Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-11 / 134. szám, szerda
Aktívaértekezlet a CSKP KB novemberi ülése határozatainak teljesítéséről (CSTK) — Prágai vállalatok, üzemek és intézmények több mint 1200 pártmunkása és gazdasági dolgozója, valamint társadalmi szervezetek képviselői Jöttek össze tegnap aktívaér- tekezleten a prágai Lucernában. Az értekezlet Antonín Ka- peknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a városi pártbizottság vezető titkárának és Václav Bélelnek, a CSKP KB osztályvezetőjének részvételével a CSKP KB novemberi plenáris ülésén hozott határozatok teljesítésének ellenőrzésével és a városi pártbizottságnak e határozatokból eredő feladataival foglalkozott. Kapek elvtárs bevezető beszédében mindenekelőtt azokra a területekre Irányította a figyelmet, ahol eddig még nem sikerült kellő javulást elérni és rámutatott a fő feladatokra az ötödik tervidőszak utolsó szakaszában. Döntő jelentőségűnek jelölte meg az idei terv teljesítését, különösen ami a minőségi mutatókat illeti. Ehhez hatékonyabban kell felhasználni a rendelkezésre álló erőforrásokat — állapította meg —,. jobban kell gazdálkodni a munkaerővel, az állóeszközökkel, a nyers- és alapanyagokkal. Továbbá még jobban fel kell használni a párt befolyásának elmélyítésére irányuló aktív intézkedéseket, hogy el lehessen érni a kívánatos változásokat a gazdaságfejlesztésben. A tömegszervezeteknek, különösen a szakszervezeteknek és az ifjúsági szövetségnek sokkal nagyobb mértékben oda kellene hatniuk, hogy a dolgozók minél hatékonyabban vegyék ki részüket a gazdasági tervek összeállításából és megvalósításából. Beszéde végén Kapek elvtárs hangsúlyozta, hogy a főváros valamennyi felelős dolgozójának kötelessége 'olyan ^várossá fejleszteni Prágát, amely valóban névjegye lesz a szocialista államunk fejlettségének. Kapek elvtárs bevezető szavai után a vita következett. Rugalmasabban, célszerűbben Sajtóértekezlet az SZSZK Belügyminisztériumában Bratislavában tegnap az SZSZK Belügyminisztériumában sajtótájékoztatót tartottak, amelyen IMRICH SüHAJDA, a Minisztérium osztályvezetője, a nemzeti bizottságok versenyeiről, a Z-akcióban elért eredményekről és a további célokról számolt be az újságíróknak. Az eredményekről beszéive elmondotta, hogy mfg 1971-ben a nemzeti bizottságok a Z-akció beruházási részében 767 millió koronát merítettek ki, addig 1973-ban már 1 milliárd 620 millió koronát, tavaly pedig 2 milliárd 85 millió koronát. Négy év alatt Szlovákiában az említett akciók keretében 159 óvoda, 12 bölcsőde, 57 iskola, 25 iskolai étterein, 15 napközi és ugyanannyi tornaterem, 226 linb-székház, 326 tűzoltószertár, 65194 négyzet- méter üzlet stb. épült fel. Amint mondotta, az elért eredmények mellett fogyatékosságok is vannak. Nem mindenütt tartották be azt az alapelvet, hogy a Z-akció keretébe csak olyan épületeket soroljanak be, amelyek nem igényelnek 5 millió koronánál több beruházást. Szlovákiában jelenleg 72 ilyen építkezés van. A feladatok kapcsán kiemelte: a nemzeti bizottságok kötelessége, hogy anyagi eszközeiket elsősorban a megkezdett épületek befejezésére fordítsák. Az idén és az elkövetkező években is előnyben kell részesíteni a bölcsődék, az óvodák, a napközi otthonok építését. Tovább kell szorgalmazni a vízvezeték- és a csatornahálózat bővítését. Amint mondotta, a fontossági sorrendben az említettek után a polgári szertartások célját szolgáló épületek, szociális és kultui'ális berendezések építését kell szorgalmazni, kellő arányban gondolni kell az idős emberek szükségleteinek kielégítésére is. Végezetül leszögezte, hogy a nemzeti bizottságok versenyében a jövőben a gazdasági mutatók mellett nagyobb figyelmet szentelnek majd a tömegpolitikai nevelő munka terén elért eredményeknek, továbbá a Z akcióban ezentúl csakis olyan építkezések megkezdését engedélyezik, amelyek dokumentációja kellően elő van készítve. -njMa kezdődik a nemzetközi tv-fesztivál A Csehszlovák Televízió a CSSZSZK kormányának védnökségévé»! „A képernyő a nemzetek közötti megértésért, egymás kultúrájának megismeréséért“ jelszó jegyében az idén már tizenkettedszer rendezii meg nemzetközi tv-fesztiválját. A prágai Vigadó termeiben június 11—18 közt sorra kerülő, napjaink problémáival foglalkozó bemutatóra 31 ország 34 tv- szervezete 47 tv-filmjével jelentette be részvételét. Ebből 29 alkotás a drámai és 18 a zenei műsorok kategóriájába tartozik. A bemutatásra kerülő filmek 75 százaléka színes. Csehszlovákiát a drámai műfajok versenyében ján Soloviö- nak a bratislavai tv-stúdióban készült Meridián (Délkör) című filmje, a zenei alkotások versenyében pedig Vitézslav Nezval „Balladák a morva népköltészetről" című dal játéka képviseli. A Szovjetunió „Furcsa felnőttek" című filmje csakúgy, mint a több más alkotás, a szülők és gyermekek problémáit fejtegeti. Az NDK és Finnország háborús témakörű filmjeit jól kiegészítik majd Kuba, Algéria és Portugália népeinek ellenállási harcairól szóló filmjei. Magyarország a Gyilkosok című drámai alkotással és a Vendégek című vígoperával mutatkozik be a fesztiválon. Mindkét műfaj legjobb alkotásait az „Arany Prága" díjjal tüntetik ki. Ezenkívül az In terv íxió, a sajtó és a csehszlovák tv-nézőinek a díját is kiosztják. A legjobb alkotásokról 7-, illetve 8-tagú nemzetközi zsűrik, valamint az újságírók nemzetközi zsűrije fog dönteni. A fesztivál egyik újdonsága, hogy a bemutatott filmekkel a tv-nézők a fesztivál vendégeivel egyidőben ismerkedhetnek meg. A tv 2. műjBora ugyanis esténként a versenyben bejelentett legjobb filmeket fogja sugározni. A díjak ünnepélyes kiosztását követően pedig az „Arany Prága“ díjjal kitüntetett drámai és zenei alkotások a tv első műsorán is megtekinthetők lesznek. A fesztiválon a számos hazai és külföldi küldöttségen kívül a nemzeti tv-vállalatokat mintegy 138 vendég, valamint számos színész, rendező és forgatókönyvíró képviseli. A legsikerültebb külföldi filmeket a Csehszlovák Televízió megvásárolja. -kmMunkaérdemreflddel tüntették ki Miroslav Capek elvtársat (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK elnöke tegnap átnyújtotta a Munkaérdemrendet Miroslav Capek elvtársnak, a CSKP KERB alelnökének. A magas kitüntetést a CSKP KR Elnökségének javaslatára adományozták Capek elvtársnak 50. születésnapja alkalmából sokévi politikai és közéleti tevékenységéért. Husák elvtárs méltatta Capek elvtárs áldozatkész sikeres munkásságát, amelyet vezető párt- és állami tisztségekben végzett a járásokban, kerületekben, majd a kerületi nemzeti bizollság elnökeként, s jelenleg a CSKP észak-morvaországi kerületi bizottsága elnökségének, a CSKP KB tagjának tisztségében. Nagyra értékelte a CSKP KERB alelnöki tisztségében kifejtett tevékeny munkásságát. Gustáv Husák a CSKP KB és a saját nevében gratulált a jubilánsnak születésnapja alkalmából és a magas állami kitüntetéshez, majd jó egészséget, sok munkasikert kívánt a párt és a társadalom érdekében kifejtett munkájában. Képzőművészeti kiállítás (CSTK) — „Házasság, szülői hivatás és gyermekeink élete" néven kiállítás nyílt tegnap Bratislavában szlovákiai képzőművészek alkotásaiból. A kiállítást Rácz Olivér művelődésügyi miniszterhelyettes nyitotta meg. A kiállítást, amelyen festményeket, grafikai és plasztikai alkotásokat, fényképeket, művészi üveg- és kerámiatárgyakat mutatnak be, a SzlováJk Szocialista Köztársaság Művelődésügyi Minisztériumának, a n épesedési kormán y bizot tsá g- nak ösztönzésére a Szlovákiai Képzőművészeti Alap és a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége rendezte. A tegnapi ünnepélyes meg nyitón a Kultúra Házéiban jelen voltak a bratislavai konzuli hivatalok képviselői. A kiállítás Braitislavában június végéig tart nyitva, majd kisebb tematikai egységekben több más szlovákiai városban is megrendezik. KÖZÉLET — VILIAM SALGOVlC, a CSKP Központi Ellenőrző és Re vízi fis Bizottságának alclnjike, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke tegnap Ján Pasko miniszternek, az SZSZK Népi Ellenőrző Bizottsága elnökének átnyújtotta 50. születésnapja és a Munkaérdemrend adományozása al kalinából a CSKP KERB üdvözlő levelét. Egyúttal átnyújtotta az SZLKP KERB üdvözlő levelét is- Mindkét levélben nagyra értékelik a jubilánsnak a csehszlovákiai forradalmi munkás- és kommunista mozgalomban kifejtett sokévi áldozatkész tevékenységét, valamint a szocialista építőmunkában való részvételét. Az ünnepségen Rudolf Kadlec, a CSKP KERB vezetőségének tagja is részt vett. — ALOIS INDRA, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap bemutatkozó látogatáson fogadta Jan Mitre- gát, a Lengyel Népköztársaság új csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Ugyancsak fogadta Rudoiph Frogert, a Holland Királyság csehszlovákiai nagykövetét is, aki a napokban fejezi be hazánkban diplomáciai küldetését. M. A. Leszecsko látogatása hazánkban (CSTK) — M. A. Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnöke, a csehszlovák— szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési bizottság szovjet tagozatának elnöke június 6—10-e közt munkajellegű látogatást tett hazánkban. Itt-tartózkodása során tárgyalt Václav Hűlával, a CSKP KB Elnöksége póttagjával, a CSSZSZK kormánya al- elnökével, az Állami Tervbizottság elnökével a két ország közti szocialista munkamegosztás elmélyítésének időszerű és távlati kérdéseiről. Az elvtársi légkörben lefolyt tanácskozások eredményei hozzájárulnák a két ország gazdasági együttműködésének továbbfejlesztéséhez. .FORD ŐSZRE VÁRJA LEONYID BREZSNYEVET Washington — Ford elnök a Fehér Ház rózsakertjében egyenes tv-adásban közvetített szabadtéri sajtóértekezleten rövid bevezető nyilatkozatban vágott elébe a CIA tevékenységét vizsgáló Rockéfeller-bizottság „befejezetlen“ zárójelentését érintő tövises kérdéseknek, majd a kis számú, de nagyfontosságú nemzetközi vonatkozású kérdésekre válaszolva a környezethez Illő hangsúlyozott derűlátással nyilatkozott az európai biztonsági értekezlet csúcszintű befejezésének kilátásairól és a szovjet-amerikai tárgyalások alakulásáról. Ford elnök határozottan elutasította azt a kérdésben foglalt sugalmazást, — amely szerint állítólag „csökkent volna az USA és a Szovjetunió érdeklődése“ az európai együttműködési és biztonsági értekezlet munkájának csúcszsintű betetőzése iránt. „Európai látogatásom alkalmával — mondotta az elnök — számos európai vezetővel megvitattam az európai biztonsági értekezlet alakulását. Ügy tűnik, hogy mindkét oldalon tesznek bizonyos engedményeket, amelyek lehetővé tehetik az európai biztonsági értekezlet munkájának bevégzését. A végső kompromisszumok ugyan még nem történtek meg, de egyre közelebb és közelebb kerülnek. Remélem, hogy mindkét oldalon elegendő megértést tanúsítanak ahhoz, hogy befejezhessük ezt az igen hosszú tárgyalási folyamatot. Ha így lesz, akkor valószínűleg a közeljövőben megtarthatjuk az európai csúcsértekezletet Helsinkiben.“ Egy kapcsolódó kérdésié válaszolva Ford elnök ezeket mondotta: „A SALT—2. tárgyalások konstruktív mederben haladnak. A technikai szakértők jelenleg az ellenőrzés problémáján és más olyan fontos kérdéseken dolgoznak, amelyeket legjobban a szakértők tisztázhatnak. Derűlátó vagyok azt illetően, hogy létrehozhatjuk a SALT-egyezményt. Ugyanakkor biztosíthatom önöket, hogy kellő gonddal óvjuk nemzetbiztonsági érdekeinket“. Arra a kérdésre, hogy mikor számít Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP főtitkárának ez évben esedékes USA-beli látogatására, Ford elnök így válaszolt: „A tárgyalások haladása alapján azt remélem, hogy erre 1975 ősze folyamán fog sor kerülni". Szadat egyiptomi elnökkel múlt héten lezajlott salzburgi találkozójáról, illetve Rabin izraeli miniszterelnökkel e héten ma és holnap esedékes washingtoni tárgyalásairól szólva Ford hangsúlyozottan egyenlőségjelet tett az USA közel keleti „helyzetfelméréséhez“ való egyiptomi és izraeli „hozzájárulás“ közé. Mint mondotta, „mélységben“ megvitatja majd Rabinnal a következő választási lehetőségeket: a) A „felfüggesztett“ Kissinger-féle közvetítés felújítása a „szakaszos rendezés“ céljából, b) „átfogó“ amerikai rendezési javaslat előterjesztése az újra összehívandó genfi értekezleten; és c) az előbbi kettő kombinációjaként eszmecsere a „szakaszos rendezésről“ a genfi értekezlet „ernyője alatt“. Egy további kérdésre válaszolva Ford hangoztatta, hogy a Dél-Koreában levő amerikai csapatokat ott kell tartani, szavai szerint, „a térség békéjének biztosítása érdekében“. A félórás sajtóértekezleten elhangzott 20 kérdés közül 11 a CIA hazai kémtevékenységéről készült Rockefeller-jelentés feltálalása körül kirobbant vitára, illetve a külföldi vezetők meggyilkolására szőtt összeesküvésekkel kapcsolatos vizsgálat különös félbenmaradására vonatkozott. Ez a jelentés csupán azokra a „hazai műveletekre“ terjed ki, amelyeket a CIA „felhatalmazását túllépve, működési szabályzatának megsértésével“ folytatott. A nyilvánosságra kerülő jelentés azonban nem foglalja magában azt a vizsgálati anyagot, amely — az elnök szavai szerint — politikai gyilkossági kísérletekben való hazai részességre“ vonatkozik. Magyarázata szerint a bizottság „nem fejezte be vizsgálatának minden Idevágó vonatkozását“. A vizsgálat „befejezetlensége“, továbbá amiatt, hogy ezek az anyagok „rendkívül kényes ügyeket érintenek“, az elnök úgy döntött, hogy „nem szolgálná nemzeti érdekét“, ha ezeket az anyagokat „ez idő szerint“ nyilvánosságra hoznák. Ford közölte, hogy ezeket az anyagokat „a nemzeti érdekek szemmeltartását biztosító“ feltételekkel átadja a CIA tevékenységének kivizsgálására Frank Church szenátor vezetésével alakított szenátusi ve- gyesbizotlságnak. A politikai kompromisszumok mesterműve Tokió — Ázsiai politikai és diplomáciai megfigyelők véleménye szerint a Marcos fülöp- szigeti elnök és Csou En-laj kínai miniszterelnök által aláírt közös közlemény „a politikai kompromisszumok valóságos mesterműve“. Marcos elnök nemcsak arra vállalkozott, hogy „ejtse Tajvant“, hagyományos szövetségesét, hanem fenntartások nélkül elfogadta Kína „hegemónia-elméletét“. Ennek persze inkább csak elvi jelentősége van, hiszen továbbra is a Fülöp-szigeteken van az Egyesült Államok legnagyobb méretű katonai támaszpontja az ázsiai térségben. A „hegemónia kérdés“ beiktatása a pekingi közös közleménybe azonban kellemetlen meglepetésként érte Japánt, amely úgy véli, hogy a kínaiak ezúttal ismét sarokba szorították. Tokiói kormánykörökben bizonyosra veszik, a Marcos—Csou En-laj nyilatkozatot követően Kína az eddiginél így nagyobb nyomást gyakorol majd japánra annak elérése érdekében, hogy a „hegemónia tételt“ vegyék be a készülő japán—kínai béke és barátsági szerződésbe. Cserébe a Kínának nyújtott támogatásért, a fülöp-szigeti elnök megfelelő biztosítékokat kapott arra, hogy Kína beszünteti a Fülöp-szigetek területén működő maoista gerilla erők anyagi támogatását és hajlandó a két ország kereskedelmi kapcsolatainak gyors fejlesztésére. Manilai kormánykörökben azt remélik, hogy a diplomáciai viszony rendezésének eredményeként a jelenlegi ötven millió dollárról viszonylag rövid időn belül kétszáz millió dollárra növekszik a Kínával folytatott kereskedelem volumene. Ez pedig rendkívül fontos ígéret a Fülöp-szigetek számára, amely súlyos gazdasági helyzetben van és mind nagyobb gondot okoz számára, hol ós hogyan helyezze el export cikkeit. Ázsiai megfigyelők figyelemre méltónak ítélik, hogy a pekingi közös közleményben egyetlen szó sincs a Fülöp-szi- geteken állomásozó amerikai csapatokról. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy Kína érdekelt az Egyesült Államok ázsiai katonai és politikai befolyásának fenntartásában. Megkezdődtek a csehszlovák kultúra napjai a Szovjetunióban (Folytatás az 1. oldalról.) adott interjújában kijelentette: „Az öt esztendővel ezelőtt megrendezett csehszlovák kulturális napok óta a szovjet— csehszlovák kulturális kapcsolatok nemcsak hogy számottevően kibővültek, hanem — hogy úgy mondjam — minőségileg is jelentősen elmélyültek.“ KÖVESDI JÁNOS