Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-21 / 196. szám, csütörtök
Színvonalas küzdelmet várunk (Munkatársunk, Tomi Vince telefonjelentése.) Együtt van a 19. szlovák kerékpáros körverseny mezőnye. Ma 12.45 órakor Sviriníkbcn, a szovjet hadsereg emlékművénél lesz az ünnepélyes megnyitó, majd a tiidajdonképpeni verseny, az egyéni idŐ- futani első kerékpározóját 13.30 órakor indítják ütnak a 19 km hosszú Svidník—Dukla útszakaszon. Már az első szakasz is nehéz lesz, hiszen az „igazság versenyét“ — így nevezik az egyéni időfutamot — 7 kilométeres emelkedő tarkítja. A tavalyi győztes, Cambal (Inter) edzője, Kamii Hafapka, ismeri legjobban a verseny útvonalát, hiszen ő jelölte ki a tizenkét útszakaszt. Megkérdeztük tőle, hogy igaz e, miszerint Cambal Ismét nyerni akar ... — Ki árulta ezt el maguknak? Már semmit sem tarthat titokban az ember __ És mosolygott, majd hozzátette: „Ha az ellenfelek engedik . ..“ Aztán komolyra fordítottuk a szót. Cambal és társai jó formában várják a versenyt. Igaz, a többiekről is jó hírek érkeznek. Nagyon erős a szovjet csapat, soraiban szerepel az idői spartakiádon győztes litván válogatott tagja, Sttnik Is. A szovjet vezetők azonban tartan.)k egy kicsit az igényes hegyes-dombos tereptől, amelyen 78 rósz-, illetve hegyi hajrá van. Sokat erősödött a csehszlovák válogatott, mert a VB-re is számításba veit Gálik (Inter), aki megnyerte az országúti egyéni bajnokságot, tegnap megérkezett Kosicéie. Dr. Vladimír Horváth, a szervező bizottság elnöke elégedetten nyilatkozott az egyes útszakaszok rendezőgárdájáról. Mindenki nagy lelkesedéssel dolgozott, hogy méltó keretek között cíonáriusok vannak, akik sikeresen oldották meg a Kosicén megrendezett országos bajnokság szervezését. Reméljük, mindenki elégedett lesz munkánkkal. Pénteken, a második útszakasz rajtja előtt ünnepélyesen megkoszorúzzuk az ismeretlen katona sírját és másnap a város vezetői fogadják a külföldi delegációkat, az újságírókat és vezetőket." Szóval nincs és valószínűleg nem is lesz baj a rendezéssel. Már csak a versenyek vannak hátra. Reméljük, nagyszerű küzdelmeket láthatunk a tizenegy napig tartó szlovák kerékpáros körversenyen. Az országos atlétikai bajnokság két esélyese: Fibinuerová és Danëk. A hazaiak sikerei jegyében... folyjon le a Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletére rendezett nemzetközi sportesemény. Košice a verseny első központja. Kelet-Szlovákiában, illetve e környéken lebonyolításra kerülő három útszakasz rendezőinek elnöke, Jozef Snopko így nyilatkozott: „Jozef Dobšinský, a KNB alelnöke bizottságunk tiszteletbeli elnöke és a vezetőségben is tapasztalt funkAz 1. labdarúgó-liga harmadik furdutniának csak három mérkőzését rendezték meg a délutáni órákban, s mindhárom esetben a vendéglátó-csapat szerezte meg a győzelmet. Erre leginkább a Trinec—LIAZ Jablonec találkozó kapcsán leheteti számítani, s a zilinai együttes is enyhe esélyes volt a VSS ellen. Arra kevesen gondoltak, hogy az Inter, amely kiválóan kezdett, éppen Trenéínben, vagyis az újonc pályáján veszti el őszi veretlenségét. EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK Csehszlovákia ifjúsági labdarúgó válogatottja a siófoki nemzetközi tornán a románok elleni 1:1 -es döntetlen után a magyar együttest 3:0-ra, a lengyel ifi válogatottat pedig 2:0-ra győzte le. Ezzel a tornán az első helyen végzett. További eredmények: Magyarország—Lengyelország 2:1, Lengyelország—Románia 2:0, Magyarország—Románia 3:1. A Kubában fttlyó nemzetközi junior röplabda-tornán Csehszlovákia 3:0 ra győzött az NDK ellen, a Szovjetunió pedig ugyancsak 3:0-ra verte Kuba leválogatottját. Az Oj pesti Dózsa labdarúgó együttese Algírban 2:1 (0:1) arányban győzött Algéria válogatottja tllen. A magvarok góljait Nagy, és Sarlós szerezte. A hazaiak gólját Safsafi lőtte. A negyedik fordulót egyébként rt hét végén rendezik meg, s annak párosítása a következő lesz: (szombat, augusztus 23), — Spartak Trnava—Bohemians Praha (1R,30 órai kezdettel), Slávia Praha—Lokomotíva Ko- lice (20,00 órakor), ez a találkozó a tv műsorán is szerepel. — Vasárnap, augusztus 24-én ezek a mérkőzések lesznek soron: Dukla Praha—Inter Bratislava (Ifi,30 óra). Baník Ostrava —Jednota Trenčín (1B.00 óra), Zbrojovka Brno—SU Teplice (18,30 óra), VSS Košice—Skoda Plzeň (111,00 óra). UAZ (ablonec —ZVL Žilina (16,30 óra) és Slovan Bratislava—TŽ Trinec (19,30) órai kezdettel .... 3:2 (1:1) 1:0 (1:0) TENISZ A bong Wonri-i nemzetközi tenisztorna első fordulójának eredményei: Kodeá (csehszlovák) — Dominguez (francia) 6:2, 6:4, Vilas (argentin) — Hi- gueras (spanyol) 6:2, 7:5, Fillul (chilei) — Cahill (amerikai) 6:1, 6:4, Drysdale (dél-afrikai) — Dowdeswell (rhodésiai) 6:3, A sportfogadás hírei A Sportka 33. játékhete I. búzásának nyereményei: 1. díj: egy nyertes — 200 000 korona, II. díj: 83 nyertes á 20 310 korona, III. díj: 3754 nyertes á 425 korona, IV. díj: 65 966 nyertes á 50 korona. A II. húzás nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 52 nyertes á 22 245 korona, III. díj: 3148 nyertes á 505 korona, IV. díj: 59 617 nyertes á 50 korona. Az év mérMiése lesz? Augusztus huszonnegyedikén, Vasárnap délután fél kettőkor érdekes labdarúgó-mérkőzésre kerül sor a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahelyi) DAC-pályán. A budapesti színészek és a hazai magyar újságírók mérik ösz- sze tudásukat! A vendégek együttesében pályára lép Kíbé- dy Ervin, Szirtes Ádám, Bujtor István, Juhász Jácint, Fülöp Zsigmond, Hadics László, Soly- raos Antal, (az Expressz-együt- tes vezetője) és más, neves művészek. A hazaiakat az Oj Szó, az Új Ifjúság és más szerkesztőségek tollforgató) képviselik. A találkozót Dr. Hegedős János konferálja. A rendező a király- fiakarcsai löldműves szövetkezet. A kis hírhez még csak annyit tennénk hozzá, hogy hasznosnak tartjuk az ilyen jellegű találkozókat, hiszen a spartakiád «rtáni testnevelési irányelvek egyik legfontosabb alapkövetel- nlénye a tömegesség. Újságíróink jó példával szolgálnak, amikor nemcsak írnak a tömegsport fontosságáról, hanem gyakorolják Is aztl (batta) 6:3, Dent (ausztrál) — Feaver (angol) 6:3, 6:4, Orantes (spanyol) — Velasco (kolumbiai) 6:3, 6:0. Muftoz (spanyol) — Pinner (nyugatnémet) 6:2, 6:7, 6:2, Laver (ausztrál) — Panatta (olasz) 7:6, 6:2, Gisbert (spanyol) — Gottfried (amerikai) 6:2, 6:3. South Orange: Amaya—Mayer (amerikaiak) 6:3, 7:6, Taróczy (magyar) — Ynille (dél-afrikai) 7:5, 6:1, Armitraj (indiai) — Owens (amerikai) 6:3. 1:6, 6:2, Harrison: női egyes — Court (ausztrál) — Redondo (amerikai) 6:1, 63, Savamacti (japán) — Cuypers (dél-afrikai) 6:3, 6:3, Gourlay (ausztrál) — Stratton (amerikai) 6:2, 6:4, Dupont (amerikai) — Hunt (ausztrál) 6:3, 6:3, Evert (amerikai) — Chamfreau (francia) 6:2, 6:2, Heldman—Russell (amerikaiak) 6:1. 2:6. 6:1. TRENČÍN INTER Trenčín, 18 000 néző, játékvezető Sargánek, góllövő: Fischer. Trenčínben rekordszámú közönség volt kiváncsi csapata ha zai bemutatkozására az 1. liga 3. fordulójában. A hazai csapat volt a többet támadó fél és kísérletezései a 24. percben hoztak eredményt, amikor Fischer, akit éppen az Interből igazoltak át, juttatta a labdát volt játékostársai hálójába. Ekkor még kevesen gondoltak arra, hogy ez lesz a mérkőzés egyetlen gólja. A hazaiak igyekezete arra irányult, hogy tartsák a vezetést, míg az Inter legalább a döntetlent jelentő gólt akarta megszerezni. Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de az első félidőben kialakult eredmény már nem változott. Az újonc Trenčín tehát első hazai találkozóján duplájával szaporította pontjai számát, az Inter pedig elszenvedte az őszi évadban első vereségét. ŽILINA VSS Žilina. 3000 néző, játékvezető Litoš. Góllövők: J. Tománek illésből, Rnsnák és Št. Tománek, illetve Oboril és Pollák. A hazaiak igyekezetét eleinte lehűtötte a gyorsan hekapott gól, hiszen a VSS Oborilnak a 9. percben lőtt góljával 1:0 arányban vezetett. Az egyenlítés a 37. percig váratott magám, amikor J. Tománek 11 esből volt eredményes. Szünet után nagyon rákapcsolt a zilinai csapat, s ennek eredménye Rusnáknak « 49. percben lőtt gólja volt. A hazai öröm eleinte nem tartott sokáig, Pollák az 52. percben egyenlíteni tudott. A nézők legtöbbje már belenyugodott a kilátásban lévő döntetlenbe, nem ügy Stefan Tománek, akinek lövése a 88. percben megtalálta a VSS hálójába vezető utat, s ezzel a hazai együttas az őszi idényben fc'lső győzelmét aratta. 20(1:0) TftlNEC JABLONEC Trinec, 4000 néző, játékvezető Rolniik, góllövn Mruska (2). A nagy igyekezettel játszó, az első bajnoki pontokat megszerezni akaró vendéglátó-csapat lényegesen többet támadott, s a vezetést a 20. percben Hrnska révén szerezte meg. A második félidőben Is a hazai csapat volt a kezdeményező fél. Több helyzetet dolgozott ki, s azok közül egyet ismét HrusOrszágos atlétikai bajnokság az Inter stad ónjában A bél végén az* Inter Bratislava tartánpályáján bonyolítják le a 85. csehszlovák atlétikai ba jnokság versenyeit. Hogy miért a hatvanötödik, kérdezik sokan? A Szövetség funkcionáriusaitól megtudtuk: azért, mert ide sorolják a monarchia alatt megrendezett cseh bajnokságokat is. Anti a csehszlovák atléták idei legnagyobb országns méretű vetélkedését illeti, nem képez kivételt, s a lobbi sportághoz hasonlóan majd az olimpia jegyében zajlik. Az időpont sajnos nem teljesen megfelelő, mert a legjobb junior versenyzők ugyanakkor Athénban a junior Európa-bajnokságon vesznek részt. A felnőttek legjobbjai természetesen — néhány kivételtől eltekintve — itt lesznek. Amint az országos bajnokság rendezői a tegnapi sajtóértekezleten elmondották, már egy éve tudják, ki indul a bajnokságon, mégpedig azért, mert tavaly kellett a részvétel jogát biztosítani. Két nappal e jelentős atlétikai esemény előtt örömmel szögezték le: mindent megfelelően előkészítettek s véleményünk szerint zökkenőmentes lesz az országos bajnokság háromnapos verseny- sorozata. összesen 642 nóv szerepel a rajtlistán, ebből 429 férfi és 213 nő. Talán nem fölösleges megjegyezni: a bajnokságon csak I. vagy II. osztályú versenyzők indulhatnak. A fenti adatokat természetesen nem lehel véglegesnek venni, hiszen közbe jöhet betegség, sérülés, vagy egyéb komoly ok, s így a rendezők 15 százalékos kieséssel számolnak. Ami az egyes versenyszámokat illeti, azok érdekessége, hogy ezúttal első ízben rendeznek országos bajnokságot a 400 méteres női gátfutásban. A legtöbb résztvevő a vágtaszámokban lesz. A 200 méteres férfi síkfutásra 42-en, a 100 és 200 méteres női síkfutásban 36, illetve 37-en, 5000 méteren 29-en, 1500 méteren 31-en, 10 000 méteren 25-en, a női 1500 méteren 28-an indulnak. A gerelyhajításban, hármasugrásban és természetesen 5000 és 10 000 méteren nem rendeznek selejtezőket. Végleges, hogy az országos bajnokságon betegség, sérülés miatt a következő ismert atléták nem indulnak: Janský, Molnár, Vyčichlo, Fišer, valamint Hübnerová, akt anyai örömök előtt áll. Csehszlovákia súlylökö kiválósága, Vlk könyökoperáción esett át, valószínűleg átnyergel a kalapácsvetésre. Az országos bajnokság pénteken 16.00 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd 20.00 óráig több számban rendeznek selejtezőt, a rúdugrásban, hármasugrásban, 10 000 méteres síkfutásban, a női 3000 méteres síkfutásban, gerelyhají- tásban és a 100 méteres gátfutásban lebonyolítják a döntőket is. Az esélyeket latolgatva csupán néhány versenyző győzelmét lehet biztosra venni. Ezek közé tartozik Fibingerová a női súlylökésben, Üerchlanová abban a számban, amelyben indul, Sudická 1500 vagy 3000 méteren, Polák 1500-on, Pénkava 5000 méteren, Hoffman pedig 10 000 méteren. Az országos bajnokság érdekes összecsapásokat ígér, ezenfelül tiszta képet nyerhetünk a legjobbak formájáról, akiknek augusztus végén Göteborgban a svédek elleni országok közötti találkozón kell megállni a helyüket. (kollár) ka értékesített, méghozzá a 47. percben. Ezzel tehát n tfineci együttes megszerezte az őszi évadban el* ső győzelmét. Lapzártakor érkezett PLZEŇ—SLA VIA 3:1 (1:0) LOKOMOTÍVA—BRNO 3:1 (3:0) TEPLICE—TRNAVA 2:0 (2:0) BOHEMIANS—OSTRAVA 2:1 (0:1) A Gömöri Kupáért Rimavská Sobota (Rimaszombat) színhellyel tegnap megkezdődtek a Gömöri Kupáért kiírt tenisz-torna küzdelmei. Hazánk 25 egyesületének 64 férfiteniszezője jelent meg a kezdetnél. Az érdekesebb találkozók közül: Jankovský (ČLTK) — Sedlák (T. Presov) 6:0, 6:2, T. Gócza (B. Ostrava)—Longauer (VSS 6:0, 6:2, Cintula (Baník Prievidza) —Babala (Slávia Bratislava) 7:5, 3:6, 6:4, ftiha (SU Teplice)—Pastorek (Slovan Sliač) 6:0, 6:0. Danék stadioncsúccsal Nitrán érdekes atlétikai versenyt rendeztek, amelynek kimagasló eredményét Ludvik Da- nek érte el a diszkoszvetésben, hiszen 66,38 méteres teljesítménye stadioncsúcsot jelent. Mögötte Šilhavý is kitett magáért, aki 64.90 méterrel legjobb egyéni teljesítményét érte el. A női diszkoszvetés győztese )ana Matysová, a VŽKO versenyzője volt, aki idei legjobb eredményével, 55,28 méterrel végzett az első helyen. A Szlovák Labdarúgó Kupáért Bratislavában kisorsolták a labdarúgó Szlovák Kupa harmadik fordulóját. Az időpont augusztus 27., a találkozók kezdete 16.00 óra. A 2iar nad Hronont —Spartak Dubnica találkozót a két fél kívánságára már egy nappal előbb megrendezik. A további hét mérkőzés a következő párosításban kerül lebonyolításra: Štúrovo—Trnávka, Brezno—Zvolen, a Toporčany—Baník Prievidza győztese Hodváb Seni- cával, Strojárne Martin—Sp. No^ va Ves, Tesla Stropkov—Chemlon Hunienné, Prakovce—Snina, VSŽ Košice—Gumárne Púchov. A II. labdarúgó-ligában a hét végén a 31. fordulót rendezik meg. Ennek első mérkőzése a pénteken 18.30 órakor kezdődő VŽKG—Liberec találkozó lesz. A többi mérkőzés szombaton ebben a párosításban kerül megrendezésre: Frýdek-Místek— Dukla Banská Bystrica, Tatran Prešov—SONP Kladno, Partizán Bardejov—Sparta Praha, Michalovce—Vlašim, Martin—Prievidza, Pŕibram—AC Nitra, Kys. No. vé Mesto—Pov. Bystrica. A Szlovák Nemzeti Ligában minden mérkőzést vasárnap játszanak. 16.00 órai kezdettel a Trebišov—Sp. Nová Ves mérkőzést rendezik meg, a többi erőpróba fél órával később, a következő párosításban kerül megrendezésre: Gumárne Púchov— Humeimé, Hlohovec—Dubnica, Lipt. Mikuláš—VSŽ, Ružomberok —Zvolen, Žiar—ČH, Detva—Nové Zámky.