Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-30 / 125. szám, péntek
Gustáv Husák elvtárs életrajza A Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának és Nemzetek Kamarájának képviselői megválasztották köztársaságunk elnökét (Folytatás az 1. oldalról.) Gyűlés tanácskozási rendjéről szóló törvény 58. paragrafus« második bekezdése b) szakasza alapján a Szövetségi Gyűlés Elnöksége együttes ülésre hívta össze a Népi Kamarát és a Nemzetek Kamaráját, hogy megválasszák a CSSZSZK elnökét.“ „Ebben a pillanatban minden képviselő elsőrendű kötelességének tartja — mondotta a Szövetségi Gyűlés elnöke —, hogy őszinte köszönetét mondjon Ludvík Svoboda elvtársnak. Ugyanúgy, mint országunk minden állampolgára, mi képviselők is végtelenül nagyra be csittjük hatalmas életművét. „A köztársasági elnök megválasztása — mondotta a továbbiakban Indra elvtárs — a Szövetségi Gyűlés egyik legjelentősebb joga és legfontosabb kötelessége. A két kamara képviselői, a nép választott megbízottai választóik nevében döntenek arról, hogy kit állítanak a következő öt évre az állam élére. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a CSSZSZK Nemzeti Frontjának Központi Bizottsága Gustáv Husák elvtársat javasolta a köz- társasági elnök hivatalára. Tehát olyan embert fogunk megválasztani, aki eddigi életével, politikai és emberi tulajdonságaival teljes mértékben megfelel azoknak az igényes követelményeknek, amelyek összefüggnek e magas és nálunk hagyományos tiszteletben álló hivatal betöltésével — mondotta a Szövetségi Gyűlés elnöke. A két kamara képviselői ezt követően egyértelműen megszavazták a Szövetségi Gyűlés El n ökségének program javasl a - tát, amely szerint a gyűlés programja a CSSZSZK elnökének megválasztása és a fogadalomtétel. A CSSZSZK elnökének megválasztását Lubomír Strougal, a CSSZSZK kormányelnöke terjesztette a Szövetségi Gyűlés elé. Strougal elvtárs beszédét a képviselők és a vendégek liosz- szan tartó tapssal fogadták. Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke bejelentette, hogy a kommunista képviselők klubjának tagjai, a Csehszlovák Szocialista Párt, a Csehszlovák Néppárt, a Szlovák Megújhodás Pártja és a Szabadságpárt képviselői, valamint a pártonkívüII képviselők Is egyetértettek azzal, hogy Gustáv Husáikot, a CSKP KB főtitkárát, mint egyetlen jelöltet javasolják a köztársasági elnöki funkcióba. Megállapította, hogy a Szövetségi Gyűlésnek egyetlen jelöltet javasoltak. A csehszlovák föderációs alkotmánytörvény és a Szövetségi Gyűlés tanácskozási rendjéről szóló törvény alapján — mondotta Indra elvtárs — a köztársasági elnököt titkos szavazással választják. A CSSZSZK elnökének megválasztásához a mind a CSSZK-ban, mind az SZSZK-ban megválasztott képviselők' közül a Népi Kamara összes képviselői háromötödös, s a Nemzetek Kamarája összes képviselői háromötödös többségének a jóváhagyása szükséges. A titkos szavazás lefolytatására a kamarák a szerdai együttes ülésen választási bizottságot választottak, amely a Szövetségi Gyűlés tanácskozási rendje 19. paragrafusával összhangban megkezdte működését. A bizottság megálapítása szerint a tanácsteremben a Népi Kamara 195 képviselője, a Nemzetek Kamarájának a CSSZK- ban megválasztott 75 képviselője és a Nemzetek Kamarájáirak az SZSZK-ban megválasztott 73 képviselője volt jelen, tehát a Szövetségi‘Gyűlés két kamarája határozatképes volit. Ezt követően megkezdődött a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének a megválasztása. A Szövetségi Gyűlés képviselőinek a választási bizottság tagjai szavazólapokat adtak át. Ezután a két kamara megkezdte a választást. A képviselők fokozatosan járultak az U1 ászló-teremben elhelyezett urnák elé, hogy leadják szavazólapjaikat. Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke 11.10 órakor hirdette ki a titkos választás eredményeit. Bejelentette, hogy a CSSZSZK köztársasági elnökévé a következő funkciós időszakra egyhangúlag Gustáv Hu- sákot, a CSKP KR főtitkárát választották. A gyűlés ezt a bejelentést viharos, tapssal fogadta. A köztársasági elnök megválasztásáról vezetett jegyzőkönyv szerint — állapította meg Indra elvtárs — a Népi Kamara képviselői 195 szavazólapot kaptak és 195 érvényes szavazatot adtak le. A javasolt jelöltre 195 képviselő szavazott. A Nemzetek Kamarájának a CSSZK bán megválasztott képviselői 75 szavazólapot kaptak, 75 érvényes szavazatot adtak le és 75 képviselő szavazott a jelöltre. A Nemzetek Kamarájának az SZSZK-ban megválasztott képviselői 73 szavazólapot kaptak. 73 érvényes szavazatot adtak le, é« a javasolt jelöltre 73 képviselő szavazott. Ezt követően Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke és Lubomír Strougal, a szövetségi kormány elnöke értesítette a szavazás eredményéről a köztársaság újonnan megválasztott elnökét. Smetann „LibuSe“ című operájának ünnepélyes harsona hangjai közepette lépett az Ulászló-terembe Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság újonnan megválasztott elnöke, a CSKP KR főtitkára. A gyűlés tagjai felálltak és hosszan tartó tapssal köszöntötték az elnököt. Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke közölte Gustáv Husákkal, a CSKP KR főtitkárával, hogy a CSSZSZK Szövetségi Gyűlése Népi Kamarájának és Nemzetek Kamarájának képviselői egyhangúlag a CSSZSZK elnökévé választották. Ezután Gustáv Husák elvtárs, az újonnan megválasztott elnök letette a CSSZSZK alkotmányában és a csehszlovák föderációs alkotmánytörvényben előírt fogadalmat. „Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy hű leszek a Csehszlovák Szocialista Köztársasághoz és a szocializmus ügyéhez. Kötelességeimet a nép akarata szerint és a nép érdekében fogom végezni. Ügyelni fogok a Csehszlovák Szocialista Köztársaság jólétére és megtartom az alkotmányt és a szocialista állam más törvényeit.“ Elolvasása után Husá;k elv- társ a fogadalmat aláírásával igazolta. Az Ulászló-teremben felcsendültek a csehszlovák állami himnusz hangjai, amit ágyúlövések kísértek. Ezt követően Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke emelkedett szólásra. „Valamennyi jelenlevő nevében szerencsét kívánok önnek ahhoz, hogy államunk élére megválasztották. Kívánok önnek hosszú életet, jó egészséget és sok örömet közös munkánk sikereiből, ami hazánk felvirágoztatását, a tartós és igazságos békét, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségéhez és a szocialista közösség többi államához fűződő megbonthatatlan barátságot szolgálja.“ Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke ezt követően be- rekeszrtette a Szövetségi Gyűlés két kamarájának együttes ülését Á Szövetségi Gyűlés két kamarájának ülése után Gustáv Husák köztársasági elnök a prágai vár reprezentációs helyiségeiben fogadta a megválasztása alkalmából kifejezett jókívánságokat. A köztársasági elnököt elsőként a CSKP KB Elnökségének tagjai és póttagjai, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke, a CSKP KB Titkárságának titkárai és tagjai és a CSKP KERB alelnökei üdvözölték. Lnbomír Strougal elvtárs a jelenlevők nevében fejezte ki szerencsekívánatait Gustáv Husák elvtársnak abból az alkalomból, hogy a köztársaság elnökévé választották. (Folytatás az 1. oldalról.) siszta erők megegyeztek, hogy fegyveres népi felkeléssel döntik meg a fasiszta rendszert Szlovákiában, és felújítják a Csehszlovák Köztársaságot, mint egységes népi és valóban demokratikus államot, amelyben megvalósulnak a munkásosztály és a többi dolgozó gazdaságiszociális követelései, megoldják a csehek és szlovákok kapcsolatát az egyenlőség és az önigazgatás elvei alapján, és amely külpolitikailag a Szovjetunióhoz fűződő szövetségre és barátságra támaszkodik. Gusláv Husák, az SZLKP központi vezetősége és a Szlovák Nemzeti Tanács többi tagjával egi/ütt előkészítette a fasizmus elleni össznépi fegyveres fellépést, és a Szlovák Nemzeti Felkelés kezdetétől /1944. augusztus 29) annak egyik legfőbb képviselője volt, mint a Szlo- ~vák Nemzeti Tanács Elnökségének tagja és alelnöke, és belügyi megbízott. 1H4. szeptember 17 én a Szlovák Nemzeti Felkelés központjában — Banská Bystricán — tartották meg az SZLKP kongresszusát, amelynek előkészítésében és sikeres lefolyású bán Gustáv Húsoknak jelentős része volt. A kongresszuson sor került a szociáldemokráciával való egyesülésre, és intézkedéseket foganatosítottak annak érdekében, hogy a párt és nép minden erejét mozgósítsák a felkelés támogatására, és az élet szervezésére a felkelés térülőién. Gustáv Husákot a központi bizottság és a központi bizottság elnöksége tagjává s az SZLKP alelnökévé választották. Jelentős munkát végzett a munkásosztály egyesítésében, az egységes szakszervezeti mozgalom alapjainak lerakásában, amire 1944. október 15-én, az üzemi bizottságok podbrezo- vái konferenciáján került sor. Amikor a felkelés a hegyekbe kényszerült, Gustáv Husák tovább folytatta Csehszlovákia népe antifasiszta és nemzeti felszabadító küzdelmének szervezését. Miután átment a szovjet hadsereg által felszabadított területre, 1945 januárjában Klement Gottwald meghívására Moszkvába utazott, és tájékoztatta Gottwald elvtársit a hazai nemzeti felszabadító mozgalom helyzetéről és eseményeiről. Moszkvában részt vett azoknak a párt feladat oknak a kidolgozásában, amelyek összefüggtek a fasizmus végleges vereségével és a nemzeti demokratikus forradalom fejlesztésével. Miután 1945 februárjában visszatért a felszabadított területre, Kosicén tevékenykedett az SZLKP vezetőségében, és állami funkciókban, amelyekkel a Szlovák Nemzeti Felkelés idején bízták meg. 1945 márciusában a Szlovák Nemzeti Tanács küldöttségével együtt Moszkvában részt vett a csehszlovák* ellenállás külföldi képviselőinek a tanácskozásán, amelyen megvitatták a csehek és szlovákok Nemzeti Frontja első korKedves Gustáv Husák elvtársi mányának programját és Összetételét. A felszabadított területen, majd az egész ország felszabadítása után az SZLKP KB Elnökségének tagja volt és különféle szlovákiai vezető állami funkciókat töltött be. Miután a CSKP vezetősége 1945 áprilisában a felszabadított területre érkezett, a CSKP ideiglenes Központi Bizottságának a tagja lett. Az ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője volt, majd az 1946 májusi választások után tagja lett az alkotmányozó Nemzetgyűlésnek és a Megbízottak Testülete elnökévé nevezték ki. Egyik vezető személyisége volt annak az éles politikai küzdelemnek, amit a kommunista párt vezette forradalmi erők vívtak a demokrata párt körül tömörült reakcióval. Az 1948. évi februári győzelem után — amelynek sikeré hez Szlovákiában Gustáv Husák jelentős mértékben hozzájárult —továbbra is magas pártfunkciókban dolgozott, és egyidejűleg a Megbízottak Testületének elnöke volt. 1949 májusától az SZLKP Központi Bizottságán a mezőgazdasági politika felelős irányítója volt. A CSKP 1949. évi IX. kongresszusán a CSKP KB tagjává válasz tották. 1950 ben a jogtalan bírálat és a Intrzsoá nacionalizmus alaptalan rágalma következtében Gustáv Husákot fokozatosan megfosztották minden állami és pártfunkciójától, 1951-ben letartóztatták és 1954 tavaszán törvénysértő perben elítélték. Amikor 1960 bán kiengedték a börtönből, három évig egy bratislavai üzemben dolgozott. 1963-ban a Gustáv Husák elleni pert konstruáltnak és törvényellenesnek minősítették. Gustáv Husák elvtársat fokozatosan teljes mértékben rehabilitálták. 1968-ban a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos dolgozója volt. Gustáv Husák elvtárs tevőlegesen harcolt azok ellen a fogyatékosságok, hibák és torzulások ellen, amelyek mélyítették a válságot, a pártban és a társadalomban. Mint a párt sor- katoná'^ elvhűen küzdött a felhalmozódott problémák marxista—íeninista íusgoldásáért. 1968-ban a csehszlovák kormány alelnöke lett. 1968 augusztus végén a jobboldali opportunista és antiszo- cialista erők ellenforradalmi kísérletének meghiúsítása után részt vett a CSKP KB Elnökségének moszkvai tanácskozásain és hazatérése után következetesen harcolt az elfogadott megegyezés megtartásáért. Gustáv Husák aktívan vett részt a mélyreható társadalmipolitikai bomlás megoldásában. Harcolt a válság marxista—íeninista módon történő Jelszámolásáért, és ebben a szellemben befolyásolta 1968 augusztus végén az SZLKP rendkívüli kongresszusának második részéi, amely fokozatosan érvényesítette ezt az irányvonalat. Áz SZLKP KB első titkárává, a CSKP KB tagjává és a CSKP KB Elnöksége tagjává választották. A CSKP KB 1969. április 17 i plenáris ülésén, amely a párt- politika fordulatának és a párt új vezetősége megalakításának kezdete volt, Gustáv Husákot, a CSKP KB első titkárává választották. A párt és a társadalom mély válsága marxista—íeninista koncepciójú megoldása alapján — amely koncepciót a CSKP KR 1969 évi májusi plenáris ülése fogadta el sikerült a párt valamennyi marxista—íeninista erőit egyesíteni, sorait megtisztítani, felújítani az eszmei, a szervezeti és az akcióegységet, felújítani és elmélyíteni a CSKP és az SZKP és a többi kommunista és forradalmi párt testvéri kapcsolatait. Ebben a végtelen erőfeszítést igénylő, bonyolult folyamatban alakultak ki az új párt, állami és társadalmi szervezetek. S ebben az időben ismét megmutatkoztak Husák elvtárs politikai tapasztalatai, pártszervezői és erkölcsi tulajdonságai, és ezzel elismerést és tekintélyt szerzett a pártban és a társadalomban is. A CSKP 1971 évi májusi XIV. kongresszusa igazolta a CSKP KB 1969 áprilisában kezdődd politikai irányvonalának helyességét és kidolgozta a Csehszlovák szocialista társadalom további sokoldalú fejlődésének a programját. Gustáv Husákot a CSKP KB főtitkárává választották. 1971 Januárjában « CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága elnökévé választották. Az 1969 áprilisa óta elteli hat esztendő alatt és a XIV. kongresszus irányvonalának megvalósításában gazdasági, politikai, szociális és kulturális téren ts jelentős eredményeket értünk el egész társadalmunk dinamikus fejlesztésében. Meg szilárdult a párt egysége és akcióképessége, sikeresen telje*- sítjük az ötödik ötéves tért> feladatait, ami lehetővé tette> hogy jelentős mértékben továbbfejlesszük szocialista társadalmunk anyagi-műszaki bázisát és erősítsük a nép szociális és politikai biztonságérzetét. A Szovjetunióhoz és a szocialista közösség többi országához fűződő testvéri szövetségben megszilárdult államunk helyzete és biztonsága a világban. Mélyül a szocialista demokrácia az egész politikái életben, fokozódik a nép részvétele a társadalmi kérdések megoldásában, és a nép egyre odaadóbb a szocializmus ügye> a CSKP és a szocialista állam politikája iránt, amit bizonyítanak a hazánk felszabadulása 30. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepségek is. E realista politika megalkotásában és megvalósításában á párt, az állami és az egyéb tevékenység területén megkövetelt nagy igényesség érvényesítésében jelentős érdemei vannak Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának, és teljes joggal örvend a pártban, a társadalomban és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban megbecsülésnek, bizalomnak és tekintélynek. A megkezdett út következetes folytatása, szocialista társadalmunk további fejlődése érdekében Gustáv Husák elvtársat a CSKP KB javaslatára mint a CSSZSZK Nemzeti Frontja közös jelöltjét a Szövetségi Gyűlés 1975. május 29-én á CSSZSZK elnökévé választotta. Husák elvtárs forradalmi mozgalomban kifejtett sokévi tevékenységének szerves része számos cikk, tanulmány és több könyv. A nemzett felszabadító harcban való részvételéért, a párt és állami tevékenységéért Gustáv Husák elvtársat számos magas csehszlovák és külföldi érdemrenddel tüntették ki. Kétszer jutalmazták a CSSZSZK Hőse címmel, ugyancsak kétszer a legmagasabb szovjet kitüntetéssel, a Lenin-renddel, kétszer a Klement Gottwald Érdemrenddel és számos hazai és külföldi kitüntetés tulajdonosa. Szovjet vezetők jókívánságai GUSTÁV HUSÁK elvtársnak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének, A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége nevében fogadja szívélyes szerencsekívánatunkat abból az alkalomból, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökévé választották. A szovjel emberek jól ismerik Önt, mint a fasizmus elleni, a néphatalom győzelméért vívott küzdelem szilárd és bátor harcosát, mint a szocialista Csehszlovákia kiváló párt- és állami képviselőjét. A forradalmi harcokban tanúsított áldozatkészségével és energiájával, a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus eszméi iránt tanúsított hűségével megérdemelten vívta ki a tiszteletet a nemzetközi kommunista mozgalomban. Országunkban nagyra értékelik hozzájárulását a Szovjetunió és Csehszlovákia testvéri népei barátságának megszilárdításához, a szocialista közösség egységének megerősítéséhez. Meggyőződésünk, hogy a CSSZSZK elnökének magas tisztségében kifejtett tevékenysége hozzájárul az új nagy sikerekhez a fejlett szocialista társadalom építésében Csehszlovákiában, országaink javára, a béke és a szocializmus javára. Biztosítjuk önt, hogy az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet állam részéről teljes megértésre és kölcsönösségre talált minden törekvése, ami e nemes célok elérésére irányul. Teljes szívből kívánunk, kedves Gustáv Husák elvtárs, jó egészséget és nagy sikereket a kommunista eszmék győzelméért kifejtett fáradhatatlan munkájában. L. BREZSNYEV N. PODGORNIJ