Új Szó, 1975. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-14 / 62. szám, péntek

Az első kötettől a századikig Huszonöt éves a Magyar Köinyvbarátok Kröe Noha már az év elején kikéz- besítetle a posta MKBK-tagok- nak a sorozat 100. tagillet­ményét, amellyel a Magyar Könyvbarátok Köre betöltötte születésének 25. életévét, már­cius, a könyv hónapja még mindig jó alkalom arra, hogy megemlékezzünk a nem min­dennapi évfordulóról. Ugyanis a negyedszázados jubileum je­lentős esemény nemcsak az MKBK életében, hanem az egész csehszlovákiai magyar könyvkiadás történetében is. Nem csupán azért, mert a so­rozat szinte egyidős a felsza­badulás utáni magyar könyvki­adással, hanem azért is, mert fejlődése jelzi könyvkiadásunk történetének fontosabb mozza­natait, állomásait is. Hogyan, milyen körülmények között indult az MKBK? És mi­lyen céllal? A kört 1950-ben hozta létre a Pravda Nyomdavállalat kere­tében a Magyar Könyvtár, amely egyben a háború utáni magyar nyelvű könyvkiadás megindítója is volt. (Az első magyar nyelvű könyv 1949-ben látott napvilágot.) Elég nehéz körülmények között kezdte meg tevékenységét, hiszen a szer­vezési nehézségeken túl — ele­gendő képzett irodalmár, mű­fordító és alkotó hiányában — számos más akadályt is le kel­lett küzdeni. így az MKBK-nak kezdetben nem volt könyvklub jellege; csupán sorozatként in­dították meg, azokból a köny­vekből válogatva, amelyeket a Magyar Könyvtár (többnyire fordított művekről volt szó) maga kiadott és azokból, ame­lyek a közös könyvkiadási egyezmény keretében jelentek meg. A kört azzal a céllal lé­tesítették, hogy az irodalom- kedvelő közönség megismerked- hessék a magyar és a világiro­dalom klasszikus és kortárs al­kotásaival. A csehszlovákiai ma­gyar prózairodalom népszerűsí­tése csak később került be a sorozat programjába. Formáját tekintve, az MKBK kezdettől fogva két pillérre épült: egyik a négy kötetből álló alapsorozat, másik a 10— 12 könyvet kínáló választható sorozat. (Aki az utóbbiból két könyvet rendel, az értékes ju­talomkönyvet kap.). A jubileum kapcsán sokan érdeklődtek az MKBK mai gon­dozóinál a huszonöt év alatt megjelent könyvekről. Többek között az a kérdés is elhang­zott, milyen művel indult a so­rozat. Itt most nemcsak az első könyvet említjük meg, hanem — a megjelenés időrendjében — mind a négyet, amely az el­ső évfolyam alapsorazatát ké­pezte: 1. Valentyin Katajev: Távolban egy fehér vitorla, 2—3. Jókai Mór: Szabadság a hó alatt I—II. 4. Iván Olbracht: Anna. Amint a fentiekből is kide­rül, Jókai mint a klasszikus ma­gyar próza képviselője kezdet­től fogva szerepel az MKBK műsorán, és — 1960-ig csaknem minden évben ő jelenti a ma­gyar irodalmat a sorozatban. Később felzárkózik mellé Mik­száth, Móricz és Móra. A klasz- szikus orosz, a szovjet és a cseh Irodalom szintén az első évfolyamtól szerepel. Az orosz irodalmat elsősorban Lev Tolsz­toj, Turgenyev, Dosztojevszkij képviseli, a szovjetet főleg Mi­hail Solohov (A csendes Don, A hazáért harcoltak), Szimonov, Tyendrjakov, Kozsevnyikov, Ajtmatov, míg a cseh irodal­mat Jirásek, Božena Némcová, Karéi Čapek, Šrámek, Kožík és mások. A sorozat gondozói kezdettől fogva kellő figyelmet szenteltek a szlovák irodalom megismertetésének. Bár az 1. évfolyamban nem került szlo­vák mű a sorozatba, 1951-től (Jilemnický: Boldogság) szinte minden évben találkozhatunk szlovák szerző nevével. A XIX. századi írókon. Bottón, Kukuči­nou, Tajovskýn kívül a modern szlovák próza olyan képviselői kapnak helyet a sorozatban, mint J. C. Hronský, R. Jašík, V. Mináč, Chrobák, Hečko, Krno, Plávka és mások. A kortárs magyar irodalom csak a 60-as évek elejétől van rendszeresen jelen az MKBK műsorában, mint ahogyan az el­ső másfél évtizedben a nyugat­európai nemzetek irodalma és az amerikai irodalom is eléggé gyéren kapott itt teret. Azóta sokat változott a helyzet. A leg­újabb magyar próza nélkül ma már el sem képzelhető a soro­zat egyes évfolyamainak össze­állítása. Kodolányi János, Ter- sánszky J. Jenő, Németh László, Szabó Pál, Illyés Gyula és má­sok éppoly nagy érdeklődéssel olvasott írói az MKBK-nak, mint Thomas Mann, Hašek és Solohov, vagy éppenséggel Faulkner és Hemingway. Az első csehszlovákiai ma­gyar regény 1966-ban jelenik meg az MKBK-bán, és ezzel kissé módosul is a sorozat kül­detése. Céljául tűzi ki a hazai magyar irodalom megismerteté­sét és népszerűsítését is, amit a Versbarátok Köréhez hason­lóan kezdettől vállalnia kellett volna. Annál is inkább, hogy (az adatok tanúsága szerint) az MKBK tagsága érdeklődik a csehszlovákiai magyar szerzők művei Iránt. 1966 és 1974 kö­zött három évben rendelték meg hazai magyar író művét legmagasabb példányszámban. Többek között Duba Gyula, (Baj van a humorral; Szabadesés), Egri Viktor (Égő föld), Ordódy Katalin (Keskenyebb út) és mások szerepeltek eddig az MKBK alapsorozatában. A Magyar Könyvbarátok Kö­re a legrégibb magyar orszá­gos könyvklub Csehszlovákiá­ban. És mint ilyen igen nép­szerű és életképes. Kétségtelen, hogy a szép könyv iránti tö­meges igény segítette életre, ezért erősödik és gyarapszik évről évre. A Magyar Könyvtár megszűnte után a Csehszlová­kiai Magyar Könyvkiadó, a CSEMADOK könyvkiadója vette gondjaiba. 1969-től az önálló­sult Madách Könyvkiadó vállalt gondnokságot fölötte. Ami a tagság bázisát illeti, uz MKBK már indulásának első éveiben számottevő taglétszám­mal bírt. Azután — egészen ki nem derített okokból — meg­csappant a tagság létszáma. Az utóbbi években — minden bi­zonnyal a Madách Könyvkiadó javuló szervezőmunkája ered­ményeképpen — a taglétszám újra emelkedő irányzatot vett. 1965 óta egyébként így alakult az MKBK tagságának létszáma: 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 4800 4700 4800 4995 4690 4525 5000 5590 5980 6525 A 100. kötetnél (Norbert Fryd Mexikó császárnője c. történel­mi regénye), tehát a szép ma­gyar könyv kedvelőinek nagy családja — mindnyájunk örö­mére — több mint 6 és fél ezer főre szaporodott. Ez szép ered­mény. Ám az MKBK-könyveket — értesüléseink szerint — en­nél jóval többen olvassák. Ha a sorozatot járató tagok csak egy barátjuknak és egy másik családtagnak adják kölcsön egy-egy könyvüket, az máris közel 20 000 olvasót jelent. És ami szintén örvendetes, az MKBK tagjainak jelentős há­nyada az ifjúság (és nem csak a tanulóifjúság) köréből ver­buválódik. Ami az olvasótábor szociális struktúráját illeti, megállapíthatjuk, hogy magá­ban foglalja nemzetiségi társa­dalmunk csaknem valamennyi rétegét. Tehát az MKBK nem korlátozódik csak a magyar ér­telmiségre. Hatása ilyenformán számottevő. A Magyar Könyvbarátok Kö­re azonfelül, hogy jelzi próza- irodalmunk és könyvkultúránk fejlettségi fokát, közművelődé­sünkben is Igen fontos szerepet tölt be. Ezért sok múlik rajta, milyen kezekben van. Bízvást elmondhatjuk, hogy az MKBK a Madách Kiadóban avatott kezű, felelősségét kellően átérző gon­dozóra talált. Az utóbbi évtized­ben magas színvonalú iroda­lompártoló társasággá fejlődött és teljes mértékben betölti kül­detését. Érdemes figyelemmel kísérni tevékenységét, sőt — aki még nem tette meg — tag­jainak sorába lépni. KŰVESDI JÁNOS Klasszikus és mai vígjáték A József Attila Szíinlház bratislavai vendégszerepléséről E hét elején Szlovákia fővá­rosában kezdte meg csehszlová­kiai vendégszereplését a József Attila Színház társulata. Buda­pesti vendégeink az első napon Kertész Ákos Névnap című mai tárgyú komédiáját, kedden pe­dig Shakespeare egyik legis­mertebb és legtöbbet játszott vígjátékát, A makrancos höl­gyet adták elő. A Makra nálunk is Ismert szerzője új komédiájában, amely elsősorban szellemes és kifejező dialógusokra épül, né­hány úgynevezett kisember tí­pusát mutatja meg a színpadon. Víg Gusztáv és két barátjának élete minden nagyobb esemény nélkül telik. Kivétel csupán a névnap, amit a barátok már ha­gyományosan együtt ünnepel­nek. Kertész Ákos e névnapi összejövetel kereteit használja föl arra, hogy jellemző figurá­kat mutasson be, jellemző kör­nyezetben. Nem „nagy ügy“ ami történik velük, mondhat­nánk, hiszen látszólag csupán egy-egy családi perpatvar ta­núi lehetünk. Ám valójában en­nél többről van szó. Kertész Ákos jól látja és láttatja, hogy ilyen „nem nagy“ ügyekből ke­rekedik ki az emberek többsé­gének az élete, s a viszonylag apró örömök, vagy bánatok ré­vén válhatnak boldoggá, illetve boldogtalanná. A három aszta­losmester tulajdonképpen ren­des ember, boldogan akarnak élni, de életszemléletükben még ott kísért a múlt néhány csöke- vénye, s megtalálhatók a nap­jainkban is burjánzó negatívu­mok, elsősorban a kispolgári mentalitás vonásai. E hibák mi­att gyakran keserű lesz a száj­ízük, s ezért váük látszólag szürke életük nem is ritkán kí­nos körforgássá, amelyből nem látják a kivezető utat. Víg Sán­dor többször is elmondja a já­ték folyamán a darab egyik kulcsmondatát, miszerint ő mindenkivel békében akar él­ni. Ilona és néha Bözsi is jól látja, hogy az ilyen „béke“ le­hetetlen, mindenhez nem lehet jó arcot vágni, s következmény nélkül sem lehet a helyzettől függően egy-egy dologról me­rőben más véleményt alkotni. A kezdeti könnyed hangvétel után egyre mélyen szántóbbak a dia­lógusok, súlyosodnak a problé­mák, s a névnapi összejövetel során már arcunkra fagy a mo­soly, mert elevenbe vágó tra­gikomédia játszódik le előttünk. Kertész Ákos darabjának egyik erénye, hogy minden túlzás nélkül fogalmaz, nem rózsa­szín szemüvegen keresztül néz és láttat. Néhány kivételtől el­tekintve jól építi föl a játékot, megfelelő fokozatokat teremt, s így domborítja ki egyre nyil­vánvalóbban az időszerű mon­danivalót, s a megszívlelendő tanulságokat. Herényi Gábor rendező szak­avatott kézzel bontotta ki a da­rab szálait, sok találó ötlettel tette pergővé a végig egy he­lyen játszódó cselekményt. Vé­leményünk szerint fölösleges volt több kimondottan komikus elem (kíváncsi szomszédok, ügyefogyott házmester stb.) beiktatásával elvonni a néző fi­gyelmét a lényeges összefüg­gésekről. Továbbá néhány eset­ben emiatt lelassult a darab rit­musa is. Vitathatónak tartjuk — s ez néhány szereplő „szám­lájára“ is írható — a túl har­sány „murizást“, amelyben oly­kor elvesztek a groteszk, tra­gikomikus elemek, s inkább a komédiázás dominált. A szereplők közül elsősor­ban a mindvégig egyenletesen játszó Szemes Mari (Ilona) és Kállay Ilona (Bözsi) teljesítmé­nyét emelhetjük ki. A további fontos szerepeken Horváth Sán­dort (Víg Gusztáv), Soós La­jost (Varga), Örkényi Évát (Aranka), Marqittay Ágit (Juli) és Makay Sándort (Mazur) lát­hattuk. seggel: temperamentumos, aránylag jó! kidolgozott játékot kreál a színpadra. A rendező érezhetően a mesterien „meg­komponált“ konfliktusokat he­lyezi előtérbe, s ezek mögött húzódnak meg a gondolati ösz- szefiiggések. Hasonló szem­pontok alapján épül föl a szí­nészek játéka is, akik szerepük adta lehetőségeikhez mérten különböző színészi eszközzel domborítják ki az egyes figu­rák jellemvonásait. Az előadás során több érde­kes és értékes szerepformálás­nak tapsolhattunk. Szilágyi Ti­bortól Petruccio szerepében kel­lően kidolgozott, dinamikus alakítást láttunk. Az eddig lá­tott megformálásokhoz viszo­nyítva Margittay Ági kissé visz- szafogottabban kezdte a játé­kot, de utána már „shakes- pearei“ Katává válik. Pálos Zsu­zsa elsősorban egyéni dikciója révén talán nem olyan szende teremtés, mint ahogy azt eb­ben a szerepben más alkalmak­kor látuk, de ez egyáltalán nem zavar. Jó teljesítményével „el­fogadtatta“ magát a közönség­gel, értékes alakítást nyújtott. Curzio szerepében Márton And­rás temperamentumos, túlzások­Szilágyi Tibor, Margitt-ay Ági és Bánjjy György A makrancos hölgy egyik jelenetében. Másnap Shakespeare a férfi és a nő kapcsolatáról írott hal­hatatlan vígjátékát láthattuk. Érdekességként tegyük hozzá, hogy a szlovák fővárosban rö­vid idő alatt harmadszor, hi­szen ezzel a vígjátékkal sze­repelt itt a Prágai Nemzeti Színház, s az Űj Színpad stú­diója Is játssza ezt a komé­diát. Budapesti vendégeink elő­adásában az érdekes, s a köny- nyen változtatható színpadkép tág teret biztosít a cselekmény kibontakozásához és Seregi László rendező él is a lehető­tól mentes játékának tapsol­hattunk. Ugyancsak elismerés­sel szólhatunk Horváth Gyula (Gremio), Bánffy György (Hor- tensio), Kránitz Lajos (Biondel- lo) és a többi színész játéká­ról is. A zsúfolásig megtelt Hviez­doslav Színház közönsége mind­két este hosszan tartó tapssal köszünötte a József Attila Szín­ház művészeit. Magyarországi vendégeinknek hasonló sikert és meleg fogadtatást kívánunk brnól és prágai fellépésük so­rán is. SZILVÁSSY JÚZSEF Egy könyvtárról a könyvhónapban Csomagolópapír-ruhában köny­vek serege a polcokon. Rende­zett sorokban, ábécé szerint. Tintával, tussal írott nevek és címek: Illés B.: Ég a Tisza, Moldova Gy.: Sötét angyal, So­lohov M.: Csendes Don I., stb. Nevek és címek mintegy 15 700 köteten. Ennyivel rendelkezik jelenleg a Calovói (Nagyme- gyeri] Városi Könyvtár. Egy kis időre érdemes még a számoknál maradni. A könyv­tárnak 1960-ban 500 olvasója volt és 5332 kötet .volt a bir­tokában. 1974 végén az olvasók száma 1077, ebből 674-en isko­lások. Tavaly 24 700 könyvet kölcsönöztek ki. A számok arról .tanúskodnak, hogy a kommunikációs eszkö­zök térhódítása ellenére, vagy éppen azok hatására, többet, — és ami még fontosabb — igé­nyesebb irodalmi alkotásokat olvasnak az emberek. Sok könyvet kell föllapoznom, míg találok egy érintetlent, egy „tiszta újat“. Legtöbbjük lap­jai száz ujjlenyomatot őriznek. Ennek őszintén örülhetünk. — Az utóbbi három évben 14 ezer korona helyett már 28 ezer korona értékben vásárol­hatunk könyveket — mondja Kulcsár Rezsőné, aki 1961-től vezetője a könyvtárnak. — Igyekszünk minden új művet beszerezni, vagy a helyi könyv­üzletből, vagy máshonnan. A szépirodalmi alkotások mellett egyre nagyobb az érdeklődés, különösen a főiskolások köré­ben — a politikai irodalom iránt. Költségvetésünk 15 szá­zalékát fordítjuk politikai té­májú könyvek vásárlására. — Szilvásin, Berkesin kívül, kik a legolvasottabb írók? — A magyar klasszikusok, azután Moravia, Remarque, Né­meth László. Sok nevet fel tudnék sorolni. A csehszlová­kiai magyar irodalomból is: Du­ba, Ordódy, Lovicsek nevét. — A verseskötetek iránt is érdeklődnek? — Sajnos, nem nagyon Rit­kán kérnek verseskötetet. Egyébként, ami az olvasókat il­leti, van olyan, aki egyszerre 10—15 könyvet visz haza. És elég gyakran cserél. — Melyik korosztály olvas a legtöbbet? — Nehéz megmondani, talán mindegyik egyformán. Még a legidősebbek is. Volt olyan ese­tünk, hogy közvetlenül a halá­la előtt még olvasott az idős bácsi. Amikor meghalt, a könyv ottmaradt. — Milyen formában népsze­rűsítik az irodalmat, illetve mi­lyen módon bővítik az olvasók táborát? — A kettő szorosan össze­függ egymással. Márciusban és a csehszlovák—szovjet barát­sági hónapban ingyenes a be­iratkozás. Az iskolák 1—5 év­folyamos osztályai meglátogat­ják könyvtárunkat, beiratkoz­nak, és rendszeres olvasókká válnak. Persze, sok olyan gye­rek van, aki nem jön többször. Havonként irodalmat népszerű­sítő akciókat szervezünk. Er­re a hónapra különösen gaz­dag tervet dolgoztunk ki. A tervet pontokban rögzítet­ték. Csak néhány a sok közül: százötvennel emelik az olva­sók számát; Egri Viktorral egy író—olvasó találkozóra kerül .sor; a nyolcadikos tanulók szá­mára könyvvitát rendeznek Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényéről. A legkisebbedről sem feledkeznek meg. Nemcsak a könyvhónap­ban máskor is, mesedélutánokat rendeznek, amelyeket filmvetí­téssel tesznek érdekesebbé. Két könyvkiállítás is szerepel a tervben. — Az olvasótermet mire használják? — Kiállításokra, és az olva­sóteremben rendezzük meg a mesedélutánokat is. Azonkívül sok buszra váró gimnazista jön ide — vagy újságot vagy köny­vet olvasni. Vannak olyan könyveink — mint minden könyvtárban —, amelyek nem kölcsönözhetők, vagyis nem le­het hazavinni. Ezekből itt jegy­zetelnek az érdeklődők. Kulcsár Rezsőné és két kol­léganője hetente harminc órát tölt a könyvtárban. Hétről hét­re új arcokkal találkoznak, / hétről hétre új olvasók igé­nyeit elégítik ki a bő válasz­tékból. — br —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom