Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-27 / 30. szám, Vasarnapi Új Szó

* Mütei Uliöny alezredes nem mondhatja el magáról, hogy gyermekkora boldog, gondta­lan voll, jóllehet festői tájon, a Tátra alatti Liptovská Kok a van nőtt fel. A természet szépsége azonban nem csilla­pította az éhséget, édesapja gondját; hogy gyermekeinek a l>e>tévő falatot megszerezze. Még jó, hogy nyáron nem szűkölködtek erdei gyümölcs­ben, s még valamiben... A reményben, liogy egykor majd jobbra fordul a sorsuk. — Apám kőművesmester voll — lapoz bele a múlt em­lékeibe az 56 eves alezredes.- Volt még négy hektár föl diink is, amely azonban igen szűkösen termett. Emlékszem a tavaszi mezőgazdasági mun­kák után apám hátára vette a tarisznyát és elindult mun­kát keresni. Csak aratásra tért haza, de a madárlátta kenyé­ren kívül kevéske pénzt ho- zott, |ifidig akkoriban hat — kettő később meghalt — éhes gyermekszáj és anvám várta a betevő falatot. Két évig Amerikában volt, de nem gaz. dagodott meg. A szegénységén kívül betegséget hozott magá­val é.s 1934-l>en végzett vele a tüdőbaj Uliöny elvtár> ekkor mind­össze 15 éves voll. A legidő­sebb lévén csadál fenntartó lett. Anyjával égyiitt nemcsak a gyerekekről kellett gondos­kodnia, hanem arról is, hogy a 15 ezer korona adósságot lörless/ék. Eladták az ingat­lan vagyon felét, de még így is évekig tartóit, amíg letör­lesztették. Hogy ne legyen földhöz kötve, elment mester­séget tanulni. A kőműves-se­gédlevelet négyéves tanonc kodás után 1940-ben kapta kézhez. — Jóformán ki sem próbál hattam tudásomat, behívtak tényleges katonai szolgálatra — mondja. — Nem egész egy éves katona voltam, amikor a fasiszták megtámadták a Szov jetuniót. A kérvényed/és el. lenére, hogy családfenntartó vagyok, csak 34 hónapi szol gálát után engedték haza. Egy évig élveztem a civil életet, amikor újra katonai behívót kaptam. Ekkor azonban szí­vesen vonultam be, hiszen ez 1944 augusztusában történt. A Liptovský Mikuláš-i lakta­nyában érte a Szlovák Nem zeti Felkelés kitörésének híre. Ezredíik a Svit — Hatisovce-— Gerlachov szakaszon foglalt harci állást, hogy feltartóztas­sa a fasisztákat. Néhány na­pos harc után azonban a túl­erő elölt kénytelenek voltak visszavonulni. — A későbbi időben a Ma gas-Tátra nevet viselő parti­zánoszt ághoz csati a közt am, amelynek a szovjet Vaszil Ah mapulin százados volt a pm ranesnoka — mondja. — Ez a cső port Po prád—L i p to vsk ý“ Hrádok térségében tevékeny­kedett. Megtámadtuk a német utánpótlást, felrobbantottuk n hidakat, sikeres támadást haj­tottunk végre a mokradi re­pülőtér ellen, ahol megrongál­tuk a gépeket és a lerende­zést. Egyszerű harcosként kezdte, később a raj, ma fi a sza­kasz s végül az osztag felde­rítő egységének lett a pa r a nos n oka. Sokat járt az el­lenség megszállta területen. Ahogv mondani szokás, gyak­ran nézett farkasszemet a fa­sisztákkal, illőivé a halállal, és csak fürgesége, találékony­sága mentette meg az életét. Amikor ideiglenesen el nyomták a felkelést, a fasisz­ták a partizánok ellen fordul lak. Minket Podbanskén tá­madlak meg, és nagy veszte ségeket okoztak azért, mert nem voltunk elég éberek — mondja. — Itt esett el isko­la- es harcostársam, Stefan Ruzemberka is. Ettől a tárná, dústól kezdve a fasiszták ál­landóan a nyomunkban vol tak, di) az a szándékuk, hogy egységünkéi felőröljék, meg­semmisítsék, nem sikerüli. A veszteségek ellenére napról napra többen lettünk. Harci élményeiről igen so­kat tudna beszélni. Amikor például közeledett a front, hartnin cadmagával megszáIlla Liptovsky Hrádokot. A néme­tek állandó támadása, a lő szer hiány azonban arra kény­szerítette őket, hogy visszahú­zódjanak az erdőbe. A Szov­jetunióban megalakult cseh­szlovák hadtest katonáival 1945 február elején találkoz­tak. Nagy volt az öröm, de arra egyikük sem gondolt, hogv letegye a fegyvert. — Engem a harmadik dan­dár második utászszázadába osztottak be. S mivel a par­tizánoknál parancsnok voltam, rövidesen alhadnaggyá léptet­tek elő — mondja. — A há­borús akciókban azonban már nem vettünk részt. Az utolsó veszélyes harci feladatom az volt. hogy egységemmel bom­bákat tettünk ártalmatlanná a bratislavai téli kikötőben. Amikor a leszerelés ideje eljött, marasztalták, maradjon a néphadseregben. Beleegye­zett, és 1947-ben belépett a pártba is. Különböző csapat- tiszti és törzskari beosztás­ban szolgált. "Harci tevékeny­ségéért megkapta a Csehszlo­vák Hadikeresztet és a „Bá­torságéri“ érthet, amelyek mel­lé még „A haza védelmében szerzett érdemekért“ és „Az építésben szerzett érdeme­kért“ kitüntetést is megkapta. Ma a Honvédelmi Szövetség (Zvözarm) Szlovákiai Közpon­ti Bizottsága kiképzőosztályán dolgozik — A tényleges katonai szol­gálat előtt álló fiatalok fel­készítése fontos feladat — mondja.--- Ezt olyan lelkiis mereteson igyekszem végezni, mint bármely egyéb harci fel adatot. Örömmel tölt el, hogy a kiképzőközpontok egyre ak­tívabban tevékenykednek, ami hozzájárul ahhoz, hogy a ka­tonaköteles fiatalok tudása, felkészültsége egyre maga­sabb színvonalat ér el. Régebben szabad idejében sakkozott és alsóbb osztály­ban aktívan részt vett a lö- vészversen y eken. Egészségi állapota azonban megromlott, s így nem maradt más hátra, természetrajongóvá vált. Gyak ran eljárt szülőfalujába, a Magas-Tátrába, ahol a „Ta nap“ jóvoltából igen sok em­lék őrzi a partizánosztag egy kori harcát. Több volt szovjel partizánnal is levelez. Felele venítik a múltat, megírják egymásnak, ki hogvan él. mii dolgozik. — Még egy évig, azaz 197b végéig dolgozni szerelnék, utána pedig nyugdíjba vonu lok — mondja, — Természe­tesen, ez még nem jelenti azl, hogy a jövőben nem foglal kozom majd a honvédelmi ne veléssel, ne«i járok e.) a fia talok közé. Harcolni, küzdeni nemcsak fiatalon és fegyver rel lehet, hanem deres fejjel, békeidőben is. Az irodában felberreg telefon. A gépkocsi lent várja Uličný alezredest, hogy a nap hátralévő részében néhány ki képzőközpontot meglátogas­son, gazdag harci (is életta paszlalaiából átadjon valamit az oktatóknak és azoknak, akik néhány bét múlva ma gukra öltik a néphadsereg egyenruháját. NÉMETH JÁNOS New York, illetve New York City, ahogyan az amerikaiak mondják, az­zal a mondattal fogadott, amely más- más formában ugyan, de a világ bár­mely pontján hallható. Ez a mondat a Kennedy repülőtér egyik vámhiva- t’a Ínokának szájából hangzott el, akii kedélyesen ránk kancsintott és meg­jegyezte, hogy az asszonyoknak az a dolguk, hogy otthon üljenek, főzze­nek, varrjanak, egyszóval a háztar­tással törődjenek, ne pedig a világ­ban csavarogjanak. Ennek ellenére soron kívül lebonyolította a formasá­gokat, úgyhogy csakhamar részünk lehetett első New York-i élményünk­ben, és tapasztalhattuk, mit jelent autóval közlekedni itt. koraesti csúcs- forgalomban. A külváros utcáin haladva — ame­lyek egyébként egy kis csalódást okoztak, mert azt vártam, rögtön el­merülünk h felhőkarcolók tömkelegé­ben — feltettem magamnak a kér­dést- Nem zajlik e vajon majd egész értekezletünk „A ni) a békéért és a leszerelésért“ ennek a felületes ke- delyeskedésnek jegyében? Az értekez­letet az ENSZ hívta össze, amelyen a világ 27 országából vettünk részt, hogy a nőkre jellemző alapossággal megvitassuk a leszerelés reális lehe­tőségeit, és 3tz egymáshoz való köze­ledés kérdéseit. Szorongásom csakhamar eloszlott. Másnap reggel, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetének hatalmas, halványkék épülete előtt találtuk ma­gunkat, egészen másféle érziés kerí­tett hatalmába. Felemelő volt látni a környező szállodákból érkező asz- szonyok — tógát, szárit, hosszú, vagy rövid ruhát viselő, ferde szemű, sár­ga, barm., vagy fehér bőrű nők színes forgatagát. Ezt követően három napot a Nem­zetek Palotájának kör alakú üléster­mében töltöttünk, szemben az Eaist Rivetr nem túlságosan tetszetős rak­partjával. Mit jelentett számunkra, a részve­vők számára ez a tanácskozás? Min­denekelőtt értékes tapasztalatokat és ismereteket. Azt aiz; örömteli felisme­rést, hogy minden eszmei, világnézeti és faji különbözőség élilenére, a kö­KÖZÖSEK CÉLJAINK A BÉKÉÉRT és leszerelésért ZÖS cél: a haladás, a fejlődés, a bé­ke érdekében tökéletes eszmei össze­fogás jött létre köztünk. Igaz, hogy eleinte voltak szélsőséges vélemé­nyek, volt, aki túl sokat követelt, nem számolva az akadályokkal, volt olyan is, aki borúlátó módon nem remélt enyhülést a leszerelési igyekezettől. A végén az értekezlet 250 küldöttje mégis megegyezett. Hiszen a közpon­ti téma mindnyájunk érdeke volt: a fegyverkezésre fordított összegek át­irányítása szociális területre. írásbeli dokumentum született a leszerelési folyamat meggyorsításának kérdésé­ről is. Felhívás hangzott el az ENSZ 30. közgyűlése dátumának kitűzésére, amelyet a nyugati hatalmasságoknak és Kínának ez ideig különféle ürü­gyekkel sikerült késleltetnie. Az érte­kezlet záró dokumentuma támogatta azt a szovjet javaslatot, amely 10%- kai kívánja csökkenteni a Biztonsági Tanács tagállamainak fegyverkezési költségeit, s az így felszabadult ösz- szeget az elmaradott országok fej­lesztésére kívánja fordítani. Egy valamiről nem tudott csak az ember pontos képet alkotni ezen a háromnapos ülésszakon: az Egyesült Államok valóságos arcáról. Delegá­tus-társaink, bárhonnan jöttek is, ha­ladó szellemű nőszervezeteket képvi­seltek, s mint ilyenek, bizonyos ka­tegóriákban beszélnek és gondol kod­nak. De milyenek az amerikai nők? Erre a kérdésre amerikai körutazá­sunk élményei adták meg a választ. Ellátogattunk Ithakába, Rochesterbe, Albanába, Buffalóba, s a Massacliusets állambeli Bostonba. Utunk során sr.k nővel voll alkalmunk találkozni, is­merkedni, s meggyőződbe! tünk róla, mennyire mások az ő problémáik, mint a szocialista társadalom asszo­nyaié. Itt a szó szoros értelmében harcolni kell még az egyenjogúság legcsekélyebb jeleiért is, épjuígy, mint­áz alapvető követelményekért, pl. a munkabérek egyenlőségéért a férfi- dolgozókéval. A munkanélküliség je­lenlegi hulláma újabb súlyos gomdo- kat hozott. Rgyre inkább uralkodóvá válik az a nézet, hogy minden egyes alkalmazásban levő nő egy férfitől, családfenntartótól veszi el a kenye­ret. Több városban munkanélküliek hosszú sorát láttuk álldogálni, amint a munkanélküli segély kifizetésére vártak. Buffalo ipari központ — itt 15 százalékos a munkanélküliség, de másutt sem csökken 10 százalék alá. És ki viseli mindennek a terhét? A nő, az édesanya. De más gondokkal is találkoztunk, amelyekkel a haladó nőszervezetek igyekeznek megküzde­ni: nark omán iával, fiatalkori bűnö­zéssel, a fehér- és színesbőrű asszo­nyok viszonyának megjavítására irá­nyuló igyekezettel, valamint az isko­lás gyermekek faji megkülönbözteté­sének igen elevenbe vágó kérdésével, í’ppen Bostonban volt alkalmunk lát* ni egy tüntetést, amely a szóban for­gó megkülönböztetés ellen irányult. Hazánk, Csehszlovákia egy más vi­lágként él azoknak a nőknek tuda­tában, akikkel utunk során találkoz­tunk, elbeszélgettünk. S bár egyesek nem tudták volna megmondani, hogy Berlin, Budapest, vagy Prága e a fő városunk, a gyermekes anyák javára történt intézkedésekről azonban vo! tak értesüléseik. Kormányunk haladó szellemű szociális politikájáról úgy­szintén. Leginkább a’ion csodálkoztak, hogy nálunk az anvák a második gyermekük megszületése után két­éves gyermekgondozási segélyre jo­gosultak, tekintet nélkül arra, hogy alkalmazásban voltak e vagy pedig li áztart ásbe liek. K érd ése kk-jl ostro - mol tak bennünket a szülési szabad­ság, az óvodák, a. bölcsődék és hason­ló intézmények kapcsán. Az amerikai nőknek nincs részük ilyen kedvezményekben. Több varas­ban ismeretlen fogalom az ilyesmi, másutt, ha történtek is kísérletek, el­enyészően csekély a hasznuk. Főként a szülési szabadságunk időtartamát tartották Irigylésre méltónak az ame­rikaiak. Az ilyen és hasonló beszélgetések után merőben más érzésekkel hagytuk el az Egyesült Államokat, mint ami­lyenekkel érkeztünk. Első benyomá­sunk az volt, hogy ez a társadalom valamiféle elnézéssel tekint le ránk eget ostromló felhőkarcolóinak csú­csáról. Most jó volt tudni egy erős, fejlett hátrországot magunk mögött, amelynek e téren elért eredményei önmagukért beszélnek. Jó volt tudni, hogy mindazt, amiért mások harcba készülnek, vagy éppen küzdelmet vív­nak, mi már elértük. S még egy nem kevesbé értékes felismeréshez vezetett bennünket az USA-beli tartózkodásunk, s különösen az ottani haladó nőszervezetek tag­jaival és képviselőivel való kapcso­latteremtésünk: megállapít hattlik, hogy közösek a céljaink és közös az a véleményünk is, hogy minden, ami erőszakot, háborút és romlást von ma­ga után, tehát elsősorban a fegyver­kezés — ellentétben áll a józan ész kö vetőiméin y e ive). HA MA DERZSIOVA Miitej UliCny

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom