Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-30 / 125. szám, péntek
A szocializmusnak a m arx ista—len ni ista ért«) mezes szerint — mondotta Gustáv Husák elvtárs Moszkvában 1969 júniuséiban a kommunista ás munkáspártok nemzetközi tanácskozásán — egyesítenie kell a munkásosztály és a dolgozó tömegeik nemzeti és internacionalista érdekeit. Minden egyoldalúság tévedésekhez vezet. Ezért mindenki, aki a szocializmust az egyes szocialista országok szűk nemzeti keretei közé akarja szorítani, ellentétbe helyezi internacionalista és nemzeti érdekeit a szocializmus fejlődése oibjektfv szükségleteivel, és az egyes országok nemzeti érdekeivel el lent étijein cselekszik.*4 Lenin tanításának ez az alap- elve pozitívan befolyásolta forradalmi mozgalmunk egész történetét, alapja a csehszlovák társadalom mai és távlati fejlődésének. Gustáv Husák elv- társnak, a CSKP KB főtitkárának,- a csehszlovák szocialista állam első polgárának egész életét és munkásságát a munkásosztály osztály-, nemzeti és i nterna c i on a 1 ista érdek e in ek egységéért, a nemzeti és internacionalista érdekeinek és céljainak egységéért folytatott küzdelem töltötte ki. jet Baráti Szövetség szlovákiai elnöke és a szervezet csehszlovákiai alelnöke hozzájárult a csehszlovák—szov jet kapcsolatok elmélyítéséhez, mégpedig nemcsak az állam külpolitikájában, hanem a társadalmi élet valamennyi szakaszán, s ezzel jelentősen hozzájárult a burzsoázia — nemzeteink tapasztalartai alapján teljesen irreális — terveinek meghiúsításálhoz, külpol i ti kai irányvonalunk kommunista koncepciójának győzelméhez, Csehszlovákia és a Szovjetunió, valamint a szocialista országok kialakuló közössége többi országa szövetségének kibővítéséhez és állandó megszi tárd ít úsáh oz. Harc a deformációk és o fogyatékosságok ellen A párt vezető személyisége Forradalmán’, nagy csehszlovák hazafi és internacionalista, kommunista pártunk vezető személyisége került a Csehszlovák Szocialista Köztársaság élére, akinek ideológiai és politikai állásfoglalásait, jellembeli és erkölcsi tulajdonságait a forradalmi munkásmozgalomnak a CSKP V. kongresszusa utáni légköre, a munkásosztály forradalmi élcsapatának, valamint a többi, osztályszempont- ból és nemzetiségileg kizsákmányolt és elnyomott erőknek a párt bolsevizáilására való orientálódása alakította ki azzal, a környezettel együtt, amelylyől származik és amelyben politikai tevékenységet kezdett kifejteni. Akkor, amikor a CSKP következetesen kezdte elsajátítani és a mindennapi gyakorlatban érvényesíteni n lenini tanítás általánosan érvényes tapasztalatait, a bolsevik pártnak, az egész nemzetközi kommunista mozgalom élcsapatának tapasztalatait, a 16 éves Gustáv Husák — 1929-ben — belépett a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe, és 1933-ban főiskolai tanulmányai megkezdésekor Csehszlovákia Kommunista pártjába. Mély meggyőződése volt, hogy csakis a kommunisták készíthetik fel a dolgozó népet a nagy feladatra — „az adott társadalmi helyzet és rendszer megváltoztatására, s ezt a Szovjetunió Kommunista Pártja példája, valamint a csehszlovák proletariátus Gottwald által vezetett élcsapata is bizonyította. Sokrétű munkát fejtett ki a Komszomolban, az Ifjúsági és diákmozgalomban, és 1934- től más területeken iS teljesítette a párt által meghatározott feladatokat. Mindez azokban az években volt, amikor a német fasizmus és a hazai reakciós erők veszélyeztették a köztársaságot. Gustáv Husák Csehszlovákia és a Szovjetunió szoros szövetségének szükségességét hirdette, A nemzeti, a csehszlovák állami és internacionalista érdekek és célok egységét meghatározta a szocializmus építése programcél jainak megvalósítása Csehszlovákiában. Gustáv Husák jelentős mértékben hozzájárult a szocializmus építése fő irányvonalának kialakítása hoz és teljesítéséhez, mégpedig közvetlenül a párt IX. kongresszusa után, amikor is a CSKP Központi Bizottságának tagja lett. Küzdött a deformálielyzetben, az osztályokra megosztott világ konkrét viszonyai között „előtérbe kerül a proletár harc és a kommunista párt internacionalista jellege. A munkásosztály nem harcolhat ki politikai pozíciókat a nemzetközileg egyesült monopóltőke erejével szemben, s ezeket nem őrizheti meg, ha nem lesz hű a proletár internacionalizmus elvéhez“. Minden forradalmi párt és a szocialista építés ezen alapelveiHiZiFI - INTERNACIONALISTA amelyet — mint minden kommunista tís csehszlovák hazafi — az ország függetlensége, biztonsága ós szuverenitása megvédése alapjának és döntő feltételének tartott. Ez volt a CSKP tevékenységének és Gustáv Husák politikai munkájának egyik döntő szakasza ebben az időben. Ezért már középiskolás koráiban aktívan dolgozott a Szovjetunióval folytatott gazdasági és kulturális együttműködést támogató társaságban. 1937-ben a szervezet szlovákiai titkára lett, s ezt a funkciót betöltötte a társaság felosztásáig, ami 1938 októberében a Tudók autonóm Szlovákia kihirdetése után következett be. A München előtti köztársaság tapasztalatai megsokszoroznák a cseh és a szlovák kommunisták — köztük az SZLKP illegális soraiban aktívan dolgozó Gustáv Husák — azon törekvését, hogy megfogalmazzák és érvényesítsék a fasisztaellenes és nemzeti felszabadító küzdelem olyan programját, amely kifejezi a munkásosztály érdekeit, a csehek és a szlovákok nemzeti érdekeit, tehát a csehszlovák állami érdekeket, va,- lamint a nemzetközi proletariátus érdekeit és céljait is. Ezt alátámasztotta a fasizmus elleni nemzeti felkelés előkészítése, lefolyása és internacionalista jelentősége. Az SZINF jelentős szervezője Gustáv Húsaik Karol ömlőkével és Ladislav Novomeskfvel — mint az SZLKP V. illegális központi vezetősége — előkészítette a felkelést, és augusztus 29-e után az SZLKP és a Szslovák Nemzeti Tanács legfelsőbb képviselői közé tartozott, akik irányították az új életet, a szabad Csehszlovákia szigetén — a felkelő területen —, történelmi érdemeket szerzett abban, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés harcosai Szlovákia területén nemcsak a fasizmus és a reakció ellen emeltek fegyvert a szlovákok nemzeti érdekeinek megfelelően, hanem egy új, politikai, szociális és nemzetiségi szempontból igazságos Csehszlovák Köztársaság megalakulásáért is. Az említett célok eléréséért folytatott küzdelem, amely elképzelhetetlen Gustáv Husák emberfeletti politikai aktivitása nélkül, meg- bonthatatlanul összefonódott a szélesebb körű érdekekért folytatott harccal: a náci Németország és szövetségesei katonai vereségének meggyorsításáért, ezzel az elnyomott európai nemzetek felszabadításának meggyorsításáért. A Szlovák Nemzeti Felkelésben ezért harcolhattak és harcoltak más nemzetek és nemzetiségek képviselői is. Ebben rejlik a felkelés mély internacionalista jelentősége, amely — nemzeti, szociális és osztály jel ént őségével együtt — nagymértékben befolyásolta a haladó erők gondolkodását és cselekedeteit Csehszlovákiában és határain túl is, valamint hazánk egész politikai fejlődését. A szlovák népnek a Szovjetunió és a szovjet hadsereg felszabadító szerepe iránti mély bizalma döntő szerepet játszott — Gustáv Husák szavai szerint — mint nagy jelentőségű mozgósító tényező már a felkelés előkészítése ás megvalósítása folyamán is: „Vitathatatlan tény — írta Gustáv Husák a Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről című művében, hogy amikor megkezdődött a felkelés, a szovjet segítség volt az egyedüli és a döntő a náci hadosztályok elleni kéthónapos nyílt harcban. A szovjet nép iránti mély hála érzését kifejezve ezt írta: Mindenki, aki abban az időben a felkelő területeken ólt, emlékezik rá, hogy a segítséget hozó szovjet repülőgépek búgása fokozta a reményeket, segített a kishitű- ek elcsüggedésének leküzdésében és szinte jelképezte, hogy nem vagyunk egyedül, hogy hatalmas ós hű barátunk van. Továbbá ezt írta: Szlovákiában különösen a felszabadított területeken mindenki tudatosította ezt a tényt, ós ez közvetlen hatást gyakorolt a politikai helyzetre. A szovjet irányvonal- és a Szovjetunió iránti szeretet rendkívül magas fokot ért el. A Szlovák Nemzeti Felkelés és a csehszlovák fasisztaellenes és nemzeti felszabadító küzdelem egész zárószakaszának internacionalista hagyatékát, amelyet megsokszorozott a Szovjetunió és hősi hadseregének felszabadító küldetése, Gustáv Husák 1945—1948-ban, a nemzeti demokratikus forradalom időszakában is megvédte, amikor a politikai hatalomban részt vevő. burzsoázia korlátozni próbálta a köztársaságinak a Szovjetunióra irányuló külpolitikai Irányvonalát, és Csehszlovákiát „híddá“ akarta változtatni a Kelet és a Nyugat között. Gustáv Husák magas párt- és állami funkcióban és mint a Csehszlovák—Szovciók és a fogyatékosságok ellen a nemzeti és internacionalista közötti lenini kapcsolatok érvényesítésében, a dogmatikus és revízión ista eredetű súlyos ártalmak ellen, amelyek — amint 1969 júniusában kijélen-' tette — nagyon nemkívánatos módon hatnak minden egyes párt tevékenységére és érdekeire, csökkentik az egész szocialista közösség és a nemzetközi kommunista mozgalom akcióképességét és erejét. Már 1968 januárja előtt, de különösen utána, figyelmeztetett arra, hogy — amint 1968. március 16-án az SZLKP bratislavai városi konferenciáján mondotta — az antikommunista nézetek és a szovjetellenes nézetek maradványai behatolnak a társadalmi életbe. Az SZLKP bratislavai kerületi konferenciáján 1968. április 20-án kifejezte komoly kétségeit azzal kapcsolatban, hogy pártunk látja-e ezeket a dolgokat és kellőképpen felkészült-e rájuk ebben a helyzetben, amikor számtalan harc folyik és a legkülönbözőbb szociális csoportok és pártok nyomást gyakorolnak. Meg kellett állapítania: „Természetesen, nem készült fel“. Gustáv Husák 1968 januárja után a mély társadalmi politikai válság okaival kapcsolatban kiemelte, hogy az adott belpolitikai és külpolitikai vei ellentétben Csehszlovákiában felléptek a revizionista, szocialistaellenes, szovjetellenes és ellenforradalmár erők. A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus dialektikus összekapcsolása helyett — mondotta Gustáv Husák elv társ — ezeket az értékeket: metafizikusán ellentétbe állították. Csak a nemzeti sajátosságokat emelték ki, megszületett az emberarcú szocializmus csehszlovák modelljének kizárólagosságára vonatkozó elmélet fa melyet azonban vezető képviselői sem tudtak meghatározni), a cseh és a szlovák nemzetet csaknem „világmegváltó“ küldetéssel ruházták fel. A szocialista világrendszer országai kommunista pártjai történelmi kollektív tapasztalatainak lebecsülése, a szocializmushoz vezető út általános törvényszerűségeinek lebecsülése..., a szocialista országok testvéri kommunista pártjai baráti tanácsainak figyelmen kívül hagyása — mindez sorsdöntő mellékútra vezette a pártot és a népet, amelyről a hatékony internacionalista segítséggel találtuk meg a helyes utat: a proletár internacionalizmus és a szocialista hazafiság elveinek teljes megértéséhez és megvalósításához való visszatérést . ..“ A párt és oz állam élén Örök időkre Gustáv Husáknak és a CSKP általa vezetett lenini erőinek történelmi érdeme marad, hogy a kommunista párt a CSKP KB áprilisi ülése után, amikor Gustáv Husák a CSKP KB első titkára lett, kidolgozta és érvényesítette a párt és a társadalom viszonyai következetes normalizálásának és stabilizálásának programját, amelynek alapján a marxista—leninista alapelvek szerint felújult a párt egysége, társadalmi vezető szerepe a szocialista állam funkcióinak megszilárdításában és a gazdaságban. A program szerves részét képezte a Szovjetunió és a többi szocialista ország testvéri kommunista pártjaival való kapcsolatok felújítása és elmélyítése. Ebből indulnak ki a csehszlovák külpolitika alapelvei. Gustáv Husák a CSKP XIV. kongresszusán örömmel és elégedetten jelenthette ki, hogy pártunk és államunk kapcsolatai a szocialista közösség kommunista pártlaival és népéivel teljes mértékben felújultak és jelentősen elmélyültek, elsősorban a csehszlovák -szovjet kapcsolatok ... minőségileg magasabb színvonalra kerültek és egvre szélesebbkörűek. A CSSZSZK és a Szovjetunió úf barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szer. ződése fl970 május) megerősíti,. hogy barátságunk és szövetségünk a Szovjetunió és Csehszlovákia nemzeti és internacionalista érdekeinek és céljainak egységén alaoszik, a szocializmus, a béke és a haladás erőinek érdekeivel összhangban szavatolja nemzeteink békés életét és a fejlett szocialista társadalom építését Csehszlovákiában. Bebizonyosodott, amint Husák elvtárs megjegyezte, hogv a CSSZSZK nem. csak teljesíti azokat a kötelességeit és kötelezettségeit, amelyek abból következnek, hogv a szocialista táborhoz tartozunk, hanem egyúttal hatékonyan hozzájárul a szocialista közösség akcióegységének megszilárdításához, politikai és gazdasági hatalmának növekedéséhez. A CSKP Központi Bizottsága a CSSZSZK elnökének megválasztására vonatkozó ?náju* 27-i határozatában egyértelműen kiemelte Husák elvtárs hűségét a munkásosztálvi ügyéért, a dolgozók jogaiért folytatott harchoz, kommunista meggyőződését és kimagasló erkölcsi tulajdonságait, csehszlovák szocialista hazafi- ságát, proletár internacionalizmusát és a Szovjetunió iránti forró viszonyát. „A szocializmus érdekeinek határozott védelmével — áll a határozatban — a szocialista közösség egységének megszilárdításához, a bélcéért és haladásért folytatott harchoz való hozzájárulásával jogosan nagy tekintélyt szerzett a pártban, a csehszlovák nép között, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban." Ezek a tények, valamint az, hogy a békeaktivitás fejlesztésének szükségességével együtt fokozódik pártunk főtitkárának a külpolitikai és az állami ügyek megoldásában valő közvetlen részvételének jelentősége és szerepe, közvetlenül meghatározták a CSKP KB, valamint dolgozó népünk képviselőinek azt a döntését, hogy Gustáv Husák elvtársat, a CSKP KB főtitkárát, a kommunistát, a nagy hazafit és internacionalistát, a leghiva- tottabb személyiséget állítsák az állam élére. Dr. VILIAM PLEVZA, az SZTA levelező lúgja, az SZLKP KB Marxizmus— Leninizmus Intézetének igazgatója ĽUBOMÍR STROUGAL ELVTÁRS BESZEDE (Folytatás a 3. oldalról) lenforradalmi erők által kiváltott válság következményeinek kiküszöbölésével egyidejűleg le kellett küzdeni a 60-as években felgyülemlett problémákat, s ugyanakkor új feladatokat is meg kellett oldani, amelyeket a szocialista társadalom továbbfejlesztése tett szükségessé. Ez az út .nagy igényeket támasztott államunk valamennyi becsületes, derék polgárával szemben. De még nagyobb követelményeket támasztott a kommunista párt Központi Bizottságának főtitkárával szemben, aki oly határozottan és igényesen lépésről lépésre győzelemre vezette a szocializmushoz hű erőket. Arról, hogy Csehszlovákia újból konszolidált állam lett, az utóbl években elért sikereink és általában egész jelenlegi fejlődésünk tanúskodik. A kommunista párt XIV. kongresszusa joggal értékelte azokat a tagadhatatlan sikereket, amelyeket politikai és gazdasági téren egyaránt elértünk, s amelyek megerősítették pártunk Gustáv Husák elvtárs vezette Központi Bizottsága elvhfl politikájának helyességét. Ez a munkásosztály és a többi dolgozó áldozatkész munkájával együtt olyan megbízható alap, amelyen mai biztonságunk és a jövő évek derűlátó távlatai nyugszanak. Az utóbbi évek pozitív fejlődése közvetlenül összefügg Husák elvtárs személyiségével, azzal az erőfeszítésével, hogy társadalmunkat elvezesse kitűzött céljainkhoz. Meggyőződtünk róla, hogy személyében több fontos feltétel és biztosíték egyesül. Mindenekelőtt a nagy politikai tapasztalat és érettség, az elvhű marxista—leninista állás- foglalás a pártélet és a társadalom kérdéseihez, s a megfontoltságon kívül a nélkülözhetetlen határozottság is. Husák elvtársat hazánkszerte elismerik és tisztelik az emberek, mert gondoskodik a dolgozók érdekeinek következetes biztosításáról. Tulajdonságai közé tartozik a politikai realizmus és józanság, ki tudja ragadni a fő problémákat és megoldásuk fö láncszemeit. És ami nem kevésbé fontos — az emberek megértik őt és bíznak benne, mert érzik, hogy kapcsolata, élénk érdeklődése napi problémáik és gondjaik iránt őszinte, valóságos, nem*színlelt. Ebben rejlik természetes tekintélyének és megbecsültségének lényege is, melynek Gustáv Husák elvtár« mindkét köztársaságunk lakossága körében örvend. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűlése fontos döntés előtt áll. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Nemzeti Front Központi Bizottsága azt a közös ós egységes javaslatot terjeszti önök elé, hogy a köztársasági elnök magas tisztségébe Gustáv Husák elvtársat, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Nemzeti Front Központi Bizottságának elnökét válasszák meg. Ezt abban a szilárd meggyőződésben tesszük, hogy e javaslat a legjobban megfelel egész társadalmunk jelenlegi szükségleteinek. Bízunk benne, képviselő elvtársnők és elvtársak, hogy választóik meggyőződésével és érzéseivel összhangban szavazataikkal bizalmat adnak annak. a férfinak, aki oly nagy érdemeket szerzett hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felvirágoztatásában.