Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-10 / 32. szám, Vasarnapi Új Szó
1975 VIII. 10. Kétségtelen, hogy a fasizmus felett aratolt győzelem 30. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású müvé- szeti-kulturális akciók között is kivételes hely illeti meg a moszkvai nemzetközi képző- művészeti kiállítást, amelyen a „Harminc győzelmes év“ jelszó realitását hirdették a bolgár, csehszlovák kubai, lengyel, magyar, . mongol, NDK-beli, román, VDK-beli és szovjet alkotók festményei, grafikái és plasztikái. A szocialista testvérországok ilyen irányú elmélyült együttműködése 1958-ban kéz dödött és 1973-ban Szófiában új lendülettel indult fejlődésnek. Akkor azonban a cél a realista, elkötelezett kortárs művészeti alkotások bemutatá sa volt, míg a moszkvai kiállításion arra törekedtek, hogy bemutassák a szocialista-rea lista művészet három évtizedes fejlődésének az eredményeit. Mit bizonyítanak ezek az eredmények? Elsősorban azt hogy a világ egyetlen tőkés országában, egyetlen tőkés államtömörülésben sem fejlő dütt a képzőművészet olyan szabadon, olyan láttatóan, mint a Szovjetunióban és a szocialista közösség többi or szágaiban. Meggyőzően bizonyítják, demonstrálják közös céljainkat, természetesen úgy, hogy nem mossák el az egyes országok népi-nemzeti sajátosságait, hanem láttatják az ebből eredő eltéréseket, és éppen ezzel a szocialista kö zösség országaiban alkotó képzőművészek sok színű, rendkívül változatos, saját nemzeti kultúrájukat, de ugyanakkor az egész közösség kultúráját is gazdagító tevékenységét. De közös az eszmei alapál lás: a harc a munkásosztályért, a világbékéért, a szocialista társadalmi rend építéséért, a marxista—leninista eszmék győzelméért, a forradalmi humanizmus ideáljaiért, és a megalkuvást nem ismerő kíméletlen harc a fasizmus és a neofasizmus minden megjelenési formája ellen. A kiállítás politikai jelentőségén túl hangsúlyozni kell a tárlat esztétikai jelentőségét is, nevezetesen azt, hogy bár az egyes országok csak bizonyos, korlátozott számú alkotással vehettek részt a moszkvai rendezvényen, a kiállított művek a szocialista realizmus szellemében fogantak, és bizonyították, hogy a szocialista művészettől idegen minden pszeudorealista és dekadens koncepció. Az első rész a fasizmus borzalmait és az antifasiszta harc páratlan hősiességét mutatta be. A második világháború idején alkotott szovjet és lengyel plakátok, festmények, csehszlovák. magyar grafikák, vagy bolgár és román plasztikák egyaránt láttatták, hogy a szocialista .realista művészet szervesen kötődik a proletariátus forradalmi művészeti hagyományaihoz. Ez az első rész szervesen ö£«;iefügg a jelennel, szinte érezhető az az eszmei híd, ami a véres múltból a szépülő jelenbe vezet. Az erőteljes, drámai feszültségű bolgár partizánkép után a korszerű hegesztés vagy vasolvasztást ábrázoló festmény következik a kubai szabadságharcosokat megörökítő alkotás után derű és megnyugtató látvány a cukornád aratásának napfényes derűt, töretlen életerőt és optimizmust sugárzó képe. Az expresszív figuralizmus és az őszinte szolidaritás érzése jellemzi a kubai, német, cseh vagy román alkotók chilei tematikájú alkotásait. A második rész nagyszerűségét, agitatív erejét a jelen valóságának ábrázolása biztosítja: a Szovjetunió népe és dicső hadserege megsemmisítette a fasizmus pokoli, szeny- nyes erőit, országok és népek a szocialista fejlődés útjára léptek, a munkásosztály a párt vezetésével átveszi a hatalmat, a dolgozó nép elfoglalja jogos örökét, épít, alkot, gyarapítja saját hazáját és a szocialista közösséget, és a lázas ütemű munka mellett is szilárdan áll a békeharc élvonalában, hirdetve, hogy a kommunizmus a jövő, az emberiség fiatalsága. Összegezésként elmondhatjuk, hogy a moszkvai nemzetközi képzőművészeti kiállítás bizonyítja, megmutatja a szó cialista ember életének szépségét, eszméinek igazságát országépítő erejének soha nem csökkenő erejét! A Magyar Népköztársaság bán a színházak nyári szünetet tartanak, de nem szünetel a színházi élet. A színészek szabadtéri színpadokon és vár színpadokon lépnek fel. A beszámolók, kritikák elismerően nyilatkoznak a diósgyőri vár bán megtartott előadásról. A budapesti Huszonötödik Színház társulata, a miskolci Avas táncegyüttes és a miskolci Irodalmi Színpad közreműködésével Gyurkó László Sze relmem, Elektra című drámáját mutatta be, Szigeti Károly újszerű, a környezethez hangolt rendezésében. A megvilágított falak között szinte az egész vár'a játékot szolgálta, a várároktól a tornyokig mindenütt folyt az előadás, és elsősorban Kristóf Tibor Igló- di István és Jobba Gabi színészi teljesítménye növelte a sikert. A Gyulai Várszínház első bemutatója — szinte hagyo- mányszerűen — ismét történelmi dráma volt. A Véres farsang, Veress Dániel romániai magyar író darabjának főalakja Báthori Zsigmond, az ingatag jellemű, gyengekezű erdélyi uralkodó. A kritikus (Bulla Károly] szerint Veress Dániel pontos lélekrajzot fest az uralkodóról, szuggesztív. nyelvi leleményben gazdag előadásmódja erőssége a drámának. A bemutatót Sík Ferenc rendezte, megvalósítva a már korábban jelzett elképzelését: a játékot passióként fogta fel, és megtűzdelte a profán szertartás mozzanataival. A színészek közül Iglódi István, Csíkos Gábor, Huszár László. Kézdy György és Dózsa László alakítását emelik ki A Szentendrei Teátrum ötlet gazdagsága, művészeti rangja ma már déli szomszédaink határain túl is Ismert. Az idei nyári idény nyitányaként Wassermann — Leigh — Da- rion La Mancha lovagja című zenés-dráma esszéjét mutatták be, Ádám Ottó és Szirtes Tamás rendezésében. A bíráló (Apáti Miklós) hangsúlyozza: a rendezés érdeme, hogy néhány látványos tömegjelenet megkomponálását leszámítva, visszafogott volt, és a színész javát szolgálta. A kritikus elismerően nyilatkozik Koltai Jánosról, aki a búsképű lovagot alakította, Bencze Ilona Dulcineájáról és Timár Béla Sanchojáról. —erf— ÚJ VERSEK DÉNES GYÖRGY: H&IAIÖTtEM Hazajöttem, s hajdani arcom nem ta'álom. Itt kísértett, de már sehol se látom. Nézek az égre: kihűlve leng az ég. Hajlok a földre: nem sóhajt több regét. fii WfrTCiT íRsmm Fejed felett a régi nap ragyog, a csillagok is tiszta lánggá! égnek, nem érzed ízét mégsem a reménynek, a hajdaninak, ami elhagyott. DOHÁNY TIBOR: mVBDEISS Egy kép halhatatlan lélegzését simogatom A színek kiforrott mosolya úszik a szélben A folyók férhetetlenül táncolnak A hegyek megfoghatatlanul futnak A kiöntött festékben a Nap düledezik S én egy útszélén álmokat festek ZIRIG ÁRPÁD: mmiíM az wi hagyjam abba, vagy van út mi vihet ölükbe vesznek vagy elsiratnak az égiek rámnehezedik az idő hallgatag tavasszal poroszkál az egyszemélyes karaván szembe a nappal ha szereted meg is érted (fogd meg a kezét) üvölts te is rá egy nagyot kopár forró úton félő elalhatott CSONTOS VILMOS: smm Tudom, fárc»dt vagy De nem mutatod Az egész napnak Terhét vállalod: Sarkall a „tenni"! Hajnaltól egész Az éjszakáig Futsz, mert sok merész Terved se számít: El kell végezni! Tudom, fáradt vagy. Pihenj meg bennem Puha ágyadnak Párját vetettem A két karomban. Megsimogatni, Ha nem is elég, De betakarni Szívem melegét, Nézd, neked hoztam TÖRÖK ELEMÉR: MoíWLfxoa Érintetlen mozdulatok bizalmas csendje - karnyújtásnyira múltja fölé hajló ebéd utáni magány - beteljesült pillanat ponty ugrik a vízből a Nap homlokára aztán fényes csobbanás NÉMETH ISTVÁN: JÁTSSZ VK EL «42 E&ESier Játsszunk halált, játsszunk életet! Fiam, lányom, te már úgy is itt vagy, te leszel az élet, s én a halál, mielőtt még mindezt megérted. Játsszunk kést, kötelet! Amikor az égen átlebeg egy csillag, én, a vén tehetetlen elmegyek. Játsszunk csodát, csodát, hiszen úgyis csoda, hogy még élek, hogy a kést s kötelet még haszná'om késnek s kötélnek Játsszunk a csillagokkal, játsszunk a két kezünkkel, játsszunk az eszünkkel, játsszuk ki azt is, hátho elhiszi, hogy csak játék volt, s nem végzet. Jó, akkor játsszunk! Játsszunk még egy kicsit, játsszunk szépet, játsszunk, játsszuk el az egészet!
