Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1975-05-29 / 124. szám, csütörtök

POLITIKAI ÉS GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGÜK MÉRLEGE: sikeres tervteljesítés Beszélgetés Jozef Gazdik elvtárssal, az SZLKP TrebiSovi Járási Bizottságának vezető titkárával Önként vállalt kötelesség Eggyéforrott szocialista munkabrigád • Az első somok­ban • Élcsapot tagjaihoz méltó lelkesedéssel Hazánknak a dicső szovjel hadsereg által történi felszaba­dítása és a fasizmus feletti győzelem 30. évfordulójának időszaka nagyszerű alkalom ar­ra, hogy felmérjük a szabad három évtized alatt meglett út eredményeit. A Szovjetunióval határos trebisovi járás sokrétű fejlődése közismert. )o/.ef (JAZ- DÍK elvtárssal, az SZLKP Tre­bisovi Járási Bizottságának ve­zető titkárával azzal a céllal ültünk asztalhoz, hogy a párt irányítása alatt a járásban vég­zett politikai és gazdasági mun­ka eredményeiről elbeszélges- sü nk. — Előrebocsájtom hangsú­lyozta beszélgetésünk elején Gazdik elvtárs —, hogy járá­sunk dolgozóinak, a CSKP po­litikája megvalósítására irányu­ló lelkes igyekezete, gazdaság- fejlesztési feladataink sikeres teljesítésében nyilvánul meg. Ezer és ezer pionír, fiatál, az üzemek, szövetkezetek, iskolák es hivatalok dolgozói egy egé­szen új, egységes közösséget alkotva, becsületesen végzetl munkával juttatják kifejezésre azt, hogy pártunk politikájával egyetértenek, ennek megvalósí­tását támogatják és töretlen, testvéri, internacionalista vi­szonyra törekszenek a Szovjet­unió és a többi szocialista ál­lam népeivel. Ebben van az a nagy erő, melynek segítségével igényes feladatok sikeres tel­jesítésére is képesek vagyunk. Végeredményben pártunk és egész társadalmunk törekvései is arra irányulnak, hogy a XIV. pártkongresszus irányelvei, öt­éves tervünk célkitűzéseit ered ményesen valóra váltsuk. — Gazdik elvtárs, ha már a gazdaságfejlesztési feladatok teljesítésénél, ennek mérlegelé­sénél tartunk, kérem, tegyen em­lítést a trebisovi járásban elért néhány alapvető eredmény­ről... — Nagyon szívesen ‘elegei teszek ennek a kérésnek, mert arról számolhatok be, hogy já rásunkban az utóbbi négy esz­tendőben például az ipari ter­melés átlagosan 75 százalékkal növekedett, mégpedig 85 száza­lékban a munkatermelékenység növelése útján. Legnagyobb nö­vekedést az energetikai és vegyipari ágazat ért el ... Tud­valevő, járásunk túlnyomórészt mezőgazdasági jellegű, ahol a Járási Mezőgazdasági Igazgató­ság által irányított eddigi 67 mezőgazdasági nagyüzem he­lyett — az 1971—74-es évek­ben nagyobb területű gazdasá­gi egységek kialakítása után —, öt állami gazdaság és 35 efsz működik. Szövetkezeteink kö­zös vagyonának értéke jelenleg meghaladja az 1,3 milliárd ko­ronát, míg negyedszázaddal ezelőtt, megalakulásuk idősza kában alig rendelkeztek 25 mil­lió korona értékű vagyonnal. Az ötéves terv feladatait járá­sunk mezőgazdasági üzemei is sikeresen teljesítik. Az utóbhi négy év alatt a mezőgazdasági bruttótermelés 30 százalékkal, a növénytermesztés közel 41, az állattenyésztés 21,3 száza­lékkal növekedett. A trebisovi & 1975. V. 29. járás éppen a gabonaprogram sikeres teljesítésével érdemelte ki a magas társadalmi elisme­rést, a Munkaérdemrendet. Ga­bonafélékből tavaly átlagosan 42 mázsán felüli hektárhoza­mot értünk el s a kelet-szlová- kiai kerületben elsőként telje­sítettük a gabonafelvásárlást. Terven felül négyszáz vagon terményt adtunk az állami rak­tárba. Szemes kukoricából 52 mázsán felüli átlaghozamól ér­tünk el, viszont a Zempl. Hra- diste-i CSSZBSZ Efsz, a breho- vi, pofanyi, Vei. Hores-i szö­vetkezetek, a Streda nad Bod­rogoméi CSSZBSZ Állami Gaz­daság még ennél is többet. Az­elmúlt évok kedvezőtlen időjá­rásának következményei ellené­re az állati termékek felvásár­lása területén is nagyon jó eredményeket értünk el. — >4 járási szervek értékeié se szerint miből fakadnak a legkülönbözőbb munkahelyeken dolgozók lelkes és sikeres mun­kájának eredményei?- Véleményünk szerint első sorban abból, hogy mindazt, amit végeznek, öntudatosan, abban a meggyőződésben te­szik: becsületesen végzett mun­kájuk az egész társadalom és így saját maguk érdekelt szol gálja. Az öntudatformálás cél­tudatos politikai nevelőmunkát igényel. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy járási párt- szervezetünk, elkötelezett poli­tikai tevékenységet folytató kommunistájuk ezen a fontos területen is sikeresen helytáll­nak. Párttagságunk ideológiai, szervezeti egységének magas színvonalára utaltak a 94 szá zalékon felüli részvétel mellett lezajlott értékelő tagsági gyű­lések is, amelyek összegezték az elmúlt időszak gazdag ta­pasztalatait és meghatározták a jövőbeni pártmunka irányát s módját. Az elismerés hangján beszélhetek a kommunisták kez­deményezéserői járásunk 250 üzemében, illetve községében megtartott nyilvános párlgyűlé- sekről is, melyeken több mint 22 ezer ember veit részi. Az említett gyűléseket követően a termelőmunka legkülönbözőbb területein érvényre jutottak a CSKP KB novemberi plenáris ülésének Irányelvei ... A poli­tikai tömegmunkát soha sem tekintettük kampányszerű tevé­kenységnek. Ez állandó jellegű feladat, amihez minden rendel­kezésre álló eszközt felhaszná­lunk ... — Legyen szíves, tegyen em lítést ezekről a konkrét eszkö lökről... — Járásunk területén nyolc van agitációs központ működik, közel kétezerötszáz agitátorral. Vefaty, Sir. n/Bodrogom, Cer- hov, Vet. Ozorovce községek­ben, a Čierna nad Tisou-i átra­kóállomáson, a trebisovi Élel­miszerkombinátban, a vojanyi Hőerőműben stb. példásan dol­goznak ezek az agitációs köz­pontok. De sorolhatnék még jó néhányat. A politikai tömeg- munka szakaszán sokat segíthet a szemléltető agitáció is. Ha olyan jól szervezik, mint pél­dául a vojanyi Hőerőműben, Oborín (AbaraJ, Raskovce [Rás- ka) községekben, a trebisovi Fruconában, az Élelmiszerkom blnátban, a Str. n/Bodrogom i ("Bodrogszerdahely J és Kráľ. Chlmec-i (Királyhelmec) állami gazdaságokban, a Cejkovi Efsz- ben stb. Pártbizottságunk rend kívüli figyelmet szentel a párt- sajtó terjesztésének s ennek a munkánknak eredményességét legjobban bizonyítja az a tény, hogy ezen a téren hosszabb ide- je tartjuk a kerületi elsőséget és a legutóbbi értékelést köve tőén is nálunk maradt a kerii leli pártbizottság vándorzászla­ja... A párttagság ideológiai szilárdságának növelésében je­lentős szerep hárul a pártokta tásra. Alapfokon több mint há romezer kommunista, illetve tagjelölt és 821 pártonkfvlili, középfokon a tagság 27,5 szá zaléka, felsőbb fokon 5,7 szá­zaléka vesz részi, az értékelé­sek alapján is jól szervezett pártoktatásban. Gazdik elvtárs beszélgetésünk folyamán hangsúlyozta, hogy a járási pártbizottság és az álta­la irányított pártszervezetek megkülönböztetett gondot for­dítanak arra, hogy a pártélet­ben felfrissüljön a vérkeringés s olyan osztályöntudatos fiatal emberekkel erősödjön a párt­tagság, akik aktívan részt óhaj­tanak venni a párt politikájá­nak megvalósításában munka­helyeiken. Az utóbbi évek fo­lyamán több mint ezer tagje­löltet vettek fel, akik 89 szá zaléka nem idősebb 35 évesnél és 47 százaléka SZISZ tag. Utalt arra is, hogy vannak meg a járásban tartalékok. Ezekről tudnak, ám Igyekeznek azt felhasználni annak érdeké­ben, hogy a XIV. pártkongresz- szus által az ötéves terv utol­só évére előirányzott feladato­kat a trebisovi járás maradék­talanul teljesíthesse. KULIK GELLERT Korszerű toronyház Pribram egyik új lakótelepén. (ČSTK felvétet) TAKARÉKOSKODNI MINDENÜTT LEHET A Poprádi Vagongyár üzemi klubjában tartották a Szlovák Szakszervezeti Tanács kezde­ményezésére megrendezett kétnapos szlovákiai értekezle­tet. A tanácskozásra az SZSZK kiválasztott huszonkét üzeme legjobb szocialista munkabri­gádjainak, illetve komplex racionalizációs brigádjainak több mint negyven képviselő­je eszmecserét folytatott a nyersanyag- és az energia­megtakarítás terén elért ered­ményeikről, ezekkel kapcso­latos tapasztalataikról. Kelet-Szlovákiából a kerület legnagyobb üzeme, a Kelet- szlovákiai Vasmű, a Humennéi Chemlon, a PreSovi és a Svid- níki Ruhagyár, a Kefcmaroki Tatralan és az értekezletnek otthont adó Poprádi Vagon- gyár dolgozóinak képviselői vettek részt-a tanácskozáson. — Takarékoskodni minde­nütt lehet, csak akarni kell — hangsúlyozta felszólalásá­ban M. Petrová, a „Szocialis­ta munka hőse“, a Ke^maroki Tatralan dolgozója. Ebben a szellemben beszéltek az érte­kezleten képviselt brigádok küldöttei is. A §afai Dusio konstruktőr munkaközösségé­nek képviselője arról számolt be, hogyan állították elő az év első negyedében az eddig máshonnan vásárolt 2400 al­katrészt 707 000 korona érték­ben. A termelés racionalizálásá­ban szép eredményeket elérő Poprádi Vagongyár, s a Hu­mennéi Chemlon küldöttei is elmondták, miképpen dolgoz­nak azon, hogy gazdaságosab­bá tehessék a termelést. A Hlohoveci „Béke“ Bútorgyár M. Deters szocialista inunka- brjgádja április és május ha­vában 118 tonna fűtőanyagot takarított meg. A Breznói Hídgyár, a Kelet szlovákiai Vasmű, a Bratisla- vai Slovnaft és más üzemek képviselői is több olyan je­lentős intézkedésről számol­tak be, melyekkel fokozható az anyag és az energiameg­takarítás. Az értekezlet telje­sítette küldetését. A tapaszta­latcsere tovább növeli majd a takarékoskodásért harcoló munkaközösségek számát. fikf Távol a városi élet zajától, a Nyitra folyó halit ágánalk csaknem a peremén terjeszke­dik a Bajcsi Állami Gazdaság ógútai részlege. Ez a major tulajdonképpen az ainyalai üzemegységhez tartozik, de in­nen is legalább fiait kilométer távolság vá.laszitja el központ jától. — Ennek ellenére —szánja tájékoztatónak Zimányí Zoltán gazdaságvezető — Ögútán lük telő az élet. A major lakosai hovatovább a kommunisták derekas helytállása következtében egyre többel hallatnak maguk­ról. Persze, nem tehetnek róla, hogy eddig — ellenkező ■elő­jellel — csak igazgatóság-szin­ten emlegették őket. Pedig a sertéstenyésztésben dolgozó ti­zen kétl ágú szocialista munka* brigád tagjai és kommunistái megérdemelték volna, hogy el­ismerőleg beszéljenek sok fá­radságot, áldozatot igénylő emberfeletti tevékenységükről. — Én is sokat kardoskodtam mellettük — bizonygatja ismét Zimáuyi élvtárs. — Hogy a malac tény ész lés nem járt a várt eredménnyel? Nem írható ez a brigád és a kommunisták számlájára. Mert hasztalan tar­tották meg szigorúan a higié­nia szabályait és tettek óvin­tézkedéseket. A fertőző hasme­nés rendszerint elpusztította a malac okát. Végülls — a tu­domány segítségévei — megta­láltuk a fertőzés keletkezésé­it e-k ellenszerét. Azóta állandó a malacszaporulat és a határ­talan lelkesedéssel dolgozó, összeforrott kollektíva egyre szebb eredményeket ér el a termelésben. — Az idei rajt mindewkép pen sikeres volt. veszi át a szót Ágh Ferenc, a szoeia- ■ lista munkabrigád kommunista vezetője. — Az első negyedév­ben 4,5 volt az elválasztási át­lagunk. Ha a kezdeti ütemet tovább élénkítjük, az év végéig 16,5 malacot választunk ©1 egy- egy kocától. Ez ugyanis a ter­vünk. Ám ezen felül kocánként még egy egy malac elválasztá­sát irányoztuk elő. — Mennyit tesz kii ez éves átlagban ?- Pontosan 350 malacot. Vá- gósúlyban számolva pedig leg­alább három vagonnyi sertés­húst. A brigád vezetője a kommu­nisták szaván keresztül vala­mennyink véleményét tolmá­csolta. Hiszen mindnyájan együtt dolgoznak és egy cél — a termelés növelése lelke­síti őket. —r Mégis az a nézetem — fűzi hozzá Tallósi Jáinos gondo­zó —, hogy az eredeti terv túlszárnyalása alaposabb ügy- buzgalmat jelent a kommunis­ták számára. Ezt magamra is értem, hiszen a párt tagjeilölit- je vagyok. Tőlünk mindenki többet, példamutatást követel. A tanyasi életnek és munká­nak is megvan a maga szépsé­ge. Érvényesülési lehetőség? Szocialista rendszerünk ezt minden becsületes ember szá­mára biztosítja. Ogy érzem, az én munkámat is megbecsülik mind erkölcsi, mind pedig anya­gi téren. Néhány óv óta az al­elnöki tisztséget töltöm be a SZISZ anyalai alapszervezeté­ben. A SZISZ ben és a pártban végzett munka többlet, önkén­tesen vállalt tevékenység. Ne­künk kell gondoskodnunk ar­ról, hogy a fiatalok az állami gazdaság keretein belül megta­lálják számításaikat, megsze­ressék a munkái, művelőd je­nek és ismerjék meg, illetve értékelni tudják az élet szép­ségét. Az ólaik irányából, az előhi«­1 a,Idából igyekvő, jó megjele­nésű fiatalember állt meg mel­lettünk. — Hová Ilyen koráin? - szó I f t otta keres ztnev én V i rá g h Lászlót a brigádvezető. — Hát nem tudja, Feri ba esi? Anyaién gyakorlatoznak a tűzoltók és oda kelti sietnem. Egyébként minden rendben van. Amint a gyakorlat befejeződik, tüstént visszajövök. Édesapám addig Is mindent elvégez he­lyettem. Viráigh Lászlónak a nagy sietség mellett is maradt még annyi ideje, hogy munkájáról néhány szót válthassunk. — Édesapám mellett immár tíz esztendeje vagyok Ögúta dolgozója* Megszerettem a munkát és több éve az elóhr/- laildában foglalatoskodom. En­nék az ágazatnak az a felada­ta, hogy az ötezres anyalai korszerű sertéshizlaldát 40 kilo­grammos áttlagsúlyú előhizlalt példányokkal ellássa. Eddig jól mennek a dolgok, de még szakszerűbben kell dolgoznunk hogy a „húsgyáir“ igényeit sa­ját forrásunkból teljes mérték­ben kielégíthessük. Megérkezett közben az Anya Iára tartó busz, Laci is elbú­csúzott tőlünk. Ágh elvtárs azonban távoli étében is folytat­ta félbeszakadt mondanivalóját. — Jól ismerem Virág Lacit; a szocialista brigád oszlopos tag­ját. Apja derék kommunista, re­gen a majoron dolgozik. Jól mondja a közmondás, hogy az alma nem esik messze a fájá­tól. A sertéstenyésztés minden csínjátt-bínjál jól ismeri. Sok ilyen derék fiatalra lenne szüksége az áll lami gazdasá g- riaik. Ö Is, akárcsak előbbi kol­légája, a párt tagjelöltje. — Selong Zdeno, Nagy Gyu­la, Földes Miska, Nagy András, Bazsó Feri, Takács Julis és a többiek, mind kiváló dolgozok. Erejük abban rejlik, hogy erősí­tik, fejlesztik egymás jellem­vonásait, terjesztik a mun kas- öntudatot, a közös ügyért ér­zett felelősséget-. A mi esetünk­ben, mint arról fentebb már be­széltünk, ez a húsgyár folya­matos ellátása, a malacszapo­rulat gyarapítása, az eilőhízla- lás idejének lerövidítése és a felhasznált takarmánnyal való helyes gazdálkodás. Szocialista munkabrigádban a kommunis­táik alakították ki az egészsé­ges közszellemet, ami egyik biztosítéka annak, hogy saját hatáskörén belül elosztja a munkát, megszervezi a feladat teljesítéséhez szüksé­ges eszközöket, ellenőrzi a munka minőségét. Az ógúlai brigádról ez a vé­leménye Zimányí Zoltán üzem- részleg-vezetőnek is, akinek kommunista jelleme, hitvallása dolgozó társaiban, barátaiban tiszteletet ébreszt. A brigád eredményei közvetve neki is köszönhetők, hiszen annyi éjfé­lig tartó estét töltött el körük­ben, míg a versenymozga 1 ran I>íj nagy becsvággyal beneveztek, hogy most már nagyobb célok elérését, a bronz-fokozat meg­szerzését tűzhessék maguk elé. Anyalia és Ögúta hajdanában — az esztergomi káptalan ural­kodása idején — fogalom volt. Az most is igazgatósági méret­ben Bajcson, ahol az egykori kizsákmányolt béresek fiai a felszabadult ember boldogságá­vá! alkotó módon váltják való­ra a XIV. pártkongresszus gaz­dagabb jövőnket formáló hatá­rozatát. SZOMBATH AMBRUS Zimányí Zoltán Jnzef Gazdik Tallósi János

Next

/
Oldalképek
Tartalom