Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-16 / 165. szám, szerda
Mintegy 12 500 tonna gabonát kívánnak eladni az idén az államnak a krasznodarszki kerületben (OSZSZSZK) levő Szikra kolhoz tagjai (Felvétel: CSTK — TASZSZ) az aktivitás növelése Tapasztalatok a pártcsoportok munkájának szervezéséről A lučeneci I losonci) járási pártbizottság a pártcsoportok munkájának állandó és fokozott figyelmet szentel. Tevékenységükhöz négy évvel ezelőtt alapelveket adott ki, melyek meghatározzák fő feladataikat és eljárásukat a taggyűlés határozatainak teljesítésénél. Az a cél, hogy minden kommunista konkrét feladatot kapjon és azt teljesítse. A kiadott alapelveik gyakorlatban való érvényesítéséi a já. rási pártbizottság évente két alkalommal a tömegei! enőrzés segítségével felméri és az itt szerzett jó tapasztalatokat általánosítja a pártfunkcionáriusok több napos bentlakásos iskoláztatásán, ahol részt vesznek a pártcsoportok vezetői és azok helyettesei is. Az elmúlt négy év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a pártcsoportok munkája a pártszervezetek nagyobb többségében magas színvonalú. Ezt igazolta a májusban megtartott ellenőrzés is, mely megállapította, hogy a pártcsoportok a CSKP Központi Bizottsága határozatának megvalósítására elfogadott egyetemes intézkedéseket nemcsak hogy lebontották az egvt;s kommunistákra, és konkrét feladatokba foglalva nyilvántart ják, hanem azok teljesítését rendszeresen ellenőrzik, értékelik is. így jártak el májusban is, amikor értékelték minden párttag és tagjelölt konkrét feladatának teljesíté- sét. Ezen a területen jó eredményeket érnek el a pártcso* portok a fifakovói Kovosmalt- Iwn, a lučeneci Poľana üzemben, a Katarínská Iluta-i üveggyárban, valamint a lučeneci bútorgyárban és azon további pártszervezetekben, ahol a kiadott alapelvek szerint dolgoznak. A párt csoport ok munká jának színvonala nagymértékben attól függ, milyen irányítást és segítséget kapnak a pártszervezet bizottságától. A tapasztalatok a poltári üveggyárból és több más pártszervezetből azt igazolják, hogy éppen a párt- csoportok céltudatos munkájában van meg a feltétele annak, hogy az elfogadott határozatok az egyes munkahelyekre és minden kommunistához, sőt pár- • tón kívülihez eljussanak. Ennek tudatában irányítják a pártszervezetek bizottságai a párt- csoportok tevékenységét. Több pártszervezet e k ben alkalma z::á k azt a bevált munkamódszert, hogy a pártcsoportok ülésein részt vesznek a pártbizottság tagjai, egyes esetekben a járási pártbizottság aktivistái és dolgozói is, akik konkrét segítséget nyújtanak nekik munkájuk színvonalának emelésében. Járásunkban igen hasznosnak bizonyult a járási pártbizottságnak az a munka módszere is, liogy mind az iparban, mind pedig a mezőgazdaságban időnként megszervezik több párt- szervezet bizottságának együttes ülését. Ezeken nemcsak kicserélik a tapasztalatokat és általánosítják a bevált munkamódszereket, hanem meghatározzák a párt ideológiai és gazdasági feladatainak a teljesítését. Ennek hatásosságáról tanúskodnak a nemrég megtartott együttes ülések Hollšán, Kalinovóban, TomaSovcében és Suricében, ahol a pártszervezetek munkájának elemzésével egyetemben megtárgyalták a pártcsoportok tennivalóit az aratásra való felkészülésben, illetve azt, hogyan takarítható be az idei termés minimális szemveszteséggel. Bevált munkamódszernek bizonyult a pártcsoportok tevékenységében, hogy üléseikre egyes kérdések megtárgyalásához pártonkívülieket is meghívnak, akikkel megbeszélik a feladatok megoldását. Több jó példát idézhetünk a fil’akovói Ko- vosmaltból, ahol a kommunisták karöltve a párton kívüli gazdasági vezetőkkel és dolgozókkal az elmúlt évben számos problémát oldottak meg a tervteljesítés érdek élje.,;. Az említett munkamódszer alkalmazása eredményes a nemzeti bizottságok mellett működő pártcsoportok tevékenységében is. Helyes eljárással növelték a képviselők aktivitását a választók között, ami a választási program teljesítését segíti elő, mint például Poháron, Di- v ín ben, Cakanovcében, Rapovcé- ben, Síden és több más községben. A pártcsoportok sokoldalú tevékenysége. közvetlen kapcsolata a kommunistákkal nem jelenti azt, hogy helyettesítik a pártszervezetet, vagy üléseik csökkentik a taggyűlések számát. Tevékenységük operatív, a pártszervezet által irányított, és fő feladatuk — mint ahogy azt már említettem — a taggyűlés határozatának teljesítése. Ez érthető is, hiszen a taggyűlés az összes párttag iskolája, s megfontoltabban és sokoldalúbban ítéli meg a pártszervezet jogkörébe tartozó munkaheiy problémáit, feladatai teljesítését. Örvendetes, hogy a párt- szervezetek bizottságai és a pártcsoportok ezt így is értelmezik járásunkban. További pozitívumnak lehet elkönyvelni azt, hogy a pártcsoportok nem várakoznak tétlenül a pártszervezet újabb döntéséig, határozatáig, hanem a kiadott alapelvek szelleimében kezdeményező- en orvosolják a problémákat és teljesítik a feladatokat, különös tekintettel a CSKP Központi Bizottsága novemberi határozatára. A járási pártbizottság tudatában van annak, hogy Cöakis minden pártcsoport és kommunista magas fokú aktivitása lehet záloga a pártszervezetek akciőképességének. Éppen ezért arra irányítja a pártszervezetek és a pártbizottságok figyelmét, hogy behatóan foglalkozzanak a pártcsoportok munkájával. Emeljék tevékenységük színvonalát és arra törekedjenek, hogy munkájukban önállóak legyenek, de ugyanakkor felelősségteljesen intézzék azokat a kérelmeket, melyeket a párt- szervezeteknek és párt szerveknek továbbítanak. Az említett feladatukat a pártszervezetek az elfogadott intézkedéseik szellemében végzik, azzal a céllal, hogy egyre jobban bekapcsolják a pártcsoportokat a tagsági gyűlések előkészítésébe, az elfogadott határozatok teljesítésébe és így növeljék aktivitásukat a párt- szervezet életében és munkájában. Tankina István az SZLKP Luöeneci járási Bizottságának titkára Kommunisták szava-aratáskor A PÉLDAMUTATÁS EREJE ® A SZOCIALISTA BRIGÁDOK SEGÍTSÉGE • ARATÁSI HÍRADÓ • VÁLLVETVE A PÁRTOINtK ÍVÜLI EKK EL nőségo azonban kifogástalan, minimális a szemveszteség, ami külön dicséretes ilyen kedvezőtlen aratóidőben. Hogy minek tulajdoníthatjuk ezt az eredményt? Elsősorban kialakított kombájnos törzsgárdánknak, akik a szocialista munka- brigád cím elnyeréséért versenyeznek. Ármay Ferenc többszö rösen kitüntetett kombájn vezetőnk, Balázs László, Bittera La ci és a többiek izmaiban sok éves munka tapasztalata, szakismerete feszül. Ismerik határunk minden zegét-zugát, öröm nézni, hogy a kedvezőtlen viszonyok ellenéi-e milyen mesterien bánnak a kombájnokkal. Amikor 679 hektárról 14 munkanap alatt terveztük betakarítani a gabonát, elsősorban rájuk, szakmai felkészültségükre, politikai öntudatukra és dere- kas helytállásukra számítottunk. Az időjárás sem lephet meg bennünket, esetleg ki tol hatja az aratás befejezésének idejét, de a munkát így is sikeresen elvégezzük. Talán még azt is kiemelhetném, hogy az aratás folyamatosságát, munkaszervezés rugalmasságát kedvezően befolyásolja a rendszeresen megjelenő Aratási Híradó, mely népszerűsíti a jó eredményeket, ostorozza a hibákat, tervszerű munkára ösztönzi az embereket. Pártalapszervezetünk hathatós segítségét minden lépésnél érezzük, nélkülözhetetlen támaszunk a nehéz munkában. SENAN JÓZSEF mérnök, az Aranykalász Efsz föagronóniusa Nincs abban semmi különös, hogy a gabonaföldeken találkozunk. Most a szakvezetőknek is a határban a helyük, mert az aratás szervezése, a kombájnok, a maghordók munkájának összehangolása operatív beavatkozást követel. Ez az erkölcsi impulzus nagy hajtóereje a lendület fokozásának, amiben nálunk is a kommunista Senan József és Bathány László kombájnvezetők mutatják a példát. Elvhű magatartásuknak köszönhető, hogy a társadalmi érdekek elsődlegesen a betakarítás alatt is érvényesülnek. Ez főleg a munka szervezésében mutatkozik meg, mert az aratást úgy készítettük elő, hogy feladatainkkal kifogástalanul megbirkózhassunk akkor is, ha a gabonabetakarításba beleszól az időjárás. Szombaton, vasárnap is dolgozunk, teljes mértékben kihasználjuk az alkalmas idő minden percét, hogy a veszteségeket minél kisebbre csökkenthessük, S ebben a küzdelemben a pártonkí- vüliekre is számítunk, akik a kommunistákkal vállvetve dől goznak az ország kenyerének biztosításáért. A kommunisták őszinte véleményükkel tulajdonképpen a CSKP KB júliusi plenáris ülésének határozatait juttatták érvényre, ehhez idomítják minden tettüket az aratásban, a munkaszervezés és a társadalmi feladatok teljesítésének le rülelén. S20MBATH AMBRUS A gabonabetakarítás minden időkben nagy erőpróbája volt mezőgazdaságunknak. Ez idén sincs másképpen. A múlt napok zivatarai ugyanis összekuszálták és földre döntötték a dús kalászokat, lelassították a kombájnok munkáját. Ez a tény rányomta bélyegét az aratómunkások teljesítményére és hangulatára is. A korábbi években megszokott lendület fokozására a Dunajská Streda-t (dunaszerdahelyi) járásban is szükség van. Semmi ok sincs a csüggedésre, mert a terméskilátások jók. s a tétovázás csak tovább növelheti a veszteségeket. A/, előállt helyzet megváltoztatására, mint mindig, most is a kommunisták vállalkoztak, s nagyon okosan, a betakar/ tás ütemének fokozására, az egészséges közhangulat megteremtésére állították át a pártulapszervezetek tevékenységét. Célkitűzésükről, fáradozásukról bátran nyilatkoztak. SZÄMEL PÁL, a Csilizközi Efsz kombájnvezetöje Az időjárás alakulását nehéz kiszámítani. Ez mindig befolyásolja a mezőgazdasági dolgozók munkáját. Szövetkezetünkben csaknem kétezer hektár gabonatermés betakarításával kell megbirkóznunk. Pá r t a 1 a p s z er v e- zetünk a szövetkezet szakvezetőivel karöltve átfogóan tárSzámel Pál gyalt erről a kérdésről és az emberekre épülő pontos tervet dolgozott ki az aratás ütemének meggyorsítására. Nálunk mindenki ismeri feladatát, teljes erő bedobással fáradozik a számára kijelölt munkaszakaszokon. Csiiggedés? Ezt a fogalmat mi nem ismerjük. Inkább arról beszélünk, hogyan lehetne észszerűbben megszervezni, összehangolni emberek és gépek együttes munkáját, hogy jónak Ígérkező termésünket a lehető legkisebb veszteséggel betakaríthassuk. A kommunisták külön pártmegbízatást kaptak, személyes példamutatással lelkesítik az embereket. Erre vonatkozólag konkrét példát is mondhatok. Kombájnvezető társaim a kommunisták kezdeményezésére értékes felajánlást tettek a szemveszteség csökkentésére, ami nálunk, ha hektáronként csak két mázsát számolok, negyven vagon gabona- többlettel egyenlő. Szövetkezetünk az idei aratásban a legújabb betakarítás! technikát alkalmazza. Csoportosan üzemeltetjük gépeinket, hogy minél Jobban kihasználjuk a kombájnok, a magszállító traktorok, a sz a 1 m a b á 1 á z ók t el j es í t ő k é p ess é- gét. Az aratás mindig versenyfutás volt az idővel. Most kétszeresen az, mert a forró napsugarak hatására szinte egyszerre értek be a kalászok, és ezért halaszthatatlanul cselekedni kell, nehogy az esetleges rossz időjárás megvámolja a termést. Azt hiszem, hasznos lépés volt, hogy a falusi pártmunkát most ennek a megakadályozására irányítottuk. BOGYAI IGNÁC, a Dolný Bár-i (Albári) Efsz elnöke Csak annyit mondhatok, nálunk sem rózsás a helyzet, hiszen alig van gabonatáblánk, ahol az esőzések kárt ne tettek volna. De a parasztember ilyen esetben nem állhat tétlenül, ölbe tett kezekkel. A párt- alapszervezet és a szövetkezet vezetősége úgy döntött: minél gyorsabban cselekszünk, annál jobban megakadályozzuk a veszteségeket. Kombájnjaink a járásban az elsők között kezdték meg az aratást. Ötvenhek- táros tábláról a Száva búzafajtát mind egy szemig a Terményfelvásárló Üzem raktárába szállítottuk. Hogy milyen volt a terméshozam? Nem diBogyat Ignác esekvésből mondom, de amikor az alistáli átvevőhellyel elszámoltunk, a búza hozama 77,6b mázsás átlagtermést mutatott hektáronként. Bár nem általánosíthatom ezt az eredményt a még lábon álló többi gabonafajtára mégis vallom: a várakozásnak megfelelően alakul a termés. Kombájnjaink most az árpát aratják. A mag minősége kifogástalan, nedvességtartalma — noha közvetlen a kombájnoktól érkezett gabonából vettük a mintát — a 15 százalékot sem közelíti meg. A tisztítás után szárítás nélkül, raktárkész állapotban tárolható. Nálunk az aratást a megalapozott derűlátás nyugodt légköre jellemzi. Talán csak az izgatja á vezetőséget és a tagságot, hogv az Uherské Hradis- tei GTÁ három vendégkombájnja közül két E—512-es az ékszíjtárcsa és a vágóasztal hid raulikus szerkezete meghibásodása miatt parlagon, kihasználatlanul hever. Napok óta minden . lehető ajtón bekopogtattunk, de sehol sem sikerült beszereznünk pótalkatrészt. Természetesen a két kombájn kiesését saját gépeink és a munkaidő jobb kihasználásával igyekszünk pótolni. Őszinte örömmel és elismeréssel nyugtázhatom, hogy kommunistáink derekasan helytállnak az aratásban, és ez nagy erőt kölcsönöz a nehéz munkában. Egyébként az igyekezetei és a kedvet az aratókról való fokozott gon doskodással is támogatjuk, üdítő italokkal, ételekkel ellátjuk őket. Ez a kölcsönösen kialakított jó összhang az ígérete annak, hogy a tervezett határidőn belül biztonságos helyre kerül a termés, sikeresen befejezzük az aratást. PISCH LÁSZLÓ mérnök, a Kék Duna társulat Efsz elnöke Amióta csak megkezdtük a gabona betakarítást, arat óm un Pisch László kásáink, a kombájn vezet ók, a magszállítók és a szérűkön dolgozók szinte egymás teljesítményét múlják felül. Persze, nehéz a munka nálunk is, mert a gabonák 70 százaléka a földön hever, és kombájnvezetőink lassúbb ütemben dolgozhatnak. A betakarítást munkák miI