Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)

1975-04-10 / 84. szám, csütörtök

A legigényesebb feladatok is teljesíthetők Jozef Lenért elvtárs felszólalása a nyugat szlovákiai kerületi pártbizottság ülésén (ÍSTKJ — Az SZLKP Nyu­gat-szlovákiai Kerületi Biz-sttsá ga tegnap Bratislavában plená­ris ülést tartott, amelyen érté­kelte a CSKP KB novemberi és az SZLKP KB januári ülése határozatainak megvalósítását célzó eddigi intézkedéseket, va­lamint a gazdasági feladatok első negyedévi teljesítését. A plenáris ülésen részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB El­nökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. Ignác Janák, a kerületi pórt bizottság vezető titkára beszá­molójában foglalkozott az ötö­dik ötéves tervidőszak utolsó évi megnövekedett feladatai­nak a kerület egyes vállalatai ra való lebontásával. A vitáb." felszólalók részle­tesen elemezték a jelenlegi helyzetet és több indítványt tettek az irányítási munka, a szállítói-megrendelői kapcsola­tok javítására és a pártszerve­zetek tevékenységének elmé­lyítésére. Jozef Lenárt elvtárs felszóla­lásában kiemelte azokat a po zilív eredményeket, amelyeket a kerület dolgozói az első ne­gyedévben elértok. Nagyra ér­tékelte mindazt, amit a nyu­gat-szlovákiai pártszervezetek a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa, valamint a CSKP KB novemberi ülése határozatainak megvalósításá­ért tettek. Rámutatott, hogy ezek az eredmények mindennél jobban bizonyítják, hogyha a munkát jól szervezik, akkor a dolgozók képesek a legigénye sebb feladatokat is teljesíteni. Az ötödik ötéves tervidőszak előző négy esztendejével kap csolatban rámutatott a terme lésí szerkezettel, a termékek minőségével, az önköltséggel és a munkafegyelemmel össze luggő néhány problémára. Az SZLKP KB első titkára ligyelmeztette a plenáris ülés résztvevőit, hogy növelni kell a dolgozók igyekezetét annak érdekében, hogy a szlovák kor­mány és a Szlovák Szakszer vezeti Tanács felhívásának ele get téve az idei tervmutatókat egy százalékkal túlteljesítsék. ISMERKEDÉS BRATISLAVA NEVEZETESSÉGEIVEL 'Július Hanus, az SZSZK kormányának alelnöke fogadta a szovjet dunai flottilla képviselőit (CSTKJ — A szovjet tengeré­szet dunai flottillájának szemé­lyi állománya bratislavai láto­gatása második napján megte­kintette fővárosunk nevezetes­ségeit és új lakónegyedeit. A Csehszlovákia felszabadítá­sa, valamint a hitleri fasizmus felett aratott győzelem 30. év­fordulója alkalmából hazánkba látogató szovjet vendégek cso­portja élén AnatoliJ Haritono- vics Bordascsukkal, I. fokozatú hajóskapitánnyal, tegnap a bra­tislavai antifasiszta harcosok székházába látogatott, ahol ta­lálkozott az AHSZ városi bi­zottságának és a CSSZBSZ vá­rosi bizottságainak képviselői­vel. Július Hanus, az SZSZK kor­mányának alelnöke tegnap fo­gadta a dunai flottilla parancs­nokságának és a Nagy Honvé­dő Háború résztvevőinek cso­portját, élén Anatolij Harito- novics Bordascsukkal, I. foko­zatú hajóskapitánnyal. A fo­gadáson részt vett Ladislav Sd dovsky, az SZLKP KB osztály­vezetője, Dániel Matejko az SZSZK kormányhivatalának ve zetője és Iván Dzanko vezér­őrnagy, a keleti katonai körzet helyettes parancsnoka. Jelen volt Nyikolaj Andreje vtcs Goncsarov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja. Hanus elvtárs méltányolta a dunai floUillának hazánk felsza­badításában való részvételét. Hangsúlyozta, hogy az SZKP vezette szovjet népnek a bar­bár hitleri fasizmus felett ara­tott győzelme lerakta hazánk­ban a szocializmus építésének alapjait. A testvéri Szovjetunió ma is segítséget nyújt nemze­teinknek. A szovjet vendégek tiszteleté­re Július Hanus, a kormány alelnöke díszebédet adott. Vendégeink egyik csoportja ellátogatott a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottságra is, ahol Ignác Janák kerületi vezető titkár, illetve Ján Králik, a knb elnöke fogadta őket. NEMZETKÖZI RÉSZVÉTELLEL WOLKERRÖL (CSTK) — ProstSjovban teg­nap kezdődött az a háromnapos tudományos értekezlet, amelyet Jifí Wolícer életművéről és sze mélyiségéről nemzetközi rész­vétellel rendeztek meg a köl­tő meg nem élt 75. születésnap­ja alkalmából szülővárosában. Az értekezletet Antonín Tas, a városi nemzeti bizottság el­nöke nyitotta meg. üdvözölte Otakar Holant, a CSSZK műve­lődésügyi miniszterének helyet­tesét, a Cseh írók Szövetségének küldöttségét, továbbá a szov­jet, bolgár, magyar, lengyel és NDK-beli képviselőket. A jelenlevőkhöz a tanácsko­zás bevezető részében Otakar Holan, a CSSZK művelődésügyi miniszterének helyettese inté­zett beszédet. Bővülő kereskedelmi kapcsolatok (Folytatás az 1. oldalról.) vártnál előnyösebben értékesí­teni a tőkés piacokon: egy dol­lár értéket a tervezett 23 he­lyett 21 koronából termeltünk ki. A két ágazat elmúlt évi ked­vező eredményei — exportfel- adatainkat 105 százalékra telje­sítettük — szolgáltak alapul az Idei igényes feladatok kitűzé­séhez. Felszabadulásunk 30. év­fordulójának tiszteletére szá­mos üzem tett felajánlást, hogy 1975. december 15-ig teljesítik a Szovjetunióba irányuló ex­port feladatait. összesen 36 országba szállít­juk termékeinket. A szocialista államokba irányuló áru több mint 60 százalékát a Szovjet­unióba szállítják, pl. 12 millió pár cipőt, 326 millió korona értékű készruhát, 226 millióért bútort stb. Második legnagyobb kereskedelmi partnerünk az NDK (15 százalék), ahová fő­leg vegyipari és üvegipari ter­mékeket, tetőfedő- és szigetelő- anyagokat stb. szállítunk. A harmadik helyen Magyarország áll, majd Jugoszlávia, Lengyel- ország és Bulgária következik. A ’Őkésállamok közül az NSZK-ba szállítunk a legtöb­bet, főleg benzint, cellulózét. üvegárut, kész,ruhákat és szőr­meipari termékeket. Számotte­vő kereskedelmi kapcsolataink vannak Ausztriával, Angliával és Franciaországgal. Az idei év első negyedében a vegyipar és a közszükségleti ipar 109 százalékra teljesítette exporttervét, ami a tavalyihoz képest 12 százalékos növeke­désnek felel meg. — A mennyiség mellett a minőségre is nagyobb súlyt kell helyezni — hangsúlyozta Seli- ga elvtárs. Például 1973-ban a 12 millióból 240 000 pár cipőre érkezett a Szovjetunióból rekla­máció. Az idei év első negye­dében már elenyésző a hibás áru hányada. Mindezt fokozott igényességgel, az üzemekben a többszörös minőségellenőrzés bevezetésével sikerült elérni. További probléma a bútorgyár­tás terén mutatkozott. Az Idén a külfölddel szembeni kötele­zettségek teljesítésén kívül 300 millióval többet gyártanak a hazai piacra, s remélhetőleg az Í976—1977-es években ez a kér­dés is végleg megoldódik. Ehhez azonban nemcsak a nagy telje­sítményű gépsorok, a korszerű gyártási technológia bevezetése szükséees, hanem a sok helvüu korszerűtlen üzlethálózat *t szervezése is. (—nák) Kitüntetések átadása (CSTK) — Gejza Slapka, az, SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP Bratislavai Városi Bi­zottságának vezető titkára, Pa vei Tomásnak, az SZLKP Bra tislava III. városkerületi Bizott­sága vehető titkárának jelenlé­tében az SZLKP városi bizott­ságának székházában tegnap fogadta Ruzenu Gajdosovát, a CSKP sokévi, érdemes tagját. Az elvtársnőnek 80. születésnap­ja alkalmából Slapka elvtárs átnyújtotta a Munkaérdemren- det. A magas fokú állami ki tüntetést a jubilánsnak a kom­munista pártban végzett állha tatos, önfeláldozó, mintegy fél évszázados munkásságáért ado­mányozták. Vladimír Pír okik, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bi­zottságának vezető titkára ugyancsak tegnap nyújtotta át a Mun ka érdem rendet Róbert Doöekal handlovái nyugdíjas­nak. A magas fokú állami ki­tüntetést a köztársasági elnök adományozta a 75. születésnap­ját ünneplő DoCekal elvtársnak, a párt alapító tagjának, a Forradalmi Szakszervezeti Moz­galomban kifejtett sokévi mun­kásságáért. Tanácskozik a Nőszövetség (CSTK) — Bratislavában teg­nap kezdődött a Szlovák Nő­szövetség Központi Bizottságá­nak hétnapos tanácskozása, amelyen részt vesznek többek között a Szlovák Nőszövetség járási bizottságainak titkárai is. Az ülésen — amely mérle­geli a Szlovák Nőszövetség te­vékenységét és akclőképessé- gének a CSKP KB novemberi és az SZLKP KB januári ple­náris ülései határozatainak ér­telmében való fokozását a fő beszámolót Elena Litvajová, az SZLKP KB elnökségének tagja, a Szlovák Nőszövetség Közpon­ti Bizottságának elnöke tartot­ta. Kiállítás az MNK sikereiről (ČSTK) — Tegnap rövid lá­togatásra a közép-szlovákiai kerületbe érkezett Bjelik György, a Magyar Népköztársa­ság bratislavai főkonzulja. A lučeneci járásban a főkonzuli Ondrej Barto, a járási pártbi­zottság első titkára üdvözölte. A magyar vendég később Lu- Cenecben (Losoncon) találko­zott Emil Seidellel, a kerületi pártbizottság titkárával, s a já­rási párt- és állami szervek más képviselőivel, majd elhelyezte a kegyelet és tisztelet virágait V I. Lenin lučeneci szobránál. A délutáni órákban Bjelik György részt vett a filakovói (füleki) Béke Zománcgyárban a dolgozók nagygyűlésén, és az MNK szocialista építésének si­kereit bemutató kiállítás meg­nyitásán. KÖZÉLET — VÁCLAV DÁVID, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Népi Kamara elnöke tegnap bemutatkozó láto­gatáson fogadta Immánuel d’Har- courtot, Franciaország rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. — FRANTIŠEK KRAJČÍR, a kül­ügyminiszter első helyettese teg­nap Prágában a Černfn-palotában fogadta Phan Minh Hien asszonyt, a Dél-vietnami Köztársaság ideig­lenes forradalmi kormányának csehszlovákiai nagykövetét. Ugyan­csak tegnap fogadta Miohammad Mhisztafa Sukrft, az Egyiptomi Arab Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét: Több mesterséges owmánfat ováftlink (ČSTK) — Hazánk a világ 7. országa, amely szintetikus gyé­mántot gyárt. Az 1971. évi mintegy 190 000 karáttal szem­ben a fogyasztás hazánkban ta valy a félmillió karátot is meghaladta, ami csaknem há­romszoros növekedés. A szinte­tikus gyémántgyártással pár huzamosan a gyémánt felhasz- ná'á^ával készülő szerszámok gyártása is gyors ütemben fej­lődik. További lehetőségek nyílnak a csehszlovák—iráni együttműködés bővítésére Teherán — Hazánk Szövetsé­gi Gyűlésének küldöttségét, amely Alois Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szö­vetségi Gyűlés elnökének veze tésével iráni látogatáson tartóz­kodik, tegnap a szenátus épü­letében fogadta Dzsaafar Sarif­F.mami. az iráni szenátus elnö­ke. A baráti megbeszélésen Alois Indra a következőket mondotta: „Az eddigi tanács­kozásaink arról tanúskodnak, hogy iváni barátaink nagy je­lentőséget tulajdonítanák nr- sáquknak Csehszlovákiával foly­tatott kereskedelmi kapcsolatai- l ak. Együt t mű ködösünkben azon­ban még nem értünk a lehető­ségek végére és úgy gondolom, további alkalmak kínálkoznak együttműködésünk elmélyítésé­re. Természetes, hogy kapcsola­taink kedvezően fejlődnek. Min­denekelőtt azért, mert orszá­gaink álláspontja az alapvető nemzetközi kérdésekben hason­ló vagy közel álló. Remélem, hogy tárgyalásaink befejeztével elégedetten távozunk az önök hazájából.“ Dzsaafar Sartf-Emami, az irá­ni szenátus elnöke a követke­zőket mondotta: „Legfőbb gon­dunk az ország Iparosítása és ezzel összefüggésben természe­tesen nagy gondot okoz megfe­lelő modern technológiai eljá­rások és megfelelő szakembe­rek biztosítása. Ezért kívánunk együttműködni csehszlovák ba­rátainkkal. Az önök jelenlegi látogatása minden bizonnyal konkrét eredményeket hoz e te kintetben. Mi mindent elköve­tünk a gyümölcsöz» együttmű­ködés további kibontakoztatá­sáért." IZRAEL ISMÉT PROVOKÁL Bejrút — Négy izraeli toadi- naszád tegnapra virradó éjjel behatolt a libanoni területi vi­zekre a dél-libanoni Tyr város­közeiében. A libanoni fegyveres erők, valamint a palesztinai mozgalom egységei tüzet nyi­tottak és az izraeli hajók kény- lelenek voltak elhagyni a liba­noni felségterületet. Izraeli hadirepülőgépek fel­derítő repülést végeztek — egyebek között Dél-Libanon központi térsége felett. Az Al- T.iva című lap közölte, hogy az egész dél-libanoni határ mentén izraeli csapatösszevo­násokat észleltek. Jeruzsálem — Jigal Allon iz­raeli külügyminiszter a jövő héten amerikai kollégája, Hen­ry Kissinger meghívására a* Egyesült Államokba utazik ós tárgyalásokat folytat majd ax amerikai külügyminiszterrel. Ar. utazás pontos dátumát bizton­sági okok miatt nem jelentették be. Khartúm — Kadhafi líbiai ál­lamfő kijelentette, hogy kész bárhol talákozni Szadat egyip­tomi és Nimeri szudáni elnök­kel, ha a szudáni és egyiptomi részről ilyen találkozót indít ványoznak. A népi erők Phnom Penh közelében (Folytatás az 1. oldalról.) Alig kilenc órával az elnöki palota ellen végrehajtott bom­batámadás után tegnap délután Thieu elnökletével ülést tartott a rezsim nemzetbiztonsági ta­nácsa. Saigoni katonai források fel­tételezik, hogy a 26 éves Nguyen Thanh Trung repülő­hadnagy, aki kedden hajnalban bombázta az elnöki palotát, de­zertált és gépével a népi erők általi felszabadított övezetbe re­pült. A dél-vietnami forradalmi erők rohammal bevették a Sai­gontól mintegy 150 kilométer­rel északnyugatra, fekvő Thien Giao járási székhelyet, szer­dája hajnalban pedig heves tü­zérségi támadást intéztek a fő-* várostól északkeletre lévő Bien Hoa-i nagy légitámaszpont, valamint a Saigontól északnyu­gatra lévő Tay Ninh város tér­ségének katonai célpontjai el­ten. Heves harcok lángoltak fel Sai­gontól 72 kilométerrel keletre, az 1. számú országút mentén fekvő Xuan Lao térségében is, ahol a hazafiak mintegy 300 lö­vedéke csapódott be az ellen­séges állásokba. Segélyszállítmányok Vietnamnak Hanoi — A Vietnami Demok­ratikus Köztársaság nemzetgyű­lésének állandó bizottsága rendkívüli ülést tartott, ame­lyen meghallgatta Vo Nguyen Giap tábornok, nemzetvédelmi miniszter jelentését a dél-viet­nami nép felkeléséről és fel­szabadító fegyveres erőinek offenzívájáról, amely március eleje óta erélyes megtorlásban részesíti a Thieu-klikknek a párizsi békemegállapodást sértő akcióit. A nemzetgyűlés állan­dó bizottsága üdvözölte a dél­vietnami nép ragyogó győzel­meit és élesen elítélte az ame­rikai imperialistákat, amiért továbbra is beavatkoznak Dél- Vietnam belügyeibe, és több ezer felnőttet, valamint gyermeket hurcolnak el erőszakkal az Egyesült Államokba. Hanoiba érkezett Alexandre Casella, az ENSZ menekültügyi főbizottságának különtanács- adőja, hogy pontosan tájékozód­jék a dél-vietnami felszabadí­tott övezetek lakosságának leg­sürgősebb anyagi szükségletei­ről. Hanoiba várják az NDK In- terflug Légitársaságának szállí­tógépét, amely 14 tonna tej­port, húst és gyógyszert hoz a rászorulók számára. Washington — összeült az Egyesült Államok Nemzetbiz­tonsági Tanácsa, hogy Gerald Ford elnök kérésére nemcsak Indokínára. hanem a Közel-Ke­letre vonatkozólag is kidolgoz­za a jövendő amerikai akció különböző variánsainak listáját. A washingtoni kormányhoz közelálló források szerint a saigoni ténymegállapító körút­járól nemrégiben hazatért Frederich Weyand tábornok, az amerikai szárazföldi haderő ve­zérkari főnöke Ford elnök elé terjesztett jelentésében legke­vesebb ötszáz millió dollárban jelölte meg annak a pótsegély­nek az összegét, amely megíté­lése szerint a saigoni rezsim fennmaradásához szükséges. A HIROSIMA körzetében ál­lomásozó japán hadsereg egy­ségei nem tartják meg hagyo­mányos évi díszszemléjüket. Ta­valy az olajválság miatt ma­radt el a parádé, az Idén vi­szont a város lakosai titakoz- tak ez ellen. A kormány attól tart, hogy az amerikai atom­bombázás 30. évfordulójára ké­szülő hirosimaiak tüntetéseket rendeznek a népszerűtlen had­sereg ellen. A NEW YORK POST szerint az Egyesült Államok tavalv 8,2 milliárd dollár értékben adott el fegyvert külföldre. Ez az összeg idén várhatóan még tovább emelkedik. SZÖULBAN végrehajtották a halálos ítéletet azon a nyolc személyen, akiket a dél-koreai hatóságok kormányellenes ősz szeesküvés vádjával ítéltek el. A kivégzettek között volt az 50 éves Tón Je Jong, az ille­gális Forradalmi Néppárt veze­tője. PANAMÁBAN a kommunisták és a haladó közvélemény kép­viselői ünnepi ülésen emlékez­tek meg a Panamai Kommunis­ta Párt megalakulásának 45. évfordulójáról amely később a Panamai Néppárt nevet vette fel MIREILLE BERTRAND, a Francia Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának tagja Pá­rizsban tartott saitóértekezle- tén közölte, hogy az FKP tag­jai közül 125 000 nő, és az utób­bi négv évben 9 százalékkal emelkedett a párton belül a nők arányszáma. 1975 IV. 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom