Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-30 / 125. szám, péntek
NT Lubomír Strougal elvtárs beszéde a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája és Nemzetek Kamarája együttes ülésén /folytatás az 1. oldalról/ Társadalmunk akkoriban súlyos küzdelmet vívott. Ludvík Svoboda elvtárs e bonyolult helyzetben hűségesen állt a szocializmus pozícióin, a Szovjetunióval való barátság pozícióin. Bölcsessége, szilárdsága és tekintélye nagy támaszt nyújtott azoknak, akik országunk válságos fejlődésének leküzdésére, valamint a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával való testvéri kapcsolatok teljes felújítására törekedtek. Svoboda elv társnak nagy érdeme van abban is, amit az 1909 áprilisi plénum óta elértünk. Mint a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, mint a köztársaság elnöke és mint Gustáv Husák elvtárs legszorosabb munkatársa részt vett a párt új vezetőségének munkájában, a CSKP XIV. kongresszusának előkészítésében, és mágus párt- és állami tisztségében a kongresszusi határozatok következetes valóraváltásá- ra törekedett. Ludvík Svoboda elvtárs személyiségének nagysága, hősi élete, szilárd és tiszta jelleme, államférfiúi bölcsessége, az az elismerés és forró barátság, amelynek világszerte örvend, az a szeretet, amelyet a szovjet nép táplál iránta — mindez büszkévé tette elnökükre hazánk állampolgárait, akik tisztelettel és szeretettel övezték őt. Minden egyes szavát, amelyet a válságos évek sötét bizonytalanságának napjaiban, valamint az azóta elért eredményeink, sikereink, mérlegelésének napjaiban mondott, a Csehek és a szlovákok széles tömegei mindig bölcs és érett ember szavaiként fogadták. Ludvfk Svoboda elnök személyisége nemzeteink együttélésének egyesítő ereje lett a sikeresen fejlődő Csehszlovákia építése során — amely a szocialista közösség szilárd láncszeme. Egész népünk, a csehek, a szlovákok és más nemzetiségűek, a munkások, a parasztok, az értelmiség és az ifjúság két ízben egyhangúlag kifejezte azt az óhaját és akaratát, hogy Ludvík Svoboda elvtárs álljon államunk élén. Nagy életművét számos legmagasabb csehszlovák, szovjet és egyéb külföldi megbecsüléssel és kitüntetéssel értékelték. Ludvík Svoboda elvtárs, hadseregtábornok a CSSZSZK Hőse megtisztelő cím kétszeres tulajdonosa, a Szovjetunió Hőse címet adományozták neki, két ízben kapott Lenin-rendet és más magas kitüntetéseket. Nagy sajnálatunkra nem gyakorolhatja többé az államfői tisztséget. De továbbra is körünkben marad népünk sokoldalú gondoskodásától és szere- tetétől övezve. Munkássága és életműve sohasem megy feledésbe, neve és személyisége mindörökre népünk emlékezetébe, országunk és nemzeteink történelmébe íródott. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a szövetségi kormány javasolja, hogy Ludvík Svoboda elvtársnak hazánkért és szocialista fejlesztéséért, a csehszlovák —szovjet barátság megszilárdításáért és a szocialista közösség országai egységének megszilárdításáért szerzett nagy érdemei elismeréséül harmadszor is adományozzák a CSSZSZK Hőse megtisztelő címet. Javasolják továbbá, hogy Ludvík Svoboda elvtárs, hadseregtábornokról nevezzenek el fontos tereket, vagy utcákat Prá gában és Bratislavában, s hogy az ő nevét viselje a csehszlovák néphadsereg ruZomberoki- fátrui köteléke, valamint a vyá kovi Gyalogsági Katonai Főis kóla. E javaslatok megvalósításával méltóképpen megbecsüljük Ludvík Svoboda elvtárs nagy és felejthetetlen részvételét a szocialista jelenünkért vívott küz delemben. Tisztelt Szövetségi Gyűlés, képviselő elvtársak, mivel Ludvík Svoboda elv társ, hadseregtábornok komoly okokból, nem képes ellátni hivatalát, az állam és a társadalom irányításának érdekeire való tekintettel feltétlenül meg kell oldanunk ezt a helyzetet, és új köztársasági elnököt kell választanunk. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága .és a Nemzeti Front Központi Bizottsága javasolja, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökévé azt a kiváló politikust és államférfit válasz szák meg, aki általános tiszte letnek és mélységes bizalomnak örvend mindkét nemzetünk dolgozóinak körében — Gustáv Husák elvtársat, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Nemzeti Fx*ont Központi Bízott ságának elnökét. Ez a közös javaslat abból a szilárd meggyőződésből indul ki, hogy kifejezi a csehszlovák állampolgárok legsajátabb érdekeit, véleményét és akaratát. A köztársasági elnöki hivatalnak nálunk új, szocialista hagyománya van, amely összefügg a munkásosztállyal és a dolgozó néppel. Állampolgáraink tudatában az elnök új szocialista államiságunk képviselője és jelképe. A szocialista Csehszlovákia egységének forrása, erejének kútforrása az a testvéri szövet ség és kölcsönös együttműködés, amely két egyenjogú nemzetünket, a cseheket és a szlovákokat fűzi össze. A köztársasági elnök dolgozó népünk szu verenllását, nemzeteink és a többi nemzetiség felzárkózottságát és egységét testesíti meg. És első ízben foglal he lyet a prágai várban köztársaságunk elnökeként a testvéri szlovák nemzet fia. Gustáv Husák elvtársnak minden feltétele megvan ahhoz, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkári tisztségével együtt érvényesítse az elnöki tisztségnek éppen azokat az oldalait, amelyek társadalmi politikai rendszerünkben e tisztség szocialista hagyományait alkotják, s megvannak a feltételei ahhoz, hogy pozitív befolyásukat hazánk népe javára tovább fejlessze. A legfelsőbb párt-. és állami tisztség egybekapcsolásának kérdését az elmúlt időszak tapasztalatai alapján is elbíráltuk. Arra a nézetre jutottunk, hogy megfelel a jelenlegi helyzetnek, szocialista államunk és egész társadalmunk továbbfejlesztése szükségleteinek. Arról van ázó, hogy az adott helyzetben mi válik legjobban javára további munkánknak, mi a legmegfelelőbb. A szempontok közül, amelyeket figyelembe kell vennünk, mindig a legfontosabb a megfelelő jelölt, a sze mély kiválasztása. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Nemzeti Front Központi Bizottsága tehát abban a meg gyöződésben terjeszti elő javaslatát, hogy Gustáv Husák elv társ javaslása áz államfői tisztségre teljesen megfelel társadalmunk fejlődése adott szakasza feltételeinek és szükségleteinek. Az elnöki tisztség nagy igé nyékét támaszt viselőjének politikai arcélével és személyes tulajdonságaival szemben. Ezeknek az igényeknek Husák elvtárs személyisége eleget tesz. A kommunista párt vezető személyiségei közé tartozott a nemzeti felszabadító harcban, érdemeket szerzett nemzeti és demokratikus forradalmunkban, a köztársaságnak valóban népi alapokon való felújításában. Kiváló tulajdonságait bebizonyította az államunk új jellegéért, szocialista útjáért vívott harcban. Egész életével és munkájával hűséget tanúsított a kommunista párt, a marxizmus—leninizmus iránt, hűséget a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal való szövetségünk iránt. Érdemeit joggal értékelték a CSSZSZK Hőse megtisztelő cím két ízben történt adományozásával, a két Lenin-renddel, a két Klement Gottwald Érdemrenddel, a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrenddel és számos magas csehszlovák és külföldi kitüntetéssel. A politika feltétlenül szüksé ges folyamatossága, belső jelenlegi és jövő feladataink kölcsönös összefüggése a világfejlődéssel megköveteli, hogy állandóan növeljük hozzájárulásunkat a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének, belső elvtársi össze- forottságának és e mozgalom gerincének — a szocialista világrendszernek megszilárdításához. Ezzel kapcsolatban Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Nemzeti Front Központi Bizottsága mérlegelte azt a pozíciót és tekintélyt is, amelynek Husák elvtárs a szocialista közösség országaiban, a munkásmozgalomban és általában világszerte örvend. A békeaktivitás fejlesztésének, külpolitikai aktivitásunk fejlesztésének szükségességével párhuzamosan megnövekszik a párt és az állam vezető képviselőjének a jelentősége és szerepe is a nemzetközi-politikai államügyek megoldásában. A jelenlegi világfejlődés megkívánja — ilyen gyakorlat honoGnstáv Husák elvtárs, a CSKP KB fűtitkára, köztársaságunk elnöke a prágai vár udvarán megszemléli a díszegységet. (CSTK felvétel J sodott meg nemzetközi viszonylatban —, hogy az államközi kapcsolatokban a legfontosabb tárgyalásokat közvetlenül a legmagasabb képviselő vezesse. Tapasztalataink is megerősítik, hogy e gyakorlat hozzájárul államunk tekintélyének növeléséhez. E szempontból kiindulva a párt és a Nemzeti Front Központi Bizottsága arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy Gustáv Husák elvtárs Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának tisztségén kívül ellássa a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének tisztségét is. Ami Husák elvtárs személyiségét illeti, úgy vélem, nincs sok szóra szükség. Mindnyájan jól ismerjük munkáját és éle tét. Munkásságát, amely elválaszthatatlanul összefonódik a kommunista párttal, a munkás- osztály érdekeinek megvalósításával, nagyra értékeli egész népünk. Nagyarányú mű ez, amely a társadalom valamennyi területén végbement nagy forradalmi átalakulások időszakából fejlődött ki. Gustáv Husák elvtárs ezen időszak alatt oda- adóan, elvhűen harcolt a dolgozó ember jogaiért és eszményeiért, a szocializmus felépítéséért Csehszlovákiában. Negyven évi munkássága a kommunista pártban, s már előzőleg a Kommunista Ifjúsági Szövetségben olyan forradalmárként jellemzi őt, aki mindig a marxizmus—leuinizmus tudományos világnézetének pozícióin állt, mindig és minden körülmények között védelmezte Csehszlovákia népének őszinte barátságát a Szovjetunióval, a többi testvéri szocialista országgal, valamint világszerte a haladásért és a békéért küzdő erőkkel. Husák elvtársnak, a Bratislava környéki szegény munkás- család gyermekének már fiatal évei szükségszerűen előre meghatározták állásfoglalását az elvi társadalmi kérdésekben. Már főiskolai tanulmányaimik első éveiben belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába és a haladó diákmozgalomban tevékenykedett. Ez a munkássága akkor nagy áldozatkészséget, bátorságot, az ügy helyességében való meggyőződést igényelt. Egyik alapítója volt a Szlovák Diákszövetségben megalakult antifasiszta demokratikus tömbnek, melynek egyik vezetője lett. Vezető tisztségeket töltött be a Csehszlovák Diák- szövetségben is, amelynek nevében külföldön is fellépett. A későbbi évek folyamán intenzíven dolgozott a Szovjetunióval való kulturális és gazdasági kapcsolatok háború előtti társaságában. Amikor a München előtti köztársaság közvetlen veszélybe került, amikor egyre kegyetlenebből létére törtek a hazai és a külföldi fasizmus erői, Husák elvtárs számos nyilvános gyűlésen és a sajtóban is a reakció nyomása, a visszahúzás ellen, valamint Csehszlovákia közvetlen veszélyeztetése ellen harcolt. Csehszlovákia szétzúzása és Szlovákiában a klerofasiszta állam megalakulása után új szakasz kezdődött Husák elvtárs életében és harcában. Azonnal bekapcsolódott az illegális tevékenységbe és a kommunista párt vezetőségének tagja lett. írásai megjelentek az illegális párt-sajtóban, ellenállásra buzdított minden haladó embert, és áldozatkész szervező munkát végzett. E tevékenysége miatt több ízben üldözték és börtönbe vetették. A szlovák kommunisták harcának jelentős időszaka volt a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítése éts Irányítása. Ez az időszak — a szlovák nép történelmének egyik legdicsőbb időszaka — valamennyi szakaszában elválaszthatatlanul ösz- szefügg Gustáv Husák elvtárs áldozatkész politikai és szervező munkájával. Lényeges mértékben részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelés programjának kidolgozásában, amely Csehszlovákia Kommunista Pártja politikai irányvonalával összhangban a nemzeti és demokratikus forradalom tervének oszthatatlan része volt. Következetesen és rendíthetetlenül síkraszállt fő célkitűzéseiért, a csehszlovák államiság eszméjéért, szocialista orientációjáért, valamint a csehek és a szlovákok egységes államban való egyenjogú együttéléséért. Az akkor mindössze 30 esztendős politikus marxista—Lenin Ista képzettsége és az a képessége, hogy ezt a nemzeti elenállási harc bonyolult helyzeteiben alkalmazni tudja, annak-a kommunistának az érettségét bizonyítja, aki a burzsoáziával vívott harcok éveiben tanult meg küzdeni. Gustáv Husák elvtárs Klement Gottwalddal, Antonín Zá- potock^val és pártunk más vezető képviselőivel együtt Szlovákia sajátos feltételei között már a felszabadulástól kezdve, azt követően pedig az 1947. év és a Győzelmes Február közötti drámai hónapokban áttekin- tően, kiváló taktikai érzékkel érvényesítette és harcolta ki a párt politikai Irányvonalát, egészen annak győzelméig. Husák elvtárs egész eddigi életét áthatja a társadalmi fejlődés valamennyi alapvető kérdésének osztályos és forradalmi megközelítése, áthatja a marxizmus—lemnizmus elveihez való hűség, melyekből fakadt és fakad biztonsága, meggyőződése a munkásosztály és valamennyi dolgozó ügyének végső győzelmében. Ezért azok a nehézségek, amelyeken társadalmunk fejlődése folyamán átment, s amelyek az 50-es években oly drasztikusan kihatottak Husák elvtárs életére is, nem rendítették meg szilárd hitét a szocializmus eszményeiben. Habár hosszú ideig kellett harcolnia az igazságtalan vádak ellen, újból győzött a kommunistának, a Szovjetunió- barátjának erkölcsi ereje. Husák elvtárs tűrhetetlenül visz- szatért a párt tagjainak sorában végzett serény munkához, hogy folytassa harcát életének legszentebb, legfőbb ügyéért — a dolgozó nép, a szocializmus ügyéért. Husák elvtárs személyiségével összefügg kommunista pártunk küzdelme az egész társadalomban bekövetkezett súlyr>s válság leküzdéséért, az elszigeteltségből és anarchiából kivezető útért, abból a válságból, amelybe a szocializmus ellenségeinek felelőtlen kaland or- sága, opportunizmusa, jobbold a liisága és orvtámadása sodorta. Még mindnyájan élénken emlékezünk a közeli évek súlyos heteire és hónapjaira, amikor lábbal tiporták a hosszú éveken át létrehozott, felépített értékeket és az igazságot, s a hazugságot tüntették fel igazságként, a kalandorságot programként, a kispolgárság sötét szándékait szocializmusként. Az államférfi igazi nagysága, bátorsága, következetessége és sziklaszilárd jelleme — amint a történelem tanít erre bennünket — mindig azokban a pillanatokban mutatkozik meg, amikor kiéleződik a harc és nagy a veszély. A kor és az emberek olyan férfit, politikust és vezetőt keresnek, s rendszerint találnak is, aki a legnehezebb feladatot is magára tudja vállalni. Husák elvtárs maga köré tömöríti az új pártvezetőséget, mely hű a szocializmus alapelveihez, és vele együtt fogalmazza meg hazánk szocialista vívmányai m eg v éd el m e z és ének fő és legidőszerűbb feladatait. Az 1969 áprilisi és májusi ülésen kitűzött programot a dolgozók széles tömegei a mélységes megkönnyebbülés érzésével fogadták. E program következetes teljesítése a kommunista pártnak, az államnak és a társadalomnak visszaadta a szocializmus biztonságait, a szocialista országok testvéri közössége nyújtotta biztonságot, a Szovjetunióval való baráti szövetséget. Mérhetetlenül bonyolult időszak volt ez. A jobboldali és el(Folytatás a 4. oldalon)'