor biztonságos, széles aluljáró van, a gyalogos egyáltalán nem juthat az últestre. A vezetők ezért gyorsabban, biztonságosabban közlekedhetnek Mindezt valóban irigyelhet* jük a szovjet gyalogosoktól. Rámutattunk a károlyfalusi új villamosvonal néhány hiányosságára. Mindezt azért tettük, hogy ne ismétlődhessék meg nz az eset, mint amikor a Smidke utcába vezető vonal működni kezdett. A halálos balesetek száma ezen a szakaszon rémisztő és figyelmeztető: le kellene vonnunk a tanulságokat. Az új villamosvonal még csak nemrég működik, korai lenne véleményt nyilvánítanunk. Egy azonban már most világos, az eredmény pozitív. Végül is, a vonalat építő emberek kezdeményezése mindezt meg is érdemli. Azt a néhárty felmerülő komoly hiányosságot rövid időn belül ki lehet küszöbölni. Hisz mindannyiunk biztonságáról van szó. Iraj) A moszkvai utcák nagy forgalma szükségszerűvé tette, hogy a gyalogost ,,kiszorítsák" az úttestről. Vajon el tudjuk képzelni, hogyan jutna át egyik oldalról a másikra ilyen forgalom közepette?. Gyalogosok biztonsaga
