Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-13 / 137. szám, péntek

ülést tartott a Cseh Nemzeti Tanács (CSTK) — A Cseh .Szocia­lista Köztársaság kormányának az észak-csehországi kerület fejlődéséről -szóló jelentésével foglalkozott tegnap 16. ülésén a Cseh Nemzeti Tanács. Évien Erban, a CSNT elnö­ke az ülésen üdvözölte Juset KurCákot, a CSKP KB Elnöksé­gének tagiát, a Cseh Szocialis­ta Köztársaság miniszterelnö­két, a cseh kormány miniszter­elnök-helyetteseit és miniszte­reit, valamint a Cseh Szocia lista Köztársaság központi hi­vatalainak képviselőit. Jelen voltak az Észak-csehországi Kerületi Nemzeti Bizottságnak és a járási nemzeti bizottsá­goknak vezető funkcionáriusai és más vendégek. „Idei dicső és örömteli má­jusunk — mondotta Erban elv­társ az ülés megnyitása után —, amikor az országnak a fa siszta iga alóli felszabadításá­ra emlékeztünk, amiért örök hálával tartozunk a Szovjet­uniónak, amikor a világbéke 30. évére és a szocializmus győzelmére emlékeztünk, tanú­ja volt állami életünk legje­lentősebb eseményének is, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke megválasztásának. Ez a választás alkalom volt hitet tenni a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek egy­sége, az egész csehszlovák nép dolgozó osztályai és rétegei szövetségének szilárdsága, a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal való létfon­tosságú szövetség mellett. Ki­fejezése mindannak, ami új szocialista életünk alapját ké­pezi, Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának egy­hangú megválasztása a köz­társaság elnökévé.“ ,,A Cseh Nemzeti Tanács, összes szervei és képviselői nap mint nap bizonyítják — Csehszlovákiai dolgozók magyar kitüntetése Bjelik György, a Magyar Nép­köztársaság bratislavai főkon- fculja a bratislavai Munka- és Szociálisügyi Kutatóintézet há­rom dolgozójának, FrantiSek Lipták és Budovít Czívi mérnö­köknek, valamint dr. Ondrej MindáSnak átadta a magyar munkaügyi minisztérium „Kivá­ló munkáért“ című reszort ki­tüntetését. A kitüntetett dolgo­zók a mosonmagyaróvári Mn- íém vállalatban egy éven ke­resztül tevékenykedtek, mégis mertették az alkalmazottakat az üzemi- és a munkaszervezés korszerű, jól bevált módszerei­vel. , mondotta Erban elvtárs —, hogy tántorít^atatlanul felsora­koznak a CS’ÍP politikája mö­gött. BizftMftiMl a CSKP Köz­ponti Bizottságát és köztársa­ságunk elnökét a szocialista forradalom efizméi iránti hűsé­günkről t»s sülárd akaratunk­ról, hogy a It-.hető leghaté­konyabban kivsssSMk részünket a szocialista társadalom továb­bi felvirágoztatásából, a cseh és a szlovák nwnzet s az or szagban élő valamennyi nemze­tiség ; testvéri szövetségének fejlesztéséből, a Szovjetunió­val és a szttcieüsta közösség országaival való internaciona­lista kapcsolataink elmélyíté­séből.“ A Cseh Newnj**u Tanács kép­viselői ezután áttértek a teg­napi plenáris ülés első napi­rendi pontjának megtárgyalá­sára. A cseh kormány Jelenté­séi az észak-csenországi kerü­let fejlődéséről Stepán Horník miniszterelnök-helyettes ter­jesztette elő. Az ülésen Jaroslav Tlapák cseh pénzügyminiszter adta elő a Cseh Szocialista Köztár­saság 1974. évi állami zár­számadásáról szóló jelentést. A képviselők a vita után ha­tározatot hoztak, amelyben jóváhagyják a Cseh Szocialis­ta Köztársaság 1974. évi zár­számadását; ez 44 697 ezer ko­rona többlettel zárult. Kiállítás az atomenergia békés felhasználásáról ICSTK) — Bratislavában, a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában tegnap megnyitották ,,Az atomenergia és izotópok a Szovjetunió népgazdaságá­ban“ című kiállítást. A kiállítás megnyitásán részt vett Július Hanus, az SZSZK kormányának aleliiöke, Juraj Busa, az SZSZK fejlesztésügyi és műszaki minisztere, P. J. Goroskin, a Szov jet—Csehszlo­vák Baráti Társaság állandó szlovákiai képviselőjének he lyettese, a Szovjetunió bratis­lavai főkonzulátusának kon­zulja, V. F. Jaki muv ezredes, a szovjet parancsnokság bra tislavai képviselője, valamint V. A. Nuviknv, a Szovjetunió csehszl óvá kiai ke reskedelm i képviseleti hivatala vezetőjének helyettese, a kereskedelmi szakosztály bratislavai vezetője. A kiállítás június 22 ig te­kinthető meg. Jubiláló intézet )án Janovic szlovák mező gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter részvételével ünnepi ülést tartott tegnap Nitrán az Állattenyésztési Kutatóintézet tudományos tanácsa az intézet megalakulásának 25. évforduló­ja alkalmából. Az Állattenyész­tési Kutatóintézet érdemes munkásságának elismerésekép­pen Ján Janovic elvtárs átadta az intézet képviselőinek „Az építésben szerzett érdemekért“ kitüntetést. Nömozgalmunk gazdag éve A nők nemzetközi évének célkitűzései ismertté váltak egész társadat nrank előtt, s most, amikor visszatekintünk a nemzetközi év első felében elvégzett munkánkra, örömmel állapíthatjuk riieg, hogy a nők nemzetközi évének első szaka­szában a csehszlovákiai nők aktivitása újabb eredmények­hez vezetett — hangoztatta tegnap Prágában újságírók előtt Marié Kabrhelová, a Csehszlovák Nőszövetség elnö­ke. Az említett időszakban el­mélyült a szövetség tömegpoli- tikai tevékenysége, erősödött a tagság szocialista hazafias és proletár internacionalista tu­data. A nők nemzetközi évének második felében a Csehszlovák Nőszövetség munkájában elő­térbe kerül a szocialista orszá­gok nőszervezeteivel való együttműködés további elmélyí­tése, a fejlődő és tőkésorszá­gok nőmozgalmainak a függet­lenségért, demokráciáért és békéért vívott harcának haté­kony támogatása. A Csehszlovák Nőszövetség életében ebben az időszakban kerül sor a tagsági könyvek cseréjére. A szövetség egyik célkitűzése, hogy a CSKP XIV. kongresszusát minden tag konkrét munkafelajánlással kö szöntse. A nőszövetségben már most gondolkoznak azon, hogy milyen javaslatokat terjessze­nek a nők életével kapcsola­tos kérdésekkel összefüggés ben a pártkongresszus elé. Ez év októberében kerül sor az év legjelentősebb nemzet­közi nőmozgalmi eseményére, a berlini női világkongresszus­ra, amelyen kétezer delegátus vesz részt a világ minden tá­járól. A világkongresszus elő­készületei teljes ütemben foly­nak már, a nemzetközi élőké szftő bizottság július végén tartja második ülését Prágá­ban. Elmondható, hogy a nők nemzetközi éve új lehetősége kef nyújtott a világ demokrati­kus és haladó nőmozgalmai nak ahhoz, hogy szélesebb nemzetközi alapokon munkál­kodhassanak neme» célkitűzé­seik eléréséért. fsm) Bodrogközi határjárás '(Folytatás az 1. oldalról.) .— Sajnos, még mindig van­nak olyan földjeink, amelyeken most is víz áll — veszi át a szót az agronómus. — Jelen­leg 115 hektár elázott földterü­letünk van, amelyen nézetünk szerint idővel még talán elvet­hetünk valamilyen zöld takar­mányt, viszont van 45 hektár olyan területünk is, ami ebben az évben használhatatlan ma­rad. Pesszimisták azért nem va­gyunk. Gabonaféléink jóknak ígérkeznek. Ogy látjuk, hogy a tervezett 45 mázsás átlagos hoktárhozamot el fogjuk érni. Lehet, hogy kukoricából is meg­terem a 60 mázsa hektáronként, s a burgonyáiból is jó termést várunk. A korai burgonya sze­dését már néhány napja meg Is kezdtük. A 150 mázsás hek­tárhozammal elégedettek va­gyunk. A zétényl szövetkezet iroda­házában csak a titkárnőt talál­tam. Tőle tudtam meg, hogy az agronómus, Bohács János az in­nen nem messze levő lucerna­táblán tartózkodik. Elindultam a megadott irányba, s az agro- nómussal már útközben talál­koztam. Leállította motorkerék­párját és szívesen beszélgetés­be elegyedett. — Nagyon régen takarítot­tunk be ilyen gazdag és Jó mi- «őségő takarmányt — mondja elégedettem, majd hozzátette — reméljük, hogy meglesz a 38 mázsás átlagos hektárhozam száiraz állapotban. — Ezek szerint érvényes az a közmondás, hogy „Amit az időjárás elront, azt meg is ja­vítja!" *. — Évelő takarmányokat 139 hektáron termesztünk. Az árvíz tavasszal 400 hektár rétet és legelőit," 140 hektár szántót ön­tött el. Most is van még 18 hektár olya« bevetetlen terüle­tünk, melyet gépekkel nem is tudunk megközelíteni — mind­ezt csak azért mondom, hogy mi nem szeretünk előre jósol­gatni. S ha már közmondással kezdtük, akkor folytassuk is az­zal. Azt tartjuk, hogy „a végén csattan az ostorl“ — Mi lesz a sorsa a 18 hek­tár bevetetlen területnek? Tud­ják majd hasznosítani? — Ha tovább tart a száraz idő, szudáni fűvel, kölessel, esetleg silókukoricával vetjük be, ami talán legeltetésre jó — Ogy tudom, Zétény a járás alacsonyabb fekvésű területei közé tartozik, s ha nincs is ár- víz, akkor is problémáik van­nak a talajvízzel. — Igen, így van. Az idén azonban az évtizedek óta óhaj­tott meliorációs munkálatokat a mi szövetkezetünkben is meg­kezdték. 320 hekt.Jr földterüle­ten fogják elvégezni a talajja­vítást. Ha államunk részéről ez nagy befektetést Jelent, ne­künk meggyőződésünk, hogy néhány éven belül ez az érték kamatosan megtérül. A Kráľovský Chlmec-l (Ki­rályhelmeci J Állami Gazdaság kiscsernyői részlegére már ké­ső délután érkeztem. Itt is a takarmánybegyűjtés volt a leg­nagyobb gond. Az irodaház előtt Bélán y Józseffel találkoz­tam. — Tizenhárom tagú ifjúsági munkaibrigádot alakítottunk. Gazdaságunk minden részlegén ők végzik a takarmány begyűj­tést. A munkát gyorsan, pon­tosan és jól végzik. Reggel hat­tól este nyolcig, fél kilencig dolgoznak — mondja a főgé­pésztechnikus, s amikor az ár­vízre fordítom a szót, így vá­laszol: — A Latorca és a Tisza ára­dása alaposan megbolygatta a vetésforgót, sok váratlan gon­dot okozott nekünk is. 300 hek­tár földterületünk került víz alá. Az anyagi kár, amit az Állami Biztosító dolgozói ál­lapítottak meg, meghaladja a 4 millió 200 ezer koronát. Az árvíz következtében 730 hek­táron a talajjavítást is újból el kell végezni. Tény, hogy a rend­kívül rossz tavasz sok ürömmel lepett meg minket, de azért jóleső érzés, ha végigmegyünk a határban és látjuk, hogy mégis szép a vetés, Jő termés ígérkezik. SZASZÁK GYÖRGY KISSINGER ÚJRA KEZDI? Washington — Az amerikai— Izraeli tárgyalások első fordu­lója után a washingtoni Fehér Házban Ford amerikai elnök munkavacsorán látta vendégül jichak Rabin izraeli kormány­főt. Pohárköszöntőjében igen konstruktívnak minősítette megbeszéléseiket, s hangsúlyoz­ta hogy mindkét állam „köl­csönös érdeke“ a közel-keleti béke megteremtése. Válaszában az izraeli kor­mányfő ugyancsak békeóhaiát hangoztatta, s reményét fejez­te ki, hogy az Egyesült Álla­mok fáradozásai nyomán sike­rül előrehaladást elérni. Washingtoni diplomáciai for­rások az Egyesült Államok várható közel-keleti lépéseiről szólva azt a híresztelést bo­csátották szárnyra, hogy Kis­singer külügyminiszter július első felében esetleg felújítja márciusban kudarcot vallott közvetítéseit Izrael és F.gui/j­tom y,ü7.mt A gyarmav^síttts felszámolásáról tárgyalnak Lisszabon — Lisszabonban csütörtökön összeült az ENSZ- nak az a bizottsága, amely a gyarmatosítás felszámolásával foglalkozik. A tanácskozásra előreláthatólag a portugál fő­városba érkezik majd a jelen­leg Madridban tartózkodó Kurt Waldheim főtitkár is. A dekolonizácJós bizottság ülésszakát Vasco Goncalves tábornok, portugál miniszterel­nök nyitotta meg. A 24-tagú testület megvitatja a volt portugál gyarmatok helyzetét, továbbá Namíbia és Rhodesia kérdését. Waldheim ENSZ-főtitkár az egybegyűltek­hez intézett üzenetében éle# szavakkal ítélte el DéJ-Afrikrt „negatív magatartását és el­nyomó politikáját“ Namíbiával kapcsolatban. Leszögezte: ez a politika veszélyezteti a békét, és konfrontációhoz vezethet a térségben. A főtitkár hangoz­tatta, hogy az ENSZ több hatá­rozatban leszögezte: Rhodésia problémáját csak úgy lehet megoldani, ha érvényre juttat­ják az ott élő lakosság több­ségének akaratát. A függetlenség kikiáltására készülnek Dar es Salaam — A mozam­biki főváros, Lourenco Marques lakossága június 25-re, a füg­getlenség kikiáltására készül. Néhány nap múlva a nyolcmil­liós mozambiki nép, öt évszá­zados portugál gyarmati múlt után a függetlenség és a sza­badság korszakához érkezik. Mint ismeretes, szeptember­ben megegyezés született Por­tugáliával arról, hogy Mozam- bikban ideiglenes kormányt alakítanak. A Frelimo ezután hozzálátott gyökeres társadal­mi és gazdasági változásokat előirányzó programjának meg­valósításához. Széles körű kam­pányt indítottak az írástudat­lanság felszámolására: az isko­lák, ahol korábban csak a fe­hértelepesek gyermekei tanul­hattak, most a helyi ifjúság, a parasztok, a munkások és a Frelimo-harcosok oktatásával foglalkoznak. Megkezdték a kisparaszti gazdaságok szövet­kezetbe tömörítését is. Líbia az idegen csapatok kivonását követeli Tripoli — Abdusszalavi Dzsal- lud líbiai kormányfő arra fi­gyelmeztetett, hogy ha nem vonják ki az ománi szultaná- tusból a felszabadító erők el­len behívott idegen csapatokat, Líbia aktívan belép a küzde­lembe a hazafias erők oldalán. A miniszterelnök Iránt és Jor­dániát, valamint az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát nevezte meg, mint olyan álla­mokat, amelyek csapatokat ál­lomásozhatnak a szül tanát us- ban. Mint a Reuter megjegyzi, amerikai katonák ottlétéről ed­dig nem voltak értesülések. A líbiai kormányfő a volt Whee- lus amerikai katonai támasz­ponton, a mai Akba Ben Nafei- ben mondotta el beszédét ab­ból az alkalomból, hogy az amerikai csapatok Öt évvel ez­előtt hagyták el a líbiai l>á- zist. Tiltakozik a ciprusi kormány Nicosia — A ciprusi kor­mány az 1949-es genfi konven­ció megsértésével vádolja Tö­rökországot. A vádakat és az indoklást tartalmazó dokumen­tum szerint — amelyet a kor­mány tájékoztatási hivatala ho­zott nyilvánosságra — Török­ország, azzal, hogy törvényel­lenesen elkobozta a ciprusi görög menekültek hátrahagyott javait a törökök által meg­szállt ciprusi területeken, meg­sértette az 1949-es genfi kon­venció 49. és 147. cikkelyét. A dokumentumot a ciprusi kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kívánja terjesz­teni. Egy másik nyilatkozatban a ciprusi kormány bejelentette: felkérte külföldön akkreditált diplomáciai képviselőit, hogy tiltakozzanak a török megszál­lás alatt lévő ciprusi területe­ken megtartott népszavazás el­len. A ciprusi kormány szóvi­vője hangoztatta, hogy a nép­szavazás a török szeparatista terveket szolgálta. Görögország felvételét kéri az EGK-be Brüsszel — Görögország csü­törtökön hivatalosan benyújtot­ta közös piaci felvételi kérel­mét az Európai Gazdasági Kö­zösség brüsszeli szerveihez. A görög nagykövet átadta az er­ről szóló levelet Írország kép­viselőjének, aki ebben a félév­ben a miniszteri tanács elnöki tisztét látja el. A Közös Piac politikai ter­veibe igen jól beillik a kapcso­latok megszilárdítása Görögor­szággal, hiszen az EGK növelni akarja gazdasági és politikai befolyását, a Földközi-tenger térségében. Bizalmi szavazás a belga parlamentben Brüsszel — Bizalmat kapott a belga kormány a képviselő- házban a repülőgépvásárlás kapcsán beterjesztett bizalmat­lansági indítvány vitájában. A kormánykoalíció 112 szavazatot kapott, a bizalmatlansági indít­ványra 92-en szavaztak, három képviselő tartózkodott. A bizalmatlansági indítványt a szocialista párt terjesztette elő, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány mintegy 30 milliárd belga frankért vásárol amerikai harci repülőgépeket. A szocia­listák nemcsak azt kifogásol­ták, hogy a rendelést amerikai vállalat kapta meg francia he­lyett, hanem azt is, hogy a kormány a súlyos gazdasági nehézségek ellenére nagyszabá­sú fegyverkezési kiadásokat vállal magára, s nem várta meg azt sem, hogyan alakulnak Bécsben a haderőcsökkentési tárgyalások. Az indítványt a kommunisták és több más el­lenzéki csoport tagjai is támo­gatták. A repülőgép-ügyről még a szenátusban is szavazni kell. itt azonban a kormánynak biz tos többsége van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom