Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-24 / 34. szám, Vasarnapi Új Szó
A PÁRTÉLET 15. számában VLADIMÍR JANKÓ a szocialista világrendszer kialakulásával, ideológiai munkánk időszerű feladataival foglalkozik. A cikk egyik részét az alábbiakban ismertetjük olvasóinkkal. A szocialista világrendszert nem valamilyen döntés hozta létre. Maga az élet, a fejlődés objektív törvényei formálták. Eszmei-politikai alapját azok a szoros kapcsolatok képezték, amelyek már évtizedek óta egymáshoz fűzték a közös internacionalista érdekekért és célokért folytatott harcban a kommunista és munkáspártokat. Miután a szovjet hadsereg számos ország népét felszabadította a fasiszta járom alól, lehetővé nyílt számukra önállóan eldönteni sorsukat. Ezekben az országokban fokozatosan győzött a munkásosztály. Ezáltal ezek a kölcsönös internacionalista kapcsolatok első ízben szerepelhettek államközi szinten. Részben már a háború alatt és röviddel a háború után egyes államok számos szövetségi szerződést kötöttek. Rövidesen azonban megmutatkozott, hogy a nemzetközi imperializmus összpontosított nyomása feltétlenül szükségessé teszi a kollektív együttműködést, ami megkívánta ezeknek a kapcsolatoknak további bővítését és elmélyítését, mégpedig multilaterális alapokon is. Ez elsősorban a gazdasági fejlődés területére vonatkozik. Míg például Csehszlovákia hajlandó volt továbbra is bővíteni és elmélyíteni gazdasági együttműködését a tőkésországokkal, amint azt a gottwaldi kormány 1946- ban programjában hangsúlyozta, az Egyesült Államok már 1948 márciusában kiviteli tilalmat rendelt el az ún. stratégiai jellegű árucikkekre a szocialista országok viszonylatában, s hasonló eljárást követelt meg nyugat-európai partnereitől is. Csehszlovákia, amely addig jelentős mértékben számos, főleg közszükségleti árucikkek Nyugatra irányuló kivitelére és a fejlett tőkésországokból a nyersanyag, valamint a technika behozatalára orientálódott, szembe került a gazdasági zárlat veszélyével. A tőkésországok elutasították a csehszlovákiai árucikkek vásárlását, és számunkra nyersanyag és technika szállítását. Az akkori Csehszlovákia számára ez komoly problémát jelentett, s az imperialista erők számítottak rá, hogy ezzel a nyomással térdre kényszerítenek bennünket. Csakhogy a formálódó szocialista világrendszer már akkoriban történelmi szerepet játszott. Egyébként 1949 januárjában szerződést írtak alá a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa megalakításáról, amely kezdetben szerény célt tűzött ki: úgy szabályozni a tagországok kölcsönös gazdasági kapcsolatait, hogy helytálljanak a tőkésországok állandóan erősödő, mind élesebb és bárdo- latlanabb formákat öltő nyomásával szemben. Az Egyesült Államokban már 1949-ben jóváhagyták a kereskedelem ellenőrzéséről szóló törvényt, amely azután a kereskedelmi embargó politikájának fő eszköze lett. Párizsban 1950-ben megfakult a NATO-országok ún. konzultatív csoportja, amelynek végrehajtó szerve a hírhedt koordinációs bizottság (COCOM 1 lett. Ennek kellett megítélnie a szocialista országokba irányuló árucikkek ún. stratégiai értékét. Végül az Egyesült Államokban, 1951-ben törvényt fogadtak el a gazdasági együttműködés ún. kölcsönös ellenőrzéséről, amelynek értelmében az amerikai gazdasági segítséget megtagadhatták minden olyan nem szocialista országtól, amely nem csatlakozott a szocialista országokkal szembeni embargóhoz. Csak a szocialista országok kölcsönös testvéri együttműködése verhette vissza a világimperializmusnak ezeket a dühödt támadásait. A fejlődés igazolta a szocialista országok nemzetközi szolidaritásának rendkívüli alkotóerejét. Lehetővé tette számukra ennek a nehéz időszaknak átvészelését, gazdasági potenciáljuk sokoldalú kibontakoztatását és a dolgozók életszínvonalának emelését. Ugyanakkor azonban mind sürgetőbA KGST megalakítása ben hatott a tőkésországok katonai fenyegetése. Már 1949. április 4-én aláírták az Észak-atlanti Szerződést. A szocialista országok ellen irányuló agresz- szív tömb jött létre. Már az Egyesült Államok háború utáni első doktrínáinak, a kommunizmus ún. feltartóztatása, és később visszaszorítása doktrínájának is agresszív jellege volt.- Az ötvenes években pedig már veszélyesen konkretizálódik a háborús fenyegetés. 1952 őszén megfogalmazták, és 1953 elején kihirdették az ún. felszabadítási doktrínát, amely már teljesen nyíltan célul tűzte ki a szocialista országok népeinek erőszakos „megszabadítását“ a szocializmustól, és a kapitalizmus megújításának rájuk kényszerítését. J. F. Dulles 1954. január 12-én meghirdette a „tömeges ellencsapás1* katonai stratégiáját, amely a szocialista országokat a nukleáris fegyverek összpontosított tömeges támadásával fenyegette. Ugyanennek az esztendőnek a végén Európában kiéleződött a helyzet. Az Egyesült Államok októberben nyugateurópai szövetségeseivel együtt aláírta az ún. párizsi egyezményeket, amelyek kitűzték a Német Szövetségi Köztársaság újrafelfegyverzését és beillesztését az Észak-atlanti Tömbbe. A német militarizmus örököseinek és folytatóinak bevonása a NATO vezérkarába, a Bundeswehr bevonása a nemzetközi imperializmus agresszív doktrínáinak megvalósításában — a közvetlen agresszió veszélyével fenyegette a szocialista országokat. Rövidesen azután, hogy 1954. május 5-én érvénybe léptek a párizsi egyezmények, május 11-én Varsóban megtartják az európai szocialista országok konferenciáját az európai béke és biztonság szavatolásáról, aminek eredménye volt — május 14-én — a Varsói Szerződés nevű, barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírása. Ennek alapján két szinten, külpolitikai és honvédelmi téren bontakozik ki a tagállamok sokoldalú együttműködése. A szocialista országok között a kétoldalú szövetségi szerződések hagyományos rendszerét, a mind szorosabb sokoldalú gazdasági kapcsolatok felvételét ilyenformán külpolitikai és honvédelmi vonatkozásban betetőzik a sokoldalú szerződéses kapcsolatok. A szocialista rendszer országai kapcsolatainak alapja, egységüknek és erejüknek szilárd forrása ma és a jövőben elsősorban a kommunista és munkáspártok internacionalista kapcsolata. Ezeknek a kapcsolatoknak szükségszerűsége a szocialista társadalom jellegéből következik. A kommunista és munkáspártok minden szocialista országban a vezető erő szerepét töltik be. Közös az ideológiájuk — a marxizmus—leninizmus —, közösek az érdekeik és a céljaik. Ilyen feltételek között csak a szűk nemzeti keretekre, csak a „saját erőre“ orientálódni egyet jelentene nemcsak azzal, hogy kitennék magukat az imperializmus összpontosított támadásának, hanem ez egyben az adott országot és lakosságot mesterségesen gyengítené, megfosztaná a nemzetközi együttműködésből, a közös problémák vállvetett megoldásából, más országok tapasztalatai kölcsönös átvételéből és nemzetközi méretekben az egyeztetett eljárásokból következő óriási lehetőségektől. Ezzel szemben az erő egyesítése mind a szocialista és a kommunista építés problémáinak megoldásában, mind a világ békéjéért és haladásáért folytatott harcban egyet jelent minden egyes ország lehetősíégei megsokszorozásával, sőt közvetlen meghat- ványozásával. Mind nagyobb jelentősége és méretei vannak a testvérpártok együttműködésének ideológiai téren. Ez a szüntelenül tökéletesedő és mind hatásosabb formákat öltő együttműködés maradéktalanul megfelel a szocialista közösség fejlődése jelenlegi szakasza objektív szükségleteinek a nemzetközi helyzetnek, s biztosítja a testvérpártok szoros együttműködését tevékenységük egyik legfontosabb területén. Erről tanúskodnak a szocialista országok kommunista és munkáspártját központi bizottságai titkárainak Prágában 1975. március 4— 5-én megtartott tanácskozásának rendkívül pozitív eredményei. , • . A marxizmus—leninizmus élő tanítás, amely elválaszthatatlan kapcsolatban áll a fejlődéssel, szüntelenül és annál gyorsabban fejlődik, minél gyorsabb az élet forradalmi áramlata. Erejének, igazának és hatékonyságának alapja internacionalista jellege, az, hogy t.4krözi a széles körű nemzetközi tapasztalatokat. Szoros együttműködés A marxizmus—leninizmustól teljesen idegen a szürke egyoldalúság. Minden párt hozzájárul a közös eszmei kincsestárhoz, újra és újra gazdagítja a marxizmus—leninizmus gondolatai megvalósításának konkrét formáit és módszereit. Csehszlovákia Kommunista Pártjának is volt és van ilyen hozzájárulása. Nem kételkedünk abban, hogy más, jelenleg még a kapitalizmus feltételei között tevékenykedő testvérpár- tok is gazdagítani fogják a szocializmus félé vezető utat népünk nagy forradalmi tapasztalataival, belső feltételeik és az adott nemzetközi feltételek konkrétumaival. A tapasztalat azonban arról tanúskodik, hogy minden párt hozama annál nagyobb és értékesebb, minél következetesebben indul ki marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus eszméi iránti rendíthetetlen hűségből, a párt építésének, és munkájának lenini alapelveiből. A marxizmus—leninizmus egységes internacionalista tanítás, és nem zárható szűk nemzeti keretekbe, mint ahogy nem lehet a „nemzeti válfajok“ valamiféle szabad vegyülete sem. A szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai titkárainak ez év márciusi tanácskozása joggal emelte ki a szocialista országok ideológiai együttműködésének növekvő jelentőségét „a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus alapjaira épülő egységük további megszilárdítása és ... az opportunizmus minden válfaja elleni sikeres harcuk szempontjából“. A szocializmus építésének gyakorlati tapasztalatai maradéktalanul igazolták az ideológiai munka minden szférájában a szoros együttműködés múlhatatlan szükségességiét. Magának az új társadalom építésének folyamata az elmélet területén minőségileg mind igényesebb feladatokat hárít a szocialista rendszer minden országára. Kommunista és munkáspártjaik manapság olyan feladatokat oldanak meg, amelyekkel eddig a társadalom nem találkozott. A szocialista rendszer országainak óriási vívmánya és ereje, hogy ezt az összes ország tapasztalatcseréje alapján, mások ismereteivel gazdagodva teheti meg, miután közösen fontolóra veszik a további kilátásokat. Minden egyes párt megoldja egyrészt tagjai és tagjelöltjei, másrészt a lakosság legszélesebb rétegei nevelésének igényes feladatait, céltudatosan formálja az emberek tudatát, mentesíti a korábbi társadalmi struktúrák hordalékától és csökevényeitől, s formálja az új, a szocialista embert. A tapasztalatcsere, a más testvérpártok eredményeiből, előnyeiből és fogyatékosságaiból való okulás képessége jelentősen növeli annak lehetőségét, hogy rátaláljanak az ideológiai befolyásgyakorlás optimális módozataira. Manapság mind sürgetőbb és szükségesebb a legszorosabb ideológiai együttműködés a tőkés világgal szemtől szemben, egyrészt az osztályellenség nyomása és ideológiai eszközei elleni küzdelemben, másrészt a feszültség enyhítéséért, a békés egymás mellett élés alapelveinek érvényesítéséért, a marxizmus—leninizmus eszményei, valamint a reális szocializmus eredményei nemzetközi méretekben történő propagálása szakaszán vívott offenzív küzdelemben. Ennek, az együttműködésnek a jelentősége annál nagyobb, minél jobban hatnak a világban a marxizmus— leninizmus gondolatai, minél következetesebben jut érvényre a nemzetközi feszültség enyhülésének folyamata. Az a körülmény, hogy — amint azt L. !. Brezsnyev elvtárs ez év június 13-án mondott választási beszédében hangsúlyozta — „A burzsoá világ vezetői1 már nem számíthatnak a kapitalizmus és a szocializmus közti történelmi ellentét fegyverekkel való megoldására“, előtérbe állítja a harc ideológiai formáit, s mind nagyobb fokú nyíltságukra vezet. Annál fontosabb, hogy a szocialista rendszer országainak kommunista és munkásnártiai, főleg a tőkés világgal szemben, mindinkább ideológiát hatásuk integrálására törekedtek. íi; , . Burzsoá propaganda Különben ellenfeleink is mindinkább igyekeznek koordinálni és egyesíteni ellenünk folytatott küzdelmükét. A legnagyobb antikommunista eszmei diver- záns akciókat széles nemzetközi platformon készítik elő és dolgozzák ki. Az antikommunizmus nemzetközi központjaiban készítették elő és dolgozták ki az ún. DubCek-levéllel kapcsolatos kampányt is, amelynek célja elsősorban az volt, hogy nemzetközi méretekben megzavarják a feszültség enyhülésének folyamatát. Főleg a szocialista és a szociáldemokrata pártok jobboldali körei törekednek például arra, hogy koordinálják Portugáliában a fejlődést antikommunista irányba terelő nyomásukat. Annál szükségesebb, hogy a szocialista országok kommunistái tántoríthatatlanul haladjanak a vállvetett harc, ellenfeleink akciói és kampányai meggátolása, a béke, a demokrácia és a szocializmus új sikereiért folytatott közös harc útján. A szocialista országok kommunista és munkáspártjainak testvéri nemzetközi együttműködéséről szólva, teljesen magától értetődő, hogy a szocialista rendszer valamennyi testvérpártja számára döntő jelentőségük van a Szovjetunió Kommunista Pártja tapasztalatainak, példájának, támogatásának és segítséglének. A burzsoá propaganda erőnek erejével szeretne kiagyalni valamilyen ellentmondást a között, hogy hangsúlyozzuk a Szovjetunió és az SZKP szerepét és a között a tény között, hogy a kommunista mozgalomnak jelenleg már nincs semmiféle szervezeti centruma. A valóságban itt nincs semmiféle ellentmondás. Minden kommunista és munkáspárt egyenjogú és önállóan határozza meg politikáját. Ehhez hasonlóan a szocialista közösség országai és pártjai is teljesen egyenjogúak és függetlenek. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az elmúlt években minden nemzetközi találkozó alkalmával senki sem védte oly érzékenyen a teljes egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás elvét, mint éppen a szovjet képviselők. Mindenki jól tudja, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja elsőként változtatta gyakorlattá Lenin gondolatait, s rendkívül bonyolult, valamint eltérő feltételek között felépítette és megvédte a szocialista társadalmat. A Szovjetunió vállára hárult a tőkés körülzártság feltételei között a harc egész súlya, a világfasizmus elleni küzdelem döntő súlya, s a hidegháború feltételei között a nukleáris fenyegetés ellen, az új erőviszonyok megteremtéséért, a feszültség enyhítéséért és a békés egymás mellett élés elvei érvényesítéséért viselt hafrc legsúlyosabb terhe. Enélkül az imperialista hatalmak továbbra is talán eltűrhető, de komolyan nem vehető naiv játéknak tekintenék a szabadságról, a szuverenitásról, az engyenjogúságró! és a be nem avatkozásról szóló fennkölt szavakat. Ezek a fogalmak csak az olyan nemzetközi feltételek érdeméből válhattak lényeges realitássá, és számos. elsősorban szocialista ország népe csak olyan nemzetközi feltételek között harcolhatta ki jogát a tiszteletben tartásra, az érinthetetlenségre és a be nem avatkozásra, amelyekben, főleg a Szovjetunió érdemeiből, alapvetően megváltoztak az erőviszonyok. S ha teljesen konkrétek akarunk lenni, akkor tisztában vagyunk azzal, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetközi viszonylatában elsősorban azért szerepelhet büszke, független, szuverén államként, mivel népünk áldozatkész törekvése teljes mértékben támaszkodhat a szocialista közösség, elsősorban a Szovjetunió ereiére.
