Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-07 / 106. szám, szerda
I gen, ismét május van, a prágai tavasz legszebb hónapja, amikor ezernyi mécse gyúl ki a gesztenyének, amikor a Lorettó lépcsőin fiúk és lányok egymást átölel, ve hallgatják az ezüstösen csilingelő harangjátékot. Ismét május van! Mint harminc évvel ezelőtt. Akkor azonban az orgonák illatát harcikocsik benzínhűze és a vér szaga nyomta el, a gyöngyvirágok csili ugelését pedig géppisztolyok kattogása és gránátok robbanása harsogta túl. Vrsovicé- ben és Bubeneében cseh vasutasok támadtak puszta ököllel a páncélos német szerelvények állig felfegyverzett legénységére. A Trójai hídon tankokkal és nehéz fegyverekkel rendelkező két SS hadosztállyal szemben al'g száz hazafi védte a torlaszokat. Köztük Rudolf Vilda, Mirko RubeC, Vlá- d« Dokupil, Vlasta Procházková, a fiatal villamoskalauznő és a náci haláltáborok egyikéből cseh földre menekült holland in terbr tgad ista, Christian Noor land ... Hősök születtek, akik saját halálukat is túlélték, akik nem halhattak meg még akkor sem. amikor már a barikádok elestek és a horogkeresztes-ha- lál eszeveszetten tombolt vad dühében. Akkor azután, amikor már a legrosszabbra készültek tel a hős prágaiak, acéltáltosaikon berobogtak Prágába Ribal- ko marsall vitéze!. Idejében érkeztek . Harminc év múlt el azóta. Ha úgy vesszük, sok is. meg kevés is ez a harminc esztendő. Lehet akár egy emberöltő is. viszont alig egy múló pillanata az örökkévalóságnak. Ám életünk ezalatt a három évtized alatt alaposan megváltozott. és csak törvényszerű, hogy a nagy változások végtelen sorozata a száztornyú Prága városának arculatát is megváltoztatta. A kezdet nehéz volt. Szerencsémre szemtanúja lehettem azoknak a metamorfózisoknak, amelyeken a Moldva-parti metropolis átment, s amelyek a csendes, gyakran provinciálisnak haló nagyvárost a lüktető világvárosok sorába léptették elő. Igaz, egyelőre még szá mos kívánnivalóval. Mintha csak tegnapról lenne szó, olyan pontosan emlékszem a kezdet kezdeteire is. Ezerki- lencszáznegyvenöt júniusában hivatalos marsrulám három vagy négy hétre Prágába vezényelt, abba a Prágába, amelyet 1939 február utolsó nap ján hagytam el. két héttel Hit ler bevonulása elölt. Kopottak és komorak voltak a prágai utcák, a város felszabadult lakóinak lelkesedése azonban a szürkeséget is a reménykedés rózsaszínjévé varázsolta. Jóllehet a háború távolról sem okozott a fővárosban annyi kárt, mint mondjuk Bécsben, Berlinben. Budapesten, Londonban vagy Varsóban, a prágai felkelés nyomai és az angolszász légihaderő elkésett és esztelen bomba támadásainak „emlékeivel“ lépten-nyomon találkozhatott a járókelő. A prágaiak lel. keseelése, de főleg a fiataloké határtalan volt és magávalra- gadó Nemegyszer lépdeltem együtt az egyetemi fiatalok tízezres brigádjával, amely heteken át vidám nótaszóval és lengő lobogókkal tüntette el az ostobán vagy talán inkább előre megfontoltan és tervezett rosszakarattal földig lerombolt vysoéanyi CKD gyártelepének romhalmazait és porosán, piszkosan, verejtékezve a nemegyszer vérző kezekkel és mégis lelkesedve, vidáman készítette elő a gyár újjáépítésének bizo. nyos előfeltételeit. És éjszakákon át is zengett a dal, amikor a fiatalok a felszaggatott sínpárokat helyezték vissza eredeti helyükre, hogy az özönvízelőtti villamosok újra, rendsze resen döcöghessenek. Igen gyakran az apostolok lován kutyagoltunk LibeiY'őI vagy a Pankrácról a pi-rflogó szemű prágai éjszakában Vencel téri szállásunkra! De hát mi mást Is tehettünk volna? A villamosok ritkán jártak, taxi gyakorlatilag nem létezett, és ami volt, az a városba visszatérő evakuánsoknak kellett, s még inkább a koncentrációs tábo. rokból hazatérő csikosruhás csontvázhadseregnek, amely gyakran Dürer apokaliptikus fametszeteire emlékeztetett. Akkor ismertem meg Prága munkásnegyedeit: Karlínt, Vy- soCanyt, Pankrácot, Nuslét és Smíchovot Igazában, akkor láttam életemben először a pincelakások végtelen tömegét és a hans paulkai luxusvillák eleganciáját, akkor döbbenteni rá az első köztársaság urainak bűneire teljes egészében s akkor villant fel bennem a jövő gondjainak súlya és hogy milyen áldatlan örökséget hagytak ránk Ferenc Józseftől kezdve Háchán és egészen Benesig az elődök! Itt mindent újból, elölről kell kezdeni. Munkát, kenyeret kell adni a prágaiaknak, utakat, járdákat, lakásokat és áruval teli áruházakat, iskolákat s nem utolsósorban kórházakat. A felszabadulás, majd negyvennyolc februárja szerencsére járhatóvá tette a jövőbe vezelő utakat. A kommunista párt vezette munkás- osztály és szövetségesei nekiláttak a szocializmus építéséhez. Tegnapi páriák egyik napról a másikra országépítőknek álltak he, nagy lelkesedéssel! És megszülettek az első ötéves tervek. A párt vigyázott arra, hogy a tervek meg is valósuljanak. A kezdet, igaz, meglehetősen bizonytalan volt, ami érthető is, mivel hiányoztak a tapasztalatok, a munkásosztály lényegében most tanult a saját lábán állni, sőt járni. Új szakkádereket kellett felnevelni, szocializmushoz lűi vezetőket. Jóakaratú, tapasztalt segítőkéz kellett. És a Szovjetunió ezútlal is idejében segített! > Űj gyárak, új üzemek létesültek a fővárosban. Az első ötéves terv folyamán felépült a Moldva hullámait átívelő tizenharmadik híd, a hős Ián Š ver. ma hídja. Majd alagút kötötte össze végre valahára Kariint és Zlžkovot, e két tipikus munkásnegyedet, egy további "alag út pedig a Letnát és Holešoví- cét, valamint Dejvicét hozta közelebb a belvároshoz. Oj utak épültek, országos műutak, nekifutni, új szállodák létesültek, és ha lassan is. de megszületett végre a Vencel téren az első prágai aluljáró is. Prága legsúlyosabb problémája azonban továbbra is a lakáskérdés maradt. A Malá Strana, a Hradžin és az Óvárosi tér díszes, külföldi turistákat annyira vonzó palotáinak árnyékában állandóan ott kísértett az egészségtelen lakásokban tengődő, valamint a lakásnélküli prágaiak hada. Az első ötéves terv folyamán a sok tatarozás mellett évente alig ezer lakás épült fel a fővárosban. A második ötéves terv ezt a csiga- lassúságú tempót felgyorsított ta. Ekkor már évente háromezer prágai család jutott új lakáshoz. A most bezárult ötéves terv pedig még jobban fokozta a tempót. Most már évente nyolcezer lakást adtak át az építők a városkerületi nemzeti bizottságoknak és a lakásszövetkezeteknek. Vagyis az utolsó öt év folyamán negyvenezer prágai család költözött új lakásba. E z a tény, ha nem is távolította el, göngyölte fel a főváros lakásmizériáját, határozottan jelentős lépést jelent előre! Ma ma valaki előveszi Prága új térképét, jóleső meglepetéssel állapíthatja meg, hogy a város peremén, hatalmas zöld gyepsávak köze. pette elterülő óriás, modern lakótelepek épültek fel az utolsó tíz-tizenöt év alatt, olyanok mint például Ďáblice, Malešice. Červený Vrch, Novodvorská és Spoŕilov .. Ez azonban sajnos, még mindig kevés. Az ország ipari termelésének tíz százaléka ugyanis Prágára esik, azonkívül itt vannak a központi hivatalok, a különböző vezérigazgatóságok, üzemek, vállalatok, melyeknek zömében prágai lakosok dolgoznak f körülbelül hatszázezren), de még így is több mint százezer dolgozó jár be naponta a vidékről Prágába. Csak magától értetődő, hogy 1945 óta Prága lakossága — minden korlátozás ellenére — az újonnan hozzácsatolt perem- falvak népével, közel félmillióval szaporodott és éppen ezért az új követelményeknek nem felelhetett meg a régi kereskedelmi, tán helyesebben mondván bolthálózat sem. Ezért épült fel az ötödik ötéves terv folyamán további három nagy áruház Prága belvárosában, ezért jöttek létre, főleg az új lakótelepeken a modern önki- szolgáló boltok, éttermek, kávéházak, mozik széles hálózata. S nem hiányoznak az új kórházak sem (MotolJ, az új poliklinikák (Kertváros), és megnyílt a körzeti orvosi ren. delők olyan mennyisége, amilyenről negyvenöt tavaszán és nyarán minden optimizmusunk ellenére sem álmodhattunk. Az ötödik ötéves terv a 7.e- livka vizével megoldotta Prága idült vízhiányát is, s ugyanakkor szorgalmazta az életkür- nyezet javulását is. Ezt szolgálja a hostivari völgyzáró gát felépítésével létrejött hatalmas tó, a tó feletti domb nagy méretű parkosítása, valamint más küldetése mellett (vizisportok: úszás, torony ugrás, vizipólo) a podolíi óriás stadion melegített vízfi nyitott és fedett medencéje. Színházak, képtárak, kiállítási és hangversenytermek, meg mozik az elmúlt harminc év alatt úgyszintén megsokasodtak, és távolról sem úgy — ez viszont logikus és törvényszerű — mint a különböző fokú iskolák, diákszállások, internátusok tömege. Ezen a téren Prága va lóban a világvárosok elitjéhez sorakozott fel, amit viszont nem lehet elmondani ma még a prágai helyi közlekedésről. Hogy lépést tarthasson Európa más fővárosaival Prága új repülőteret kapott, és, hogy a naponta beérkező és kiinduló ötven gyorsvonat meg a száznál több személyvonat manipulálása fennakadás nélkül történhessék meg, bővíteni, átépíteni kellett a főváros pályaudvarait. A főváros helyi töuiegközle- kedése azonban már reges régóta nem kielégítő. Sok mulasztás történt e téren, mert ennek u problémának a megoldása vagy negyven évű elsőrendű feladatként állt a város vezetői előtt. Az ötödik ötéves terv utolsó két eazlendejében azonban a prágai helyi közlekedés is ló pett egyet előre. Ma harminckét viilamosvonalon a legmodernebb szerelvények közieked. nek és a kilencvenkilenc városi autóbuszjáratot is modernizálták. A folyamatos helyi közlekedés problémája azonban ezzel még nem oldódott meg. Kppen ezért úgy vélem, hogy ebből a szempontból kiindulva a prágaiak ötéves tervének leglátványosabb, sőt merem állítani egyik legfontosabb eseményét a metró első szakaszának tavalyi megnyitása jelentette. Igen, a metró! Sok adoma és még több pesszimizmus volt a metró körül. De amikor megnyílt Európa legfiatalabb földalattija, a kárörveudők elnémultak és a hitetlen tamások egyszeribe kiváló hírverői lettek a metrónak. Kecses, levegős, könnyednek tűnő építkezés. Jó néhány órát töltöttem azokban a napokban a prágai földalattin. Minden állomásán kiszálltam. Mindegyik tetszett, ám a (íotlwald híd állomása (ez a híd 1973 eleje óta a nuslei völgy felett a Karlovot köti össze a Pankráccal] kimondottan bűbájos, csodálatos. Az állomás teraszán álltam. Előttem terült el az esti Prága villany- gyöngyfűzérével és neonjaival. Szótlanul néztem az esti panorámát. Majd a megelégedés csendes mosolyával állapítotam meg, hogy íme, van már Prágában olyasvalami, amit a szocialista ember alkotott és ami maradandó érték, méltó pen- dantja K. Dienzenhoffer Szent Miklós dómjának, a Fürsten. bergek, Pálffyak, Kolowrathok palotáinak . .. Hiába, gondoltam magamban, mégiscsak szép volt a nagy változásoknak utol só harminc esztendeje á ztán Ismét Prága fényeit vigyáztam. Láttam a Ká- rolyhíd kivilágított tornyait, a vár és a gótikus székesegyház sziluettjét, éreztem a petfini orgonák bódító illatáti És élveztem a prágai tavasz legszebb hónapját, a májust, amikor kugyullad ezer mécse a gesztenyének és Prága fénybe, virágba meg zenébe öltözik! BARSI IMRE ■ Kiadó Galántán 3 szobás, komplett családf ház, kerttel, jelige: Kűzpun t. Ü-505 ■ JA állapotban levő bútor eladó. Megtekinthető naponta 17.0(1 órától. Németh (iustáv, Budova tefská 1T>, Brutislava. 0-513- VEGYES ' __________■■ • ____’AssíL ■ ■ Móhpempüt küldök garanciával. Egy gramm pempő 25 dkg mézben utánvéttel -Ifi korona. Kovács Márton, 943 55 Bruty 124, ok- i'es Nővé Zámky. 0-514 ■ Bratislava villanegyedébe« le- vö I. kát., másfélszobás, állami garzpnlakásomat elcserélném dunaszerdahelyi, hasonló lakásra — kétszobásig. Érdeklődni május 19 tol az esti órákban. Tel.: Bratislava 4ü28l. Ú-50t> ■ Szolid, dolgozó leánynak albérleti szobát keresek Diinaszer- dalielyen. |elíge: Mihamarább. Ú -507 ■ ť a n c z a Gézának és Julián (iának, Alsószeli, házasságkötésük 25. évfordulója alkalmából szívből gratulálnak, erőt, egészséget éf» hosszú, boldog életet kívánnak gyermekeik, vejük és a kis Katl- ka. 0 479 H Fájó szívvel emlékezünk a szeretett, drága jó édesanyára, fele; ségre, testvérre, nagyanyára, Varga I. énárdné Szekeres Bertára, akit 1Í.74. május 8 án ragadott ki a halál szerettei közül. 'Akt ismerte és szerette, szenteljen egy röp* ke, néiua pillanatot emlékének. A gyászoló család 0 47P, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk kös/.önetet a kedves rokonodnak, akik 1975. április 29 én elkísérték utolsó útjára szeretett, drága fiacskánkat, Siinnn Lacikát az Oj Élet 1 temetőbe, és részvétükkel, koszorúikkal, vlrágadotná nyalkkal igyekeztek enyhíteni soha el nem múló fájdalmunkat. A gyászoló Simon család 0-512 A NYUGAT SZLOVÁKIAI ENERGETIKA IPARI VÁLLALAT, ÁRAMELOSZTÁS! ÜZE IV1E, BRATISLAVA, HRANICNÁ 14 felvesz: ■ villanyszerelőket bratislavai körzeti áramelosztó telepekre ■ kezelőket az áramelosztó telepekre (villanyszerelőket) ■ villanyóra-leolvasókat ■ raktárost ■ villanyszerelőket építkezésekhez ■ technikust (elektrotechnikai szakközépiskolai végzettséggel) Az érdeklődök az üzem személyzeti osztályán jelentkezhetnek. Toborzási terület Bratislava. ÜF r. A Bratislavai Interhotel vállalat felvesz érettségizett fiatalokat egyéves tanoneviszonyba pincér, felszolgáló, szakács szakmákra. A záróvizsgák letétele után a fiatalok felszabadító levelet kapnak Munkaöltözékröl a vállalat gondoskodik. Az érdeklődök a vállalat személyzeti osztályán jelentkezhetnek a Carlton szállóban, I. em. 150. sz. ajtó. Toborzási terület: Bratislava, Bratislava-vidéki járás. UF 71/0 PRÁGAI SÉTA Az egyik új prágai lakótelep, a Michelská, 1967-ben épült fel. (CSTK-felvétel J w SjüTH AT>AS.VrTEL