Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)
1975-04-11 / 85. szám, péntek
BÍZNAK a dolgozok kezdeménvezéseben A Túród Gépgyárak luö&"ec l üzemének dolgozói az év elején kötelezettséget vállaltak, hogy egy százalékkal — mintegy két és fél millió korona értékkel túlteljesítik idei áru- termelési tervüket. A felajánlás teljesítésének megalapozásáról és az eddigi eredményekről JÁN ClENIK mérnök, a termelési igazgatóhelyettes tájék oztatott. A cukorrépa és a kukorica ebben a szövetkezetben is megkülönböztetett figyelemnek „örvend“. Cukorrépát 135 hektáron, a tavalyinál 2 hektárral nagyobb területen fognak termeszteni. Az eredeti tervben 500 mázsás átlaghozammal számollak, de a nyugat-szlovákiai kerület dolgozóinak felhívására vállalták az 550 mázsát. A szövetkezet 1973-ban kukoricából 67 mázsás, tavaly pedig 61 mázsás átlaghozamot ért el. így természetes, hogy csatlakoztak a trnavai felhíváshoz. — A vállalás — mondta befejezésül az elnök, — mindig mozgósítja az erőket, és a tartalékok feltárását eredményezi. Hogyan is lenne,* ha nem teljesítenénk azt, amit vállal tünk. így mindent elkövetünk a nagy hozam érdekében, aminek eredménye bizonyára nemcsak 60, hanem hektáronként néhány mázsával még több lesz. És ha azt vesszük figyelembe, hogy az idén kukoricát 400 hektáron fogufe termeszteni, akkor ez a többlet is jelentős tétellé növekszik.-efAz özem dolgozói az első negyedévben becsülettel állták adott szavukat, háromhavi tervüket 100,7 százalékra teljesítették. Januárban és februárban négyszázezer koronás túlteljesítést értek el az árutermelési tervben, kötelezettségvállalásuk esedékes részét tehát megvalósították. Az 1975. évi fokozott tervfeladatok és kötelezettségvállalásuk maradéktalan valóra váltását mindenekelőtt a dolgozók munkakezdeményezésére — elsősorban a szocialista verseny és a szocialista brigádok mozgalma további fejlesztésére, a komplex szocialista racionalizációs brigádok tevékenységére alapozták. Különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy a dolgozók kezde- njényezését az anyag- és ener- giamegtakarításra irányítsák. Az üzemben a szocialista munkaversenynek jó hagyománya van, l'őleg az utóbbi években érlek el kiváló eredményeket. Az újítók tevékenysége milliós értékek megtakarítását eredményezte — ezen a téren a vállalat keretében az élre kerültek. Gyarapodott a szocialista brigád címért versenyző kollektívák száma. Több munkacsoport most kapja meg a brigádjelvény bronz fokozatát. A tervfeladatok teljesítését jelentősen elősegítik a termelési értekezletek. Minden egyes műhelyben havonta rendszeresen megtartják a termelési értekezleteket, és negyedévenként egyszer a részlegeken rendezik meg ezeket a fórumokat. A termelési értekezletek a dolgozók irányításban való részvételének jelentős eszközeivé váltak, hatásuk kedvezően nyilvánul meg a feladatok teljesítésében, a nehézségek leküzdésében, a felmerülő problémák megoldásában. Mert nehézségeikkel, problémákkal, gondokkal naponta meg kell küzdeniük. Komoly fennakadásokat okoz például az, hogv a szállítóktól késedelmesen kapnak meg egyes, a termelési feladatok megoldásához szükséges anyagokat, alkatrészeket. Ezekről a nehézségekről tájékoztatják az üzem dolgozóit, S a gazdasági vezetők velük együtt, valamint az illetékes szállító vállalat felelős alkalmazottaival együtt igyekszik megoldani a problémákat. Az igazgatóhelyettes a helyi gondok között első helyen n helyszűkét említette. Az tizem termelési programjának módosítása új gépek beállítását tette szükségessé, ehhez azonban nincs elég hely. A részlegek ezért túlzsúfoltak, ami növeli a balesetveszélyt. Sok nehézséget okoz munkaerőhiány — főképpen a szakmunkások — esztergályosok, marósok stb. hiánya. Az üzem dolgozói jól ismerik a tervben kitűzött célokat és a megvalósításuk útjában álló akadályokat is. Ezeket áldozatkészen igyekeznek áthidalni, s ha kell, a többlet- munkát is, vállalják, hogy adott szavukat becsülettel teljesítsék. GÁL LASZI.Ö Terézia Surooá önálló üzemi normamérő, a bratislavai Nemzetközi Nőnap Üzem legjobb női dolgozói közé tartozik. 1957 óta dolgozik a gyárban. Egyúttal a gyár 01 es számú üzemrészlege párt- szervezetének az elnöke, valamint a bratislavai II. városkerületi pártbizottság plénumának a tagja is. Három évvel ezelőtt kitüntették mint a gyár legjobb női dolgozóját. Munkája mellett még a fiatalok oktatására is jut ideje, sőt jelenleg a gépipari szakközépiskola harmadik évfolyamát hégzi. I-elvételünkön: Terézia Surová (bal oldalon] tanácsot ad Ludmila Iloviöová fiatal dolgozónak. (Felvétel: B. PalkoviC — CSTK) Nem hagyjuk parlagon heverni a tartalékokat A FIGYELEM HOMLOKTERÉBEN A CUKORRÉPA ÉS A SZEMES KUKORICA ták, hogv járásunk komin un is» tái felelősen láttak hozzá a CSKP KB novemberi plenáris ülése határozatainak a lebontásához és megteremtik kedvező feltételeit ezek sikeres megvalósításának. Meg kell azonban mondani, hogy a CSKP KB novemberi plenáris ülésén hozott határozatokból eredő feladatok hosszú lejárattal érvényesek. Ezért megteremtjük a feltételeket, hogy a párttagsági gyűlések a következő hónapokban is foglal kozzanak velük. Kmellett elsősorban az ellenőrző tevékenységet hangsúlyozzuk, hogy kitűzött szándékaink közül egyetlen egy se maradjon csak papíron, hanem konkrét tonnában hozzájárulás legyen a termelési feladat teljesítéséhez. A sikerről minden munkahelyen elsősorban az emberek döntenek — alkotó képességeik és munkukezdeményezésük. Ezért a pártalapszervezefcek megfelelő figyelmet fordítanak a dolgozók szükségleteinek kielégítésére és a jó emberi kapcsolatok kialakítására is. F. tekintetben felhasználják a szocialista verseny, a szocialista brigádmozgalom tapasztalatait és mindent elkövetnek, hogy ezek munkamódszereit a dolgozók minél nagyobb számiján elsajátítsák. A múltban jól beváltak a veztető beosztású dolgozók beszélgetései a társadalmi szervezetekkel, különösen a Szocialista Ifjúsági Szövetséggel. Továbbá a műnk a kollektívákkal folytatott beszélgetések, amelyeknek célja nemcsak a termelési problémák tisztázása, hanem munkájuk erkölcsi értékelése is. Hasznos tevékenység folyik az agitáció és a propagáció területén is. A járás több mező- gazdasági üzeme saját értesítőt, villámújságokat ad ki, és a jó eredményeket szépen elrendezett hirdetőtáblákon is népszerűsítik. Több községben felhasználják e célra az agitációs központokat és a helyi hangosbeszélőt is. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a jelen időszakban járásunkban mindenütt az embereknek azzal a szilárd eltökéltségével találkozunk, hogy idejében és minőségileg is kifogástalanul kívánják elvégezni a tavaszi munkákat, amivel megteremtjük valamennyi növény- féleség jő termésének alapját, hogy az év végén számot adhassunk az 5. ötéves terv sikeres teljesítéséről és szilárd alapokkal rendelkezzünk a mezőgazdasági termelés kívánatos fejlesztéséhez a további években is. ANTON HLAVAC, az SZT.KP komáromi járási bizottságának vezető titkára Mint arról az egyes mezőgazdasági üzemekben telt látogatásunk során is meggyőződtünk, a mezőgazdasági dolgozók megértették a cukorrépa és a kukorica termesztésének jelentőségét. — Mögöttünk a tavaszi munkák első szakasza — kezdte a válaszadást Kozák Kálmán, a Tomásikovói (Tallósi) Egységes Földművesszövetkezet agronómusa, amikor a tavaszi munkák állásáról kérdeztük. — Árpát 134 hektáron vetettünk, Valamennyi tábla szépen kikelt. Elvégeztük az első nltra- tációt, jelenleg a másodiknál tartunk, amit a vegyszeres gyomirtással együtt végzünk. Harminc hektáron földben a borsó, és 20 hektáron a korai burgonya is. — Tehát „kezdődhet" a folytatás. — Sőt, már meg is kezdődött, hiszen vetjük a cukorrépát. Ezt az értékes növényt 154 hektáron fogjuk termeszteni. Külön örömet jelent, hogy a műtrágya és a gyomirtó vegyszerek kellő mennyiségben állnak rendelkezésünkre. — Mi a helyzet a kukoricával? — A vetés előkészítését végezzük. Kukoricát 400 hektáron fogunk termeszteni és csatlakoztunk a trnavai felhíváshoz. Mindent elkövetünk, hogy hektáronként elérjük a 60 mázsás átlaghozamot. Ez dolgozóinknak a felszabadulás 30. évfordulója alkalmából tett vállalásának egyik pontja. A Topolníkyi (Nyárasdi^ Egységes Földművesszövetkezetben már szintén a második félidőnél tartanak. — Az első szakaszba tartozó feladatokat sikeresen elvégeztük, s az eső, valamint a hűvösebb idő ellenére is betartottuk az agrotechnikai határidőket. Gépparkunk mai ereje mellett 2—3 napos kiesés már néni okoz problémát. A következő szép napokon könnyen behozzuk, bár ilyenkor traktorosaink napi 12—14 órát is dolgoznak — mondta Dömény János, a szövetkezet elnöke. A CSKP KB novemberi plenáris ülésének határozatai ösztönzésül szolgáltak a komárnói járás párta 1 a p szervezeteinek munkájában, hogy keressék az új erőforrásokat s a tartalékok jobb felhasználásának módját az élelmiszeripari termelés területén is. A mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok és üzemek valamennyi pártalap- szervezete a KB plenáris ülését követően elemezte munkájának eredményeit, fontolóra véve. hogyan lehet biztosítani az idei esztendő és az egész ötéves terv feladatainak teljesítését. Az elemzések értékelése után a pártszervezetek hozzáfogtak a felmerült problémák konkrét megoldásához. Igen helyesen jártak el például a Nesvadyi Efsz pártulap- szervezetének tagjai. Az elért eredményeket,* akárcsak a mezőgazdasági termelés további lehetőségeit először az alapszervezetek bizottságait bán mérték fel. Azután felkeresték az egyes munkahelyeket, elbeszélgettek az emberekkel munkájukról, mit hogyan lehet javítani, hol mutatkoznak még tar- taléikok. Elmondhatjuk, hogy az egves termelési ágazatok dolgozói nemcsakhogy aktívan hozzájárultak a tartalékok feltárásához, s egyszersmind egyéni és kollektív szocialista kötelezettséget is vállaltak, kifejezésre juttatva ezekben, hogyan kívánnak hozzájárulni a fejlődés vagy a termelés hatékonysága növelésének eléréséhez. A szocialista vállalásokat azután megtárgyalták a pártalapszer- vezet bizottságának taggyűlésén, majd jóváhagyta őket a szövetkezet taggyűlése. Az egész szövetkezetre kiterjedő szocialista vállalás értéke 1,5 millió koronát tesz ki. Ezt mindenekelőtt a hektárhozamok, különösen azon növények hektárhozamainak növelésével kívánják elérni, amelyek tavaly kisebb termést adtait, mint ahogy azt a terv előirányozta, továbbá a szemes takarmányok megtakarításával, a terimés takarmányok előállításának növelésével, a termelési költségek csökkentésével stb. Igen helyesen jártak el az anyagi és erkölcsi ösztönzők keresése terén is; ezekkel érdekeltté teszik a dolgozókat jobb eredmények elérésében. Sajátos útját választották a felajánlási mozgalom kibontakoztatásának a Radvafí nad Dunajom-i Efsz párta! apszerve- zetének tagjai. A kérdések megoldásához abból a szempontból fogtak hozzá, hogyan lehetne növelni minden kommunista elkötelezettségét, hogy példaképül szolgáljanak munkák ö L e 1 ez e 11 s é g e i k t el jesít ősében az egyes termelési szakaszokon és a magánéletben. Mindegyik párttagot konkrét feladattal bízták meg, s ezt rögzítették az alapszervezetek t agg yűlés ének ha tá rozatában. A feladatokat pontos határidőkhöz kötik, ami jó feltételeket biztosít teljesítésük ellenőrzéséhez. A CSKP KB novemberi ülésén kitűzött igényes feladatok teljesítéséhez felhasználjuk azonban a politikai-szervezési munka számos más formáját is. Arra törekszünk, hogy ne csak a kommunisták, hanem a pár- tonkívüliek is behatóan ismerjék feladataikat, amelyeket ebben az esztendőben teljesíteniük kell és személyes felelősséget érezzenek teljesítésükért. Ahhoz, hogy megismertessék a dolgozókat a párta la pszervezet által kitűzött feladatokkal, a propagáció többféle hatásos formáját alkalmazzák. A céljuk nem az, hogy ne csak közzétegyék a legjobb dolgozók eredményeit, hanem az is, hogy egyszersmind megismerkedjenek az emberek azokkal a munkamódszerekkel, amelyeket a példás dolgozók a termelésben alkalmaznak. A februári párttagsági gyűlések egyértelműen mogmutalÜzlovákia fővárosának egyik új negyede — Dúbravka. (Tóthpál Gyula felvétele)