Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-16 / 165. szám, szerda

A XV. PÁRTKONGRESSZUSRA KÉSZÜLNEK Egy szocialista ntunkahrigád sikerei A/, idei első félév végén a prágai Mitus vállalat dolgozói —« a többi üzem dolgozóihoz ha­sonlóim - ellenőrizték a CSKP KB novemberi plenáris ülésén hozott, rájuk vonatkozó határo­zat teljesítését. A tehergépko­csikhoz. autóbuszokhoz és me­zőgazdasági gépekhez gumiab-» roncsokat gyártó üzem az el­múlt hat hónap során több mint 7 millió korona értékű árut ál­lított elő s ezzel a termelési tervet 102,3 százalékra teljesí­tette. A legnagyobb figyelmét az exportfeladatok teljesítésére fordítottá, ötvennégy millió ko­rona értékű árut szállított kül­lő'dre és az üzem egész évi exporttervét már 72 százalékra tel jesítette. Hogyan csinálják? Minek kö­szönhetők ezek a jó eredmé­nyek? Természetesen a szocialista versenynek, a gazdaságosságot szem előtt tartó komplex szo­cialista racionalizációs brigá­doknak. elsősorban tehát a dol­gozók lelkiismeretes munkájá­nak. Ružena Hräličková a konfek- cióosztály szocialista munka­brigádjának egyik tagja. Az idén februárban J. Dvoráková- val, az üzemi nőbizottság elnö­kével együtt szervezték meg az első 12 tagú női brigádot, mely megalakulásakor több értékes kötelezettséget is vállalt. A rendszeres ellenőrzések so­rán bebizonyosodott — és ez az üzem eredményein is észlel­hető —, hogy vállalásaikat pon­tosan meg is tartják. A női brigád a tervet állandóan 104 százalékra teljesíti, ami magá­ban véve tiszteletre méltó tel­jesítmény, ha meggondolok, hogy a dolgozók napi munkájuk mellett kezdő munkaerők beta­nítását és útbaigazítását is vállalták. Alaposan téved azonban, aki ebből arra következtet, hogy az országban mutatkozó általános munkaerőhiány a Mitasra nem vonatkozik. A szocialista mun- kabrigád tagjai ugyanis éppen a munkaerőhiány enyhítésére törekedve avatják be a szocia­lista országokból érkező dolgo­zókat mesterségük titkába. — Nagy segítséget jelent ez szá­munkra, még akkor is, ha tisz­tában vagyunk azzal, hogy az elvtársak bizonyps idő múlva visszatérnek hazájukba — mondja Ruzena Hrdllőková, majd így folytatja: — A bolgár dolgozók — öt- venen voltak — két évet töl­töttek körünkben, és bizony ne­hezünkre esett megválni tőlük nemcsak a munkájuk miatt, ha­nem mert megszoktuk és meg­szerettük őket. Helyettük kb. 30 lengyel elvtárs érkezett, akflí csakhamar szintén beleolvadtak a kollektívába. Sokan a csa­ládjukat is magukkal hozták — az üzem munkásszállása ezt is lehetővé teszi. — lövőre vietnami barátain­kat várjuk — újságolja tovább Rűüüena Hrdlicková. Az előzőek­hez hasonlóan őket is betanít­ják majd, és már ma tudják, hogy az oktatásukra előirány­zott 3 év nem lesz kárba ve­szett fáradság. Megtanítják őket a gépek kezelésére, a nyers­anyagokkal való takarékosko­dásra és a jó minőségű munká­ra, hogy majd odahaza is hasz­nát vegyék annak, amit nálunk elsajátítottak. De ez az üzem érdeke is. hiszen a három év elteltével már mint szakmun­kásoknak kell dolgozniuk to­vábbi két éven keresztül a Mitasban. Murié Nooúkováj, a női mun­kabrigád védnöke pályafutását az üzemben 25 évvel ezelőtt munkásként kezdte. Később Felvételünk TrelMovban készült, ahol szovjet szakemberek a Ko- losz típusú kombájnok körülbelül 30 főnyi személyzete számára tartottak iskolázást. A képen Jakov Nyikityejevics Patkovszkij mérnök az SZK ~6 os kombájnt ismerteti. tFelvétel: A. Hagöák — CSTK) A bratislavai városi közlekedés jövője megismerkedett a laboratóriu­mi teendőkkel, 6« mert a dol­gozók sorsa, sőt a pártmunka iránt is érdeklődést mutatott, a káderek nevelését bízták rá. Ma a káderosztály igazgatóhelyette­sének tisztségét tölti be. Az üzemi pártbizottság tagja ós egyben a városkerületi pártbi­zottság aktivistája. Megkérdez­tük tőle, mi a munkabrigád védnökének a feladata? — Arra törekszem mond­ja, — hogy a dolgozók segítsé­gére legyek nemcsak a munká­ban, hanem személyes gondjai­kat is igyekszem enyhíteni. Emellett megismertetem velük a többi szocialista munkabrigád eredményeit, megteremtem köz­tük a kapcsolatot, hogy a ta­pasztalatcsere útján kiküszö­böljék nehézségeiket, de ugyan­akkor mások is okuljanak munkacsoportunk eredményei­ből. A kitűnő munkaeredmények az üzemben — Nováková sze­rint — a pártbizottság, a szak- szervezet és a nőbizottság szo­ros kapcsolatára, körültekintő gondoskodására vezethetők vissza. Ennek az együttműkö­désnek köszönhető a munka­balesetek számának lényeges csökkentése és a kollektívák­ban uralkodó baráti légkör — mondja. A munkabrigádok tag­jai többnyire együtt keresik fel a kulturális rendezvényeket is. összeforrtak, bizalommal viseltetnek egymás Iránt — aminek a legmeggyőzőbb jele, hogy az élet okozta nehézségek enyhítésében is gyakran vannak egymás segítségére. Tudatára ébredtek a kollektíva értéké­nek, annak, hogy az egyén egymagában nem sokat jelent. Ha az egyikük megbetegszik, a csoport tagjai nemcsak az üzemben végzik el helyette a munkát, hanem — ha kell — a háztartásban, illetve a gyerme* kék gondozásában is helyettesí­tik. Mindenre telik az idejük­ből, még arra is, hogy rendet tartsanak a munkahelyükön, de ezen kívül a gyár környékének a csinosításából is kiveszik ré­szüket. Az elmondottakból is kitűnik, hogy a női munkabrigád önfel-» áldozó munkájával, kitűnő mun­kaerkölcsével másoknak is pél­daképül szolgál, és nagymér­tékben hozzájárul a Mitas gyár sikereihez. Ennek termé­szetesen tudatában vannak, ami azonban — véleményük szerint — nem ok arra, hogy elbízzák magukat. Még jobban, még lel­kiismeretesebben kívánnak dol­gozni, hogy a XV. pártkong­resszuson büszkén számolhass sanak be eredményeikről. KARDOS MARTA Bratislava, az SZSZK főváro­sa gyors ütemben fejlődik. 1976 —1980-ban további 36 ezer la­kás épül a városban mintegy 130 ezer lakos számára. A gyors ütemű fejlődés rendkívü­li követelményeket szab a vá­rosi közlekedéssel szemben. Csak példaként említjük meg, hogy a városi közlekedési vál­lalat idén 242,6 millió utast szállít, ami háromszor több mint 1945-ben. Munkanapokon mintegy 700 ezer utast szállítanak naponta és a városi közlekedési esz­közök 125 ezer kilométert tesznek meg. A város történel­mi központjában, amely egyút­tal kereskedelmi és közigazga­tási központ is, az utak arány­lag keskenyek. A központból a szélrózsa minden irányába a főváros peremére vezetnek az egyes közlekedési vonalaik. A központ, vagyis a Szlovák Nem­zeti Felkelés tere, amelyen az összes villamosvonal keresztül­halad, egyre több problémát okoz. Ezért azt tervezik, hogy párhuzamosan egy kb. kétkilo- méteres villamosvonalat építe­nek e központi útvonal teher­mentesítésére. Bratislavában jelenleg a köz­lekedés 67,4 százalékát «utó­buszok, 12 százalékát trolibu­szok és 20,6 százalékát villa- taosiik bonyolítják íe. Az antó­busz kevésbé produktív közle­kedési eszköz. Jelenleg a váro­si közlekedési vállalat 430 jár­művezetőt keres, ebből 300 buszsofőrt. Míg egy autóbusz száz utast szállít, egy csuklós villamos 250-et. A következő 15 évben továbbra is az autó­buszok lesznek túlsúlyban. Ezért szükséges, hogy nagyobb mennyiségű magyar gyártmá­nyú csuklós autóbuszt kapjon a főváros. A hatodik ötéves tervidőszak második felében meg kell ol­dani a központot Petrzalkával összekötő közlekedési vonalak problémáját, mivel a lakásépí­tés a Duna jobb partján össz­pontosul, ahol mintegy 150 ez­res városrész épül. Hogyan old­ják meg a közlekedést a ma lé­tező két hídon, amelyek közül egyik sem alkalmas villamossí­nek lerakására? Tervbe vették egy harmadik híd felépítését, de ez a város keleti részét kö­ti majd össze. így tehát 1980 körül komoly problémák kelet­keznek majd a közlekedéssel kapcsolatban. A közlekedés gyorsaságát, minőségét és kul­turáltságát illetően már ma is sok a nehézség a fővárosban. A városi közlekedési válla­lat az adott helyzetben arra is törekszik, hogy javítsa a köz­lekedés feltételeit. így a na­pokban adták át az új villa­mosvonalat, amely Karlová Ves-t köti össze a városköz­ponttal. Ezzel kapcsolatban mó­dosításokat hajtottak végre az autóbuszvonalakon is. Emelik az expressz vonalak számát, amelyek meggyorsítják a köz­lekedést a peremkerületek és a központ között. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Bratislava egyik vége a másiktól, például Záhorská Bystrica Cunovotól 40 kilométerre fekszik! 1976-tól megszüntetik a vil­lamos és autóbuszjegyek vásár­lásának eddigi módját. Az egy­szeri utazásra feljogosító jegye­ket az újságárusoknál, a do­hányboltokban, a szállodákban és vasútállomásokon árusítják majd. A közlekedési eszközök­ben, Prágához hasonlóan, jegy­kezelő gépeket szerelnek fel és így a vezetőkre nem hárulnak majd különböző mellékes köte­lezettségek. A felszállást és le­szállást nem korlátozzák az elülső, illetve a hátsó ajtóra, ami meggyorsítja a közleke­dést. A tervek szerint az összes vonalra szóló havi bérlet árát 100 koronáról 70 re csökken­tik, a diákok bérlete az összes vonalra 35 koronába és két vo­nalra 20 koronába kerül majd. Hasonló megoldást valósítanak meg Kosicén, Ostravában, Pl- zefíben, Űstí nad Labem ben és Liberecben. J. M. NE HAGYJUK MEGVAMOLNI A TERMES! A termés betakarítása örömet szerez a földműves ember­nek még akkor is, ha sokat kell érte dolgoznia. Talán ez is hozzájárul, hogy a mezőgazdaságban egyre jobb gazdasági eredményeket érünk el, ami mindnyájunkat csak örömmel (ölthet el. Annál kevésbé azonban az, hogy az emberi verejlekkel létrehozott javakat a felelőtlenség, a •em törődöm ség miatt inegvámolja a vörös kakas. A statisztika szerint Szlovákia mezőgazdaságában tavaly 433 tűzeset 13 millió 134 ezer 160 korona kárt okozott. Három ember a lángokban lelte halálát, 37-en pedig égési sebeket szenvedtek. Elgondolkoztató az a tény, hogy az evein takarmányok tárolása során 29 esetben, a lucerna­liszt készítésekor pedig 9 esetben Ütötte fel fejét a tűz. A gabonafélék betakarítása folyamán az említett idő alatt 118 tűz keletkezett, amelyek következtében 1 millió 843 ezer 90(1 korona érték, főleg gabona vált a lángok marta­lék áva. Az idei plsn félév azt mutatja, hogy a múlt évi szomorú tapasztalatokból nem igen tanultunk. Ugyanis az említett idő alatt Szlovákiában a mezőgazdaságban 136 tűzeset volt, amelyek 7 millió 50U ezer korona kárt okoztak. Gyakran keletkezik tűz öngyulladás által, ami csakis an­nak tudható be, hogy nem minden mezőgazdasági üzem­ben fordítanak kellő gondot a takarmány tárolására. Ka- menjcc nad Cirocliou-ban például öngyulladás következté­ben 3.r>llü mázsa széna égett el. A Stúruvói Állami Gazda­ságban a lucernaliszt tárolása során történt öngyulladás következtében 1350 mázsa lucernaliszt és közel 40 ezer úres papírzsák vált hamuvá. A kár meghaladja a 350 ezer koronát. Az első félévben nemcsak az említett helyeken, hanem másutt is történt öngyulladás, aminek következtében táp- erődús takarmány lett a lángok martalékává. A tűzren­dészen előírások meghatározzák, hogy a lucernalisztet egy bizonyos ideig minden négy órában ellenőrizni kell, illetve merni a hőfokot. De vajon így cselekdtek-e Pri- betan, VeFká Lonuiicán, és a trebisovi járás Barca köz­ségében, ahol több tíz mázsa lucernaliszt lett a tűz martaléka és nem az állatok tápláléka? Ha összeadjuk az eddig elégett lucernaliszt mennyiségét, könnyen kiszá­míthat juk, hány vagon hússal, hány ezer liter tejjel let­tünk szegényebbek. Ennek pedig mindnyájan a kárát latjuk. Bármelyik oldaláról is nézzük a mezőgazdaságban — de az iparban is — keletkezett tűzeseteket, egyöntetűen megállapíthatjuk, hogy az okok között az emberi hanyag­ság, a közömbösség szerepel az első helyen. A nem meg­felelő villanyvezeték hálózat és a tűzrendészet! előírások megtartásának elmulasztása az öngyulladás leggyakoribb oka. Az év hat hónapja alatt már 51 kazal, 21 raktár és csűr, 13 istálló és 44 egyéb létesítmény égett le. Kell, hogy ez a tény minden embert, de főleg a gazdasági vezetőket gondolkodóba ejtse. Az időjárás mostohasága ellenére megkezdődött az ara­tás. Minden egyes mezőgazdasági funkcionáriusnak sok a gondja, de ennek ellenére jó volna, ha szétnéznénk gazdaságunkban, hogy a vasút mentén a biztonsági sávot felszántották e, legalább R0 méterre a sínpártól letakarí­tották e a szalmát. Mivel az időjárás elég csapadékos, minden bizonnyal a szárító berendezésekre is szükség lesz. Éppen ezért már most gondoskodni kell arról, hogy tűz­rendészet! szempontból minden a legnagyobb rendben legyen. A múlt évben igen sok kárt okozott a szalma tar­lón való égetése, jóllehet az illetékes minisztérium ezt megtiltotta. .t A nemzeti bizottságok is sokat tehetnek annak érde­kében, hogy a termény betakarítása alatt minél kevesebb kárt okozzon a tűz. Ellenőrizni kell a tűzoltófecskendő- ket, nehogy a beavatkozás pillanatában állapítsuk meg, hogy üzemképtelenek. Ügyeljünk minden eldobott cigaretta- végre, gyufára, különösen most az aratás idején. Ne hagyjuk megvámolni azt, ami megtermett. NÉMETH JÁNOS A chumutovi Cső- és Vashengermű termékmegújítási központjá­nak dolgozói azon fáradoznak, hogy csökkentsék az anyagi ki­adásokat és minél nagyobb mennyiségű pótalkatrészt takarítsa­nak meg. A henger- és sima felületek automatikus hegesztésével 2 millió korona költséget és csaknem fí millió korona értékű pót­alkatrészt takarítottak meg. Felvételünkön Jaroslava Illabatá mun­ka közben. (Felvétel: O. Holan — CSTK) 1975. VII. 1 b.

Next

/
Oldalképek
Tartalom