Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)
1975-04-03 / 78. szám, csütörtök
Találkozásom a felszabadítókkal A második világháború borzalmas harcai dúltak Budapestért. Hadszíntérré változott a magyar főváros. Míg a felszabadító csapatok igyekeztek megkímélni a várost a pusztulástól, a náci barbároknak nem voltak gátlásaik: légitámadásaik után egyetlen épület sem maradt sértetlen. Akaratlanul részese voltam ezeknek a drámai történelmi eseményeknek, melyeket egy Baross utcai bérház pincéjében éhezve, fázva mintegy kétszázan éltünk át. A pince idővel állandó „otthonunk“ lett. ARAT A HALÁL A belövések senkit és semmit sem kíméltek. Alacsonyan szálló repülőgépeknek sokszor céltáblájuk volt a vízért kimerészkedő civil. A közvetlen holttestek, lovak és kutyák tetemei ... Közvetlen közelben aratott a halál. Sötét decemberi napon történt. Méteres hó torlaszolta el az óvóhely kijáratát s néhányan lapátolni kezdtük, hogy eltávolítsuk az akadályt. Jól esett a friss levegő, mozgás. Észre sem véltük, hogy megjelentek az emberekre vadászó repülőgépek. Pillanatok műve volt: egy lépésnyire tőlem egy tréfálkozó fiatalember hirtelen némán elterült a havon. A házmesterünk volt. Bevittük az óvóhelyre, bekötöztük. Hiába. Gyógyszerek hiányában menthetetlen volt. Állandóan ropogtak a fegyverek. Csak az a tudat vigasztalt, hogy a felszabadító csapatok már nem lehetnek messze. A SORSDÖNTŐ ÉJSZAKA Éjszaka következett be a sorsdöntő fordulat. Ezen az éjszakán az izgalomtól senki sem tudott aludni, mert sejtettük, hogy rövidesen feledhetetlen események tanúi leszünk. Ma is hallom a pince csendjét zavaró, egyre erőteljesebb kopogást, magam előtt látom, hogyan hullanak a közfal téglái a mellette fekvő lakóra, aki vérző kézzel ijedten ugrik fel. Megkönnyebbülten lélegeztünk fel, amikor a falban maguk ütötte nyílásban szovjet katonák tűntek fel. Rögtön észrevették, hogy valaki megsebesült. Első dolguk volt, hogy szakszerűen fertőtlenítették és bekötözték a illető sebeit. Csak ezután érdeklődtek, van-e a közelben német katona. Bejárták a helyiséget, minden sarokba betekintettek, de egyik izzadt homlokát törülgetve leült megpihenni a lépcsőre. Látszott rajta a fáradtság, de nem maradhatott. Követnie kellett társait a szomszéd házba. AZ ELSŐ „FEJEDELMI" EBÉD A felszabadítók közvetlen modora, emberi, sőt baráti magatartása fokozatosan eloszlatta az emberekben a bizonytalanság érzését és tartózkodásukat. A felszabadítók szalonnát és ízletes fekete kenyeret osztogattak és ezzel is meghitt közelségbe kerültek. Felszabadítóinkat tovább vitte tőlünk a parancs. Az egyik egység azonban a szokásosnál tovább időzött az óvóhelyen. Az autókról lekerült néhány zsák liszt, zsír, hagyma és az éhes katonák „grenadírmarsot“ rendeltek. Boldogan láttunk munkához, hogy együtt fogyasszuk ezt az akkor „fejedelminek“ számító ételt Felszabadultan, szinte vidáman töltöttük ezt a feledhetetlen napot, amikor először fejezhettük ki hálánkat azoknak a hősöknek, aki életüket is készek voltak feláldozni a népek szabadságáért. Ami később következett, a mindennapok prózája volt. Rom- eltakarítás ... Általános véle-- mény volt, évtizedek kellenek, hogy újjáépüljön a magyar fővá:- ros. Másként történt. A kommunista párt irányításával a lakosság újult erővel látott hozzá az építéshez. A felszabaduld Dél-Magyarországról élelmiszervonatok érkeztek ... Szabadságuk tudatában az emberek nem ismertek lehetetlent. Ez a lelkesedés volt a forrása annak, hogy fáradozásaikat éveken belül siker koronázta ... Harminc éve ennek... A Gellérthegy szikláin álló Szabadságszobor hirdeti, hogy a magyar nép óriási áldozatok árán kivívott szabadságáért örök hálával tartozik a Szovjetuniónak, hős hadseregének és népenek. KARDOS MÁRTA 1975. IV. 3. Budapesti levél B udapest legnagyobb terén, a Felvonulási téren az ország felszabadulásának harmincadik évfordulója tiszteletére április 4-én felvonulnak a fegyveres erők kijelölt egységei. A dísztribünön foglalnak helye* majd a párt és az állam vezetői, s jónéhány tribün áll a fellobogózott tér különböző részein: meghívottak ezrei nézik innen a jubileumi díszszemlét. Elsőnek a dobosok százada, majd a különböző katonai főiskolák, élükön a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hallgatói vonulnak fel, utánuk a gépesített lövészek, határőrök és munkásőr diszzászlóaljak haladnak a menet élén. Mögöttük ejtőernyősök, a páncélozott járművekkel felszerelt díszegységek, tábori tüzérek, rakétások, harc- kocsizók haladnak és fölöttük szu perszón i k us v a dászg é pék szállnak majd. Szocialista ország szocialista hadseregének válogatott egységei köszöntik a történelmi évfordulót Budapesten — olyan hadsereg katonái, amely testvéri egységben a Varsói Szerződés Szervezete, a szocialista közösség védelmi ereje többi hadseregeivel földrészünk és a világ békéjének, biztonságának egyik őrzője. H arminc esztendővel ezelőtt lélegzett először szabadon Magyarország. A visszapillantás a történelemre nemcsak érdekes, hanem egyre inkább olyan tényeket villant fel, amelyekről már csak az idősebb nemzedékek tudnak részleteket... Ekkoriban született — No- vák István bíró és Perger jegyző aláírásával — egy muraközi községben, Miksavárott, azaz Macinecen egy rövid igazolás arról, hogy Lukács Barnabás őrmester, határvadász őrsparancsnok szembefordult a németekkel, amikor azok Mar- burg tájára, bevetésre akarták őket hajtani. Lukács Barnabás: .. 32 emberemmel... tűz alá vettük őket egy golyószóróval ós 32 puskával ... ezek után a partizánokkal működtem tovább május hó 9- ig... amikor feladatom befejezést nyert... hazajöttem Borsod megye Sajókeresztúr községbe.“ A sor a végtelenségig folytatható lenne: a megtévesztett, félrevezetett: magyar katonák nem akarták tovább a nácik érdekéért harcolni vagy meghalni. Négy nappal az ország felszabadulása után dr. Bodó Jenő főhadnagy Arnfels körzetében embereivel a szlovén partizánokhoz állt át; a hónap utolsó napjaiban a Kroméfíz—Prosté- jov körzetig hajtott 24. magyar gyaloghadosztály parancsnoka, Karátsony vezérőrnagy bízta meg egyik alezredesét: lépjen kapcsolatba a helyi cseh és morva szervekkel, biztosítsa Budapesti panoráma őket, hogy a hadosztály fellép az erőszakoskodó nácik ellen s keresse az összeköttetést a szovjet hadsereggel. Április 1-én a Budapesti Nemzeti Bizottságnál megjelentek a VI. kerület lakosai közül néhányan a nemzeti hadseregbe jelentkezett önkéntesek nevében. Azt kérték, állítsanak fel mielőbb egy budapesti hadosztályt és az mielőbb induljon harcba a nácik ellen. Egy héttel azután, hogy Magyarország egész földje felszabadult, a debreceni Néplap a másik nagy harcról, s kenyérért folytatott küzdelemről Gyárak, emlékek, virágok gyasztás pedig valamivel több, mint a háromszorosa. Van egy olyan adata a harmincadik felszabadulási évfordulót ünneplő Magyarországnak, amelyre különösen büszke a szocialista társadalom: a munkából származó jövedelmek mellett esztendőről esztendőre többet ad a közösség az egészség- ügyi és kulturális szükségletek kielégítésére, a gyermekneveléshez való hozzájárulásra, társadalombiztosításra, nyugdíjakra. Egyébként: 1974- ben az ország egy lakosára számítva a munkából szármázó jövedelem 19 600, a társadalmi juttatás 7150 forint voU. adott részletes tudósítást. Az egykori Viharsarokban, Békés megyében járt az újságíró. „A csorvásiak büszkén mesélik, hogy az árpát már jó két hete elvetették, a búza nagy részét is — orosz vetőmaggal. Nagyszénáson gőzeke dolgozik a volt gróf Berchtold féle földön. A birtokot régen kiadták kishaszonbérletekbe, amit már a földosztás után is olyan szeretettel műveltek, mintha a sajátjuk lenne. A birtokon maradt 5—6 lovat közösen használják, úgy, hogy végeredményben már az egész határ fel van szántva ... Nagykamarás községben szántógéppel folyik a munka. Ehhez üzemanyag sem kell, mert fával fűthető. Ott, ahol nagybirtokok voltak, többnyire van traktor. Most, hogy a Szovjetuniótól üzemanyagot kaptunk, ezek is megindulhatnak“ — számol be a lap a tavaszi munkáról s megjegyzi, hogy a püspökielei püspöki birtokon, Csanád megyében, de mindenütt másutt is a földosztás adott igaz lendületet a munkának. így kezdődött tehát harminc esztendővel ezelőtt a magyar történelem: a magyar milliók birtokukba vették az országot és kemény munkával, harccal indultak el a holnap, azaz a jelen felé. M ost, a harmincadik évfordulón, már március dereka óta egymást érik az új létesítményeket megnyitó ünnepségek. A Magyar Szocialista Munkáspárt napokban lezajlott XI. kongresszusa tiszteletére indított szocialista munkaverseny egyik eredménye az is, hogy határidő előtt, a lehető legjobb minőségben elkészültek az épületek, dolgozhattak a szerelők Hajdúnánáson az új óriás silóban, a csornai tejporgyárban, a gödi biológiai állomáson, a nagy- kállói fonodában, az új szolnoki szállodában, hogy csak néhányat említsünk az új létesítmények szinte végtelen sorából. A tegnap Magyarországának arculatát ma már csak régi könyvekből, statisztikákból, fakuló emlékekből lehet megrajzolni. Elmaradott agrárország volt a múlt Magyarországa és olyan agrárország, amelyben a mezőgazdasági keresők közel háromnegyed része, ponBudape.vt — a Duna túlsó partján az Országhoz. tosan 72 százaléka föld nélküli agrárproletár vagy zseb- kendőnyi földecskével rendelkező fólproletár volt. Egymillió katasztrális hold az egyházak kezén; kereken ezer nagybirtokos volt a művelhető földterület harminc százalékának tulajdonosa. Ha ma valaki Győr környékén, az egykori Viharsarokban Békés megyében, vagy Zala megye dombjai között felkeresi valamelyik termelőszövetkezeti falut, aligha talál már olyan embert, aki pontosan emlékezne vissza ezekre az időkre: a zsellér-múltat, a grófok és nagybirtokosok világát úgy emlegetik, mint „történelem előtti időt". Valaha rég, négy öt évtizeddel ezelőtt a csepeli Weis Manfréd gyárra azt mondták a fejlettebb iparral rendelkező országokból származó látogatók: „Olyan mint egy rossz vegyeskereskedés, százféle termék kerül ki kapuján, és többségük elmaradott technológiájú holmi..." A két világháború közötti magyar ipar egészére jellemző volt az elmaradottság — ma a modern, a szocialista közösség országaival sok-sok szálon összefonódott és jónéhány nyugati vállalattal is kooperációban dolgozó magyar üzemek óriási többsége az elmúlt másfélkét évtizedben gépparkot cserélt, a világszínvonalra lépett előre. Szinte alig összehasonlítható tegnap Valahol Dél-Magyarországon: a békásszentand rási duzzasztómű. kalmazottak egy keresőre jutó reálbére 1974-ben 2,3-szorosa volt az 1950 évinek, a foHarminc év« szabadult fel Magyarország — egészen természetes, hogy az ünnepen a fővárosban is és szerte vidéki városokban, falvakban virág kerül az évfordulón azok sírjára, emlékjelére, akik hősi háláit haltak, hogy Magyarország szabad ország lehessen' mindenütt megkoszorúzzák a szovjet katonák hősi emlékmű« vét. GÁRDOS MIKLÓS és ma: az ipari termelés a háború előttinek 10,7-szeresére emelkedett. Ezen az emelkedésen belül is vannak kiemelkedő eredmények: a magyar vegyipar például 1974-ben 22,7 szer annyit termelt, mint negyedszázaddal ezelőtt 1950- ben. A felszabadulás időpontja körüliekkel egyszerűen nem hasonlíhatók össze s jelenlegi jövedelmi ós fogyasztási körülmények — a statisztikusok csak azzal az időponttal tudnak hozzávetőleges hasonlítást bemutatni, amikor nagyjában elértük a második világháború előtti színvonalat, azaz 19S0-et. A mások és alP ersze a számok önmagukban jóval kevesebbet mondanak, mint maga a mindennapi élet ezer meg ezer ténye: aki ma Magyarországra látogat, milliónyi jelével találkozhat naponta az elmúlt három évtizedben elért eredményeknek, fejlődésnek. A magyarázat: a fejlett szocialista társadalom építésének szakaszába léptünk, munkáshatalom van Magyarországon és ez az egész nép érdekeit fejezi ki. A minap a pártkongresszus vitazáró beszédében mondotta Kádár János: „A munkásosztály hatalmát szó szerint kell érteni. Ez a hatalom, ami Magyarországon egész népünk életét irányítja, a munkásosztály hatalma. Nem egyes emberek, nem is egyes munkások, hanem az osztály hatalma. Természetesen a hatalom érvényesítéséhez, mindennapi gyakorlásához hatalmi posztok is kellenek. Nálunk e posztok jelentős részét munkások töltik be, de a hatalom nem személy szerint az övék, hanem a munkásosztályé. Ők csak megbízást kaptak arra, hogy a munkásosztály hatab mát biztosítsák, védjék, és érvényesítsék. Ez nem személyes hatalmunk, hanem szolgálat."
