Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-29 / 124. szám, csütörtök
Három törvénytervezet a szejm ülésének napirendjén Varsó — A lengyel szejm Szerdán plenáris ülést tartott. A képviselői padsorokban helyet foglaltak a párt- és állami vezetők is, élükön lid ward derekkel, a LEMP KB első titkárával, Henryk job- lonskival, az Államtanács elnökével és Piotr faroszewicz miniszterelnökkel. A napirenden három fontos törvénytervezet megtárgyalása szerepelt: az első a Lengyel Népköztársaság alkot múnyának módosításáról, a második az' ország jelenlegi háromszintes (vajdaság — járás — nagyközség) területi és adminisztrációs beosztásának megszüntetéséről és a kétszintes (vajdaság-nagyközség ) közigazgatási rendszer bevezetéséről, a harmadik a közigazgatási, területi és környezetvédelmi minisztérium létrehozásáról szól. Az alkotmánymódosítás az ország kétszintes területi és közigazgatási beosztásának megvalósítását rögzíti. A második törvénytervezet szerint mégszűnik Lengyelország mostani 314 járása és ezzel egyidejűleg a jelenlegi 17 vajda- sál; helyett 49-et szerveznek. A 4f) vajdaság között három nagyváros is lesz: Varsó, Krakkó és Lodz. A harmadik törvény tervezet az eddigi területi és környezetvédelmi minisztériumok kibővítéséről intézkedik, hatásköréibe utalva többi között a helyhatósági szervek 1 ev ékf ttvys ég é n ek üss zel ui n g o - tusát, felügyeletét, szervezési ügyelt. A törvénytervezeteket a nemzetgyűlés törvényhozási bel és igazságügyi állandó bizottsága nevében Edward Duda képviselő terjesztette elő. Portugália demokratikus erői egységesek Moszkva — Eduard Kovalev, fl moszkvai Pravda lisszaboni tudósítója a portugál fegyveres erők közgyűlésének legutóbbi rendkívüli ülésén elfő gadott határozatokat kommentálva, a lap szerdai számában rámutat: A közgyűlés azt javasolta a Fegyveres Erők Mozgalma végrehajtó és törvényhozó szer vének, a forradalmi tanácsnak, hogy tanúsítson kellő határozottságot annak a válságnak a mielőbbi rendezése érdekében, amelyet a szocialista párt kép viselői idéztek elő a kormány munkájában való részvétel megtagadásával. A forradalmi tanács a közgyűlés javaslatainak megfelelően köteles tájékoztatni a szocialista párt vezetőit azokról a bíráló megjegyzésekről, amelyek az ülésen hangzottak el a párt címére. A tudósító arra is emlékezteit, hogy a forradalmi tanács korábban nemzeti egységre szólította fel a portugál népet. Az egység megszilárdítására az ország újjáépítésével kapcsolatos feladatok miatt van szükség. A tudósító a továbbiakban megjegyzi, hogy a forradalmi tanács határozottan elítélte a helyi és a külföldi sajtónak azokat a politikai spekulációit, amelyek szerint Portugáliát állítólag a katonai diktatúra bevezetése fenyegeti. Portugália demokratikus erői egységesek abban, hogy nem szabad megengedni a kormány koalícióba tartozó pártok együttműködésének a koalíció egyes résztvevői által támasz tott demagóg igények feletti szüntelen, vitával való felváltását — mutat rá a moszkvai Pravda lisszaboni tudósítóija. Lisszabon — A Portugál Szocialista Párt kedden este kiadott közleményében bejelentette, hogy a kabinet két szocialista párti tagja — Mario Soares tárca nélküli miniszter és Salgado Zenha igazságügy miniszter — részt vesz a minisztertanács szerdai ülésén. Mint ismeretes, a párt vezetősége a közelmúltban olyan határozatot hozott, hogy a szocialista párti miniszterek mindaddig bojkottálják a kormány üléseit, ameddig a párt követeléseit nem teljesítik. A közlemény utal arra, hogy a két miniszter „kivételesen, tekintettel a napirenden szereplő angolai helyzet súlyosságára“, vesz részt a szerdai tanácskozáson. A párt ugyanakkor bejelentette, hogy újabb találkozót kér a Legfelsőbb Forradalmi Tanácstól a kor mánybnn való jövőbeni részvétel megvitatása céljából. A szocialista párt közleményében ugyanakkor hangsúlyozza, hogy továbbra is ragaszkodik az általa szabott feltételek teljesítéséhez, a Republica című szocialista lap „problémájának megoldásához“. Lissza bon i sa j tó jelen t ése k szerint egy magát „a forradalmi munkástanácsok létrehozására alakult országos titkárságnak“ nevező csoport, amelyet a Fegyveres Erők Mozgalmának szóvivője félhivatalosnak minősített, kedden azt követelte, hogy hozzanak létre népi mllíciát, a Fegyveres Erők Mozgalmának azzal a határozatával összhangban, amely az MFA és a portugál nép sző vétségének megerősítését tűzte ki célul. A közlemény szerint a megalakítandó forradalmi munkástanácsoknak kell majd — adott időpontban — a népet felfegyverezni. Olyan munkástanácsokra van szükség — folytatta a továbbiakban a közlemény —, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a pártokhoz és egyidejűleg elősegítik a hadsereg átszervezését, amely még ma is polgári vonásokat mutat“. Hírügynökségi jelentések szerint Vasco Goncalves dandár- tábornokot, Portugália miniszterelnökét és Sáráivá de Car- valhót, a kontinentális operatív parancsnokság (COPCON) v ezető jé t had sereg tábor n o k k á léptették elő. ENERGIAGONDOK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Washington — Az előzetes várakozásnak megfelelően Ford elnök kedden este az amerikai néphez intézett rádió- és tv- beszédébem bejelentette, hogy június 1-i hatállyal barrelenként további 1 dollárral emelik az Egyesült Államokba behozott kőolaj védővámját. (A február 1-i 1 dolláros vámemeléssel együtt: 2 dollár lesz a védővám). Közölte még, hogy hamarosan javaslatot terjeszt a kongresszus elé a hazai termelésű kőolaj ára jelenleg érvényben lévő ellenőrzésének megszüntetésére. Bár a Fehér Ház előre beharangozta, hogy az elnök „alapos fejmosásban" készül részesíteni a „tétlenkedő“ kongresszust, némi meglepetést keltettek azok az amerikai politikai gyakorlatban is szokatlan dramaturgiai eszközök, amelyekkel az elnök legfőbb mondanivalóját, a demokrata párti többségű kongresszus „lázas semmitevését kívánta szemléltetni az amerikai választók előtt. Foi’d elnök óriási kalendáriumot állított a tv- kamerák elé, és egyenként szaggatva le róla a hónapok múlását jelképező lapokat, ismételgette: „A kongresszus semmit sem tett az energiafüggetlenség biztosítására februárban ... nem tett semmit márciusban... nem tett semmit áprilisban és nem tett semmit májusban sem. Eközben — fűzte hozzá az elnök — az olajtermelés egyre csökken, hanyatlásnak indul a földgáztermelés, a széntermelés a negyvenes évek szintjén mozog, az olajtermelő országok (OPEC) pedig a kőolaj árának újabb emelését helyezi kilátásba. „Négy hónapot már elvesztettünk. A kongresszus, miközben semmit sem tett, mindent elkövetett, hogy az elnököt is megakadályozza a cselekvésben." A stockholmi felhívás Moszkva — A moszkvai Prav da szerdai számában furij Zsu- kov megemlékezik a stockholmi békefelhívás 25. évfordulójáról. Zsukov, aki a Béke-világta- nács elnökségének tagja, cikkében megállapítja, hogy 25 év^ vei ezelőtt 80 ország 500 millió lakosa írta alá a stockholmi felhívást. Ez valóban világméretű népszavazás volt: A béke- szerető emberek minden erejüket mozgósították, hogy elhá rítsák az új háborút. A béke- mozgalom megnyerte a békéért indított első nagy csatát. A cikk a továbbiakban rámutat, hogy napjainkban új és kedvező távlatok nyíltak a továbblépésre a háborús veszély csökkentéséért folytatott harc számos területén. A Béke-világtanács elnöksé gének tagja hangsúlyozza: Fontos feladat, hogy megvalósuljon számos olyan értékes határozat. amelyeket az utóbbi évek ben hoztak az ENSZ-ben a békeszerető erők nyomására, de amelyeket mindmáig számos más állam figyelmen kívül hagy. Elsősorban az erőszak alkalmazásának megtiltásáról és a nukleáris fegyverek egyidejű végleges betiltásáról van szó. Feltétlenül szükséges, hogy ezek a határozatok minden állam számára kötelező érvé- nyűekké váljanak. A négy nyupti külügyminiszter nyilatkozata Párizs — Franciaország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az NSZK külügyminiszterei ezúttal Párizsban tartották meg a NATO ülésszak előtt szokásos külön találkozójukat és szerdán a francia külügyminisztériumban, „munkareggeli“ keretében tanácskoztak egy mással. A találkozóról kiadott közle mény szerint a külügyminiszterek „a Berlinnel kapcsolatos időszerű, valamint távlati kér déseket“ vizsgálták meg és leszögezték, hogy „ismét állást foglalnak Berlin négyhatalmi státusa mellett és szükségesnek tartják az 1971. szeptember 3-i négyhatalmi egyezmény valamennyi' rendelkezésének szigorú betartását és alkalmazását“. „Hangsúlyozták — fűzi hozzá a közlemény —, hogy nagy fontosságot tulajdoníta nak a nyugati szektorok élet- képességének és biztonságának és azt az enyhülés lényeges elemének tekintik.“ Washington taktikázik Párizs — A francia lapok vezető helyen számolnak be arról, hogy Kissinger a nemzetközi energia-ügynökség ülésén elhangzott beszédében „zöld fényt“ adott ahhoz, hogy újabb kísérletet tegyenek a nemzetközi energia-értekezlet Párizs által szorgalmazott tervének megvalósítására. A lapok azonban arra is rámutatnak, hogy ez nem jelenti Washington ed digi magatartásának gyökeres megváltozását, inkább csak a taktika változott. A Les Eclios hangsúlyozza: „Kissinger ismét hajlandó a dialógusra, de a csillagos lobogó alatt akar tárgyalni“. „Az Egyesült Államok most mosolyoffenzívába kezdett, de tapodtat sem hajlandó engedni alapvető érdekeiből“ — írja a lap majd kifejti: Kissinger továbbra sem akar hozzájárulni ahhoz, amit az olajtermelő országok követelnek, hogy a nyugati infláció: üteméhez szabják az olaj árát és nem fogadja el az olajtermelő országoknak azt az érvelését, hogy a dollár árfolyamának zuhanása nagy mértékben csökkenti vásárlóerejüket. A LfHumanité rámutat, hogy Kissinger a nemzetközi energia- ügynökség ülésén előterjesztett javaslatával tulajdonképpen kelepcét állított fel. Javaslata ugyanis, amellyel három részre akarja tagolni a tervezett nemzetközi konferenciát, a „harmadik világ“ frontjának megbontására irányul/El akarja választani az olajtermelő országokat a többi fejlődő országtól, így akarja megakadályozni azt, hogy a többi nyersanyagtermelő fejlődő ország is az olajtermelő országok példáját kövesse. SERÉNY MUNKA A FÖLDEKEN ló termésre van kilditis Közép-Szlovákiában már néhány napja a takarmánybetakarítás számít a földművesek legfontosabb feladatának. Az egységes földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozóinak a következő hetek folyamán összesen több mint 132 ezer hektáros területről kell begyűjteni a szántóföldi takarmánynövények és az évelőtakarmányok első kaszálási! termését. Ján DinioS mérnöknek, a Banská Bystricai Kerületi Mező- gazdasági Igazgatóság főagro- nómusának tájékoztatása szerint ezzel a munkával mindenütt jól haladnak; Az évelő takarmánynövények termését eddig mintegy 7500 hektárról, a szénát pedig több mint 10 000 hektárról gyűjtötték be a földművesek. A legnagyobb előrehaladást a prievidzai, a VeTky Krtis-i és a luceneci járásban érték el. A szakemberek véleménye szerint a legfőbb gazdaságban szép termésre van kilátás. A tavalyihoz viszonyítva szinte mindenütt sűrűbb és magasabb a növényzet. Ez a körülmény azonban nehezíti a begyűjtést, mert jóval több a géphibásodás a más években szokásosnál. A javításokat sajnos ezúttal is nehezíti a pótalkatrészek hiánya. Ezenkívül a takarmányszárító berendezések üzemeltetése is sok gondot okoz a mezőgazda- sági üzemek dolgozóinak. Sok helyen, mint például Szécsén- kén, Nagycsalomiján és Závad- kán több mint háromnapos kényszerpihenőt kellett tartani a fűtőolaj szállítás akadozása miatt. Nehezen múló gondok A Surice-i ISóregi) Egységes Földművesxzövetkezet dolgozóinak már sok gondot okozolt az idei tavasz. A munkaszervezéssel ugyan ezúttal sem volt baj, az Időjárás azonban alig kedvezett számukra valamit. Egy hónapig, éppen amikor a legjobban kellett volna, semmi csapadék nem hullott a szövetkezet földjeire. A szárazságot elsősorban a tavaszi vetések sínylették meg. Most gyengébb a növényzet fejlődése, mint más években. Szinte teljesen száraz talajba került a kukorica is. Öntözésre nincs lehetőség, így a növény csak most bújik ki a földből. — A múlt hét végén kapott kiadósabb eső miatt lényegében csak most kezdjük a takarmánybetakarítást — mondta Pölhös Károly mérnök, a szövetkezet elnöke. — Összesen 144 hektáros területről kell betakarítani az első kaszálású termést. Számításaink szerint a begyűjtés június hetedikéig ad munkát. — Milyen termés várható? — Lóheréből és lucernából a tavalyinál jobb termésre számítunk. Hektáronként 25—30 mázsa mutatkozik. A széna meny- nyiségileg és minőségileg egyaránt gyengébb lesz ennél. Vizesek a rétjeink. A takarmánybetakarítás menetét nagy mértékben fékezik a gyakori géphibásodások. A sűrűbb növényzet okozta nagyobb megterhelés elsősorban a szecskázógépeket teszi rövi- debb-hosszabb időre üzemképtelenné. Az alkatrészek beszerzési nehézségei miatt körülményes a javítás. A szövetkezetből két ember járja az országot a pótalkatrészek miatt. Sajnos nem sok eredménnyel. A meghibásodások azonban nemcsak a takarmánybetakarítás gépeit bénítják meg, hanem a traktorokat is. Az egyik erőgép fél évig állt kihasználatlanul a levegősűrítő hibája miatt. Egy másik traktor már három hete üzemképtelen. A javításhoz hiányzanak a csapágyak. Pedig most valóban nagy szükség volna minden gépre. Az üzemzavarok okozta lemaradásokat a tavasz kezdete óta meghosz- szabbított műszakokkal és vasárnapi munkával kell behozni. Az elmúlt hónapok folyamán minden szombaton és vasárnap dolgoztak a szövetkezet határában. — Sajnos más jellegű problémák is nehezítik a munkánkat — panaszolta az elnök. Terveink szerint évente harminc hektárral kell bővíteni a szőlészet területét. Az utóbbi időszakban azonban nagyon körülményes az oltványvesszők beszerzése. A Vigl’asi Nemesítő Állomás egyszerűen nem képes leszállítani a szükséges meny- nyiséget. Tavaszonként 15—20 ezer darab a hiány. így arra kényszerülünk, hogy kezdetleges körülmények között magunk neveljük a szükséges oltványvesszőket. Ez a munka naponta átlagosan 80—100 dolgozót foglalkoztat. Tehát leköti az összes női munkaerőt. Pedig ezekben a napokban a cukorrépa egyelése és a dohánytermesztéssel kap- csolatos munkák is fontos feladatot jelentenek a szövetkezet növénytermesztői számára. • Biztató sikerek A Vili inai (Ipoly nyék) Egy*é* ges Földmüvesszövetkezet munkaszervezőit is igényes i'elada tok elé állította az idei tavasz. A csúcsmunkák sikeres elvégzésére azonban ezúttal is jól felkészültek a kiváló gazdálkodásáról ismert efsz dolgozói és szakemberei. A határ minden részién idejében földbe került a mag és már szépen fejlőd nek a vetések. — Tavaly gabonából 57 mázsás átlagtermésünk volt mondta Bornstein Oszkár mérnök, a szövetkezet főagronómu- sa. — A legutóbbi határszemlék tapasztalatai igazolják azt a bizakodásunkat, hogy az idén is gazdag termést takaríthatunk be. Az őszi vetések elsőren- dűek. Átlagosan 56—57 mázsás termésre számítunk. A tava sziak valamivel gyengébbek. Véleményem szerint azonban megadják a hektáronkénti 45 mázsás hozamot. A szövetkezet szakemberei az idén is nagy gondot fordítottak a takarmánynövények ápolásá- sára. A nagyfokú gondoskodásnak és szorgalomnak most látni az eredményét. Az ipolynyé- ki részlegen már befejezték a lucerna betakarítását. A celov- cei határban még folyik a széna és a lóhere begyűjtése, il letve silózása. A termés jobb az átlagosnál. Hektáronként 60 mázsás hozamot sikerült elérni. Előreláthatólag nem lesznek takarmánygondjai a szövet ke zetnek. LALO KAROLY Folyik a takarmány betakarítása a Dlhé nad Cirokou-i (hűmen néi járási Egységes Földművesszövetkezet földjein is. (Felvétel: A. Haáöák — CSTKJ