Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-10 / 160. szám, csütörtök

JÓ BARÁTOK

A dátum — 1970. november 14. Mellette kissé bizonytalan gyermekbetűkkel bejegyzés az első összejövetelről, amelynek az volt a célja, hogy rendet teremtsenek soraikban, felújítsák a szervezetet, amely egy időre ,,elaludt“. A krónika első bejegyzése arról vall, hogy a határfolyó mentén fekvő falucska 32 gyereke úgy szeretné felújítani a szervezetet, hogy annak ne legyen szüksége „fol- tozgatásra“. Az ifjú határőrök csapata nemcsak mások, de sa- saját maga fölött is őrködik majd.

Ha végigfutunk a bejegyzéseken, látjuk, tervük sikerült. A határőrségi alakulat ifjúsági szervezetének elnöke is alátámasztja ezt. Elbeszélése alapján szinte fölelevenednek a bejegyzések: a brigádok, a határőrség története, ismerkedési délutánok a katonákkal, csapatvezetőkkel, kiképzés, honvédelmi játékok...

Az egyes fejezet címe: „Brigád a drótok mögöttAz utána következő első mondatok is sokat elárulnak a falu gyermekeinek érzésvilágáról: „... a lányok előrementek, hogy fölszedjék az üvegcserepeket az ösvényen, nehogy megsebesüljenek az őrségbe menő kutyák .

Tél volt. A fiúk kinn hokiztak a befagyott mocsár jegén, amikor egy idegen közeledett feléjük. A néhány száz lakos között, ahol minden egyes embert ismernek, olyan volt, mint a határban álló magányos fa. A fiúk zavartalanul játszadoztak tovább, még akkor is, amikor az idegen cukorkát, cigarettát vett elő. S végül pénzt — jutalmul, ha megmondják, hogyan juthatna a drótsövény mögé. A fiúk körülnéztek: „Várjon, még világos van. Ha besötétedik, átvezetjük.“ Egy ki9 idő múlva az egyik hirtelen az órájára nézett, s kedvetlenül közölte a többiekkel: „Haza kell mennem ...“ S ment. Mire beesteledett, az ismeretlent és a hokizókat már az alakulat őrszemei vették körül.

fíanko Kadnár, akinek a neve gyakran szerepel a krónikában,

Evka Liliruvá — vágyai szerint jövendő pedagógus. Ma a határőrök kés/séges segítője.

meséli ezt a történetet. Elmondja azt is, hogyan vezették a katonákhoz a szállást kereső, „turistákat“, hogyan futnak az alakulathoz, ha a mezőkön valami rendkívülit vesznek észre.

Az egység politikai dolgozója büszkén mondja el, hogy Szlovákiában náluk működik az egyetlen „ifjú határőrök pionír- csapata“.

Mi mident tanulnak a gyerekek a tanítási órák után? l<va

Ulirová, — vágyai szerint jö vendő pedagógus — válaszol: Nyomozást, lövészetet, elsősegélynyújtást, akadályok leküzdését és sok más egyebet. Olyan ez, mint a honvédelmi nevelésen, csak tanítás után nagyobb kedvünk van hozzá. Van amikor csak beszélgetünk, a katonák elmesélik élményeiket, máskor a határőrség keletkeze sével ismerkedünk, esetleg azzal, — s ez a fiúkat érdekli jobban —, hogyan kerülték ide a vezetőink.

A gyermekek valóban sokrétű segítséget nyújtanak a határőr ségnek. Például gondoskodnak a tenyészkutyakölykökről. A gyerekek nagy szeretettel, pontosan a kutyavezetők utasításai szerint gondozzák a kis állatkákat. S a fiúk nagy többsége, öt-tíz év múlva zöld egyenruhát szeretne ölteni. Ezért igyekeznek minél lelkiismeretesebben végezni munkájukat.

Államhatárunk elképzelhetet len a határőrök nélkül. A határőrök viszont nem tudják elképzelni szolgálati helyüket a határmenti falvak gyermekei nélkül. Holnap, a határőrök napján virágcsokorral a kezükben keresik fel a pionírok jó barátaikat.

Kép és szöveg: G. Bartovib

Danko Kadnár és Jaioslav Jakubee „Példás katona". A két jú barát között gyakori a meghitt beszélgetés.

A ni a munkásmozgalomban

Érdekes kiállítás o Klement Gottwald Múzeumban

Hazánk munkásmozgalmának és a párt harcainak történetével több kiállításon volt alkalmunk megismerkedni. A prágai Klement Gottwald Múzeumban a napokban megnyílt kiállítás is ezzel a témakörrel foglalkozik, azonban eltér az eddigi rendezvényektől. A nemzetközi nöév és felszabadulásunk 30. évfordulója jó alkalomnak bizonyult arra, hogy a nőknek a munkásmozgalomban és a párt harcaiban száz esztendő óta betöltött szerepére is felfigyeljünk. A bemutató további különlegessége, hogy a Csehszlovák Nőszövütségtől és más társadalmi szervezetektől kölcsönkapott, valamint magántulajdonban levő fényképek, újságcikkek, és hiteles adatok nagy részével eddig még nem volt lehetőségünk megismerkedni.

A kot részből álló kiállítás első fele a nők egyenjogúságért vívott emancipációs mozgalmának a részleteit idézi. A második része a csehszlovák nőknek a felszabadulásunk utáni időkben kifejtett tevékenységét, a szocializmus építésében való részvételét hangsúlyozza.

A példát mutató értékes anyag a férfiakkal vállvetve harcoló nők kezdeményezését is tükrözi. A nők a húszas években mindenütt jelen voltak, ahol szükség volt rájuk. Derekasan kivették részüket a sztrájkból, a népfrontért vívott harcokból, sőt önállóan is szervezték sztrájkokat és tüntetéseket.

Érdeklődéssel tekintjük meg az ltfü2. július 1-én Brnóban kiadott „Asszonyok lapját“ és első szerkesztőjének Mina Hy- besovának a tmellképét. Mellette a munkásmozgalom további úttörői között látjuk Karla Ma- chovát és Klára Zetkint, akinek a kezdeményezésére ünnepeljük meg évről évre a nemzetközi nőnapot.

Az egyik, határvidéken készült fényképen a német munkásnők a cseh asszonyokkal együtt tüntetnek. Több felvétel

a spanyolországi harcokat eleveníti fel, amelyek során a nők az árva és. elhagyott gyermekekről gondoskodnak, ápolják a sebesülteket és élelmiszert gyűjtenek részükre. A mosti sztrájkot megörökítő fényképen láthatjuk, hogy a nők férjüknek, apjuknak és testvéreiknek nemcsak erkölcsi támogatást nyújtottak, hanem főztek is a sztrájkólók részére.

A kiállításon a koncentrációs táborokban visszamaradt fapapucsok, a foglyok rongyos ruhái. a halálkamrákból kicsempészett búcsúlevelek is láthatók. A waldheimi fegyházban sínylődő nők ceruzával írt illegális lapja csakúgy az ereklyék közé tartozik, mint valamivel odébb a kitüntetések, amelyekkel társadalmunk a nők hősiességét és bátor kiállását megjutalmazta.

A kiállításon kapott tájékoztatás szerint a bemutatott anyagot majd fokozatosan kiegészítik. A Klement Gottwald Múzeum anyaga hazánk egyes kerületeiben is megtekinthető lesz, melyeknek lakossága minden bizonnyal emléktárgyaival teszi majd még érdekesebbé és tanulságosabbá ezt a sikerült

kiállítást. . „

—km—

Jól felkészültek

A Tátrai Nemzeti Park igazgatósága Starý Smokovec-i hegyi szolgálatának tagjai jól felkészüllek az idei nyári turlstaidényre. Arra számítanak, hogy az idei idény az utóbbi évek egyik legforgalmasabb idénye lesz. Harminc évvei ezelőtt a Magas-Tátrába években az évi átlag már a 3 és ezer ember látogatott. Az utóbbi évekhez az évi átlag riíár a 3 és fél, 4 millió főt is elérte, s évről évre tovább növekszik. Az idei nyár folyamán a 350 kilométer hosszúságban húzódó kijelölt turistautak több mint 100 kilométeres szakaszán helyeznek el üj jelzéseket. Egyidejűleg elvégzik az összes segédberendezések ellenőrzését.

VADÁSZ FERENC:

A VÉDŐ EMLÉKEIBŐL

A közeli hetekben jelenik meg a bratislavai Pravda és a budapesti Kossuth Kiadó közös gondozásában a szerző legújabb könyve „A védő“ címmel. Gábor doktor, az életrajzregény központi alakja 88 éves, Uzshorodon élő jogász, a forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő régi harcosa, aki a húszas-harmincas években a CSKP pártmunkása, a burzsoá állam hatóságai által jolytatott kommunistaellenes perek vádlottainak ismert védője volt.

E

gy régi mondás szerint életünk egyetlen biztos takarékperselye az emlékezés. Igaz ez? — teszi fel a kérdést a rá jellemző öniróniával Gábor Mózes. — Annyi bizonyos, hogy se tolvaj, se betörő nem veszélyezteti elraktározott emlékeinket, de van azoknak náluk is veszélyesebb fosztogatója: a felejtés. Hadd ragadjak vissza zsákmányából néhány apróságot.

Még a húszas években történt: Fehér, az uzshorodi párt-» titkár, egy napon felfedezte, hogy valaki kotorászott íróasztala bezárt fiókjában. Ügy he-- lyezte el benne a dolgokat, hogy észrevegye, ha újra illetéktelenek nyitják ki a fiókját. Előbb a rendőrségre gyanakodott, de aztán kiderült, hogy idegen járt a munkásotthonban, így hát azok között kelllelt szétnéznie, akik leggyakrabban tartózkodtak és a legotthonosabban mozogtak ott.

Vallatőra fogta az embereket, egyre szűkült a kör, s a végén kitudódott: egy Hansági nevű magyarországi emigráns, aki a proletárforradalmat követően érkezett Ungvárra, befolyása alá kerített néhány ultraradikális, túlzó baloldalinak ismert munkást, s elintette velük: kapcsolatban áll Kun Bélával és Moszkvában élő magyar forradalmárokkal, akik rendkívüli módon elégedetlenek a ruszinszkói pártszervezetek revizionista, opportunista ianyhaságával.

Talán mondanom sem kell, hogy ebből az egész történetből egy szó sem volt igaz, de a munkásmozgalomnak mindig voltak ideológiailag gyönge lábon álló, szélsőséges eíemei, akiknek a legforradalmibb pártprogram sem nyerte meg tetszését. szájtépő szónoklataikból az derült ki, hogy mindig, minden helyzetben a barikádra kívánkoztak. a forradalom azonnali kirobbantásának szükségességét hirdették nagy hangon, mit sem törődve azzal, hogy elképzeléseik sikeréhez hiányoztak a föltételek. Kalandorkodásukból mindig és mindenütt az ellenség húzott hasznot.

Hansági és köre az egyik kocsmában titokban össze járó- gatott, hogy eszmecserét folytasson zavaros elképzeléseiről. A sört, a fröccsöt és a hosszúlépést mindekinek Hansági fizette, aki a társaság egyik tagjának.' akit Linturnak hívtak és elég tájékozatlan napszámos volt, dinamitot is adott át meg- őrzésre; mondván, közeleg az idő, amikor szükség lesz rá.

Ilyen előzmények után érthető volt. hogy akadt Hanságinak egy két bizalmasa, aki vállalta, hogy „falaz“, amíg ő kinyitja és átkutatja a párt titkár íróasztalfiókját. Társainak azt mondta: azért van erre szükség, hogy a „baloldali ellenzéki cso-j port" idejében megismerhesse a pártszervezet tervezett akcióit, gondoskodjék annak igazi forradalmi akcióvá történő átváltoztatásáról.

Semmi kétségünk nem volt az Iránt, hogy provokációról van szó. amelybe nemcsak (ísehszlo- vákia Kommunista Pártja kárpátaljai szervezeteit keverhetik bele, hanem a moszkvai emigrációt, netán a Kominternt vagy a Szovjetunió Kommunista Pártját is.

Éppen ebben az időben folytak előkészítő diplomáciai tárgyalások a Szovjetuniónak Csehszlovákia részéről történő de jure elismeréséről. Feltételeztük, hogy ellenséges erők keresik az útját módját miként zavarhatnák meg a két ország javuló kapcsolatait. Anélkül, hogy Hansági és társai tudták volna, eltüntettük Lintur lakásáról a dinamitot s megsemmisítettük, őt magát pedig felvilágosítottuk arról hogy nagy veszély fenyegeti. Azt tanácsoltuk neki, hogy utazzék egy időre észak-csehországi rokonaihoz, ott keressen magának munkát.

Vártuk a fejleményeket. Nem is kellett sokáig várnunk. A rendőrség lecsapott a „titkos kommunista szervezet“ tagjaira, akik letartóztatásukkor kétség- beesetten halllották, hogy mivel gyanúsítják őket: robbantásos merényletet készítettek elő külföldi államférfiak és politikusok, többek között a Lengyel Köztársaság elnöke, egy horvát miniszter és mások meggyilkolására.

Hansági is ott volt a letartóztatottak között, s ő persze mindjárt mindent bevallott. A párt rám bízta, hogy az ő kivételével lássam el a perbe fogottak védelmét.

Azt már a letartóztatások előtt sejtettük hogy Hansági az „azonnali forradalom“ szükségességének hirdetője, nem egyszerűen csak forrófejű és szélsőséges, hanem minden jel szerint provokátor is, a rendőrség ügynöke. Most ez bebizonyosodott. De számításába hiba csúszott, mert amit megbízói vádjuk bizonyítására kerestek, a bűnjelnek szánt dinamitot nem találták meg Lintur lakásán.

Persze már nem vonulhattak vissza — az újságok nagydobra verték a szenzációs hírt —, a bírósági tárgyalást meg kellett tartani. Hansági, az elsőrendű vádlott, ahogy előírták neki, töredelmesen beismerte: az általa vezetett csoport szabályszerű terrorszervezet, amely valóban a vádiratban foglalt politikai merényletek elkövetésére készült.

A vádlottak egyhangúlag tagadták bűnösségüket, azt vallották, hogy sose vették komolyan Hansági handabandázását, az általa összehívott „titkos ülésekre“ csak azért mentek el, mert a találkozóhelyül kijelölt kocsmában jókat ehettek meg ihattak ingyen, illetve Hansági számlájára. A vád egyetlen tanúja egy rendőrfogalmaző volt, aki Prágából a Belügyminisztériumból érkezett. Elmondta, hogy hivatalában felkereste őt Podkarpatszka Ruszból egy agrárpárt i parlamenti képviselő, s vele a fővádlóit Hansági is, aki nála töredelmesen beismerő vallomást tett, jegyzőkönyvbe mondta, hogy őt a prágai szovjet kereskedelmi ügyvivő, minthogy a működő kommunista pártszervezeteket nem tartja megbízhatóknak, felkérte egy „igazi forradalmi szervezet“ lét - rehozására.- Ellenőrizni akartam a vallomást — mondta a rendőrfo- galmazó' —, ezért civilben leutaztam Uzshorodra. Hansági elvitt engem egy vendéglőbe. Megismertem társait és az illegális csoport akcióprogramját. Ennek egyik pontja úgy szólt, hogy megszervezik a * lengyel köztársasági elnök, valamint Macsek, ismert horvát politikus megölését.

Kérdéseimre a hivatalból érkezeti tanú kénytelen volt beismerni, hogy a kocsma külön szobájába ahol a „terrorszer- vezet“ titkos ülésén Hansági jóvoltából ő is jelen volt, a felszolgálónő ki-be járkált, a helyiségei csak egy posztókárpit választotta el a kocsma többi részéiül. olt pedig állandóan sok vendég tartózkodott. Nos. miféle titkos ülés áz, milyen öszszeesküvés folyik ott — kér* deztem gúnyosan a bíróságtól —, ahol a részvevőket nem zavarja egy ismeretlen úr jelenlé» te, ahol pincérlányok sürögnek- forognak, s ahonnan minden szó kihallatszik?

Tisztázódott, hogy a sörök és az ételek árát az utolsó fillérig Hansági fizette, minden határozatot egyhangúlag, megjegyzés és ellenvetés nélkül elfogadtak, mert azokat mind Hansági tér-; jesztette elő.

— Az én védenceimet, tisztelt ügyész úr, elsősorban az ízletes pacalpörkölt érdekelte, aztán a házmesterfröccs, és nem az a marhaság, amivel Hansági akarta megetetni őket — figyelmeztettem az ügyészt. — Ezek a vádlottak lfiprecsalt szegény emberek.

Az elnök szemlátomást meglepődött, elbizonytalanodott. Az ügyészi vádbeszéd egyetlen mondatból állt: Fönntartom a vádiratban foglaltakat.

Védőbeszédemben ezt mondtam:

— Én nem vagyok a Belügyminisztérium tisztje, de a tanú úr helyében föl pofoztam volna azt, aki ilyen komolytalan kalandorkodáshoz támogatást vár tőlem.

Felmutattam a bíróság elnökének az ungvári pari vezetőség körlevelét, melyben még a le-* tartóztatások előtt figyelmeztette a vidéki pártszervezetek vezetőségét, hogy Hansági közönséges beugrató, aki a Nagy- dobrony körüli falvakban „baloldali kommunista“ jelszavaké kai meggondolatlan cselekedetekre biztatja az embereket. A körlevében az állt hogy ha ez a provokátor valahol megjelenik, megalkuvó revizionistáknak mondja a kommunista párt vezetőit, a hiszékenyeket kirakatzúzásra, erőszakoskodásra szólítja fel, adják át a csendőrség-: nek.

Védenceim fölmentését kértem. A bíróság rövid tanácskozás után kihirdető ítéletét: A köztársaság védelméről szóló törvénybe ütköző bűntett elkövetésére való szövetkezésért beismerő vallomása alapján hat