Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-03 / 31. szám, Vasarnapi Új Szó
A mi postásunk A Nyugat-szlovákiai Kőbányák és Kavicstermelő Vállalat komáromi üzemének dolgozói Kollár Michal igazgató vezetésével már 1975 június elején teljesítették az ötéves terv feladatait. Szűkül István elvtárs, az üzemben folyó munkaverseny felelőse elmondta, hogy a kavicsbányászok öt szocialista munkabrigádot alakítva érték el ezt a szép sikert. A komáromi részlegen Szabó Ferenc vezetésével 98 tagú munkabrigád dolgozik. A Stúrovói (párkányi) részlegen Bagin József vezetésével 32 tagú a munkacsoport. A komáromi műhelyben Farkas Mihály vezetésével ugyancsak megalakult a szocialista flrflinkabrigád. Ennek a munkacsoportnak 25 tagja van. Említésre méltó még a Bilkó Gábor vezette 15 tíigú, és a Druguny Antal vezette 30 tagú munka- brigád is. A felsorolt brigádok közül az első kettő már márciusban megkapta a bronzérmet. Egyébként a komáromi üzem dolgozói az utólagos számítások szerint június 5-én, déli 12 órakor az ötéves terv feladatait az úgynevezett nyers termelés terén 100,04 százalékra teljesítették. Ugyanakkor kötelezték magukat, hogy az év hátralevő részében terven felül 750 000 köbméter kavicsot jöveszlenek majd építőiparunk számára. Holczer László Munkájuk dicsérete Tetszett Jő ütemlien épül Komáromban a sportpalota, melynek felépítése a váró si nemzeti bizottság által indítványozott akciók egyike. Az óv elején kezdték az alapozási munkálatokat a HYDROSTAV nemzeti vállalat dolgozói. Természetesen, szabad szombatokon az üzemek brigádosai is megjelentek. A Technikai Szolgáltatások üzemének autói hordták a feltöltéshez oly szükséges földet és kavicsot. Ezeknél a műn Icaiatoknál jól dolgoztak a gépekkel rakodó brigádotok: Pápai Dezső, Lévai László, Dávid Tibor, Takács lászló, a vnb dolgozói és meg sokan mások. Munkájuk dicsérete az eredmény: az alapozásnál a beruházás értéke 600 000 korona, a létrehozott munka értéke pedig 900 000 korona. Remélhető, hogy a to vábbi munkálatok során is hasonló segítséget kap oz az építkezés az üzemek brigádosaitól. Bunde István Érdekes kiállítási rende zett Calovón (Nagymegye- ren) a Szolgáltatások Házának előcsarnokában a helyi vadásztársaság „Harminc év a vadászatban“ címmel. Bemutatták a vadásztársaság legszebb trófeáit, a vadásztársaság munkájáról készített fényképeket, és rengeteg kitömött állatot, madarat. Több fajta szakszerűen kidolgozott prém, vadászati szakkönyvek, folyóiratok, úgynevezett villámújságok, vadászatot ábrázoló, művészi kivitelezésű képek segítségével mutatták be a vadásztársaság 30 év alatt végz©tt eredményes munkáját. Miklós Mihály mérnök, Buda József, Méry Dezső, Mallák István. Boledo- vics István, Föteles István és Főteles Ferenc vadászok jó szervező vadvédelmi és vadászati munkáját dicsérő oklevelekkel jutalmazták, tehát ezek is kiállításra kerültek. Mindönkinek tetszett ez az érdekes és tanulságos kiállítás. Öllé Ferenc Négy évvel ezelőtt nevezett be a szocialista munkabrigád címért hirdetett munkaversenybe a Vreba Lajos vezette 14 tagú munkacsoport, a Stará Turá-i CHIRANA nemzeti vállalat szerszámokat köszörülő munkacsoportja. Munkatervüket átlagosan 107,5 százalékra teljesítik. Egy újítási javaslat bevezetése nyomán évente több mint ötezer korona értékű anyagot takarítanak meg. Az idén munkahelyükön 2540 brigádórát dolgoztak le, így a béralap számára 7400 koronát takarítottak meg. Ugyanakkor a társadalmi munkából is kiveszik részüket: a pionírtábor építésénél 120, a városszépítés! akció során 145 brigádórát dolgoztak le. Négyen önkéntes véradók és m'ár háromszor adtak vért. A brigád két tagja, Malár István és Málek Pál a kommunista brigádvezető példamutatása nyomán tagjelőltje az üzemi párt- szervezetnek. Egyébként a brigádvezető a „Kiváló munkáért“ kitüntetés viselője, a brigád pedig megkapta a bronzérmet. Most az ezüstérem megnyeréséért küzdenek. Mató Pál Enieit fövel Nehéz körülmények középítő kezdte meg annak idején asszonysorsát Dubnická Alžbeta. Gyermeke tartós betegsége miatt munkát nem vállalhatott, de amikor szülői gondjai enyhültek, amikor csak tehette a Vöröskereszt szervezeteiben végzott nagyon hasznos társadalmi munkál. Ennek könnyű nyomát találni, hiszen eleinte a körzetben tevékenykedett, majd a járási plénum tagja volt, később a Szlovák Vöröskereszt elnökségének tagja. Egyébként pedig 1971 óta a Szövetségi Gyűlés képviselője. Amikor családi helyzete lehetővé tette, munkát is vállalt: 1972 óta a jnb szociális ügyosztályán gondnoki tisztséget. Valóban szívén viseli a bünteteti előéletű egyének, az idült alkoholisták ügyét. Hivatásának érzi, hogy visszavezesse őket az élet rendes kerékvágásába. Nehéz feladat ez. Csak az vállalkozhat ilyesmire, aki nem számít látványos eredményekre. 0 azonban sohasem csügged. Tavaly, az alkoholisták elvonó gyógykezelésére kijelölt személyek közül negyvennégyet sikerült az intézetbe irányítania. Az is nagy megelégedettséget jelent számára, hogy egy nyolcgyermekes házaspá r zilált családi viszonyait re dezni tudta. Gondozottjainak sorsáról sohasem feledkezik el. Számára nagyon fontos kérdés, hogy az illetők hogyan érvényesülnek új munkahelyükön. Amikor meglátogatja őket, olyankor szokott találkozni választóival is. Akikkel közösen sok-sok problémát megbeszél és mxgold. Örömére szolgál, hogy a lakosok, a választók a választási program célkitűzéseit teljesítik. Sőt, alkalmanként túlteljesítik. Ha majd lejár a választási időszak, bátran, emelt fővel állhat választói elé, hiszen munkahelyén és körzetében példásan helytállt. Gábris József Dallal, tánccal Nagy sikerű dal- és táncünnepélyt rendezett Ragyolcon a r'SFMADOK lučeneci (losonci) járási bizottsága. Fellépett a salgótarjáni művelődési központ „Kohász“ elnevezésű tánccsoportja, valamint a karancskeszi művelődési ház táncegyüttese, Kovács Pálné, magyarországi népdalénekes, és több, magyarországi vendégszereplő. Nagy sikert aratott a füleki, a fülckpüspöki, bénái és ragyolci tánccsoportok műsora is. Szecskó István, Szvorák Katalin, Molnár Katalin, Tóth Malvin, Korim Lídia, hazai népdalénekesek müsorszámalt is vastapssal jutalmazta a közönség. A dal- és táncünnepélyt hazánk felszabadulásának 30. évfordulója jegyében rendezték. % Gáspár István Népszerű A gyermekek körében, Luöenejen (Losoncon) nagy népszerűségnek örvend a Tugár-patak melletti közlekedési játszópark, amely 1 millió 300 ezer koronás költséggel most épül. Igaz ugyan, hogy a mellé tervezett irodaház csak jövőre épül fel, de a pályát már átadták rendeltetésének. Különösen most, a nyári vakáció idején, naponként sok-sok gyermek keresi fel ezt a játszóparkot. Aszfaltozott, jelzőlámpákkal és táblák kai felszerelt utakon 20 kisautó, valamint kerékpár segítségével játékosan ismerkedhetnek meg a közlekedési szabályokkal, melyek ismerete a balesetek megelőzése érdekében ma már elengedhetetlen. Kanizsa István A nöszövetség diakovCei (deákij helyi szervezete másodízben rendezte' meg ,,Az elet szépsége“ című kézimunka kiállítást. Több mint 150 különféle kézimunkát, térítőt, díszpárnákat, ötletes díszeket mutattak be. Főleg a kézimunkázok körűnek alkotásait, bár mások kézimunkái is helyet kaptak az ötletesen rendezett tárlókban. A nőszövetség helyi szervezetének 132 tagja van, s Polák Mária vezetésével már évek óta sikeresen tevékenykedik. A szervezet titkára Lujbocká Emília, aki nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a másodízben megrendezett kiállítás megnyerje az érdeklődők, a látogatók tetszését. A kézimunkázok körének tevékenységét Tusková Judita és Pákozdy Eszter irányítják. Egyébként a kiállítás látogatói örömmel állapították meg, hogy Antalecová Mária, Tusková Juditaf Varga Anna, Pákozdy Eszter, Császár Zsuzsanna, Izsák Mária és a többiek nemcsak ügyes kezű kézimunkázok, hanem nagyon jó ízlésű, művészi tehetségű asszonyok és lányok. Felvételünkön a kézimunkázok körének tagjai láthatók. Puskás Lajos Más^írben Hatásosan A Kosice-vidéki járásban kellő figyelmet [ordítanak a szemléltető agitációra és a propagandára. A városok és községek terein, legforgalmasabb részein, az iskolák, az ipari és mezőgazdasági üzemei udvarain úgynevezett tájékoztatási központokat létesítettek. A választási program feladatainak teljesítéséről, a tömegszervezetek tevékenységéről, az üzemek életéről, az időszerű hazai és külföldi eseményekről adnak tájékoztatást a központban felszerelt táblákon. A járásban jelenleg 16 ilyen tájékoztatási központ található. A legszínvonalasabbak Medzeven (Mecze azéfen J, Mold a va nad Bodvou (Szepsi) községben, a Períni (Perényi) .. ós a Nová Bódva-i (Űjbód- vai) Efsz-ekben, valamint a DREVOVÍROBA szepsi és a ZIPP vállalat geöai üzemében találhatók. Gazdag József Húsz éve postás Gömör- horka községben Szabó Dózsa János. Régebben a papírgyárban dolgozott. Amikor a postához került, kezdetben négy községbe, kerékpáron járva hordta, kézbesítette a napi postát. Ma már, persze, motorkerékpáron jár, három községbe hordja a postát, de legalább 13 km-es naponként az útja. A nyugdíjakat, a pénzküldeményeket is ő kézbesíti. Évente legalább egymillió koronát. Munkáját megbízha tóan végzi, a kellő felelősséggel. Korán reggel indul és a küldemények súlya, melyet laponként, újságonként külön-külön kézbesít, legalább 15—20 kg. Ne hóz a munkája, de nem panaszkodik. Sőt, haragszik azokra, akik ok nélkül elé- gedetlenked nek. Édesapja, aki felnevelte, a harmincas években gyakran volt munkanélküli. Ü maga megismerte a háború borzalmait, de gyermekeit, akik már férjhez mentek, megnősültek, nélkülözés nélkül nevelte fel. jó munkájával igyekszik ezt meghálálni. Ugyanakkor felettesei is elismerik jó munkáját, hisz már több alkalommal kapott dicsérő oklevelet. Prihradsky Lajos Már teljesítették az ötéves tervet