Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-07 / 106. szám, szerda
Ezekben a napúkban ünnepeljük a Szovjetunió és a többi szocialista ország népeivel és az egész haladó emberiséggel a fasizmus felett aratott történelmi világméretű győzelem 30. évfordulóiát. Május 9-e egyszersmind az a nap számunkra, amikor tetőzött a csehszlovák nép nemzeti felszabadító küzdelme és a dicső szovjet hadsereg befejezte Csehszlovákia felszabadítását. A fasizmuson aratott győzelem a szovjet nép és hadserege hősi harcának, a Hitler-ellenes koalícióban részt vevő államok s a lei gázolt népek nemzeti felszabadító demokratikus mozgalma közös küzdelmének eredménye volt. Jelképes, de tör vényszerű is, hogy a fasizmus elleni harcban, melv veszélyez tette a népeket, az államokat és az emberi civilizációt, született meg az antifasiszta koalíció n demokratikus és haladó erők összefogása. amire az SZKP és a szovjet áliám már a második világháború előtt törekedett, mégpedig azzal a céllal. hogy elejét lehessen yenni az agressziónak és megóvni az emberiséget a háború borzalmaitól. így érvényesüli a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködésének len’ni eszméje. A Szovjetunió, népei és hadserege derekasan viselte a második világháború legsúlyosabb terhelt, s a fő szenet játszotta a hitleri Németország és az egész fasiszta tömörülés felmorzsolásában. A szovjet emberek hozták a legnagyobb áldozatokat a fasizmus felelt aratott végső győzelemért. Meg lehet számolni az elpusztított városokat, üzemeket falvakat, ki lehet számítani a mérhetetlen anyagi károkat, de soha senki nem tudja pénzben kifejezni a sok millió emberi élet értékét. A szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelme annak az új társadalmi rendnek a diadala volt, amelyet a Nagy Október indított meg, diadala a kommunista pártnak, a szocialista államnak, a marxista—leninista ideológiának, a szovjet társadalom egységének és a Szovjetunió népei megbonthatatlan testvériségének. Eredménye volt a szovjet ember törhetetlen erkölcsi és politikai erejének, a szovjet fegyveres erők és parancsnokaik magas fokú hadi művészetének, a kiváló haditechnikának, eredménye a szovjet hátországban hihetetlen ál dozatvállalással dolgozó munkások, technikusok és konstruktőrök munkájának. Számunkra, csehek és szlovákok számára, mindig élénk emlékezetünkben marau a tény, hogy a Szovjetunió volt az. amely harminc évvel ezelőtt meghozta nekünk a szabadságot, és a felszabadítóit államban megnyitotta előttünk a boldog jövendő távlatait. A Szovjetunió és hadserege gvőzelmes küzdelmével szorosan összefüggött a csehszlovák nép harcának valamennyi döntő szakasza, mely nép sohasem nyugodott bele a fasiszta rabságba. Védelmezte a hitleri nácizmus által veszélyeztetett köztársaságot, harcolt a műn cheni árulás, a burzsoázia nácibarát együttműködése és a köztársaság feldarabolása ellen. A náci megszállás hat hosszú esztendeje folyamán rengeteg áldozatot hozott az illegális antifasiszta szervezetekben, fegyverrel a kezében itthon és külföldön, hogy ismét visszaszerezze a nemzeti szabadságot, az állam függetlenségét. A Nagy Honvédő Háború történetébe is beírta nevét, mégpedig a Szovjetunióban alakult csehszlovák katonai egység harcaival, amely Ludvik Svoboda tábornok parancsnoksága alatt győzelmesen nyomult előre Buzulukból Kijeven, Szokolovón és Duklán át egészen Prágáig. A csehszlovák antifasiszta ellenállás legaktívabb és legkövetkezetesebb ereje az illegális kommunista párt volt., amely megvalósította a Klement Gottwald vezette moszkvai vezetés politikai irányvonalát. Csehszlovákia Kommunista Pártja ezt: a harcot azzal a világos elképzeléssel vezette, hogy valóban népi államot kell létrehozni, amelyben jelentős szociális, politikai, gazdasági, nemzetiségi és kulturális átalakulások mennek végbe, és amely a HARMINC SZABAD ESZTENDŐ írta: GUSTÁV HÜSÁK, a CSKP KB főtitkára Szovjetunióval való szilárd szövetségre és barátságra fog támaszkodni. Ennek a célnak tudatában törekedtek » kommunisták és összes hazafias erők harcai összefogására a fasiszta megszállók ellen. Ezért volt népszerű a nemzeti felszabadító küzdelem forradalmi irányvonala és győzött a végső szakaszban a londoni BeneS-kor- mánv polgári koncepciójával szemben, amely szerint a Csehszlovák Köztársaságot polgári alapokon k^lWl volna f^vlúiítani. A szovjet hadsereg győzelmes előrenyomulásának hatására a csehszlovák nép antifasiszta harca nemzeti demokratikus forradalomba nőtt át. amely 1944 augusztusaiban a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kezdődött. Népünk a felkelők ellenőrzése alatt álió területeken meghirdette és első ízben valósította meg az életben az új. jobb. tökéletesebb, szociális és nemzetiségi szempontból igazságosabb Csehszlovák Köztársaság alapelveit. A társadalom átalakulásának folyamata azután a szovjet hadsereg előrenyomulása nyomán a felszabadult területeken folytatódott, egészen a cseh nép májusi felkeléséig és Prágának a szovjet hadsereg által történt felszabadításáig. Csehszlovákia területén leraktuk a népi demokratikus hatalom alapjait. A munkásosztálynak és élcsapatának — Csehszlovákia Kommunista Pártjának — pozíciója a felújított államban egyre inkább meghatározó tényezője lett a fejlődésnek. A megújított csehszlovák állam a csehek és a szlovákok Nemzeti Frontjának kormányával és az új népi hatalmi szervekkel — a nemzeti bizottságokkal, lényegesen különbözött a München előtti burzsoá rendszertől. A két nemzet, a csehek és a szlovákok viszonyát az egven jogú síig és az önren delkezés alapján oldottuk meg. A Kosicei KoVmánvprogram szellemében számos alapvető társadalmi változásra került sor, melyek megfeleltek u népi demokratikus államban élő dolgozók vágyainak. A népnek spontán, aktív i észvétele a társadalmi változások kiharcolásában abban az időszakban, amikor a nemzeti demokratikus forradalom szocialista forradalommá nőtt át, törvényszerű betetőzése volt népünk tapasztalatainak, amelyeket a megelőző tragikus események során szerzett, s így fokozatosan szakított a burzsoáziával. Amikor ma a harminc év előtti májusi napokra emlékezünk, amelyek megnyitották az utat Csehszlovákia népei előtt a szocialista jelenhez, köszönetét mondunk a szovjet emberek millióinak, a hazai ellenállás résztvevőinek és mindazoknak, akik hozzájárultak a fasizmus legyőzéséhez és Csehszlovákia felszabadításához. Mély tisztelettel hajtunk fejet aeok emléke előtt, akik elestek, hogy népeink élhessenek. A forradalmi és demokratikus intézkedések, amelyeket a nép érdekeivel összhangban és ak lív támogatásával a kommunista párt vezette munkásosztály a fejlődésünkért vívott elkese redett harcban megvalósított, lépésről lépésre gyengítették a burzsoázia gazdasági erejét és politikai befolyását. A reakciós erőket, amelyek 1948 februárjából államfordulattal kísérleteztek, legyőztük. S noha még számos akadályt kellett leküzdeni, a szocializmus építéséhez vezető út megnyílt hazánkban, és mindenekelőtt a csehszlovák kommunistákon múlt, hogyan sikerül rögzíteni a már elért vívmányokat, megoldani a problémákat,' amelyek a szocialista társadalmi rend építésének út ján vártak ránk. Csehszlovákia Kommunista Pártja becsülettel teljesítette feladatát. jelenkori történelmünk meghatározó ereje, a munkásosztály n párt vezeté sével, a dolgozó parasztsággal és a haladó értelmiséggel szövetségben megszilárdította politikai és állami hatalmát. Óriási lendülettel és lelkesedéssel felépítette a szocializmus alapjait hazánkban: győztek a szocialista termelési viszonyok, felszámoltuk az embernek ember által való kizsákmányolását, s a nép tulajdonába került valamennyi üzem és gyár, a föld, a természeti erőforrások s minden gazdagsága az országnak. A munkásosztály hathatós segítségével sikeresen megvalósult a falu teljes szocializálása és a mezőgazdaság dolgozói felsorakoztak a többi dolgozó oldniá"-) Az u| szocialista értelmiség elődei haladó hagyományainak nyomdokain haladt, s tudását a szocializmus fejlesztésének íí'/ oigá I a ta ba állította. A nagy forradalmi átalakulás nem valósult meg nehézségek, fogyatékosságok és tévedések nélkül. Csehszlovákia Kommunista Pártja, hűen a marxizmus—Leninizmus eszméihez, sikerrel le tudta küzdeni őket és tanulni tudott belőlük. A Szovjetunió és a szocialista országok internacionalista se gííségével kivezette népünket a pártban és a társadalomban keletkezett súlyos válságból. Ta-. nulságot merítve ezeknek az eseményeknek az okaiból és következményeiből, ahogy ezeket „A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai“ néven nyilvánosságra hozott dokumentumban összefoglalta, töretlen energiával összpontosította erejét a felgyülemlett problémák leküzdésére s azokra az új feladatokra, amelyeket a CSKP XIV kongresszusa tűzött ki. Leonyid lljics Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának a CSKP XIV. kongresszusán elmondott beszédében egyebek között ezt mondotta: „Ez a kongresszus egy igen fontos és felelős szakaszt zár le a szocialista Csehszlovákia történelmében. Joggal nevezhető a szocializmus ellenségei felett aratott győzelem kongresszusának a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, a szocializmus diadala kongresszusának. Az önök pártja, amely a dolgozók millióit tömöríti maga körül, XIV. kongresszusára a marxizmus— leninizmus magasra tűzött harci zászlajával, a szocialista in lernaeiona I izmus zászla javai jött.“ Mi, csehszlovák kommunisták, nagyra értékeljük ezt az elismerést. A CSKP XIV. kongresszusa irányvonalának megvalósításával, mely irányvonal megbízható iránytűül szolgál az időszerű társadalompolitikai és gazdasági kérdések megoldásához fokozatosan megvalósítjuk a szocialista társadalom fejlesztésében kitűzött egyes célokat. E program megvalósításában pártunk a dolgozók lég szélesebb tömegeinek támogatására és részvételére támaszkodik. A CSKP XIV. kongresszusa óta a gazdaságfejlesztés terén elért eredmények jelentősen erősítették az ország gazdasági potenciálját, s gazdagították a szocializmus 30 éves építése során elért magas életszínvonalat és szociális vívmányokat. Csehszlovákia nemzeti jövedelme ma több mint ötször nagyobb, mint a háború előtt volt. Az ipari termelés az idén már csaknem a tízszerese lesz a háború előttinek. Sikerrel fejlődik a többi gazdasági ágazat is. Nagy előrehaladást ért el a szövetkezeti mezőgazdasági nagyüzemi termelés. Csehszlovákia már lényegében önellátó az állati termékekből előállított élelmiszerek termelésében, s hozzáláttunk a feltételek megteremtéséhez, hogy a legrövidebb időn belül kitűzhessük az igényes, de reális feladatol: néhány éven belül a gabonater mesztésben is el kell érni az önellátást. A szocialista rendszerben a gazdaságfejlesztés eredményei teljes mértékben visszatérülnek ' a dolgozóknak, mégpedig a lakosság összes rétegei életszínvonala emelkedésének és a szilárd létbiztonság formájában. A lakosság személyi fogyasztása ma Csehszlovákiában a háromszorosa a háború előttinek. Még gyorsabb ütemben növekedik a lakosság társadalmi fogyasztása; ez az idén csaknem az ötszöröse lesz az 1948. évinek. Igen kedvező eredményeket érünk el a CSKP XIV. kong resszusa határozatainak teljesítése terén a lakásépítésben. Igen nagy előrehaladást értünk el, ami a városi és a falusi lakosság élet és munkafeltételei közötti különbségek általános kiegyenlítését, valamint a sző vetkezeti parasztság munkából eredő jövedelmei, s a népgazdaság más ágazalban dolgozók átlagbére közötti különbségek kiegyenlítését illeti. Gyorsan fejlődik az egészségügyi ellátás, az oktatásügy és a tudó mány, a kultúra egész terűié te és társadalmunk más szakaszai. A szövetségi államjogi rendezés optimális feltételeket teremtett a két egyenjogú nemzet és valamennyi nemzetiség sokoldalú fejlődéséhez. A nemzetiségi kérdés megoldásának lenini elvei teljes mértékben beváltak Csehszlovákia gyakorlatában is. — Ezen elv alkalmazásának köszönhetjük, hogy népeink új nemzedékei a nézetazonosság, az összhang és a kölcsönös megértés légkörében növekednek fül. E kétségtelen sikerek ellené re nem siklunk át észrevétlenül a gyenge pontok és a fogyatékosságok fölüli, amelyek fékezik gyorsabb előrehaladásunkat. A CSKP Központi Bizottsá ga 1974 novemberi ülésén ér lékelte a CSKP XIV. kongresz- szusa határozatainak sikeres teljesítését valamennyi terüle ten, és részletesen foglalkozott egyes fogyatékosságok okaival. Ráirányította a figyelmet a szocializmus valamennyi vívmá nyánalwnég jobb kihasználására valamennyi területen, a munka minőségének megjavítására, a dolgozók aktivitása és kezdeményezése széles körű kibonta koztatásának támogatására az 5. ötéves tervidőszak uiolsó esztendejére előirányzott feladu tok teljesítésével kapcsolatban. Az egyértelműim jóváhagyó válasz, amit a kommunisták, a többi dolgozó és az egesz csehszlovák nagyközönség a CSKP Központi Bizottsága novemberi ülésének határozataira adott, a szocializmus harmincéves építése során elért nagy sikerekkel együtt egészséges derűlátást, biztonságot ad pártunknak és Csehszlovákia egész népének Lehetővé teszi, hogy a jövőbe vetett bizalommal lássunk hozzá a fejlett szocialista társadalom építése további terveinek megvalósításához. Ez irányban fontos lépés lesz Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV kongresszusa. A Csehszlovákia és Szovjetunió népei barátságának és szövetségének a szocializmus építésének viszonyai között megnőtt a jelentősége. Tartós életet adó erővé alakult át, amely hatalmas támasz számunkra a fasizmus felett aratott győzelem halhatatlan történelmi hagyatékának teljesítésében, a szocialista Csehszlovákia további felvirágoztatásában. Az új, felszabadult Csehszlovákia külpolitikai irányvonala még a hitleri Németország vég leges legyőzése előtt érlelődött meg. Népünk döntő többségének elhatározása, amely a fasiszta megszállás és a felszabadító harcok éveiben formálódott ki, az összes tragikus események során szerzett tapasztalatok után egyértelműleg a Szovjetunióval való szoros szövetség. A nép akaratával Összhangban került sor 1943 decemberében a barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és háború utáni együttműködési szerződés aláírására, amely szerződés nemcsak hivatalos okirat volt, hanem olyan alapokmány, amelynek fő aláírója a hazáját szerető minden egyes becsületes csehszlovák ember szíve és meggyőződése volt. Ezekben a napokban emlékezünk meg az űj csehszlovák— szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának ötödik évfordulójáról. Ez az elfúlt évek tapasztalataiból kiinduló szerződés, amely évek számtalan bizonyítékát nyújtották a Szovjetunió önzetlen baráti segítségének a háború utáni fejlődés minden szakaszában, alapja lett kölcsönösen előnyös kapcsolataink sokoldalú fejlődésének, mégpedig minőségileg magasabb szinten. Örömmel állapítottuk meg, hogy a két ország népeinek barátsága szüntelen szilárdul és mélyül. A Szovjetunióhoz fűződő testvéri kapcsolataink a proletár internacionalizmus osztály érdekeinek elvein nyugosznak, a népeink szabadságáért közösen kiontott vér, az új társadalomért vívott közös küzdelem, az országaink szocialista fejlődésének közös érdekei pecsételték meg őket. E kapcsolatok alapja Csehszlovákia Kommunista Pártjának eszmei egysége és megbonthatatlan szövetsége a Szovjetunió Kommunista Pártjával a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveinek alapján. Kommunista pártunk, a csehszlovák állam es egész népünk bű volt, hű most és hű marad ehhez a barátsághoz. Ogy fogja őrizni, mint a szemünk fényét, és céltudatosan fejleszteni, mert ez megfelel osztály- és nemzeti érdekeinknek, a. szocialista közösség érdekei-’ nek, megsokszorozza erőnket, s szavatolja biztonságunkat. A szocialista országok családjában megtaláltuk nemzeti szabadságunk, állami függetlenségünk és biztonságunk szilárd szavatosságát. A szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió éveken át kifejtett aktív erőfeszítései a világbékéért és a világ országainak együttműködéséért, amit az SZKP XXIV. kongresszusának békeprogramja fejezett ki, fokozatosan meghatározzák a sikereket. A Szovjetuniónak, az SZKP Központi Bizottságának és személy szerint Leonyid lljics Brezsnyev főtitkárnak ezek a gigászi erőfeszítései a békéért, megfelelnek a csehszlovák nép legsajátabb érdekeinek is, internacionalista érzelmeinek, a haladás és a béke érdekének. Ezért fogadta el pártunk, államunk, ezért vallja magáénak s veszi ki részét aktívan e jjékeprogram megvalósításából. Közös békepolitikánknak, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése közös politikájának kétségtelen eredményei közé tartozik az európai földrészen lejátszódó politikai fejlődés. Ennek kifejezője az a jelentős előrehaladás is, amelyet az európai biztonsági és együttműködési értekezlet tető alá hozásával sikerült elérni. Ennek mielőbbi sikeres befejezéséra minden erőnkből törekszünk. Kulcsfontosságú, döntő kérdésnek tartjuk a szocialista közösség államai egységének megszilárdítását és elmélyítését. Egész harmincéves tapasztalatunk azt bizonyítja, hogy ebben van megbízható szavatossága és előfeltétele az ország fejlesztése további sikereinek és a pozitív fejlődésnek a népek békéje és biztonsága érdekében. Pártunk és államunk politikája ezért törekszik a szocialista közösség egységének további megszilárdítására, egybehangolt külpolitika kifejtésére, gazdasági . együttműködésre a KGST és a Varsói Szerződés Szervezetének keretében, amely megkötésének 20. évfordulójáról ezekben a napokban emlékezünk meg. Az elmúlt harminc esztendő örökké nagy korszaka marad újabbkori történelmünknek, győzelmes útja a szocializmusnak. A Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való testvéri és szövetségi kapcsolatokra támaszkodva, a kommunista párt vezetésével, szorgalmas munkával tovább fogjuk fejleszteni szocialista hazánkat népünk javára, a szocializmus és a béke érdekében. (A moszkvai Pravda számárt írt cikk) I